Boszorkányok a terítéken!

Vasárnap tovább folytatódik az AS Roma számára a Serie A. Hazai környezetben, középpályások nélkül, egy megerősített Benevento ellen kellene további pontokat szereznie EDF-nek. Sajnos a kisárgult Nainggolan és az eltiltott Pellegrini biztosan nem lép pályára, ahogy a sérült Gonalons sem tud majd segíteni a középpályás problémán. Bruno Peres pedig ittas vezetése miatt lesz büntetésben.

Elég siralmas első bekezdés ez római szempontból, de nehéz lenne szépíteni a tényeken. Aztán vegyük még gyorsan hozzá, hogy a Benevento igen komolyan vette a téli átigazolási lehetőségeket, és gőzerővel nekikezdett a bent maradás kiharcolásának. Ettől persze még nem kell összepiszkítani a méregdrága felszerelését egyetlen római focistának sem, de az előjelek igen borongósak. “Boszorkányok a terítéken!” bővebben