X

Egy teljesen szükségtelen kedvcsináló a Roma-Juve elé

Vasárnap este, háromnegyed kilenckor, a Juventust fogadjuk az Olimpicoban, az olasz Serie A 36-ik fordulójában.

Majd lassan illene keresni olyan képeket, amiken már a „szép új” Juve címer van, tudjátok melyik, az a nagyon trendi, ami egy lefolyó stilizált oldalnézetére hasonlít…

Megint itt a lehetőség, hogy szembesüljünk a nemezisünkkel, a zebracsíkos torinói sikercsapat arra készül, hogy megnyerje a sokadik bajnoki címét zsinórban és ezúttal Rómában szeretnének ünnepelni. Igen, mert elég nekik egy döntetlen, hogy matematikailag is biztos legyen, ami már hosszú hónapok óta valószínűsíthető volt, hogy az idén is ők nyerik a bajnokságot. Ez a Roma szurkolók számára felérne egy lélektani pofonnal és sajnos nem is ez lenne az első az idei szezonban.

Nagyon régen, az 1972/73-as szezonban, a Juve már megünnepelhetett egy bajnoki címet a Roma otthonában, bár azt a Roma szurkolók picit másképp élték meg. Akkor a Juve győzelme az utolsó fordulóban azt jelentette, hogy nem a Lazio nyerte a bajnokságot és nem sok Roma szurkoló panaszkodott a meccs végén. Jellemző, hogy a mi pizsama-kék unokatesóink azóta is a Rómát vádolják annak a bajnokságnak az elvesztése miatt, szerintük a Roma direkt engedte el a meccset, csak hogy megakadályozza az ő bajnoki címüket. Szép kis „logika” (hangsúly az idézőjeleken), szerintük nem az volt a baj, hogy ők közben szétestek és kikaptak a Napoli otthonában, hanem az, hogy a 11-ik helyezett Roma, amelyik a félidőben még vezetett is, végül nem tudta megverni helyettük a bajnok Juvét.

Állítólag vasárnap Higuain játszani fog.

A következő, hasonlóan lehangoló kimenetelű mérkőzésre jóval később került sor, 2010/11-ben, amikor is a Milan döntetlent játszott Rómában és két fordulóval a bajnokság vége előtt, megnyerte a 18-ik bajnoki címét. Érdekes, vagy inkább bosszantó, hogy ugyebár akkor is Allegri csücsült az ellenfél kispadján. Ugyanaz az Allegri, aki később nem kért a feltörekvő amerikai Roma ajánlatából, inkább maradt a „középszerű” Milan kispadján és most megint eljönne hozzánk ünnepelni. Úgy is mondhatnánk, hogy ahogy telnek az évek, úgy lesz Allegri mester egyre „rokonszenvesebb”.

Valójában Allegri nemcsak egyre „rokonszenvesebb”, hanem egyre sikeresebb is a Juve kispadján. Pedig amikor leszerződtették 2014-ben, a váratlanul távozó Antonio Conte helyére, általános szkepticizmus övezte a kinevezését, a Juve szurkolók, a „hagyományos Juve stílus jegyében”, habzó szájjal tiltakoztak a személye ellen.  Azóta Allegri már 5 megnyert trófeánál tart: 2 bajnoki cím, 2 olasz kupa és 1 olasz szuperkupa. Mindeközben a Juve, az irányítása alatt, az idén másodszor is bejutott a BL döntőbe (hajrá Madrid). Szóval igen, öröm és boldogság minden szinten…

A sikeredző ünnepelni készül

A szezon első felében Allegri több felállással is kísérletezett, végül úgy tűnik, hogy megállapodott a 4-2-3-1-nél, valószínűleg ezt fogják majd játszani ellenünk is vasárnap. Arra is számítani lehet, hogy meg fogja keverni a dolgokat, hiszen szerdán lesz egy olasz kupadöntőjük is és 7 pont előnnyel érkeznek hozzánk, szóval nekik ez a meccs távolról sem lenne olyan fontos mint nekünk, de már ismerjük őket, ezek sosem ejtenek foglyokat, kegyetlen meccsre kell majd számítani.

Vannak náluk sérültek is, Pjaca és Rugani térdsérüléssel bajlódnak, Khedira pedig összeszedett egy izomsérülést a Monaco elleni BL elődöntőn. Az elemzők szerint elképzelhető, hogy Bonucci pihenni fog a kupadöntőre, kezdhet helyette esetleg a mi „néhai” Benatiánk. Az sem egyértelmű, hogy ki játszik a szélen, a „rokonszenves” Dani Alves, vagy a „még nála is sokkal rokonszenvesebb” Lichsteiner. Hasonlóan kérdéses, hogy ki kezd a másik oldalukon, Asamoah, vagy Sandro. Akit viszont egyértelműen a kezdőbe jósolnak az Higuain, meg az a nagyfejű bosnyák középpályás, akinek most nem jut az eszembe a neve.

Dybala is azt mondta, hogy a bajnoki címért jönnek Rómába. Majd meglátjuk…

Fentiek alapján itt egy tipp a kezdőjükre:

Juventus (4-2-3-1): Buffon; Lichsteiner, Bonucci, Chiellini, Asamoah; Rincon, Pjanic; Cuadrado, Dybala, Mandzukic; Higuain

És mi a helyzet a Rómával? Semmi jó! Hiába ütöttük el a múlt héten a Milant 4-1-re, nem volt sok örömünk a győzelemben. Egyrészt Spalletti mestert és az egész klubot ronggyá gyalázták a médiában, mert nem adott játéklehetőséget Tottinak. Mintha a Roma egy vándorcirkusz lenne, ami túrázni ment Milánóba, hogy megmutassa Tottit a San Siro közönségének, vagy mintha Totti káprázatos karrierjének a szempontjából, bármit jelentene akárhány percnyi játék a Milan ellen. Most ott tartunk, hogy egyre valószínűbbnek tűnik, a médiában „vesztesnek” leírt, Spalletti távozása a szezon végén és azok a média szereplők, akik korábban éveken keresztül kritizálták Tottit, most kaján élvezettel támadják miatta a kopasz edzőnket és a Rómát általában.

Életkép egy réges-régi meccsről, Chiellini Vs. nagyfejű bosnyák középpályás… Akkor még senki sem gondolta, hogy „disz iz bigining of bjútiful frencsip”.

De a milánói meccsnek voltak sokkal konkrétabb és súlyosabb következményei is, utólag nem túlzás pirruszi győzelemről beszélni. „Csak” három játékosunk sérült le a Milan ellen: Perotti, Nainggolan és Dzeko, talán pont a három legjobb formában lévő játékosunk. A bosnyák gólvágónk már kénytelen volt feladni, nem lesz ott a Juve ellen vasárnap. Nainggolan még próbálkozik, a belga ninja egy izomsérüléssel bajlódik, de szokás szerint most is odateszi magát, sutba vágta az óvatosságot és szorgalmasan végzi a fizikoterápiát, elképzelhető, hogy játszani fog. Hasonló a helyzet Perottival is, az argentin szerepe különösen felértékelődött Dzeko kiesése miatt, neki ugyebár a bokája sérült, ő is végzi a fizikoterápiát és állítólag a bokája már nincs is annyira bedagadva, az ő játékával kapcsolatban több az optimizmus Trigoriában.

Lehet, hogy egyikük sem lesz ott, de akár mindketten ott lehetnek. Reménykedjünk.

Jó hír viszont, hogy letelt Rüdiger eltiltása, a német valószínűleg játszani is fog vasárnap, minden bizonnyal Fazio és Manolas mellett. Mivel Strootmannak még tart az eltiltása, a derbin mutatott „tévé nagydíjas” alakítása miatt, a középpályán biztosan játszani fognak De Rossi és Paredes, ahogy valószínű Salah, El Shaarawy és Emerson játéka is.

A Roma felállása a jeles sérültjeink játékától függ, ha Nainggolan nem fog tudni játszani, akkor elképzelhető, hogy szerephez jut majd Grenier, de legyünk őszinték, ebben senki sem hisz igazán és nem is biztos, hogy az lenne a legjobb megoldás. Ha Perotti játszani fog, akkor elképzelhető egy három csatáros felállás, Salahval és El Shaarawyval az argentin mellet. Ellenkező esetben könnyen lehet, hogy áttérünk egy kétcsatáros-háromvédős rendszerre, esetleg megint Emersonnal a középpálya jobb szélen és Juan Jesusszal kitolva a bal szélre.

Következzen egy tipp a Roma kezdőjére, de ez most tényleg teljesen bizonytalan és képlékeny, mivel minden a kulcsjátékosok állapotától fog függni:

Roma (3-4-2-1): Szczesny; Rüdiger, Fazio, Manolas; Emerson, De Rossi, Paredes, Juan Jesus; Nainggolan, El Shaarawy, Salah

A múlt héten sem ünnepelte meg a gólját a Milan ellen. Vasárnap viszont bátran örülhetne minden gólnak!

Most jó lenne arról beszélni, hogy ezen a rangadón fog múlni a bajnoki cím sorsa, de sajnos, objektíven nézve, akkora a Juve előnye, hogy egy ilyenfajta okfejtésnek most nem lenne sok értelme. Valójában pár hónapja mi már nem is annyira a zebrákat üldözzük, hanem sokkal inkább a töltött ostya elől menekülünk, aminek tulajdonképpen nincs nagy jelentősége, hiszen akár a Juve dolgának a megnehezítéséről beszélünk, akár a második hely bebiztosításáról, mindkét cél érdekében ugyanazt kéne tenni: nyerni.

Gyakorlatilag az összes elemző kifejtette, hogy a Juve győzelmére számítanak, legrosszabb esetben is maximum egy döntetlenre, elsősorban a sérülések miatt a Roma keretében. Mindenki leírt minket, gyakorlatilag már csak az van hátra, hogy vasárnap megünnepeljék a Juventus újabb bajnoki címét. Pedig talán mégsem olyan egyértelmű, például a fogadóirodák oddszai szerint, ha nem is sokkal, de mi vagyunk az esélyesebbek a győzelemre, hát nem érdekes?

Salah rúgott már gólt a Juvenak? Ha nem tévedek, a Rómában még nem. Hát nem furcsa? Ez egy statisztikai aberráció, szerintem ezen változtatni kéne…

Mit lehetne még mondani? Innen szép a győzelem! Nemcsak az olyan, cseppet sem lényegtelen dolgokról van szó, hogy hol és mikor ünnepli a Juve a bajnoki címét. Ha nem húzzuk be a 3 pontot, a végén a Napoli tényleg a fejünkre fog mászni, márpedig nekünk kell az a második hely és az avval járó zsebpénz is. Meg különben is, mióta kell bármilyen indok a Juve elveréséhez? A Juvét mindig jó megverni, csak úgy pour l’art! Tehát vasárnap este Roma-Juventus (élő közvetítés 20:25-től a Digi Sport 1-en), addig is forza Roma mindenkinek!

 

nemvoktrendi:

View Comments (48)

  • Mindenképpen meg kell szerezni a második helyet úgyhogy az egész szezon hangulatát ez a meccs fogja meghatározni innentől. Ha bukunk akkor megint minden reménytelen, szar és mindenkit el kell majd adni. Ha nyerünk akkor is tuti lesz valami probléma, hogy mindig :D de akkor legalább jóérzéssel és jó esélyekkel nézhetünk szembe a maradék két meccsel és a nyárral

    • Igen és ha arra gondolok, hogy mostanában milyen "szerencsénk" van a sorsdöntő meccseken... :(

      Egyébként kíváncsi leszek a Torinóra is a Napoli ellen, nincsenek nagy reményeim, de egy picit talán mégis. Mit fog majd csinálni a "derék" Mihajlovic? Belotti mennyire akar gólkirály lenni? És az a sok volt romanista a Torinóban, vajon akarnak valamit csinálni? Vagy csak ellenünk szoktak vitézkedni? :)

  • Nagyon úgy tűnik, hogy Di Francesco lesz az emberünk. Már nem is nagyon terel, amikor a Romáról kérdezik. Ti olvastatok valamit erről?

    • Di Francesco? Utoljára a Sky-nak nyilatkozott az Inter elleni meccsről és ott kérdezték a jövőjéről is:

      Neked 3 milliós záradékod van. Valaki már érdeklődött?
      - A héten fogjuk megbeszélni a jövőmet a klubbal, ők nagyon sokat tettek értem. Túl a záradékon, ami tény, hogy létezik, ez inkább elhatározás kérdése, ha lenne egy másik csapat, akkor sem beszélnék ezekről a dolgokról.

      Ha hívna a Roma?
      - Inkább nem beszélnék erről a meccs előtt. Ahogy már mondtam, először a klubommal kéne beszélnem.

      Beszéltél Tottival, esetleg más okból kifolyólag?
      - Nem hívtam. Olvastam, hogy újra megtöltötte a stadiont, ez is bizonyítja, hogy mennyire szeretik és ragaszkodnak hozzá Rómában. Bármelyik stadionba megy, mindenhol értékelik. Ez egy nagy elismerés.

      Szívesen edzetted volna?
      - Én szívesen játszottam vele, most más a szerepem és játékosként emlékezek rá.

      Mit tanácsolsz De Rossinak?
      - Ő egy fontos játékos a Roma számára. Főleg mert oda tartozik, de a technikai tulajdonságai miatt is. Úgy gondolom, hogy a Rómának szüksége van olyan játékosokra, akikben van valami olaszság, az ő esetében rómaiság.

        • Én még bízok benne, hogy Spalletti marad, hátha mégsem kapja meg a másik melót. Mert biztos vagyok benne, hogy valaki ránk licitált több pénzzel, jobb projekttel, stb.

          Engem az edző fronton az bosszantott fel, hogy miután "hülyére vertük" a Milant, elkezdtek cikkezni, hogy "Montella esetleg mehet a Rómába". Hát nem aranyosak? Csak egy jókora bukás után merült fel annak a lehetősége, hogy a Milanból a Rómába jöhet az edző, de utána viszont azonnal.

          • Most valami olyasmit is olvastam, hogy Conte esélyes volt, mielőtt Spalletti aláírt hozzánk. Persze... :D

          • Spalletti állítólag azt nyilatkozta valahol, hogy "a jövőben Sabatinivel fogok dolgozni", akkor ezek szerint megy az Interhez. Én is inkább azon az állásponton vagyok, hogy maradjon Spalletti mert jelenleg nem nagyon lehet nála, jobb edzőt találni aki "csapatot keres". Montella, Sousa, Gasperini (ő róluk írtak az utóbbi időben) mind rosszabb edző szerintem, mint Spalletti. Viszont ha ilyeneket nyilatkozik, akkor valószínűleg távozni fog, ebben az esetben én Di Francesco-nak örülnék a legjobban (illetve még Pochettino bár rá nagyon kevés esélyt látok)

          • Van azért egy jókora adag belemagyarázás, ebben az Interes dologban, én is olvastam a cikkeket: "Spalletti nyit az Inter felé", meg hasonlók. De én ma megnéztem Spalletti sajtótájékoztatóját, ahonnan ered ez az egész. Ott kérdezték meg tőle, hogy mi a véleménye arról, hogy Sabatini az Interhez ment és hogy dolgozna-e vele a jövőben.

            Spalletti udvariasan megdicsérte a bagóst, ahogy ilyenkor illik egy volt munkatársat, akitől jó viszonyba vált el az ember és azt is mondta, hogy természetesen hajlandó lenne vele dolgozni a jövőben. Mindössze ennyi hangzott el, se több, se kevesebb.

            Persze ettől még lehet, hogy az Interben fog kikötni, ott ipari mennyiségben fogyasztják az edzőket és mindig van pénzük is, hogy megfizessék őket, tehát könnyen elképzelhető, hogy előbb-utóbb Spalletti is sorra kerül, de szó sincs arról, hogy ma bármi konkrétat mondott volna.

    • Nagyon örülnék neki. Én már évek óta várom, hogy megfelelő legyen a pillanat mindkét fél számára EDF szerződtetésére. Ha nem is feltétlen lennénk esélyesebbek vele (merthát Spallettiből előbb kinézek egy Scudettot most még) de egy olyan Roma lehetne az övé amit szeretnénk látni. Egy szép támadójátékot játszó csapat, aki nagyban épít fiatalokra, olaszokra és rómaiakra. Valahogy így képzelem el Di Francesco Roma-ját és ha valaki képes lenne végre egy több éves projektet elvezetni itt a média és szurkolók nyomása között, az ő lenne. Spalletti-t meg már kicsit meguntam őszintén. Tényleg annyit beszélt a távozásáról, hogy akkor már tényleg menjen inkább. Meg azt a 3 derbyt elég nehéz megbocsátani neki (de a legnagyobb problémám továbbra is az, hogy az EL-ből kiestünk. Lazán nyernünk kellett volna, és az dobhatott volna a legtöbbet a klub helyzetén)

      • Szerintem nincs sok Roma szintű olasz focista, a jobbak már a Juventusban vannak, Berardit meg nem mi fogjuk elvinni.

        • Itt leginkább arra gondoltam, hogy a Primavera-ból több játékos kapna lehetőséget akár. Ahogy Pellegrini és Ricci abszolút kaphatott volna nálunk is játékidőt, talán Ddi Francesco szívesebben tartaná meg egy évre a fiatalokat, hogy bővebb legyen a keret és bizonyíthassanak mint Spalletti. A Sassuolo-nál is mindig nagyon nagy kerettel dolgozott és sok fiatal tehetség volt/van ott, leginkább olaszok.

    • Mai hírek szerint a Roma kész kifizetni a 3 milliós kivásárlási záradékod Di Francescoért, állítólag szóban már meg is egyeztek.

  • Szoktam olvasni a blogot, öröm látni, mikor egy győzelem után BL sikert vizionáltok, majd egy vereséget követően összeömlik az életetek. A lényeg, hogy ez a poszt tökéletesen rávilágít arra, hogy miért érdemeltétek ki a RINYA becenevet. Fino Alla Fine Forza Juventus!

    • Köszönjük ékes hozzászólásodat! Szeretnék gratulálni a Juventusnak az újabb bajnoki címhez! Megérdemelte! Biztosan Te vagy a legnagyobb Juve szurkoló úgy hogy gondolom majd valamikor személyesen is át tudod adni nekik! Továbbá sok sikert kívánnék nekik a kupadöntőn is! Jó étvágyat a vasárnapi ebédhez, na meg nem utolsó sorban további csodálatos napot!

      • Valamint én még szeretném megköszönni, hogy olvasóink között tudhatunk, megtisztelő. És gratulálnék én is, a a feljebb kihagyott, de az olaszok számára nagyon fontos BL meneteléshez.

        • Köszönöm. Amúgy tényleg élvezettel szoktam olvasni a cikkeket, és ha elhagynátok az állandó rinyálást, egy értékes rivális is lehetnétek.

          • Te meg ha elhagynád ezt a pökhendi stílust, értékes kommentelő lennél. Nem safe place vagyunk, várjuk a Juventus drukkereket is, meg akárki mást, de a stílus maga az ember, ahogy Conte di Buffon mondta pár száz éve.

          • Akkor már csak a kommented igazságtartalmát illetően vannak kifogásaim.

  • Szczesny, Rudiger Manolas Fazio Emerson, De Rossi Paredes, Salah Nainggolan El Shaarawy, Perotti

    • Én azt olvastam, hogy Nainggolan még mindig bizonytalan, majd a bemelegítés végén döntik el. Sehogy sem tetszik ez, már régen tudni kéne, hogy mit akarunk csinálni. Vagy lehet, hogy ez csak ködösítés? A másik oldalról közben azt írják, hogy Dybala nem fog kezdeni.

      • (4-3-3) Buffon; Lichtsteiner, Benatia, Bonucci, Asamoah; Lemina, Pjanic, Sturaro; Cuadrado, Higuain, Mandzukic

  • Eddig nem rossz, de ez még kevés, elől érződik Dzeko hiánya.

  • Kevesek vagyunk előre, sajn'. Mire várunk, tűnik elfele a 2. hely! Essünk neki, lesz, ami lesz, és termeljünk még kettőt. Csak hogy Jassong polgártárs is örüljön.

  • Nálatok mi lesz a nyáron?
    Várható valódi erősítés, vagy inkább annak örültök majd "csak", hogy nem visznek el fontos, jó játékosokat?

    • Eddig minden évben eladtunk 1-2 alapembert. Ha nem lesz meg a második hely, akkor szerintem idén is ez lesz. :(

      • akkor nem remélhető egy 50-100 milliós plusz bevásárlás? Érdemi előrelépés?

        • Nem hiszem, Monchit sem azért igazolták, mert ész nélkül fognak költeni. De majd meglátjuk.

Related Post