Jöhet a genovai túra!

Az Atletico Madrid ellen elszenvedett BL vereséget követően megyünk tovább, vasárnap már bajnoki megméretetés vár csapatunkra. Méghozzá egy genovai túra, ahol a Genoa ellen kellene újabb három pontot begyűjteni. Erre minden esély megvan, hiszen a Griffek idén saját maguk árnyékában járnak.

Enrico Preziosi elnök csapata az egyik legtradicionálisabb alakulat az olasz labdarúgásban, viszont napjainkra jelentősen kopott a fénye. Idén mindössze kilenc pontot gyűjtöttek, két győzelemmel büszkélkedhetnek, ráadásul a városi derbit is elveszítették. Jelen helyzetben kiesési gondokkal küzdenek, holott keretük mélysége minimum középcsapat szintre abszolválná a társaságot.

Olyan játékosok rohangálnak a pályán, mint Perin, Zukanovic, Bertolacci, Veloso, Laxalt vagy épp a jó öreg Pandev. Sokat megélt, rutinos labdarúgó mind, mégsem jön össze a megfelelő eredmény. Egyelőre. Nyilván adja magát a kérdés, hogy mi lehet a gond? Ezt nem kívánom most megfejteni, de elképzelhető, hogy egy tökösebb, rátermettebb edző többet ki tudna sajtolni a csapatból. A többszörös visszatérő Juric után jelenleg a „varázsló” Ballardini irányítja a tréningeket.

Manolas és Pandev, örök barátok!

Egyébiránt az olasz kopasz pont a válogatott szünet előtt érkezett, pontosabban a bukott városi derbi után. Majd egyből megverte a Crotone csapatát. 3-4-2-1 ről gyorsan 3-5-2 re módosította a hadrendet, és jó pár játékost kirakott a kezdőből. Ettől persze nem kell egyből beszarni, de az biztos, hogy a Juric keze alatt beszürkült alakulat új arcát fogja mutatni vasárnap.

Fővárosi oldalon sok meglepetésre nem számítok. Legerősebb kezdővel, keményen el kell verni a vergődő griffmadarat, tovább menetelve ebbe a zegzugos idei kiírásban. Ahol véleményem szerint, ezzel az ellentmondást nem tűrő hozzáállással, amit megkövetel EDF keresnivaló is lehet a végkifejletnél. Persze, tudom a Napoli, meg a nemzetközi tehermentes Inter, de akkor is!

Piero Giacomelli remélem nem lesz főszereplő

Alisson; Florenzi-Manolas-Fazio-Kolarov; Nainggolan-DDR-Strootman; Perotti-Dzeko-El Shaarawy kezdőt jósolok vendég oldalon. Persze a védelemben, és a támadó hármas esetében is jöhet némi meglepetés. Di Francesco ügyesen használja rendelkezésre álló játékosait. Bár Moreno vagy Castan túl sok szerepet nem kap, viszont rajtuk kívül gyakorlatilag minden felnőtt játékosnak jutott lehetőség.

Ballardini 3-5-2-s felfogásához ilyesmi kezdőt képzelek: Perin; Izzo-Spolli-Zukanovic; Rosi-Rigoni-Veloso-Bertolacci-Laxalt; Taarabt-Pandev. Végigolvasva a névsort, eléggé jó kis csapattal néz majd szembe a fővárosi. Ráadásképp számos kötődés kiolvasható a nevek között. Elég ha Spollira (egyetlen Róma meccs, legveszélyesebb!) Zukanovicra, Rosira, vagy akár Bertolaccira gondolok. Meglátjuk. Normál esetben sok gondra nem számítok.

Strootman testcsel

A sípmester Giacomelli, közvetítés most sajnos nem lesz, így maradnak a streamek. Végül pedig nézzünk körbe az élboly meccsei körül. Sarri déli serege udinei túrára megy, könnyed oktatófilm lesz ez az északi látogatás várhatóan. Míg az Inter rommá pihenve a Cagliari vendége lesz Szardínia szigetén. Hasonlóképpen tükörsima mérkőzést várok. Vesztett pontok tekintetében a Juve már szinte mögöttünk tanyázik, de az ő meccsük sem lesz nehéz, a nagy túlélő Crotone ellen lépnek pályára.  Így az üldözés miatt kiemelten fontos a három pont begyűjtése.

Ráadásképp, a Genoa elleni meccsek még évekig a Totti búcsúját fogják eszembe jutatni, akkor is ha az egy fordított leosztás alkalmával történt. Szóval mehetnek a B-be!