X

„Eusebio Potter”

Közel egy hét telt már el a Róma Toszkán túrája óta, és a mérkőzés  lassan aktualitását veszti, ennek ellenére szánunk rá pár sort, hiszen mégis csak egy új rekordfelállításra került sor Firenzében.

A farkasok a 4-2-es győzelmet arattak  a „Reneszánsz bölcsőjében” ami által sikerült összehozni az idegenben lejátszott mérkőzéseket  tekintve, a Seria A-ban egyedül álló, 12 meccses győzelmi szériát.  Sok jelentősége ugyan nincsen, Scudettot nem osztanak érte, de mégis megsüvegelendő teljesítmény, pláne Rómában, ahol az elmúlt 1500 évben (persze csak átvitt értelemben)  finoman szólva sem  dúskáltak  a  sikerélményekben.

Na, de térjünk rá néhány mondatban a találkozón látottakra! Az istenért sem sikerült találnom olyan oldalt, ahonnan a hivatalos kezdőket betudtam volna másolni, (leirni meg túl lusta vagyok) így maradjunk annyiban, hogy ha valaki megtalálja, az kéretik a hozzászólások szekcióba beilleszteti, köszi!

Számomra igazándiból csak  egyetlen név csengett idegenül a kezdőcsapat hallatán még pedig Gerson neve a jobb szélső támadó szerepkörében….

Annyit már az elején le kell szögeznem, hogy ezt a lépést idegenben a Fiorentina ellen én csak akkor csináltam volna meg  EDF helyében, ha Harry Potter lett volna a jelem az óvódában….

Brazíliában a sokadik csodagyereknek kikiáltott Gerson még Sabatini „tini fétise” idején került Rómába, ahol Spalletti vezérlete alatt perememberként kalkuláltak vele, EDF rotálós rendszerében viszont már lényegesen több babér termett a számára, de szerintem senki sem gondolta komolyan, (Di Francescot kivéve talán) hogy majd Ő szállítja az első két gólt a Fio ellen idegenben, már pedig igy történt…

Ezek után azt kell mondjam, hogy derék Eusebio  lassan magára öltheti a varázsló talárt, a  Rómát illetően pedig az a kép kezd körvonalazódni a fejemben, hogy ez a csapat tényleg annyit hoz csak ki magából az elmúlt találkozókon amennyit az aktuális ellenfél legyőzése megkíván.  Nem biztos, hogy szavakba tudom önteni, hogy pontosan mire is gondolok, így inkább egy hasonlattal próbálom szemléltetni. Kb olyat mutat a csapat, amit valószínűleg sokunk csinálna egy álomautóval. Faluban csak lassan, (semmi terelés, a traktorokat különösebb erőfeszítés nélkül is lenyomjuk) de az autópályán, ahol már komolyabb versenyzők is színre léphetnek, jöhet az erődemonstráció….

Ez történt most a Fio ellen is. 4-2-re nyertünk, Gerson 2 góljára még volt válasza a hazai csapatnak, a második félidőben viszont bedaráltuk az ellenfelet, és Manolas, majd a végén  Perotti gólja döntötte el a lényegi kérdéseket. Egy relatíve  nyílt sisakos  mérkőzésen ismét remek játékot láthattunk kedvenceinktől, ámbár a védekezés hagyott némi kívánni valót maga után, de a csatársor ismét remekül egyensúlyozta ki az imbolygó hajót. Nem is fecsérelnék több szót erre a mérkőzésre, hiszen nyakunkon a városi derbi, evezünk tovább a farvízen, bízván abba, hogy ez a remek forma átragad a szintén figyelemre méltó eredményeket produkáló városi rivális ellenében is. Annyi bizonyos, hogy hatalmas csata várható a 3 pont megszerzése érdekében, de ez már egy másik történet…..

A hét közepén ha minden jól megy, még  várható egy múltidézős poszt is, csak hogy ne hagyjunk benneteket olvasnivaló nélkül.

Forza Roma!

 

 

 

 

Onedinkenedi:

View Comments (26)

  • Én is azt látom, valamint az eredmények is azt igazolják, hogy a Róma pont annyit ad ki mindig magából, ami a mérkőzés megnyeréséhez kell. Kivéve a Chelsea ellen, node a kivétel erősíti a szabályt. Nem mi jatszuk már a legszebb focit, de sokkal stabilabb és kiszámíthatóbbak lettünk a jó értelemben. Leülök megnézni egy meccset, amikor 1-0ra vezetünk és nem is izgulok, hogy mi lesz ha gólt kaptunk. Idestova több mint 15 éve nézem a Róma meccseit, de ilyenre nem emlékszem, hogy valaha is történt volna. Ebben a csapatban sokkal nagyobb potenciál van, mint az elmúlt években bármikor. Alig várom, hogy nyerjünk valamit (valószínűleg még nem idén) és lássam Nainggolanékat ünnepelni, Tottit öltönyben befutni és együtt felemelni a trófeát. Lehet bilibe lóg a kezem, de én ezt vizionálom:D

    • Én viszont egyáltalán nem így látom. Az 1-0 meccseink forgatókönyve rendkívül hasonló volt. Erőlködtünk rendesen és 1 pontrúgásból megszereztük a vezetést (Torino ellen szabi, Crotone ellen tizi, Bologna ellen szöglet). Szóval stabil játékot nyújtunk ez tény, de helyenként továbbra is erős ötlettelenség és kiszámíthatóság jellemez minket (például, ha Kolarov nem rúgja meg a 70. percben azt a szabadot Torinóban, akkor nem tudom azon a meccsen, hogy szereztünk volna gólt).
      A Fio és a Chelsea meccs egy kissé más helyzet. Ezek a csapatok nem védekeztek zártan, igyekeztek a kp labdát szerezni, elöl sokkal több hely volt és ami örömteli, hogy végre végig tudtunk vinni kontraakciókat. (ettől függetlenül a Fio ellen megint csak pontrúgással szereztünk vezetést).
      A meccs ritmusát mi adjuk, mi birtokoljuk a labdát, de hiányzik a célratörő támadásvezetés. Eegyébként Spall taktikája pont azért volt működőképes gólok számát illetően, mert hátrébb védekeztünk, hogy elöl Dzeko-Salah kettős - kiegészítve Nainggolannal - bővel legyen területe. Ez persze kockázatos is, hiszen nagyobb nyomás alá került a védelmünk. EDF ezzel szemben magasan letámad és csírájában megfojta az ellenfeleket, aminek az a következménye, hogy nem tudnak támadásokat vezetni - ezért a nyugis meccsnézés - viszont nem is lesz rendezetlen az ellenfél, hiszen gyakorlatilag 8 ember ugyanazon a térfélen marad. Így hiába szerzünk labdát a fal ugyanúgy ott van előttünk.
      A Fio és a Chelsea is megpróbálta a kp-nk mögé juttatni minél gyorsabban a lasztit, ezzel viszont instabilakká váltak hátul (labdaszerzés esetén kevés ember, labdatartás nehezebb, mert nincs létszámfölényük). Azt nem tudom megmondani mi lesz a Kék kanáriak ellen, de gyanítom hasonlóra számíthatunk.

      • Ezen logikus magyarazat utan, felve merem csak feltenni a kerdest, hogy akkor a verona, benevento, udine trio ellen milyen taktika szerint jatszottunk, vagy inkabb az a kerdes, hogy ok milyen taktikai elkepzelesekkel alltak fel ellenunk?
        Feltetelezem a valasz a keretek minosegbeli kulonbsegeben leledzik.

        • nyertél. :)
          Az Udinese meccs kivétel, már, ami az eredményt illeti. Talán ott játszottuk először olyan igazán tisztán EDF taktikáját, ami még szokatlan volt, a többieknek már fel lehett abból készülni, vagy csak nagyon rossz napot fogtak ki az udineiek; elég hektikus brigád, esetleg El Shaarawy horoszkópja megmondta, hogy megállíthatatlan lesz...ki tudja
          Azt egyébként nem állítom, hogy most már soha nem nyerünk kis és középcsapatok ellen több góllal meccset, de valószínűbb, hogy 1-0, 0-0 körüliek lesznek inkább.
          Ahogy azt sem mondom, hogy Spall rendszere egyértelműen jobb. EDF más utat követ, inkább nullázza az ellenfelet, mint gólparádét rendezzen, év végén eldől kifizetőtőbb lesz-e.

  • Őszintén, nem hullajtanék oroszlánkönnyeket ha De Rossi, Florenzi és társaik az egész nyarat pihenéssel töltenék és nem Oroszországban szenvednének...Ettől függetlenül szerintem Milánóban megp..csázzák a svédeket.

    • Ha megint úgy állnak ki mint tegnap, akkor szerintem nem lesz ott se elpitch@zas se semmi. Ha nem kapják össze magukat, akkor a "rokonszenves" svédek szépen be fogják húzni, amit én személy szerint nagyon sajnálnék. Nem annyira a Roma miatt, a Rómának talán tényleg jobb lenne, ha a srácaink nem rúgatnák szanaszéjjel magukat a nyáron. De én megszoktam, hogy az olaszoknak szurkolok, már amikor mi magyarok nem vagyunk érdekelve és szomorú lennék, ha ki sem tudnának jutni. Meg amellett, van talán 3-4 játékosunk az olasz válogatottban, nem az fog minket földhöz vágni, hogy ezek mit csinálnak a nyáron.

      Egyébként nem arról volt szó, hogy az öreg Ventura egy nagy taktikus? Amikor kinevezték, nem azzal hülyítették a szurkolókat, hogy mekkora szakember? Tegnap meg kiderült, hogy egy nagy nulla. Semmi értelmeset nem tudott kitalálni, ott volt az a sok előrevágott hosszú labda a semmibe, amikre a svéd védők simán odaértek. Svédek ilyen meccsről álmodtak! A mi digó barátaink csak a vége felé kezdtek el támadni a széleken, amikor már régen késő volt. Én megértem, hogy ez a keret nem egy vb esélyes brigád, de annyi elvárható lett volna, hogy ezek ellen a falábú svédek ellen legalább egy pár helyzetet összehozzanak, túl azon a semmiből jött kapufán.

      • Én is nagyon unnám ha nem lennének olaszok a vb-n, így is folyton kiesnek korán és kell találni más izgalmat, de ha nélkülük menne le az egész... csak azt bánnám, hogy akkor valószínűleg maradna Ventura
        (komolyan amúgy... zseniális olasz edzők vannak és rengeteg. Miért nem bírnak egy normálisat szerződtetni? Ahogy a magyaroknál sem értem, hogy a kínosan rengeteg beleölt milliárd mellett miért nem bírják akkor már azt az egy lépést rendesen meglépni aminek tényleg lenne eredménye)

    • Dupla vagy semmi? Ha nem váltanak az olaszok kapitányt, akkor a svédek behúzzák simán.

      • Nem-nem, nem nem. :) Válogatottra sosem! Az mindig lutri!
        Jah meg nincs ott a Manolas! :)

        • Csak halkan említeném meg Manolassal kapcsolatban, hogy a korábban írt 40 milliós kivásárlási záradékkal ellentétben Ő csak 30at szeretne a szerződésébe íratni...!
          Érik a tálca..? :D

    • Azt akarta, hogy Insigne álljon be, de hát ugyebár ott vannak a kinevezett "zsenik", akik jobban tudták. Egyébként bejelentette, hogy vissza is vonul a válogatottból. Szép kis befejezés volt. :(

      • Úgy vagyok ezekkel a világeseményekkel, hogy ha vannak az olaszok akkor őket nézem és nekik szurkolok, ha nincsenek akkor egyáltalán nem is nézem. Valszeg jövő nyáron is ez lesz.... Bangán nem érdekel egy francia, egy angol, vagy egy német válogatott...
        Kvra sajnálok pár embert, DDR, Buffon... DE!
        180 perc alatt egy olasz válogatott nem tud lőni egy gólt sem egy svéd válogatottnak?
        Egy olasz válogatott nem tud felmutatni egy bal lábas bal szélsőt akinek nem kell mindig visszacselezni a jobb lábára egy-egy beadás előtt?
        Darmianok? Candrevák? Tavecchio? Lotito? Ventura?

        • Tényleg csak a játékosokat sajnálom, na meg természetesen a szurkolókat. Jorginho játszott a középpályán, szerintem nem is volt rossz, de akkor pont Insignét hagyom ki??? Jorginho az egyik irányító és akkor Insigne nem? Állítólag a játékosok azt akarták, hogy Insigne kezdjen, de hát ugye Ventura mesteredző úr ezt is jobban tudta.

          • Azt én sem értettem, hogy van egy halom gyors, technikás olasz szélső (Insigne, El Sha, Chiesa, Bernardeschi) és akkor erőlteti a brusztolós 3-5-2-t, ahol van 3 belső védő, 2 szélső védő, 3 kk meg 2 center elöl, nem is volt semmi ötlet a csapatban. Én nem féltem az olaszokat mert van egy jó fiatal generációjuk, későbbiekben eredményesek is lehetnek, bár a mostaniból is sokkal többet kellett volna kihozni.

          • Svédországban El Shaarawy a kispadon se volt, a tribünről nézte! Közben meg Immobile és Belotti egymás sarkát taposták. Egyikkel sincs semmi bajom, mindkettő befér a válogatottba, bár én most Immobilére szavaznék a formája alapján, de nem ugyanazt játsszák???

            De ami a legjobban elkeserített, az mégis Insigne volt, Jorginho az irányító és akkor nem teszed be az egy szem csapattársát a Napoliból? Hiszen a Napoli most mindenkit hülyére vert, nagyon jó formában vannak és neked mégsem kell? Miért???

          • mert nem fér bele az elképzelésébe. Ami alapvetően nem is lenne egy nagy tragédia. A gond szerintem ott van, hogy Ventura valóban csak azt az 1 elképzelést ismeri, neki teljesen mindegy, hogy ki az ellenfél, milyen szituációban.
            És igen valljuk be, hogy valóban gyengébb ez az olasz keret 10-20-30 évvel ezelőttihez képest, viszont, ami mindig nagyon jó volt, hogy egységesen csapat módjára tudták pótolni az esetleges hiányosságokat.
            Chiellininek volt egy érdekes nyilatkozata a védekezés megváltozásáról (ne emlékszem pontosan, de mintha a passzsávok letakarásáról és nem terület/emberfogásról volt szó benne), függetlenül a tartalomtól az, hogy egy olasz védő egy meccs után szennyest tereget, ráadásul elismeri, hogy a honi labdarúgása jelen pillanatban a középmezőny felé sodródik - vagyis érdemben nem tudtak lépni a felfogásbeli változásokra - minimum érdekes.
            Az olasz szenvedélyes népség, most elképesztően nagy tragédiának éli meg a dolgot, talán ez bizonyos változásokat is elindít (persze történtek előrelépések az utánpótlás ügyben, például 1 bajnokságba vonták össze a fiatalokat, ami mindenképpen pozitív lépés).

          • Neki vannak elképzelései? Akkor azok a céltalanul előrevágott labdák, azok már az ő elképzelései voltak? Már elnézést, hogy ilyen cinikus vagyok, de Ventura ezt váltja ki belőlem, a nagy barátaival, Tavecchioval, meg Lotitóval együtt. Ahogy az előttem szólók is mondták, ha egyszer vannak gyors és technikás játékosok, akkor nem állok le "iszapbirkózni" ezekkel a szerencsétlen svédekkel.

            Most Ventura könnyű célpont, most a legegyszerűbb belerúgni, de most már egyre nyilvánvalóbb, hogy Ventura enyhén szólva sem nyerte el a játékosok bizalmát, lásd De Rossi kirohanása a kispadon. Egy halva született ötlet volt ez az egész Ventura projekt, amit részben a kényszer, részben a krónikus tehetetlenség szült. A legnagyobb baj, hogy a többi gazember, akik odatették ezt a nyomorultat, akik a baj legfőbb forrásai, azok ezután se fognak eltakarodni. Ha hagyják őket, ezek addig fogják fejni az olasz foci tehenét, amíg teljesen ki nem nyírják.

          • olyan határozott volt, akkor biztos volt elképzelése :)
            Most sokan sok dolgot mondanak az olasz foci kapcsán, de úgy tűnik valóban nem akar az a bizonyos éjjeliedény felborulni és ez nagyon rossz hír...

  • Na, a sracok pihengethetnek a nyaron, en meg gondolkozhatok, hogy kinek szurkoljak majd a VB-n....

  • Florenzi volt az olaszok legjobbja, de sajnos ez is kevés volt a boldogsághoz. Mondjuk nem tudom miben bíztak, a sorsuk már akkor eldőlt, amikor Conte után egy olyan edzőt neveztek ki, akinek a legjobb eredménye egy 6. (v 7.) hely volt a Torinóval. A korrupt rasszista szövetségi elnök is elhúzhatna a színről Lotito barátjával együtt...

  • Szerintetek meghúzzák azt, hogy maradni fog Ventura? Szerintem sanszos!

  • Még leírni is hosszú lenne, hogy a stadionunkról mikor döntenek ezek a köcsögök....
    Soha a büdös életben nem kezdjük már el az építkezést.. :/

Related Post