X

Szezonkezdő kerekasztal

Ahogy elérkezünk augusztushoz, lassan ráfordulunk a klubszezonok indulására, Olaszországban a 22-ei hétvégén lesznek az első meccsek azonban a Roma számára már az európai kupaporond is beindul, így augusztus 19. csütörtökön vagy a Trabsonspor vagy a Molde ellen kezdődik a következő szezon, oda-visszavágón kell majd megküzdeni a Konferencia Liga csoportköréért. Ennek megfelelően a csapat darálja a felkészülési meccseket, a szezon előtti nagyjából 5 hétben 9 felkészülési találkozón láthattuk a csapatot.

Új mezgyártó és szponzor

Most végre a tétmeccsek közeledtével érdemes lesz egy közös posztban megtárgyalni, hogy a (remélhetőleg) „legcovidosabb” 2020-21-es szezon után, ami nagyon rövid és sűrű volt, idén mit várhatunk. Közben a Roma terén a Friedkin család is egyre inkább a saját képére formálja a csapatot: sok változás történt és idén már az ő sportigazgatójukkal és edzőjükkel futunk neki a szezonnak. Legyen is ez az első téma, mit szóltatok Mourinho bejelentéséhez, mik voltak az első gondolatok, milyenek az elvárásaitok?

Aleram: Korábban szerintem sokunkhoz hasonlóan nem kedveltem Mourinhot, de semmi olyan „megbocsáthatatlant” nem tett amit ne ellensúlyozna az, hogy jelenleg a Roma edzője. Az, hogy az európai foci egy komoly tényezője érkezett, ráadásul nagyon időben, az mindenképpen pozitívum. Megmozdult egy kicsit az állóvíz, reméljük ezt eredmények is fogják követni.

Curvasud93: Nem örültem neki. Egyrészt értetlenül állok az előtt, hogy sokan úgy örülnek, mintha Guardiolát vagy Tuchelt hoztuk volna el, Mourinho egy korszakos, megkerülhetetlen edző, de az csúcsidőszaka már jó 6-7 éve elmúlt. Másrészt korábban minősíthetetlen hangvételben nyilatkozott a Romáról, hogy ez egy lúzer klub. Félek attól is, hogy balhé balhét fog majd követni, az a magatartás, amit a barátságos meccseken mutattak a játékosok, nekem nem szimpatikus, nem grinta, hanem bohócot csináltak magukból. Továbbra sem örülök, Mourinho azért van itt, mert máshova már nem hívták.

Nemvoktrendi: Felhőtlen öröm és boldogság! Nem mintha Mourinho lett volna a kedvenc edzőm, távolról sem, sőt, kimondottan ellenszenves volt. De valljuk be, Capello óta nem volt ekkora név a Roma kispadján. Mourinho bejelentése előtt, én Juric életrajzát olvasgattam. Hát hol érdekel engem, hogy egyesek szerint Mourinho „már kiöregedett”? Ez amúgy is erősen véleményes kérdés, de ez most mellékes. A lényeg, hogy nagyon örülök a kinevezésének!

Onedinkenedi: Marketing szempontból nézve óriási fogásként éltem meg amikor a vezetőség hivatalossá tette Mou érkezését! Végre nem az történt, ami az elmúlt évtizedben megszokottá vált, hogy majd hozunk egy feltörekvő fiatal edzőt, aztán majd lesz valami. Nem, az új vezetőség most aztán tényleg kirakta a brét az asztalra, hogy mindenki lássa, a Roma egy igazi csillogó-villogó farokgyűrűvel vág neki az idei szezonnak. Mindemellett nincsenek komoly elvárásaim, bizom benne, hogy a 4. hely, és heti bérletünk meg lesz a világsajtóban.

Szentesi János: A portugál kinevezése nagyon meglepett, sokáig valami komoly álhírnek véltem, amit nem tudtam értelmezni. Majd szépen lassan bemutatták, megérkezett a fővárosba és megkezdte a munkát. Az biztos, hogy egy sikeres, minden szempontból kiemelkedő edzője lett kedvenc csapatomnak. Más kérdés, hogy az utóbbi munkái Mourinhonak messze elmaradtak a kezdeti sikereitől. Ettől még bőven beválhat az olasz fővárosban, én ennek szorítok.

Mourinho élvezi a római életet

Mourinho esetében sokan számomra is aggodalmukat fejezték ki, (akik általában semmit nem foglalkoznak a Roma-val) hogy nézhetetlenek lesznek a csapat meccsei, milyen hangulatú meccsnapokra számítotok a következő szezonban?

A: Az elmúlt években, de főképp Fonseca utolsó szezonjára olyan nézhetetlen focit játszottunk, hogy igazán még azokat a meccseket sem élveztem amiken nyertünk. Lehet, hogy nem lesz szép a játékunk, de ha elég meccset nyerünk akkor szerintem megtanuljuk majd ezt élvezni.

C: Az elején szerintem jó focit játszunk majd, nem lesz nézhetetlen, de azért kapkodós sem. Legkésőbb januártól viszont a játék és az eredmények is rosszak lesznek. Hogy valami pozitívat is említsek, ha valahol feküdhet Mourinho stílusa, az még mindig ez a lassabb Serie A, ez neki az utolsó dobása lehet.

N: Mourinho mindig igyekszik a végletekig fokozni a hangulatot a csapatai körül, sok konfrontációval a külvilág (ellenfelek, média, stb.) felé. Szeret kialakítani egy „egyedül vagyunk mindenki ellen” hangulatot, felfokozott érzelmekkel. Hasonlóra számítok nálunk is. Technikai szempontból meg pragmatikus, nem túl látványos játékra számítok, ami engem csak bizonyos fokig érdekel. Ennyi évnyi eredménytelenség után, én elsősorban eredményeket szeretnék látni, akár sok „kicsi és csúnya” győzelemmel is.

O: Legyünk őszinték magunkkal, a „Magica Roma” már rég a múlté, teltek el úgy hétvégék, hogy azt sem tudtam melyik nap játszunk, csak hétfőn láttam, hogy éppen kikaptunk az Udinesetől, vagy éppen X-eltünk a Speziaval. Eltelt már több mint egy évtized amikor a csapat utoljára bármit is nyert, szóval én személy szerint úgy vélekedem, hogy leszarom milyen játékkal, de hozzunk konstans jó eredményeket.

S: Az AS Roma már évek/évtizedek óta elmaradnak attól a lendületes támadófocitól, ami engem is a Farkasok mellé láncolt. Nyilván számos oka van ennek, ezt nem ebben a posztban kell megfejteni. Ebbe a sorba jól illik a Special One, akinek a védekezés volt minden esetben a vesszőparipája. Meglátjuk, én előre nem törnék pálcát felette és a csapat felett sem. Remélem eredményes lesz, és akkor könnyebben nyeljük majd le a rágósabb falatokat.

Nem néztem utána, de bátran állítom, hogy az első üzbég Roma játékos

Térjünk át a másik újdonságok terepére, mit szóltok a klub eddigi átigazolási szezonjához? Rui Patricio, Shomurodov és Matias Vina az eddigi érkezők, mit szóltok hozzájuk, milyen poszton várnátok még erősítést?

A: Szokatlanul rövid ez a lista. Ez egyébként átgondoltságot sugall nekem az új amerikaiak eddigi működése alapján. Azt remélem, hogy olyanok érkeztek akik megfelelnek Mourinho számára és nem fognak „kárba veszni”. Kapusposzton nagyon bosszantó, hogy mennyi melléfogásunk volt Alisson óta, Vina érkezésének örülök, végre valóban pótolunk egy fél évre kiesett játékost (ráadásul izgalmas profilnak tűnik az urugayi). Shomurodov inkább érthetetlen, nagyon sok pénzt fizettünk érte és közel sem tűnik úgy, hogy a leginkább hiányposztra jött volna, de pont emiatt részben bízok benne, hogy nagy fogás lesz, ha így is kellett.

C: Egyrészt azt már látjuk, hogy Friedkinék nem tolják a mercatóba a Ewingok összes pénzét, hiába kő gazdag emberek. Ez van, ez nekem nem jelent problémát. Patriciót őszintén nem értem, szerintem ezen a poszton nem léptünk előre Pau Lopezhez képest, ráadásul hosszútávon nem lehet rá építeni. Vináról annyit tudok, hogy uruguay-i, nekem ez már arra ad okot, hogy bizakodjak. Remélem, megbízható balhátvéd lesz. Shomurodov talán elsőre a legérthetetlenebb, kb. annyiba került, mint Xhaka került volna, bár lehet, hogy az Arsenal nem egyezett volna bele, hogy ötforintosokban fizessük ki az árát húsz év alatt. A Betis ellen tetszett a játéka, vele is bizakodó vagyok. Azért azt lássuk, hogy Donnarummától, meg C. Ronaldótól indultunk, a Mourinho hype miatt, aztán még Xhakát se tudjuk elhozni úgy, hogy ő akart volna jönni. A keret így elég gyengus, főleg, ha még Dzeko is megy, mert őt azért nem tudja akárki pótolni.

N: Meg kéne szabadulni a „ballaszttól”, attól a rengeteg játékostól, akik már kikerültek a Roma projektből, de még mindig kapják a fizetésüket, addig csak módjával lehet költeni. Rui Patricionak örülök, jó kapusnak tartom, óriási kérdés, hogy hogyan tudja majd feldolgozni a romanista kapusokra nehezedő nyomást. Shomurodov is jó lehet, csak nem értem, hogy miért volt ilyen drága. Viñanak kimondottan örülök, egy eredményes és sikeres játékos érkezik, aki ráadásul még fiatal is, egy olyan posztra, ahol nagy szükség volt erősítésre, Spinazzola sérülése miatt. Szó van még egy erősítésről a középpályára, de ha tényleg elmegy Dzeko, akkor szerintem előre is kéne még valaki.

O: Nekem erről az egészről a Moneymaker című film jutott az eszembe. (aki még nem látta nézze meg) Bízom a vezetőségben, hogy tudják mit csinálnak. Igaz Rui Patricio leigazolását én sem értettem, de senkinek ne legyen egy szemernyi kétsége abban, hogy Mou nem tudja megítélni, hogy milyen játékosokra lenne szüksége. Remélem, hogy az elérhető anyagi forrásokból a legjobb játékosokat sikerül megszerezni akik mind fizikailag, mind mentálisan megfelelnek a portugál elképzeléseinek. Egy sztár játékos leigazolása miatt mondjuk nem hisztiznék, de szerintem ez idén még nem reális. Bár tudtom szerint nincs az „étlapon”, de én Politano leigazolásának baromira tudnék örülni.

S: Sajnos a csapat állapota már hosszú ideje elmarad attól, amit az egyszeri romanista látni szeretne. Minden poszton el tudnék képzelni erősítést, sőt. De megszokhattuk már, hogy a sztárigazolások nem a fővárosba érkeznek. Ebben sok meglepetés nincsen. Véleményem szerint egy jól átgondolt, következetes átigazolási politika eredményes lehet, ebben bízom.

Monchi hagyatékát még mindig nyögi a fizetési mérlegünk, akinek nem járt le a szerződése az vagy ingyen vagy kölcsönben távozott, de még mindig nálunk van Olsen, Fazio, Bianda, Florenzi, Santon, Nzonzi, Pastore, Coric, Pedro, akik átadólistán szerepelnek elvileg. Megtartanátok közülük bárkit aki lehet, hogy hasznos lehetne?

A: Tavaly év végére úgy voltam vele, hogy senki nem érdekel ebből a bandából, mehet mindenki világgá, de Florenzi elzavarása szerintem pazarlás. Nagyon sokoldalú, hasznos játékos aki nem ügyetlen. Szerintem szükségünk lenne és volt is rá, de tényleg nem jobbhátvédként. Érthetetlen, hogy miért ragadt bele ebbe a szerepbe. Egyébként Pedro mellőzésének nagyon örülök, tavaszra eljutottunk oda, hogy ha egy kontra közben hozzá került a labda, akkor kényelmesen hátradőltem (az ellenfél védelme helyett is) mert tudtam, hogy annak a támadásnak vége. Amivel pozitívabb lehetne az átigazolási összkép az pont a távozók listája: nagyon kevés feleslegtől tudtunk megszabadulni és gyakorlatilag bevétel nélkül. Remélhetőleg a lista nagy részét sikerül „kitakarítani” augusztus végére.

C: Florenzit. Nekünk nem kell a saját nevelésű válogatott játékos, de a második Milannak meg jó. Hát ezt az amatörizmust hogy lehet minősíteni?

N: Senkit! Fel is út, le is út, mindenki mehet amerre lát! Florenzit sajnálom, a szívem szakad meg, mert szerintem nem bántak vele rendesen. De állítólag most már ő nem akar Rómában maradni, márpedig akkor mennie kell!

O: Senkit! Florenzit is csak azért, hogy ne lógjak ki a sorból. Persze sajnálom, hogy elvesztegettünk egy saját nevelésű játékost, na de mennyi volt már ilyen? Lefogadom az Internél jobban ment az anyázás Zaniolo esetében. Azért nem egy Tottiról, vagy De Rossiról beszélünk… Tudtom szerint az ultrák sem szerveztek komoly megmozdulásokat, hogy protestáljanak Flo maradása mellett, ha mégis javítsatok ki. Ciao Flo! Best of Luck!

S: Erre a kérdésre nálam egyértelmű a válasz. Florenzi mindenképpen a fővárosi csapat része kellene, hogy maradjon. Nem láthatunk pontosan a dolgok mögé, miért nem tartanak igényt az olasz szélsőre. A többiek túl sokat nem tettek hozzá a nagy egészhez, tőlük könnyebben megválna az ember, de azért ez egy jóval bonyolultabb üzleti ügy.

Új sportigazgató munkában

Összességében a távozókat és érkezőket új edzőt figyelembe véve, mi a benyomásotok a keretről, erősebb vagy gyengébb lett? Milyen elvárásokkal vágtok neki a szezonnak?

A: Szerintem Mourinho mellett a legnagyobb változás (egyelőre) Zaniolo visszatérése. Talán ő hiányzott tavaly a negyedik helyhez, reméljük most sokat élvezhetjük majd a játékát. Ez a két változás tavalyhoz képest szerintem kétségkívül pozitív, egyedül Spinazzola távolléte ront az összképen, reméljük jól sikerül a pótlás. Egyébként nagy elvárásaim nincsenek, az EB-t szerintem azért élveztem annyira a nyáron, mert előtte a Roma meccseket követve kicsit beleuntam a fociba, így szeretném ha Mourinho Roma-ja elérné, hogy megint várjam a meccseket. Ehhez egy karakteres, eredményes csapat kéne akik nem szenvedni mennek ki a pályára, remélem ezzel nem lesz probléma. Amire még kíváncsi vagyok, hogy a Konferencia Ligában (már ha bejutunk) mennyire kapnak majd lehetőséget a fiatalok. Az előszezon és a jelenlegi keret alapján erre elég jó esélyt látok ami biztató, bár a valóságban azért nem annyira vonzó egy Roma B – moldáv 3. összecsapás csütörtök esténként.

C: Egyelőre nem tudjuk, hogy Dzekót ki fogja pótolni, így nekem ez a keret gyengült. Zaniolotól sokat várok, de alapvetően ez egy közepes keret. Semmilyen elvárásom nincs, szerintem nagyon kevés esély van a BL indulásra, a 6-7. helyen fogunk izzadni a bagósékkal a fővárosban. Viszont Mourinhóval látok esélyt egy kupára, szerintem vagy a Coppa Italia, vagy az Inkontinencia Liga összejöhet.

N: Ez nagyon összetett kérdés. Ha például Zaniolo egészséges tud maradni (lekopogtam…), akkor erősebb. De hogyan fogjuk pótolni Dzekót? Már ha tényleg elmegy, mert már annyiszor „eladtuk”, hogy képtelenség komolyan venni. Remélem, hogy Mourinho képes lesz összefogni valamennyire a keretet, nem úgy mint Di Francesco, vagy Fonseca. Elvárás minimum az EL indulás, de a nagybetűs Cél a BL indulás kiharcolása kell, hogy legyen.

O: Jó kérdés. Majd a szezon igazolja a keret minőségét. Az Olasz liga még megfelelő játszótér lehet a Mourinho féle futballnak, szóval bizakodva tekintek előre, jó lenne az Olasz kupát behúzni…

S: Erősebb, vagy gyengébb? Ezt így, pláne a rajt előtt nehéz lenne megmondani. Érdemben nem változott, ha nagyon válaszolni kellene erre a kérdésre. Ha Dzeko tényleg távozik, pláne egy riválishoz (Inter), akkor az ő helyét minőségben pótolni szükséges. A középpálya talán az a terület, ahol a legkevesebb bajt vélem felfedezni, a védekezés pedig évek óta megoldandó probléma. Nyilván minden keret edzője elvárásait próbálja teljesíteni, gondolok itt arra, hogy egy edzőváltás számos esetben komoly játékosmozgás nélkül is csodákat tett. Így, hogy egy egész nyár a rendelkezésére állt az új szakmai stábnak, próbálok optimistább lenni az átlagosnál.

Új kupasorozat is lesz

Egy kicsit távolabb lépve, mik a várakozásaitok a teljes Serie A szempontjából? Tavaly az Inter megtörte a Juventus nyomasztó szériáját de most ott elég komoly változások vannak. Kit láttok bajnokesélyesnek, kiket tartotok potenciális BL indulóknak, milyen lesz idén a bajnokság?

A: Bízok benne, hogy tavalyhoz hasonlóan, vagy még inkább szoros lesz majd a verseny, mind a bajnoki, mind az első négy helyekért. Az Inter eléggé meggyengülni látszik így szokásosan a Juventus a legnagyobb esélyes, de Spalletti Napoli-ja, a tavaly is jól induló Milan is komoly ellenfél. Az előző szezonban szerintem az Atalanta volt a legjobb olasz csapat, de az őszi félévben a BL csoportkör nagyon leterhelte őket így túl sokat buktak. Ez most is lesz, viszont ha megtanulnak vele együtt élni, akkor szerintem képesek lehetnek Scudettot is nyerni. Mind közül talán a Roma a legnagyobb kérdőjel, hiszen Mourinho teljesen boríthat mindent, bár bajnoki esélyeink idén nem hinném, hogy vannak.

C: Egyértelműen a Juventus, számomra nem is kérdés. Allegrivel megint végig a hátukat fogja nézni a mezőny. Szerintem az Inter sokat gyengült, Inzaghival meg jól kitoltak. Spalletti második lesz a Napolival 109 pontot elérve. Az Atalanta a szokásos, semmi nem szól amellett, hogy bekerüljenek a négybe, de ott lesznek, a Milan meg megint egy erős közepes lesz, meglesz nekik a dobogó alja.

N: A szokásos, „juvemilaninter” az első négybe, utána minden képlékeny. A bajnokesélyes szerintem továbbra is a Juve, főleg az interben látott „leépítések” fényében. A mi feladatunk az lenne, hogy valakinek tönkretegyük a szezonját (a „rokonszenves” Atalantának, a „még rokonszenvesebb” Napolinak…) és valahogy bemásszunk az első négy közé.

O: Hasonlóan szorosra várom az idei szezont is mint a tavalyit. Itt azért ül most pár remek edző a kispadokon. Mou, Spallo, Allegri, Gasperini,szintén kiváncsi leszek, hogy a kis Pipo is mit produkál majd az Inter kispadján. Nyilván ismét a Juve a legnagyobb favorit, de remélem mi is tudunk majd meglepetést okozni a riválisoknak.

S: A Juventus minden kiírásban favorit, az Inter valóban gyengülni látszik, és nem is elsősorban a játékosállománybeli változások miatt, hanem edzője tekintetében. Milánó másik felén átgondoltabb szakmai munka folyt a nyáron, Pioli csapatában lehet meglepetés. A Lazio sem gyengül Sarrival. Az Atalanta következetes munkája véleményem szerint még évekig a spiccen tartja majd a „kis” csapatot. Nápolyba pedig bármikor kitörhet egy „foci-etna” és boríthat minden papírformát. Nálam egy Juventus-Milan-Atalanta élmezőny, és egy sorosan utána következő Inter-Roma-Napoli-Lazio négyes a jelenlegi elképzelés. De ezek egyelőre csak találgatások.

Ez volt tehát a szezonindító Romanista kerekasztal. A szezon első meccse augusztus 19-én csütörtökön lesz, majd vasárnap kezdődik az olasz bajnokság is, Forza Roma!

Aleram:
Related Post