X

Csütörtökön kezdünk, elindul a Mourinho-éra!

Jose’ Mourinho első tétmérkőzése az AS Roma kispadján egy Európai Konferencia Liga playoff meccs lesz, méghozzá a Trabsonspor ellenében. A török csapat rövid, de velős múlttal rendelkezi, sokkal „jobb” ellenfelet nem is kívánhattunk volna eme nemes alkalomra. Más kérdés, hogy készen áll-e a társaság egy ilyen megmérettetésre. Sikerül végig követni a felkészülési mérkőzéseket, és bár voltak jobb pillanatai a csapatnak, még nem látszik, pontosan mit szeretne a portugál tréner.

„Indulunk Srácok!”

De nem fogunk károgni a rajtvonalon. Sokkal inkább górcső alá veszük a törököket, átnézzük az AS Roma öltözőjét, megpróbáljuk megjósolni az idei bajnokság esélyeit, és persze ítélkezünk a nemzetközi szereplésről is.

A Trabzonspor 1967-ben alapított, több kisebb csapat fúziójából született egyesület. Első lépésben a  Karadenizgücü, Martispor illetve a İdmangücü egyesítése után, valamivel később a İdmanocaği egybeolvasztásával alakult meg a klub.

Egy régi kép, az alapítás évéből

A labdarúgó szakosztály 6 török bajnoki címet ünnepelhetett, az utolsóra 1984-ben került sor, emellett 9 alkalommal győzedelmeskedtek a hazai kupában. Egészen jó eredmény ez a nagy, tradicionális török óriások között. Az elmúlt évek kevésbé sikeres időszakai ellen folyamatos, intenzív átigazolási politikával igyekeznek a legerősebb kerettel felvenni a harcot. Olyan játékosok fordultak meg a csapatban, mint Sturridge vagy épp Obi Mikel.

Obi félt Törökországban
16 meccsen szerepelt

Szerencsére jelenleg ilyen minőség nincsen a törökök öltözőjében, de jó pár ismert név felmerül. Hogy csak pár példát mondjak, és az olasz kötődést is figyelembe vegyük, Hamsik, Cornelius, Victor Hugo vagy épp Bruno Peres, Gervinho páros. Bizony! Rajtuk kívül, talán a legértékesebb láncszem az ellenfél keretében az Cakir, a török válogatott 25 éves kapusa. Edzőjük Abdullah Avci, aki 2020 novembere óta kormányozza a gárdát, 37 tétmeccsen 2,03 pontátlaga bőven elfogadható teljesítmény, véleményem szerint.

Az elmúlt időszakban, számos érdekes történet vette körül a Trabzont, csak címszavakban néhány eset: 2020-ban egy éves eltiltást kaptak a nemzetközi porondról, mivel nem tudták teljesíteni a pénzügyi fair play szabályait, ami azért (is) érdekes mert döntően lejáró vagy lejárt szerződésű játékosokat szereznek meg ingyen, vagy közel ingyen. Zártak be játékvezetőt az öltözőjébe megfélemlítés képen 2015-ben. De játszottak a Videotonnal egy EL selejtezőt, ahol mindkét mérkőzés gól nélküli döntetlen lett, a végén tizenegyesekkel a magyar csapat jutott tovább.

Munkában a fiúk

Három tétmérkőzésen vannak túl idén ősszel, volt egy oda-visszavágó a Molde ellen. Nagy nehézségek árán, sok gólos meccseken, végül büntetőkkel sikerült a továbbjutás. Illetve a hétvégén megkezdődött Süper Lig első fordulójában 5-1 elintézték a „jó nevű” Malatyaspor csapatát. Természetesen Gervinho gól-gólpassz párossal nyitott első meccsén, mellette Hamsik is eredményes volt. Döntően a 4-3-3 hadrend a favorit, de amikor védekezésre kényszerültek a Molde ellen, 4-1-4-1 felállásra is zökkenőmentesen átálltak. Sikerült a svédek elleni párharc első, hat gólos meccsét visszanézni, elég komoly, nyílt sisakos támadójátékot vállaltak fel a törökök, aminek elöl és hátul is meglett az eredménye. Messzemenő következtetéseket nem szeretnél levonni abból a 90 percből, leginkább azért, mivel elképzelésem sincs, mire lehet elég idén az AS Roma.

Ami biztos, és talán a mai nap legjobb híre, hogy Juan Jesus Nápolyban folytatja. Ha jól értettem a délutáni híreket az AS Roma szerződést bontott a dél-amerikai védővel, majd a Napoli új feltételekkel igazolta le. Mindegy, szerencsére fogy a felesleg az öltözőből. Abraham megérkezett, és egyből a keret harmadik legértékesebb labdarúgója lett, Pellegrini és Zaniolo mögött. Remélem teljesítményével is igazolja majd mindezt. Dzeko távozásával égető szükség lesz egy „erőcsatárra”. Florenzi továbbra is a csapat tagja, és ha nagyon akarom el is tudom fogadni a távozása mögötti motivációt, de akkor sem értem, hogy ez az egész ügy, hogy a fészkes fenébe juthatott el idáig.

Az üzbegisztáni meglepetésember és az örmény haverja…

Jose’ megkapta a kért kapusát, a listára pakolt játékosok közül egyre több költözik el a fővárosból… vagy éppen Rómában váltanak csapatot! (Pedro állítólag a Lazio felé kacsingat) Az utolsó, hosszú idő után adott Mourinho interjúban egy jókedvű, kiegyensúlyozott embert láttam. Érdemben nyilván nem nyilatkozott, de a test beszéde meggyőző volt. Nagyjából ennyi információnk van a rajt előtt, ebből kellene érdemi véleményt formálni.

Úgy gondolom, hogy a bajnokság legnagyobb esélyese a Juventus, erről bővebben olvashattok a kerekasztal cikkünkben. A torinóiak mögött viszont igen élénk dulakodásra számítok. Atalanta, Milan, Inter hármas közvetlenül loholhat majd az öreg hölgy mögött, majd egy másik hármas, Lazio, Napoli, Roma pedig a második vonalban figyelhet. Persze ez egy igen tág jóslat, pontosabbat aki tud, kérem küldje el az email címemre, aztán a nyereményeken majd osztozkodunk.

Ő itt Abraham

A másik nagy kérdés számomra, hogy a csapat és a vezetőség miképpen vélekedik az Európai Konferencia Ligáról? Úgy képzelik, hogy az idei kiírás történelmi, a mezőny nem legyőzhetetlen, és aránylag kis befektetéssel lehetne nemzetközi trófeát nyerni; vagy éppen azt gondolják, hogy a sűrűsödő Serie A mindenen felül áll, és nem is lehet más a prioritás, mintsem a lehető legjobban szerepelni, és jövőre a „húsosfazék” BL közelébe kerülni. Halkan mondom, hogy én a második variációra adnám le a voksom, de ez magánvélemény.

Az olasz újságok szerint Zaniolo kiszámolhatatlanul hosszú időt követően újra kezdő lesz, de játszani fog Vina és Rui Patrico az újak közül. Smallling, Villar, Spinazzola és Adraham nincsen a meccskeretben. Elöl Mayoral startol majd, illetve Tripi, Bove és Zalewski is a padon lesz. Zárójelben írom ide, hogy ha valamire nagyon számítok Mourinhotól, az egy-két fiatal felnőtt szintre emelése. Ehhez kiváló szeme van, gondoljunk csak Varanera, akivel a Real Madridnál melóztak együtt. Manuel Vidali lesz a játékvezető, sajnos közvetítést nem találtam egyetlen sportcsatornán sem. Ha valakinek erről lenne infója, bátran ossza meg tudatlan bloggerekkel. Köszönöm.

Szentesi János:
Related Post