Naim Krieziu

Hallottatok már Naim Kryeziuról? Nem? Pedig ő volt Ennio Morricone kedvenc játékosa! A jeles zeneszerző, fiatal korában, a negyvenes években, amikor a Roma bajnokságot is nyert, kijárt szurkolni a meccsekre és Krieziu, a jobb szárny, volt a nagy kedvence. Volt is miért szeretni, ő volt az 1942-es bajnok Roma szárnya, az volt a beceneve, hogy “Freccia di Tirana”, a “tiranai nyíl”.

Rómában Krieziunak írták a nevét és innentől ehhez tartom magam, akkor is ha amúgy esetleg helytelen. Egy albán játékosról van szó, pontosabban egy Gjakova (szerbül Dakovica, olaszul Giacovizza) nevű városban született 1918-ban, ami akkor a szerb királysághoz tartozott, később Albániához, ma már pedig Koszovóhoz tartozik. Alig volt 8 éves, amikor Tiranába költözött, a testvérét követte, aki hadnagyként szolgált a hadseregben.

Tiranában kezdett sportolni, alig volt tizenhat éves, amikor már bekerült a válogatottba. A Sport Klub Tiranában játszott, akikkel 1938-ban meg is nyerte a bajnokságot, ezek után Rómába költözött, hogy folytassa a tanulmányait a Farnesina testnevelési akadémián (ISEF). Ne feledjük, hogy akkoriban Mussoliniék megszálltak Albaniát és Krieziu nagy benyomást gyakorolt egy Roma szurkoló professzorra, aki látta őt játszani Albániában. Amikor ez a professzor megtudta, hogy Rómába költözött, azonnal jelezte őt Vincenzo Bianconénak, a Roma legendás sportvezetőjének.

 Krieziut be is hívták a Campo Testacciora egy próbajátékra és azonnal leigazolták, hamarosan ott találta magát a Roma kezdőjében, alig volt 21 éves. Mit kell tudni Krieziuról? Hogy gyors volt! Nagyon gyors! A romanista legendárium szerint, 11 másodpercen belül futotta a száz métert, amiből nem tudom, hogy mennyi lehetett igaz, de mindenesetre látványosan ő volt mindig a leggyorsabb a pályán. Azért ennél jóval többről van szó, ügyesen tudott játszani mindkét lábával, erős lövései voltak, remek gólérzékkel volt megáldva és sok gólpasszt adott. Illetve, hála a kiváló taktikai érzékének, bármikor előre tudott lépni, hogy segítsen Amadeinek a csatársorban, de tudott befejező csatárt is játszani.

Az 1942-es bajnokcsapat, Krieziu hátul balról az első.

Krieziu tette lehetővé, hogy Schaffer “Spéci” Alfréd, a bajnok Roma magyar edzője, áthelyezze Amadeit a szélről középcsatárnak, ezzel a Roma támadó játéka új szintre emelkedett. Többek között Amadei félelmetes lövései és az albán szárny sebessége a szélen, tették lehetővé a bajnoki cím megszerzését 1942-ben.

Apropó Amadei, a “Kis Pék”volt talán Krieziu legjobb barátja! Először Rómában, később Nápolyban, majd a játékosi pályafutásuk után ismét Rómában, egész életükben szoros barátságot ápoltak. Egy interjúban, Amadei így beszélt az akkor nemrég elhunyt barátjáról: “Sűrűn találkoztunk, gyakran teniszeztünk. Amióta Olaszországba jött, gyakran támaszkodott rám és a családomra. Rómában és Nápolyban mindig együtt ebédeltünk nálam. Egy nagyon udvarias ember volt, amikor átjött Albániából, sok nehézségbe ütközött, de később alkalmazkodott Olaszországhoz. A játéka lineáris volt, hála a sebességének mindig zavarba hozta a védőit és ezért mindig rengeteg verést kapott a meccseken, ő viszont sosem ütött vissza.”

Albaniában 2002-ben adtak ki egy bélyeget a tiszteletére.

Egészen 1947-ig játszott a Rómában, ekkor a Roma szokás szerint éppen pénzszűkében volt és elfogadott egy 18 milliós ajánlatot Krieziuért a Napolitól.  A nápolyiak talán azért is akarták megszerezni, mert rendszeresen “büntette” őket, az előző szezonban is szerzett ellenük egy mesterhármast. “Ha leigazoljuk, akkor legalább nem kell ellene játszani”, gondolhatták és igazuk is lett.

Krieziu sokáig játszott Nápolyban, sok meccsen lépett pályára és sok gólt is szerzett, de végül őt is utolérte a kora és 1953-ban eligazolt a negyedosztályba, a Turris csapatába. De itt csak egy szezon erejéig játszott, egy fajta “levezetésként”, 1954-ben visszavonult.

Gól a Milan ellen.

Ezek után elkezdett edzeni, konkrétan az Almas Roma csapatában, el kell mondani, hogy ugyan csak az alacsonyabb osztályokról beszélünk, de egy megbízható, eredményes edző volt. Amikor pedig 1963-ban, Alfredo Foni lemondott a Roma kispadjáról és a Rómának sürgősen szüksége volt egy edzőre, akkor Krieziuhoz fordultak segítségért, ő meg azonnal le is ült a Roma kispadjára. Nagyon büszke volt rá, hogy ha csak ideiglenesen is, de edzhette a Rómát!

Később megfigyelőként dolgozott a Rómának és ebben a tisztségben se vallott szégyent: ő fedezte fel Giuseppe Gianninit! Talán nem tűnhet túl nagy fegyverténynek kiszúrni egy Gianninit a többi gyerek között, de akkor is Krieziu jelezte először a Rómának a későbbi kapitányt.

A fia Marco, aki amúgy “civilben” szintén nagy romanista, mesélte egy interjúban, hogy az apja ugyan nagyon megszerette Nápolyt is, de mégis kisebb drámaként élte meg, amikor eladták a Rómából. Nem meglepő, hogy a labdarúgói pályafutása után, azonnal visszaköltözött Rómába és soha többé nem is hagyta el az olasz fővárost.

Rómában is hunyt el, 2010-ben, 92 éves korában. A Rómával megnyerte a történelmi első bajnoki címet  1941-42-ben. A Napolival megnyerte a Serie B-t, 1949-50-ben. Edzőként pedig, az Almas Roma kispadján, megnyerte a Coppa Italia Dilettantit (az amatőr olasz kupát) és az Ottorino Barassi kupát. A romanista szurkolók őrzik az emlékét és minden idők legerősebb romanista szárnyai között tartják számon.