A bentmaradás már a zsákban!

Nehéz fába vágja a fejszéjét mostanság az, aki  Rómához köthető oldalakon próbál meg posztokat, ne adj isten a mutatott játékhoz kapcsolódó elemzéseket publikálni. Bevallom férfiasan az utóbbi hetekben, én szinte már csak a kollégáim iránti tiszteletből, és megbecsülésből olvasom el egy adott meccs értékelőjét, hiszen tudom, hogy mennyi munkaóra áll némely jól összeszedett posztban. Talán jobb is,hogyha néha egy számunkra kedvezőtlenebb (szar) eredménnyel záruló találkozó értékelőjét nem frissen tálalunk, mert ha csak magamból indulok ki, akkor a forgatókönyv a következő: Van a meccsre 4 söröm (5, ha esetleg túl sokat állna a játék), aminek az utolsó kortyát is lenyelvén egy jóízű magyaros káromkodással basszátok meg ezt a szart konstatálom az eredményt, és ennyi.

Képtalálat a következőre: „sampdoria-roma 1-1”

Tegye fel a kezét az, aki van akkora mazochista, hogy másnap, biztos ami biztos alapon azzal kezdi a napot, hogy elolvassa, hogy mennyire bődületesen szarok voltunk,előző nap, és hogy a mutatott játék(?) milyen katasztrofálisan ötlettelen  volt.  Ugye hogy nem sokan vannak? Az emberi természet már csak ilyen. Minket viszont kötelez az eskünk így a tegnapi találkozóról is megpróbálok valami, az olvasók (remélhetőleg lesznek, és nem hiába maradtam fent az éjjel) számára is fogyasztható tartalmat összefércelni. Az enyhén clickbait-es főcím után térjünk rá a mérkőzésen látottakra. Az elmúlt napok  eseményei jelentősen felkorbácsolták az állóvizet a csapat háza táján, a gyenge teljesítmény és a csapat meghatározó játékosainak kiárusítása miatt áll a bál a szurkolók, és az inkompetensnek tűnő vezetőség között, amihez  mindenkinek van néhány keresetlen szava.  A nyáron elment Salah, és Rüdiger, a  téli mercato vezéráldozata pedig feltételezhetően  a Bosnyák csatárunk  Edin Dzekó lesz…

Képtalálat a következőre: „dzeko”

Eme baljós árnyak tudtában vágtak neki fiaink a találkozónak, ami, ha pusztán csak a statisztikai adatokra alapozunk  híven tükrözi a mérkőzés végkimenetelét. A Róma valamivel többet támadott, mégis a Sampnak voltak veszélyesebb helyzetei, a végeremény döntetlen lett, hogy igazságos-e azt ki-ki döntse el maga, az biztos, hogy  Daniele Orsato, és a VAR vitték a show-t a mai meccsen is.

VAR. Leginkább egy öreg fröccsöstöl lopott mondattal  tudnám jellemezni a jelenlegi rendszert, miszerint: “Jó dolog a pin@, csak kár, hogy nem adnak vissza belőle a boltban…”

Samp var-os gólját megelőzően, minimum egy, de inkább kettő kezezés gyanús szituáció is történt az ellenfél büntetőterületén belül, amit természetesen a videóbirót kezelő spori semmisek tekintett, mondanom sem kell a Róma kárára természetesen, az pedig már csak hab a tortán, hogy a genoai csapat megadott büntetőjét csak a vakok számára nem egyértelmű szabálytalanság előzött meg, és itt most nem Kolarov kezezésére gondolok….

Mindegy, kár lenne csak a bírókra fogni a mérkőzés végkifejletét, a vendég csapat egyébként is enerváltan, és ötlettelenül játszott, mint ahogy azt teszi már, hetek, mit hetek, hónapok óta. A séma mindig ugyanaz volt, a játékosaink elszaladtak a széleken, és próbálták Dzekóra beívelni a labdát, amit a Sampdoria játékosai javarészt remekül semlegesítettek. Sajnos a kreativitás szikrája csak Schick, és a debütáló Antonucci beállása után kezdett el pislákolni. Köztünk legyen szólva, megfelelő támogatással szerintem jó lesz majd ez a Cseh gyerek.

Egy szónak is száz a vége, EDF-nek és Monchi-nak sürgősen ki kell találnia valamit, mert a jelenlegi koncepció  nem tartható fenn sokáig, ámbár azt mondják az okosok, hogy a Seria A-ban 40 pontot kell abszolválnia egy csapatnak a bentmaradáshoz, szóval:

mindenki nyugodjon le a picsába - Mindenki nyugodjon le a pics@ba! A bent maradás már megvan!

Forza Roma!