X

Megvan a Fior Cristante 200. meccsén

Január 12-én az Olasz Kupa első vizsgafeladatát, a jelenleg másodosztályú Genovát sikerült két vállra fektetni. Szokásos „mourinhos” módon, csak a legszükségesebb erőforrásokat felhasználva. (1:0). Ez a továbbjutás azt jelenti, hogy vélhetően a Napoli ellen két mérkőzést is kell majd játszani január végén, február elején. Ennek most annyira nem örülünk, látva, hogy Spalletti hogyan mosta fel a Juventussal a Maradona stadion gyepszőnyegét. 5:1. (lol)

Együtt elég oké volt…

Persze minden problémával akkor kell foglalkozni, ha eléd hozza az élet, szóval a nápolyi duplázásra ráérünk még. Tegnap este viszont fontos bajnokit sikerült megnyerni a Fiorentina ellenében, így továbbra is tapadunk a tabella értékesebb feléhez, és még mindig látszik a hőn áhított negyedik hely. Lesz ez még másképp is, gondolhatná a sokat látott AS Roma szurkoló, de bevallom őszintén, vasárnap este láttam apróbb jeleket arra, hogy megindulhat még ez a csapat felfelé. Mindezt most csak nagyon halkan írom ide.

Nézzük egy kicsit inkább a meccs kapcsolatos dolgokat. Zaniolo gyomorrontás miatt az utolsó pillanatban kimaradt, így Pellegrini jött feljebb, helyét a fiatal Bove vette át középen. Cristante 200. AS Roma mérkőzésén lépett pályára, és hozta a tőle elvárhatót. A védelemben Ibanez helyett Kumbulla kapott szerepet, míg a szélsők Celik és Zalewski voltak. A többi a szokásos, Dybala és Abraham elöl, Mancini Smalling a védelemben, Patricio a kapuban. Érdekesség még, hogy Solbakken bemutatkozhatott új csapatában, még ha pár percre érkezett mindössze. Remélem megfelelő mennyiségű lehetőséget kap majd a norvég, ha már elhoztuk.

Pózolj világbajnokokkal!

A találkozó római támadásokkal kezdődött, igen eltérően az elmúlt meccseken mutatott passzív-agresszív védekezéstől. Jó a Genoa elleni kupameccsen is voltak támadóbb periódusok, de tegnap tényleg lelkesen kezdtek a srácok. Sajnos több apró hiba csúszott a gépezetbe, Bove több labdát is elszórt az első negyedórában, de hibázott Kumbulla is. Nyilván a kevesebb mérkőzés, intenzív játék kombinációja szülte mindezt. Aztán jött az, ami egy évvel ezelőtt is bekövetkezett ebben a párharcban, kiállítottak egy Fiorentina játékost. Véleményem szerint Dodo második lapja bőven adható volt, szóval nagy bírói segítséget nem éreztem ebben az ítéletben, még akkor sem, ha a Giua spori bőven idióta üzemmódban működött végig.

Bár a kiállítás döntően nem billentette a fővárosiak irányába a találkozót, az első játékrész végén egy ügyes Abraham – Dybala kombináció után az argentin eredményes volt egy átlövésből. Szépségdíjas akció, kiváló lövéssel befejezve. (1:0). A szünet után sem billent el különösebben egyik irányba sem a játék, a Fiorentina bár próbálkozott, komoly veszélyt nem tudott jelenteni a római védelemre. Sajnos Zalewskit kisebb sérülés miatt cserélni kellett, és Bove szintén lejött egy óra játékot követően. A frissen érkezők ott folytatták, ahol a fiatalok abbahagyták. Ráadásképpen a kegyelemdöfés is megérkezett 10 perccel a vége előtt. Újra az Abraham – Dybala páros oldott még szépen a magasan játszó vendégek mögötti területen egy kontrát. Az angol benyomta középre és a kiválóan érkező világbajnok duplázni tudott.

Bove jól játszott vasárnap

Mourinho kiemelte, hogy csapat szinten milyen komoly volt a védekezés, agyondicsérte a teljes társaságot, hogy ezzel a hozzáállással és precizitással még több mindent is el lehet majd érni, satöbbi. Én mindent elhiszek a mesternek, amíg jönnek az eredmények. Bár a mérkőzés első negyedórájában elkövetett egyéni hibákat nem tudom hova tenni, de talán később ezek is csökkenhetnek majd. Meglátjuk. Az biztos, hogy hét bajnoki pontot szerzett a csapat három mérkőzésen, illetve továbbjutott a kupából. Csak így tovább a megkezdett úton!

A folytatásban jöhet egy bajnoki a Spezia ellen, majd a nápolyi randevúk, ha a déliek továbbjutnak kedden. Ezen kívül az EL meccsig lesz még egy Empoli és egy Lecce, előbbi otthon, utóbbi idegenben. Azt gondolom, nem a legideállisabb a sorsolás, de ettől sokkal rosszabb is lehetne, szóval lehet a céljainkra koncentrálni és fokozatosan gyűjtögetni a pontokat, és közelíteni a tabella felső feléhez. Kerüljék el a csapatot a sérülések, és a Fior ellen mutatott játékkal talán lesz keresnivalónk a tavasz második felében is. Én ebben próbálok bízni!

Szentesi János:
Related Post