Sassuolo jövünk!

Szombat este idegenben, Modena megye kisvárosában, Sassuoloban lép pályára a frissen „teleigazolt” AS Roma. Pár a poszt írásakor még 12 óra hátra volt az olasz átigazolási piac zárásáig, de az érdemi kérdések már eldőlni látszanak a fővárosban. Három 21 éves játékos érkezett, egy a védelembe, egy a középpályára és egy a csatársorba. Mindemellett történt egy nehezen magyarázható távozás is, Florenzi a La Ligába tette át székhelyét.

De az átigazolásokról majd később beszélünk, most maradjunk a 22. forduló szombat esti meccsénél. A Sassuolo történetét már volt időnk ízlelgetni, 40 ezres városka és a MAPEI szerelemgyereke igen tetszetős ívet rajzol lassan egy évtizede az olasz labdarúgás tájképén. Ezzel most nem kívánok különösebben foglalkozni. Az idei szereplésük egyelőre várakozáson aluli, bár jelen pillanatban kiesési gondjai nincsenek De Zerbi csapatának, de a középmezőny aljáról inkább lefelé kell kacsingassanak, mintsem az európai kupaszereplésről álmodozni.

21 mérkőzésből idén mindössze hatot nyertek, bár van egy-két megsüvegelendő eredményük (döntetlen a Juve ellen, a Verona, vagy a Brescia elleni idegenbeli győzelem, esetleg a hétgólos Inter meccs) ez azért kevés a tabella szebbik feléhez való tartozáshoz. Ősszel az AS Roma a fővárosban 4-2-re múlta felül a társaságot, egy parádés húsz perces hengerrel. Aztán persze Berardi kétszer is beköszönt a második félidőben, de a végkifejleten már változtatni nem tudott.

De Zerbi a 4-3-2-1-s, kevésbé gyakori felállását felerészben olaszokra építi. Berardi idén 9 gólos, mögötte Caputo jön a maga nyolc találatával, illetve Boga fér fel a házi góllövőlista dobogójának harmadik fokára, 5 találattal. Ez római oldalon siralmasabb, Dzeko 9, Kolarov (!) 5 és Zaniolo 4 dugóval áll ebben a versenyben. A hazaiak kapuját a rutinos Consigli védi, még a védelemben olyan játékosok játszanak, mint például a veterán Peluso. Bár ő eltiltott lesz szombaton. Több sérülés is megnehezíti a tréner munkáját, ahogy Egri Viktor fogalmazott a római derbin, az orvosi stáb írja a kezdőt. Ezt akkor a spíker a Romára értette, de nyugodtan kijelenthetjük most a Sassuolo kapcsán is. A téli piacon mindössze egy román korosztályos válogatott srácot igazoltak.

Az elmúlt öt vendégszereplését Sassuoloban veretlenül abszolválta a Roma, sőt egy gól nélküli döntetlent leszámítva négyszer győztesként utaztak haza a Farkasok. Az AS Roma formája nehezen meghatározható. A két torinói csapattól elszenvedett vereség után a genovai győzelem és a derbin elért pontosztozkodás javuló formára utal, de pont az ilyen nehezebb idegenbeli mérkőzéseken derül majd ki, mire számíthatunk a tavasszal a srácoktól.

A keret mélyítésén ügyködtek a sportvezetők az elmúlt hetekben. A három érkező, fiatal „tehetségek” különösebben nagy nyomot nem hagytak előző klubjukban. Carles Peres 65 felnőtt mérkőzésen 13 gólt szerzett csatárként. A középpályás Villar 69 felnőtt mérkőzéssel a lábában érkezik, ő 3 gólt lőtt eddig. A védő Ibanez pedig 31 meccsen egyszer volt eredményes. Komolyabb következtetést ebből nem kívánok levonni, az átgondoltnak tűnik, hogy minden csapategységbe igazoltak egy-egy új titánt a vezetők; aztán hogy mennyi játéklehetőség jut majd a fiataloknak, nem tudom megmondani. Az biztos, hogy a szombati meccs utazó keretében mindhárman ott lesznek.

Aztán jöjjön a legérzékenyebb téma, ami megkerülhetetlen a héten bármilyen AS Romával foglalkozó sajtótermékben. Florenzi Valencia játékos lett, bár elvileg csak a nyárig, és csak kölcsön, valahogy mégis furcsa üzenete van mindennek. Totti és DDR elmarása után egy újabb tősgyökeres fővárosi, csapatkapitány került perifériára. Tisztán nem láthatunk a dolgok mögé, a játékos az EB szereplését szem előtt tartva, a több játéklehetőség reményében igazolt Spanyolországba. A vezetők, és vezetőedző szélső hátvédként számolt vele Rómában, ahol igazából harmadik, vagy inkább negyedik volt csak a sorban, középpályásként talán egyszer sem próbálta ki Fonseca. Kár. A szurkolók pedig tátott szájjal figyelik a klub modernizálódásának újabb mérföldkövét. Nincs szükség klubhűségre, nem kellenek a régi bútordarabok sem az öltözőbe, se a vezetőségbe, itt már új szelek fújnak kérem szépen. Szomorú.

A csapat jól megszokott 4-2-3-1-s hadrendjét vélhetően így alakítja ki a portugál tréner. Lopez – Spina, Mancini, Smalling, Kolarov – Veretout, Cristante – Ünder, Pellegrini, Kluivert – Dzeko. Egy ilyen kezdő tizenegy bőven elegendő kell legyen a tartalékosabb Sassuolo ellen, szóval aggodalomra semmi ok. A többi pedig szombat este kiderül. Forza Roma per sempre!