X

Fiorentina-Roma elé

Következik a Serie A tizenkettedik fordulója, vasárnap délután a Roma Firenzébe látogat, a lila mezes Fiorentina otthonába.

A BL-es vakáció után visszatérnek a dolgos hétköznapok. Elvertük a Chelsea-t? Az lehet, de mire lesz ez elég a Fiorentina ellen? Nem akarom a falra festeni az ördögöt, de általában elmondható, hogy az európai kupasorozatokban szereplő csapatok, a kupafordulók után szoktak pontokat veszíteni! Ezt mindenki jól vésse a fejébe! Amikor elképzeljük, hogy hogyan fogjuk lelépni az ügyeletes ellenfelet a bajnokságban, mert mi a BL-ben szoktunk brillírozni (már amikor), na akkor jusson az eszünkbe, hogy a BL fordulók után a legegyszerűbb pontokat veszíteni!  Erre többször vissza fogok utalni, hogy „mi most BL után vagyunk”. Mi még ott tartunk, hogy hü de jó, legyőztük az angol bajnokot, Firenzében meg már a múlt hétvége óta velünk voltak elfoglalva!

Azt mondod Fiorentina, azt mondom Della Valle testvérek. Ezek a derék milliárdos Della Vallék, akik évtizedek óta ott csücsülnek a legkülönbözőbb cégek igazgatótanácsában és kiszolgálják luxuscikkekkel a világ elitjét, mert a márka az fontos dolog, anélkül egy lépést sem: Maserati, Ferrari, Louis Vuitton, Tod’s, Moët, Hennessy és Fiorentina. De én inkább mást mondok, én azt mondom, hogy Della Valle, Calciopoli, Moggi, Lotito, eltiltás, pontbüntetés, csalás… De szerencsére gond egy szál se, elvégre létezik az elévülés is. Móka és kacagás kérem alássan, móka és kacagás!

Diego és Andrea Della Valle, a Fiorentina tulajai. De ki tudja, hogy meddig?

De várjatok, mert közben eladó a Fiorentina! A Della Valle tesók nyáron kihirdették, hogy elég volt. Megunták a banánt, elegük lett a játékból és most epedve várják a jelentkezőket. Pontosabban ráeresztették az ügyre a bankot, ami évtizedek óta kezeli a pénzüket, a Credit Suisse-t (Miért? Azt hittétek ezek Olaszban bankolnak? Bruhahahaha!) és a svájci pénzintézet azóta lázasan keresi a vevőjelölteket. A gond az árral van, mert a Della Vallék ahhoz szoktak, hogy drága cuccokat árulnak, márpedig a Fiorentina nem a Manchester United. Ha igaz, ezek megálmodtak egy 200-250 milliós vételárat, annyiért viszont meg nem kell senkinek, mert egy dolog a vételár és megint egy másik dolog az a további pár száz millió, amibe a klub felfuttatása kerülne és akkor nem PSG szintről beszélünk. Állítólag már el is hajtottak egy brigádot, ami megajánlott 100 milliót a lila mezes toszkán gárdáért. De az elemzők azt mondják, hogy csak idő kérdése és a Della Vallék le fognak menni 100-150 millióra, annyiért pedig majd csak elviszi valaki. Csak reménykedni lehet, hogy nem lesz túl nagy szerencséjük és nem találnak egy kóbor orosz oligarchát, egy eltévedt arab olajsejket, vagy esetleg egy kínai elvtárs urat. Részemről köszönöm szépen, de én nagyon jól elvagyok egy milliárdos Fiorentina nélkül is, riválisnak bőven sok is a feketecsíkos északi triumvirátus.

De térjünk rá a konkrét meccsre. Azt mondod Fiorentina? Azt mondom Pioli. Pioli jó ómen: 1 győzelem, 5 döntetlen és 10 (!!!) vereség a Roma ellen. Eddig nem hoztunk sok szerencsét Pioli mesteredző úrnak és a magam részéről, tiszta szívből remélem, hogy ez a jövőben se fog megváltozni.  Emlékeztek még arra, amikor a „bagós” Sabatini tárgyalgatott vele? Állítólag nem is a Rómával kapcsolatban és mégis kitört a „parasztlázadás”, hogy nem üti meg a Roma szintjét! Végül bebizonyosodott, hogy a szakmai körökben nagyon jó hírnek örvendő Pioli mesteredző úr, tényleg nem való a Rómába. Ez akkor bizonyosodott be véglegesen, amikor a madarász unokatesóinknál landolt.  De az már régen volt, az már elévült… De tényleg elévült? Szerintem nem teljesen, az ilyesmi nem évül el csak úgy…

Pioli mesteredző úr, kéretik megfigyelni a disztingvált értelmiséget sugalló kopasz-szakállas lookot.

De a Fiorentina önmagában sem egy könnyű kuncsaft. Sose volt az és idén se lesz egyszerű, hetedikek 16 ponttal, mint a Milan. „De hiszen most kapott ki a Crotonétól…” Igen, az lehet, de előtte meg zsinórban nyert 3-at! És mielőtt valaki elkezdené magyarázni, hogy „de mi meg elvertük a Chelsea-t”, jusson az eszünkbe, hogy „mi most BL után vagyunk”, a Chelsea itt most nem jó, pont fordítva, azért lesz mindenki fáradtabb.

Fiorentina + Pioli = 4-3-3, mert mostanában az a menő és mindenki azt nyomatja, legalábbis aki megteheti. Közben meg Thereau egy izomsérüléssel bajlódik, nem biztos, hogy ott lesz ellenünk, jöhet helyette Gil Dias vagy esetleg, ha minden kötél szakad, akkor Eysseric. A lényeg, hogy meg fogják próbálni összedrótozni Thereau-t, aki csütörtökön és pénteken már részben a csapattársakkal edzett. Laurini ellenben minden bizonnyal sérült lesz. Lesz viszont Astori, mert minden ellenfelünknél kell hogy legyen legalább egy volt romanista. Fentiek alapján itt egy tipp a Fiorentina kezdőjére (4-3-3): Sportiello; Pezzella, Vitor Hugo, Astori, Biraghi; Veretout, Badelj, Benassi; Chiesa, Simeone, Gil Dias.

A Fiorentinában van egy csomó fiatal, lelkesek és bátrak, az is elképzelhető, hogy meccs közben majd átváltanak egy 4-2-3-1-re, mert Benassi ügyesen tud fellépni (már 3 gólnál tart a bajnokságban), a Roma középpályásainak majd ügyesen kell kezelniük, nem kéne szem elől téveszteni. A szélen meg ott van Chiesa, az idősebb Chiesa fiacskája, akit kikiáltottak „az egyik legnagyobb olasz tehetségnek” és egyformán ügyesen tud támadni jobbról meg balról is. Apropó jeles focisták gyermekei, a Fiorentinában gyűjtik őket, most ott van a „Cholo” Simeone fia is. Jó hír, hogy a támadás szempontjából nézve mi sem állunk rosszul, egyrészt a Fiorentina nem egy bevehetetlen erőd, távolról sem, már 13 kapott gólnál tartanak az idén. Másrészt nálunk meg ugyebár ott vannak Dzeko, El Shaarawy és Perotti.

Chiesa és Simeone

És ezzel el is jutottunk a Rómához. Ahogy már említettem, „mi most a BL után vagyunk”, mindennel együtt, ami ezzel jár. A legeslegjobb hír, hogy Florenzi ott lesz! Bruno Peres sérülése és Florenzi izompanaszokkal egybekötött, londoni lecserélése, sötét rémképeket vetítettek előre, egy jobb bekk nélküli Rómáról, megint az „áttelepített” Juan Jesussal a jobb szélen, mert az már az Inter ellen is „olyan jól működött”… De nem, nem kell izgulni, Florenzi ott lesz, figyelni kell rá, ő az utolsó emberünk a poszton, de egyenlőre mégis lesz jobb bekkünk.

Ami nem lesz az Schick. Olvasom a romanista hírportálokon, hogy a csehnek még mindig bibis a lábikója, még mindig fáj neki, amikor megrúgja a labdát. Nekünk meg az a 42 millió fáj, amennyibe került, vagy kerülni fog, ha majd egyszer kifizettük az összes részletet a  Sampnak és a „romanista lelkületű” Massimo Giovanni Mario Luca Ferrero elnök úrnak (nem vicc, ez a teljes neve), aki többször is avval dicsekedett, hogy ő intézte el Schick római szerződését. Erről az egészről én egyenlőre csak annyit mondanék, hogy fontos a türelem, de ha Schick egy frizsider lenne, én bizony már elővettem volna a számlát és megnéztem volna, hogy milyen garanciával adták el!

Állítólag Florenzi játszani fog.

Lesz viszont Manolas, méghozzá Juan Jesus helyett, legalábbis a szakértők szerint. Illetve az is valószínű, hogy Pellegrini és Gonalons fognak kezdeni, Strootman és De Rossi helyett, legalábbis a szakértők szerint. Sokkal nehezebb megjósolni a csatársorunk összetételét, legalábbis a szakértők szerint. Perotti és El Shaarawy nagyon jó formában vannak, a savonai „egyiptomit” a hét csapatába is beválogatták a BL-ben, nehéz lenne lemondani róluk. Lassan felmerül az a kérdés is, hogy Dzeko mikor fog pihenni? De a válasz egy másik kérdés, hogy ki fogja helyettesíteni? Ahogy már említettem, Schick egyenlőre még lábadozik, de most éppen Defrellel is gondok vannak. A héten a francia elutazott ugyan Angliába, de végül a kispadig se jutott el. Szóval úgy néz ki, hogy egyelőre marad Dzeko. Nincs nagyon mit hozzáfűzni, itt egy tipp a kezdőnkre, az egyik olasz honlap alapján (4-3-3): Alisson; Florenzi, Fazio, Manolas, Kolarov; Strootman, Gonalons, Nainggolan; Perotti, Dzeko, El Shaarawy.

Állítólag Manolas is ott lesz.

Elméletileg mi leszünk az esélyesek, ha nem is sokkal, de a fogadóirodák oddsai is egy római győzelmet jósolnak. Elnézve a kereteket és az idei eredményeket, tulajdonképpen csak az szól ellenünk, hogy „mi most a BL után vagyunk”, de ez is csak alibi, ha nem akarunk leszakadni az élmezőnytől muszáj lesz nyerni és papíron meg is vannak hozzá az eszközeink. Ez is rajtunk fog múlni.

El Shaarawy bekerült a hét csapatába a BL-ben.

Száz szónak is egy a vége, vasárnap délután háromkor, a hagyományos olasz fociidőpontban,  Fiorentina-Roma (élő közvetítés 14:40-től a Digisport1-en), addig is forza Roma mindenkinek!

nemvoktrendi:

View Comments (48)

  • Először is szerintem kár béelezni, annak mindig kifogás szaga van.
    Másodszor kövezzetek meg, de én kifejezetten kedvelem a Fiot (persze azért picsázzuk el őket), sőt én jobban örülök a különleges ellenfeleknek, mint a Napoli. Nem a hagyományos életunt mindenki által felnyalt klubok, hanem parázs szurkolókkal, alulról épített gárdák. Én annak is örülnék, ha több élet lenne a Genova-Samp duóba, vagy több pénzt pumpálnának az amcsik a Bolognaba. De én várom a friss vérrel és stabil háttérrel ellátott Veneziat és még mindig bízok a Bari feltámadásában is (szintén ámerikai tulajokkal). Egyébként a Della Valle-kal sincs bajom, most komolyan mit tettek ellenünk? Szerintem csak a simán az olasz viszonyokban élnek, azaz dörzsölt üzletemberek, akik újjáépítettek egy régi nagy klubot.
    Valamint felhívom a figyelmet arra, hogy a bajnokság színvonalának nagyon is jót tesz, ha sok versenyképes együttes van. Márpedig a liga eladhatósága közel sem mindegy, mert a tv-s jogok/mezszponzorok magasabbak lehetnek.
    Éppen az a gond jelen pillanatban, hogy a bajnokságban hiányzik a középmezőny. Kevés a versenyképes keret, akik valódi pontszerzési eséllyel lépnek fel a nagyok ellen. Nézd meg mikor Garcia-val pontrekordoztunk, aztán mégsem jutottunk semmire, mert a juve verhetetlen volt mindenki számára. Tavaly a juve szintén csak a 7 testvér ellen veszített pontot, ellenük viszont annyit, hogy, ha csak ezen csapatok alkották volna a ligát azt mi nyertük volna meg.
    Továbbá felhívnám a figyelmet a Leicester bajnoki címére, éppen az volt az érdekes ott, hogy habár maga a csapat nem volt erős, de a középmezőny annyi pontot rabolt a nagyoktól, hogy egy jó évvel révbe érhetett még egy alsóházi együttes is.
    Egy szó, mint száz bizony szükség van az ellenfelekre, hogy egy körbeveréses bajnokságban mi jöjjünk ki jól.

    • Abszolút egyetértek, lássa csak meg a firenzei brand értékét valami befektető, sokkal inkább látom azt a tabellán, hogy Fiorentina-Roma-Napoli mint Juve-Roma-Inter vagy valami hasonló. Most sokkal egészségesebbnek tűnik a bajnokság egyébként tényleg mint korábban, az élen van 5 csapat akik jók, középen Samp-tól Bologna-ig szintén korrekt együttesek tanyáznak akik mondjuk otthon megviccelhetik az élen lévőket. "alul" mondjuk még mindig ott egy elég népes "férgese" rész, de sokkal jobb a helyzet mint tavaly ott is növekszik a verseny, kell próbálkozni megint a bennmaradásért. Aztán remélem majd helyreáll a rend és állandó szereplővé válik a Parma, Palermo, Bari de egy korrekt Venezia-t is örömmel fogadok (bár szívesebben látok délebbi csapatokat, nagyon hiányolom pl most a szicíliai vonalat (nem csak azért, mert így augusztusban nem tudtam meccsre menni) . De Spal, Benevento, EDF nélkül a Sassuolo is csak random nevek akik nem nagyon emelik a bajnokság vagy a nézőszám színvonalát. Én is úgy látom tehát, hogy akkor van esélyünk, ha "sűrűbb" kiegyenlítettebb lesz a mezőny, ami hosszú távon általában a gazdasági erőviszonyok kiegyenlítése révén jöhet létre.

      • És azt hogy látjátok a tabellán, hogy Inter, Milan, Juve, Napoli, Fiorentina? Akkor is rokonszenves lesz a Fiorentina, ha mi mondjuk a hatodikak leszünk mögöttük? Irigylem a sportszerű hozzáállásotokat.

        • Hogyha ebben az esetben 5 pontra leszünk az első helytől míg a Juve mögött általában 7+ra voltunk akkor igen, szerintem jobban jártunk. De azt azért hozzá kell tennem, hogy az én elképzeléseimben természetesen a "milliárdos Fiorentina" mindenki mástól és nem tőlünk rabolja a pontokat :D

        • Sportszerű hozzáállás? Annál jóval több. Gondolja bele,hogy milyen gazdasági fölénye van a Juvénak: tavaly 110 milliót kapott csak a nemzetközi szereplésekért (összehasonlítva a végső győztes Real 81et), ki tud ezzel versenyezni? Olyan ez, mintha egy pisztolypárbajban egy nálad gyorsabb-ügyesebb-gyakorlottabb ellenféllel állnál ki. 10-ből 8-szor meghallnál, de ha mondjuk nem 1-1-ben párbajoznál vele, hanem 8-an lennétek körben, akkor ki fog győzni? Aligha a legjobb.
          A másik dolog a bajnokság pénzeinek elosztása, ami jelen pillanatban a szánalmas kategória, de ha sok olyan tulaj lenne, akinek van beleszólása az eseményekben akkor lobbizni lehet egy egészségesebb rendszer létrejöttéért.
          A harmadik, hogy előbb-utóbb a bajnokság színvonala is esni fog. Érdemes megnézni a németeket, ahol nemzetközi porondon most alig van értékelhető megmozdulásuk, csak mert mindig a Bayern nyer, akik viszont elkényelmesednek. A PSG is jó példa erre, egyszerűen hozzászoknak a játékoksok, hogy 75 perc alatt legyakják az ellenfelet és koncentrációt veszítenek. Aztán megzavarodnak, ha nem úgy alakul a meccs, mert nem szoktak hozzá az éles összecsapásokhoz.
          Egyébként cseppet sem tartok a Fio csilli-milliárdos felépítésétől. Miért?
          1, jelen pillanatban túl sokat kéne beleölni (romló játékoskeret, saját stadion hiánya, ellenben nagy elvárások stb.)
          2, 5 évvel ezelőtt láttam volna rá esélyt, de most ott van a gazdaságilag stabil Juve-Roma-Napoli-Milan-Inter ez öt név 4 BL helyre! Ide bekerülni csak hatalmas rááldozással lehetséges. Franciaország csábítóbb, mert oda ott könnyebb az elitbe kerülni.
          3, bajnoki pénz borzalmas elosztása: akárcsak nálunk, tehát a fő bevételi forrás az eladás lenne.
          Ezek alapján egy olyan befektetőt látok valószínűleg, aki megvesz 3 Cuadradot, meg 2 Giuseppe Rossit és jó pénzért elpasszolja 2 év múlva, ha tudja.
          Ha ezek után a Fio mögé kerülünk, akkor az azt jelenti, hogy baj van, mint most a Milannal. Ha a 6. helyen állnának ez a teljesítmény akkor is kevés lenne egy nemzetközi szinthez.

    • A Della Valle testvérek tényleg igazi úriemberek, csodás példái a magasztos erkölcsnek. Az például nagyon tetszett, ahogy megszerezték a Fiorentinát. Nem vették meg Cecchi Goritól, inkább hagyták csődbe menni és kiesni a negyedosztályba, mert így spóroltak pár millió eurót. Gratulálok, biztos megérte. A szurkolók meg le vannak szarva, elvégre úgyse fognak elpártolni az egyetlen firenzei csapattól.

      Utána meg, amikor "felhasználói bázis" alapján, mesterségesen visszatolták őket az első osztályba, akkor olyan "dörzsölt üzletemberek" módjára viselkedtek, hogy megkeresték Moggit: "ugyan már segítsen nekik a bírókkal". Mert olyan "dörzsöltek" voltak, hogy egyből kizúgtak volna az első osztályból, ha nem támogatják meg őket Moggiék. Végül is tényleg, kinek ártottak? Csak az összes többi csapatnak, akik nem voltak elég "dörzsöltek", hogy belépjenek a bűnszövetkezetbe.

      Természetesen ez mind nem számít semmit, az ítéletek elévülnek, sittre nem megy senki és a Della Valle testvérek zavartalanul papolhatnak tovább az etikáról meg a sportszerűségről. Az olyan naiv hülyék, mint Dino Viola, vagy Franco Sensi pedig dögöljenek meg, ha egyszer nem voltak elég "dörzsöltek". :(

      • Mert, aki milliárdos üzletember az becsületesen szerezte a vagyonát? Pláne Olaszországban? Ugyan te magad sem hiszed el, hogy az üzleti életben fair hozzáállással el lehet jutni valahova. Ezek a bundaügyek meg roppant ködösek. Megvádolni valakit könnyű, bizonyatani szinte lehetetlen. Az pedig, hogy például Dino Viola, meg Franco Sensi ne látték volna az egyenesen lehetetlen, akkor miért burogattak bilit? Jobban mondva, miért nem tudtak szövetségeseket találni? Nem ezt tették, nem vonultak ki dacosan, hanem elfogadták, hogy a rendszer így működik és inkább még többet tettek bele. Addig, amíg bele nem rokkant a cége, és akkor kérdezem mit hagyott a kis Rosellankra? Egy nagy halom füstölgő romot, Franco papa élete művét rombolta le, még halála előtt, és nem elsősorban a Rómát, hanem az olajtársaságot. Lehet, hogy kíváló lokálpatrióta volt, aki a saját álmába fektette mindenét, amiért örökké hálásak lehetünk, de rossz üzletember és rossz családfenntartó volt. A mostani világban nem ezt fogod kapni, a régi elnökök ide je lejárt, a stabil hosszú tűvú fenntartás a legfontosabb (FFP ide, vagy oda). Akkor pedig inkább legyen olyan csapat, ahol van szurkoló, ahol van brand, mint egy Chievo, vagy Sassuolo.

        • Minden erkölcsi és etikai mérce lehet viszonylagos, különösen az üzleti életben, asszem Napóleon mondta, hogy a történelmet a győztesek írják és ha egy üzletember sikeres lesz, akkor nagyon ritkán kérdezik meg tőle, hogy hogyan gazdagodott meg. Nem szép kimondani, de sajnos ezt láthatjuk magunk körül.

          De ezek akkor is csaltak! Ráadásul csúnyán meg is buktak! Ez nem kérdés, ez sziklaszilárd tény! Meg lehet hallgatni a telefonos lehallgatásokat és ott vannak a bírósági ítéletek, mert amíg el nem évült az egész ügy, addig mindenhol elítélték őket! Ha jól emlékszem utoljára másfél éves börtönbüntetésekről írtak, nem kellett leülni egy percet se, mert amúgy is felfüggesztik, meg különben is elévült az egész, de ezek akkor is bizonyított tények.

          Amitől meg különösen penetráns a személyük, az a hozzáállásuk, ezek komoly pofával erkölcsről meg sportszerűségről papolnak, nagyképűen, mint akik ítélkeznek a többiek felett. A végén meg kiderült, hogy ugyanolyan mocskosak, mint a legpiszkosabbak. Szerintem ocsmány alakok és nem is túl ügyesek, aki ügyes az nem dől meg így, pláne nem egy ilyen relatíve piszlicsáré ügyben, mint a foci.

          Sensi pedig akkor ment tönkre, amikor elhagyta az egészsége, tény, hogy a Roma csak egy viszonylag jelentéktelen töredéke volt a Sensi vagyonnak. De azért Rossellának még így is szép pénze maradt. Pont az jelzi az egykori Sensi vagyon döbbenetes méretét, hogy miután elrendezték az összes adósságot, miután megalkudtak az összes bankkal, még azután is maradt bőven pénz, csak már nem milliárdok meg száz milliók, mint anno a papa fénykorában, hanem mondjuk maradt 10 millió eurója. Még az is a többszöröse egy átlagos halandó vagyonának. De ez mellékes, a lényeg, hogy Sensi sosem alázkodott meg egy Moggi szerű csibésznek, a hibái és a tévedései a saját hibái voltak. Nem nagyon voltak barátai a Serie A-ban, mindig szemben állt az uralkodó hatalmasságokkal, de soha nem is dőlt meg ilyen alpárian megalázó módon, mint ezek a nagyképű csalók.

  • Emerson a keretben!!! Ennek örülök nagyon, Kolarovval az egyik legjobb páros lehetnének a bal szárnyon. Tudnának ők együtt is játszani. Kolarov tud belső védőt is, míg Emerson sztem bal szélre simán feltolható, főleg akkor ha picit jobban védekező ember kell mert rohadt erős az ellen jobb szárnya.
    Shick viszont nincs...

    • Emerson-Kolarov előttük pedig Perotti-El Shaarawy. Ez a bal szél azért igen komoly színvonalat képvisel!

    • Emerson nagyon ránk is fér. Kolarov rendesen elfáradt és ilyenkor kötöszkdik :)

  • Úgy érzem, hogy jó a visszafogott, alázatos hozzáállás azért a Fiorentina mégis egy nagy csapat, de náluk erősebb csapatokkal szemben rendre alulmaradtak és Montella óta jelentősen meggyengültek, ennek ellenére az Artemio Franchi-ba menni sosem könnyű, figyelni kell, de úgy gondolom, hogy ez a csapat képes lesz helytállni, ráadásul most még a cserepad is bővebb mint korábban volt.

  • Alisson, Florenzi Manolas Fazio Kolarov, Nainggolan Gonalons Pellegrini, Gerson Dzeko El Shaarawy.

  • Meccs előtt egy döntetlenben bíztam, de szörnyű, hogy a mákoskopasz csapata megint mentett egy pontot. Sebaj azért így sem rossz, reméljük a szünet előtt zárkózunk majd és a Napoli se húz el annyira.

    • Jót nevettem.... az Interesek ki voltak/ vannak kelve magukból, hogy mennyire nincs szerencséjük.... :D

  • Meg van a szezonbeli idegenbeli esos meccs... remelem a palya jo allapotu marad

      • Azt se tudom, hogy igaz-e ez a záradék, de nekem is ez jutott egyből az eszembe. :D

        • Én is egyből írtam a havernak, aki a leigazolása óta ezzel a lehetséges záradékkal gúnyolódik. :D

  • Hát basszus, ez eddig nem a mi meccsünk és a legrosszabb, hogy ahogy telik a meccs, egyre jobb a Fiorentina.

Related Post