X

Továbbra is szeretünk játszani a Palermo ellen

A Roma idegenben nyert 3-0-ra a Palermo ellen, El Shaarawy, Dzeko és Bruno Peres góljaival, a Serie A huszonnyolcadik fordulójában.

A Lazio, a Napoli és a Lyon ellen elszenvedett vereségek után, Spalletti mester alaposan megkavarta a megszokott kezdőcsapatot. De ebben nem valami taktikai újítást kell keresni, inkább egy az eredmények alapján szükségesnek tűnő pihenőt, néhány alapjátékos számára. Perotti lesérült, Manolas kisárgult, de ezeken kívül is voltak változások. Az első perctől kezdett Grenier, Paredes, Mario Rui és El Shaarawy. Így álltak fel a csapatok:

PALERMO (4-2-3-1): ​Fulignati; Morganella, Cionek, Andelkovic, Aleesami; Gazzi, Chochev; Sallai, B. Henrique (74′ Lo Faso), Embalo (46′ Diamanti); Nestorovski ​

ROMA (3-4-2-1): ​Szczesny; Rüdiger, Fazio, Jesus; Bruno Peres, Paredes, Grenier (64′ Dzeko), Mario Rui; Nainggolan, Salah (80′ De Rossi); El Shaarawy (72′ Strootman).​

Salah majdnem végig játszott

A mérkőzés egy jókora ijedtséggel indult, Aleesami látszólag Nestorowskinak passzolt, aki kiszorított helyzetből megeresztett egy erőteljes lövést, amit Szczesny egy parádés bakival bevédett. Szerencsére Nestorowski lesen volt és a gólt végül nem adták meg, a Palermo erőteljes tiltakozásai ellenére. De képzeljétek, a látszat ellenére, úgy tűnik, hogy igazuk van! Szabad szemmel abszolút megtévesztő, még lassítva is alig derül ki, de a képek alapján Aleesami hiába nyújtózkodott, a lába nem érte el a labdát, tehát a gól érvényes lett volna!

Itt láthatjuk, amikor a partjelző észlelte a lest…

… és itt egy kinagyított kép, hogy Aleesami nem ért a labdához.

A Roma elég nehézkesen járatta a labdát és elsősorban hosszú indításokkal próbálkozott, de ezeket rendre összeszedték a hazai védők. Aztán a 22. percben Bruno Peres Greniernek passzolt, aki észrevette El Shaarawy megindulását és adott neki egy gyönyörű gólpasszt, amit a „fáraó” közvetlen közelről Fulignati kapus lábai között berúgott labdával váltott gólra.

Ez volt El Shaarawy második gólja az idén a Palermo ellen és az első találata idegenben.

A vezető gól után a Roma megpróbálta lelassítani a meccs ritmusát, ugyanakkor ki szerette volna használni, hogy a Palermót látszólag nagyon megzavarta a bekapott gól és sikerült is több helyzetet kialakítani, amikből sajnos nem lett semmi. Rüdiger Paredes passzát küldte fölé, Nainggolan pedig a „szokásos” Grenier labdáját pazarolta el. Így a félidőre az eredmény maradt 0-1.

A második félidőben elég magas ritmusban folytatódott a meccs és rögtön volt két izgalmas helyzet. Grenier megint adott egy gyönyörű labdát El Shaarawynak, de a savonai ezúttal nem tudta jól lekezelni a labdát és Fulignati időben le tudta zárni a kapuját. Alig egy perccel később Rüdiger veszített el egy labdát, amivel Diamanti megiramodhatott a Roma kapuja felé, aztán szerencsére Szczesny-nek sikerült védenie és jóvá tennie a kezdeti bakiját.

Nainggolan most sem pihent

De a kimaradt helyzet ellenére, a Palermo vérszemet kapott és agresszíven átvette a játék irányítását, a Roma pedig, a felforgatott kezdő ellenére, fáradtabbnak tűnt. Például a 60. percben Morganella összeszedett egy labdát a Roma tizenhatosa előtt és megeresztett egy szép lövést, amit Szczesny-nek kellett védenie.

Aztán Spalletti mester megunta a csapata szenvedését és belenyúlt a meccsbe, először lecserélte Dzekóra az időközben besárgult Greniert és közben megpróbálta felrázni a játékosait. A Roma szinte azonnal reagált is, Bruno Peres beadását Fulignati rossz helyre ütötte ki, de Dzeko sajnos kilőtte a labdát a stadionból.

Közben a Palermo se hagyta magát, nagyon lelkesen játszottak és egyre nagyobb nyomást próbáltak helyezni a Rómára. De pont amikor úgy tűnt, hogy sikerülhet nekik kiegyenlíteni, a 75. percben megjött a Roma második gólja. Ezúttal Nainggolan adott egy gólpasszt Dzekónak, aki egy finom, precíz lövéssel megszerezte a harmincadik gólját a szezonban, a huszadikat a bajnokságban.

Dzeko gólöröme

Meglepőnek tűnhet, de a Palermót a második gól sem törte meg, tovább próbálkoztak. Szerencsére a Roma se állt le, az időközben beállt Strootman a 91. percben egy kontra végén a tizenhatos határáig vezette a labdát, kitette jobbra az érkező Bruno Peresnek, aki kihasználta Fulignati határozatlanságát és kiosztott egy újabb kötényt a fiatal kapusnak, megszerezve a Roma harmadik gólját. A legvégén nem sok hiányzott a Roma negyedik góljához, Nainggolan betört a Palermo tizenhatosába és megeresztett egy szép lövést, de Fulignati vetődéssel kivédte és maradt a 0-3-as végeredmény.

Bruno Peres gólöröme

Nagyon nagy öröm volt Grenier játéka, aki a legjobbak között volt, a gólpasszán kívül volt két másik nagyon szép passza is, amiket Nainggolan és El Shaarawy elpazaroltak. De ezúttal El Shaarawy is kihasználta a lehetőséget és egy nagyon értékes gólt szerzett. Nekem még tetszett Fazio, Paredes és a szokásos Nainggolan játéka is. Egy kicsit aggódom is a ninja miatt, mikor fog ez az ember pihenni? Csak mert ma is rengeteget dolgozott, de Perotti sérülése miatt szinte megkerülhetetlen volt a játéka.

Grenier a legjobbak között volt

Apropó sérülések és cserék, többen furcsállták, hogy Totti nem játszott egy percet sem. Szerintem valamennyire érthető, hogy Spalletti nem tette a kezdőbe, de az talán meglepő, hogy a végén se kapott lehetőséget. Közben kiderült, hogy Spalletti negyedórával a vége előtt be akarta cserélni, de Totti hátfájásra panaszkodott és nem akart beállni. A Gazzetta dello Sport szerint természetesen ez azt jelenti, hogy „Totti és Spalletti megint összevesztek”, jellemző, hogy egy órával a lefújás után a meccsünkről nem volt semmi a honlapjuk kezdő oldalán, de ennek az „ügynek” azért találtak egy előkelő helyet. Ennek az összeveszős elméletnek némiképp ellentmond, hogy Totti állítólag már a meccs előtt is hátfájásra panaszkodott, bár az is tény, hogy egy edzést se hagyott ki. Gondolom majd idővel úgyis ki fog derülni, hogy ez valami komoly ügy kezdete, vagy csak a szokásos vihar a biliben.

Minden jó ha a vége jó…

Tehát a Roma újra elverte a Palermót, a felforgatott kezdőcsapat ellenére is sikerült nyerni (6 változtatás a lyoni kezdőhöz képest).  Lehet, hogy ez az eredmény nem tűnik túl lenyűgözőnek, „hiszen ez csak a Palermo volt”, de azért ezt is meg kellett nyerni és volt egy pár meleg pillanat, amik megváltoztathatták volna a meccs kimenetelét. A lényeg a három pont volt, de az eredmény és néha még a mutatott játék is kimondottan szépre sikerültek.

nemvoktrendi:

View Comments (36)

  • Természetesen örülök a győzelemnek, (ki nem?) de azért ennél ideálisabb ellenfelet nem is találhattunk volna az önbizalom növelésére. Szokatlanul sok volt a pontatlanság, volt, hogy 3-5 méterre nem sikerült pontosan passzolni. Szegény Rui továbbra is csak árnyéka önmagának és a Sallaival való kakaskodáson kívül nem mutatott semmit. Ő volt egyetlen, aki kilógott a csapatból. Viszont Grenier igazán üdítő színfolt volt. Nemcsak a forintos lasztijai miatt, hanem mert jobban küzdött, mint ahogy számítottam rá. Sokat volt sérült, gondoltam félti a lábát. De nem! Belement az ütközésekbe és úgy játszott a csapatért, ahogy nem mindegyik régebbi igazolásunk. Remélem nem most láttuk őt utoljára játszani. Látok benne fantáziát.
    A cserékről csak annyit, hogy Dzekora számítottam, mert már rég szerzett gólt és ki ellen növelje az önbizalmát, ha nem a Palermo ellen. Jól jöhet még ez a gól a Lyon ellen is.

    • Igen, a Lyon ellen egy végtelenül pontos, percíz támadójátékra lesz szükség.
      (a hétvégén megint vágtak egy négyest... elég jók előre, viszont gólt lehet nekik rúgni, és ez lesz a kulcs.)

    • Mario Ruinak volt egy pár nagyon szép beívelése a szélről, amikre felkaptam a fejem. Egészen mélyről ívelt és a labdák nagyon szépen érkeztek az ellenfél kapuja elé, de tény, hogy nem mutatott túl sokat. Gondolom még mindig nincs csúcsformában?

  • Csak a második félidőt láttam, meg az összefoglalót. Greinier tényleg ilyen jó volt? (másodikban sok idő nem jutott neki, de az alatt engem is kíváncsivá tett)

    • Az első félidőben voltak kifejezetten jó passzai, kulcspasszai. Bátran vállalta a párharcokat, és sokat meg is nyert. Ahhoz képes, hogy milyen régen nem játszott hegyes meccset, nagyon pozitívan jelezte, rá is lehet számítani. Kicsit hamar elfáradt.

  • Egyre aggasztóbb hírek jönnek Spalletti ügyében! Nehéz lenne nézi a Juve kispadján, nagyon nehéz.

      • Hogy szóbeli megállapodást kötött a Juve vezetőivel, stb. stb.

        Ezeket megtámasztva, ha nem nyer semmit megyek és az elnök fővárosba utazásával, hát egyre jobban aggódom. Meglátjuk, mire jutnak például Pallottával.

        • Pallotta a stadion miatt jön, most megy a harc, hogy ne keljen újraindítani az engedélyezési eljárást és valahogy keresztül verjék az új terveket a régi eljárásban. Ehhez képest Spalletti és Totti (mert ő is ott van még) ügyei mellékesek.

          • Most azt olvasom, hogy Pallotta Londonban tárgyal, elsősorban két ügyben. Egyrészt állítólag most fogja rövidre zárni Monchi ügyét. Másrészt potenciális szponzorokra vadászik, ott a stadion és megpróbál elkapni egy főszponzort is a mezre. Viszont már ott lesz a Lyon elleni meccsen.

          • ...amit a mi Viktorunk fog vezetni! Mármint nem az Orbán nevű hanem a Kassai! Egyre jobban aggódom! :)

          • De! Valaki szólhatna a srácoknak hogy a magyar bajnokság sokkal fizikálisabb mint az olasz! Ezeket a homorítós, kérdően a bíróra nézős dolgokat hanyagoljuk mert úgysem fújja be! :D :D

          • Ha már nagyon nincs más lehetőségünk Vermaelent felküldjük egy tavalyi mezében a 90+-ban elesni a tizenhatoson belül. Totti így szerintem triplázni tudna! :D

          • "A mi Viktorunk" :D Jó fej vagy te is, ijesztgeted itt a publikumot. :D

    • Nem hiszem, hogy pont a Juveba menne. A Juveban már van egy sikeres edző, ha csak el nem viszi egy nagyobb ragadozó. Sokkal valószínűbb egy olyan klub, ahol nem mennek annyira a dolgok: Inter, Milan, vagy valahova külföldre. Mondjuk a milánóiak se lennének sokkal jobbak a Juvenál, ha oda menne akkor is a Qrva anyját.

      Idegesítő, hogy még nem hosszabbított, ez esetleg azt jelentheti, hogy jövőre el fog menni, de egyenlőre ennél nincs több információ.

      Természetesen már megindult a lottózás, hogy kivel fogjuk helyettesíteni, egyenlőre a 3 fő jelölt Di Francesco, Montella és Gasperini.

      Di Francesco egy viszonylag elképzelhető alternatíva, kérdés, hogy a Sassuolo mit szól hozzá, de talán "erőből" is el lehetne hozni.

      Montella csak akkor lesz elérhető, ha a Milannal végleg megbukik, már láttuk, Allegrinél is, hogy ha választásra kerül a sor, akkor a Milan sokkal jobban hangzik nálunk. Ráadásul nem kéne elfelejteni, hogy Montellát ez a Roma egyszer már kirúgta, szerintem azt Montella biztosan nem felejtette el.

      Gasperini hangzik a legrosszabbul, az ipari méretű bukása miatt anno az Interrel, de ráadásul azt mondják, hogy Gasperini nem is lenne egyszerű, mert most fog szerződést hosszabbítani az Atalantával.

      Nekem ezek közül most egyik sem kéne Spalletti helyett, vele kéne hosszabbítani, már ha lehetséges.

  • Közben hírek vannak Monchiról. Spanyolországban, a Canal Sur tévé korábbi értesülése után, a Sport is feldobta a hírt, hogy Monchi, a Sevilla sportigazgatója, állítólag nagyon közel áll, hogy aláírjon a Real Madridhoz.

    Van némi értetlenség az üggyel kapcsolatban a spanyol média és a szurkolók körében. Egyrészt a Real Madrid korábbi sportigazgatói, Florentino Perez elnöksége alatt, mind elég hamar eltűntek, vagy a háttérbe szorultak. Gyakorlatilag a Madridnál Florentino alatt nem is volt igazi sportigazgató, a vezetőség (értsd Florentino) és a mindenkori edzők döntöttek az igazolásokról, a különböző megfigyelők támogatásával.

    De állítólag ezzel természetesen Monchi is tisztában van és mielőtt aláírna a fehérekhez, garanciákat szeretne a jogkörével kapcsolatban. Vicces módon írják le, hogy létrehoznának egy új részleget a klubon belül, ahol Monchinak meglenne a jogköre, hogy átszervezze a játékoskeretet. Nahát, tisztára mint egy "sportigazgató"! :)

    De az értetlenség legfőbb forrása nem is a jogkörökkel kapcsolatos, hanem Monchi eddigi pályafutásával és a Real Madrid, meg néhány kivételes helyzetben lévő top klub, bevett gyakorlatával. Nevezetesen, hogy a Madridnak nincs szüksége többé-kevésbé új tehetségek leigazolására és arra sincs ideje, hogy ezeket a tehetségeket hónapokig, néha évekig nevelgessék. Sokak szerint Monchi inkább ártani fog a Madridnak és nem is fog sokáig tartani ott, főleg ha nem ért majd egyet Florentino legújabb "sztárigazolásával" kapcsolatban.

    Mindenesetre most nagyon úgy néz ki, hogy hiába tűnt már kész ténynek Monchi érkezése Rómába, a sportigazgatók sztárja a Real Madridban fog landolni. A dologhoz még hozzátartozik, hogy Florentino állítólag csak akkor fogja leszerződtetni, ha előtte békésen lezárja a kapcsolatát a Sevillaval, onnan viszont eddig nem akarták elengedni, tehát elméletileg csak a szezon végén fog váltani. Még olyan hírek is vannak, hogy Monchi esetleg ki fog hagyni egy szezont, ha nem tudna megállapodni a Sevillaval.

    • Nincs ennek sok valóságalapja, komolyabb madridi lapok egyáltalán nem számoltak be erről. A Canal Sur (aki elsőként hozta le) meg pl azt is írta, hogy Monchi elküldené Benzemát, Nachót, CR-t, Pepét és Navast is, de ilyen feltételekkel biztos hogy nem jöhet Madridba. Benzema az elnök kiskedvence, CR meg ugye tudjuk, még 1-2 évig biztosan itt lesz. Nachót mindenki imádja, Pepét is jó lenne még 1 évre megtartani, Navast egyelőre még többen támogatják mint ellenzik.

      • Én az egész ügy értelmét nem látom, pontosabban nehezemre esik elhinni. Mit fog csinálni ott Monchi? Majd megvesz egy nem túl ismert játékost, hogy később eladja haszonnal? Mert eddig nagyjából ezt csinálta, ebben volt az egyik legjobb a világon. Közben nyertek címeket is, de a Madridnak azok a címek szinte kudarcok lennének.

        Meg ha nem tévedek, akkor a Madridban Valdano óta nincs is "director deportivo". Egy ideig ott volt Pardeza, aki "director deportivo de futbol" volt, de 2014-ben őt is elhajtották és ha jól tudom nem pótolták senkivel.

        Ez azért elég nagy változás lenne. Igazolnak egy "sztárt" egy olyan pozícióba, ami jó ideje megszűnt. Vagy Florentino megöregedett és a háttérbe akar vonulni?

        Egyébként szerintem ha Florentino rábízná a technikai döntéseket egy Monchi szerű szakemberre, akkor a Madrid sokkal jobb is lehetne, nem mintha eddig nem lett volna sikeres, de azért Florentinonak voltak baklövései is bőven.

        De ha csak egy újabb "Valdano" kell, akit vagy meghallgatnak, vagy nem, akkor arra felesleges megvenni egy Monchi kaliberű szakembert, úgy csak kidobott pénz lenne és egy garantált kudarc.

        • Zidane is sportigazgató volt a 2011-2012-es szezonban, egyébként nem is végzett rossz munkát egyáltalán, ekkor jött például Varane a klubhoz az ő csábítására, de más francia ligás tehetségeket is kinézett, pl Hazard és a most felkapott Mbappe, utóbbi még az edzőközpontban is járt. Ezután egy évvel kezdte el az edzősködést az utánpótlásban.

          Valdano papíron sportigazgató volt, de a valóságban inkább afféle mindenes, egy szedett-vedett társelnök. Mindenhol ott volt, de mégsem volt Pérez kifejezett kegyeltje, mert elég gyorsan kivágta a Mourinhóval való összetűzése után. És igen, Pardeza is ott volt, bár sok vizet igazából nem zavart. :D

          Az meg nagyon érdekes kérdés, hogy mit tervez Florentino. Ebben az évben lesznek az elnökválasztások Madridban. Én úgy látom, hogy ő már nem igazán akarja tovább csinálni, de egyszerűen nincs megfelelő utód. Egyrészt senki nem képvisel hozzá hasonló gazdasági és politikai befolyást, másrészt pedig a klub kötelékén belül sincs egyetlen kiemelkedő vezéregyéniség sem a pártoló tagok között. Valójában az is nagy kérdés, hogy egyáltalán hány induló lesz, mert az előző választásokon (2013) Pérez úgy megszigorította a feltételeket, hogy senki más ne indulhasson rajta kívül :D Ha jól emlékszem a klub előző éves bevételének a 15%-t kell asztalra tenni banki garanciával, ez kb. 65 millió euró most. Vannak nagyon égető kérdések Madridban, az "ultrahelyzet" például az egyik ilyen, ezerszer nagyobb a gáz mint pl. Rómában és látszólag ez egy végeláthatatlan konfliktus. Persze egy ilyen nagy klubnál el lehet ezeket rejteni, de aki követi a dolgokat (vagy madridi), az látja is hogy mik mennek a háttérben. Florentino elnökségének másik gyenge pontja Zidane. A legtöbb socio nem támogatja őt, Pérez viszont abszolút. Ha a csapat nem húzza be sem a bajnokságot, sem a BL-t, akkor nagyon fel fognak erősödni a kritikus hangok Zidane-nal szemben, és ez Pérezre is kihat majd.

          • Azt hiszem Zidane is "csak" az első csapat sportigazgatója volt, az "igazi" sportigazgatói címet akkor sem osztották ki.

            Elmondható, hogy Florentinonak eddig olyan sportigazgatói voltak, akik nem sok vizet zavartak, már ha volt valaki egyáltalában. Most meg oda fog vinni egy elég tekintélyes valakit és visszatérünk az eredeti kérdésemhez, hogy minek? Hacsak nem készül valami nagy váltásra a vezetési stílusában. Egyébként elég ellentmondásos személyiség, egyrészt nagyon sikeres volt, másrészt ott vannak a technikai baklövései, meg a gazdasági és politikai kavarásai.

            De a Madridnak vannak még egyáltalában ultrái? Nem nagyon hallani felőlük.

          • Igen, ebben teljesen igazad van, én sem látom sok értelmét Monchi leszerződtetésének. Florentino egyébként egészen nyájas lett vénségére, a második ciklusában lényegében alig követett el néhány baklövést, mondjuk Ancelotti menesztése egyben kitett vagy hármat. :D

            Vannak ultrák. https://i.ytimg.com/vi/_1ReRFzTFyY/maxresdefault.jpg
            Ez a stadion déli oldali, ők végig madridi pártoló tagok, tőlük megy a szurkolás. Az első számú hangulatfelelős az a rész akik fehérben vannak, ők a Grada Joven vagy FANS RMCF. Lényegében ők olyanok mint a nyugati szurkolók, semmi erőszak, közepes szurkolás. A probléma az hogy ez egy mesterségesen létrehozott szervezet és a vezetők nem éppen tisztességes emberek. Őket ültették be a régi ultrák helyére, ők voltak az "Ultras Sur". 1980 óta léteznek, de 2013-ban kitiltották mindannyiukat a stadionból, nem is alaptalanul, ez kb. tízezer embert jelentett. Azóta folyamatosan próbálkoznak visszajönni, idén már be is engedték őket a kupameccsekre, de alig egy-kétezren maradtak. Köztük és a klub vezetői között már nagyon régóta egy macska-egér játék zajlik.

            https://c1.staticflickr.com/5/4028/4511680173_45660a9c03_b.jpg
            Róluk van szó, ez persze egy régebbi kép, de itt találsz egy fasza videót róluk a közelmúltból: https://www.youtube.com/watch?v=6zIVgKnI4Mw

          • Nálam Florentino mélypontja Queiroz kinevezése volt, mondhattam volna a csörgősipkás nagy dél-amerikai mágust, a szép nevű Vanderlei Luxemburgót is, de vele legalább nem Del Bosquét váltotta le.

            Játékosban meg a Milito-Woodgate ügylet, nem is kérdés, annál nagyobb ostobaságot szándékosan se lehetne csinálni! Bár arról talán nem Florentino tehetett.

          • Nálam Faubert az abszolút mélypont. Főleg mikor elaludt a kispadon.

  • A Lyon elleni visszavágóval kapcsolatban meg általános a kedvetlenség, a jelek szerint a szurkolók nem bíznak a csapatban. Mindössze 15.000 jegyet adtak el, egyenlőre összesen kb. 30.000 nézőre lehet számítani. Korábban Spalletti megpróbálta visszahívni a meccsre az ultrákat a stadionba, de csak egy elég ellenséges hangnemű közlemény volt a válasz. :(

    • Bosszantó és szomorú egyben. Nem értem miért ne mennének ki a meccsre, az olaszokat tényleg ennyire nem érdekli az EL? Szerintem bár rossz lett számunkra a vége a kinti meccs is igazából nagyon jó volt, nem értem mi bajuk, simán meglehet fogni őket szerintem.

      • Elmennek a picsaba kb. Villarreal ellen lofasz hangulat volt meg is latszott. Allitom ha Lyonba sincsenek normalis szurkolok semmi baj nincs. Csondbe eselyunk se lesz...

    • Meg amúgy már nem azért, de (leszögezve, hogy a plexifal tényleg nevetséges és értelmetlen) itt biztonsági intézkedések ellen tüntetnek gyakorlatilag. Meg lehet nézni, hogy ugyanekkora méretű tömegeket hol engedtek annyira szabadon azt csinálni amit akarnak, mint a stadionokban a szurkolókat pár évvel ezelőttig. Néha tényleg túlzásba viszik a szabályozásokat, ez teljesen egyértelmű, és én is szerettem a petárdákat, füstbombákat, de azért nem igazán mondható, hogy a biztonságos kategóriát képviselné. Persze lehet mondani, hogy "jajjdehát nem is volt semmi baj". Persze a clubokban sem a túlzsúfoltsággal, a west balkánig (hogy ez hogy ugrott be most, de példának elég találó a tömegeffektus negatív hatásai miatt) meg a repülőkre se kellettek biztonsági ellenőrzések 9/11-ig,
      Mindegy, a lényeg, hogy egyre mérgesebb vagyok ezekre a fucking idiótákra, akiket azért tartok annak, mert már 2 éve nem támogatják a csapatot akinek szurkolnak, míg nekem/nekünk és még sok másnak nincs is lehetősége rá.

    • Én mély megértéssel azt tudom mondani az ultráknak, hogy kapják be az összes faszunkat. Menjenek ki a meccsekre, ki a faszt érdekel egy plexi kordon.

    • Ez mind semmi...
      Pár hete kommenteltem a FB-on valami AS Roma-s bejegyzés alá, hogy milyen undorító hogy a saját csapatukat szopatják már évek óta de ha becsúszik egy vereség akkor meg hőbörögnek. Meg hogy mi akik több mint 1000 km-re vagyunk Rómától, kis túlzással a fél kezünket odaadnánk hogy minden héten ott lehessünk az Olimpicoban. Erre egy "vérbeli római olasz" ultra leoltott, hogy válogassam meg a szavaim mert egy, én nem is vagyok római, kettő, nekem fogalmam sincs hogy nekik mit jelent ez a tiltakozás! Kész! Nincs több kérdésem! Agyrém!
      Én csak arra lennék kíváncsi hogy mi lenne ha valami csoda folytán behúznánk a Scudettót, a csapat meg mondaná hogy bocsi elmarad ám a nagy ünnepség a Circo Massimo-ban mert valójában évek óta basztok kijönni meccsre így ünnepelni se kell kijönni. Gondolom vérig lenne sértve mindenki!....

      • Szóval találkoztál egy "főokossal", aki megmondta, hogy ő Rómában született és innentől kezdve ő mindent jobban tud és neki csak igaza lehet. Vannak ilyenek is bőven, észből nem állnak túl jól, de csökönyösségből és elvakultságból annál inkább. :)

        Szerintem az ultrák jelentős része "meg van vezetve", úgy kommunikálnak, mintha mindenki örülne az ő jelenlétüknek.

        A romanista szurkolók örülnének, mert emelik a meccsek hangulatát. A Roma vezetősége is örülne, mert nőne a jegyeladás, javulna a színvonal. A csapat is örülne, mert sokkal jobb egy lelkes otthoni közönség előtt játszani.

        De a hatóságok és velük együtt az olasz közvélemény túlnyomó többsége, csak örülnek ha a Roma ultrái nem mennek ki a meccsekre. Kevesebb incidens, jobb statisztika, káröröm a többi szurkolótáborban, stb.

        Közben vannak olyan szereplők is, akik abból próbálnak megélni, hogy a Rómának szurkolnak és ezeknek a jelentős része foggal körömmel küzd a mostani tulajdonosi kör ellen. Rendszeresek az olyan vélemények, hogy Pallotta egy amerikai gengszter, hogy ő csak egy stróman és nem is övé a klub, hogy nincs is pénze és a Rómából akar meggazdagodni, hogy régen volt pénze, de a válság alatt mindent elveszített, hogy csak egy spekuláns... :(

  • Ha a Roma fejben is ott lesz a meccsen, meglesz a továbbjutás, efelől nincs kétségem. 1000-el rápörögni (nem túlpörögni!), hátul nem balfaszkodni, és a meccs előtt vért inni. Képességekben a különbség nyilvánvaló, az első meccs 1. félidejében láttuk. Ha fele akkora elánnal mennek ki a pályára, mint a Juve ellen szoktak otthon, akkor ezt a Lyon-t megcsapjátok mint a büdös szart!

  • Ha valakit, akkor Di Francesco-t szívesen látnám a padunkon, akár még Spalletti helyett is. Amennyiben ez a szezon is tényleg elúszik, akkor én azt mondom hozzuk őt, mert már évek óta várom, hogy valahogy hozzánk keveredjen. Szerintem nagyot alkotna itt (is).

Related Post