X

Te mondd, hogy pontrablás…..

Megébredvén a tegnapi öröm(ittas) mámorból itt az idő, hogy csokorba szedjük  a tegnapi mérkőzés legfontosabb momentumait. A két héttel ezelőtt megrendezett londoni találkozó már sejtetni engedte, hogy ismét egy remek csatának nézünk elébe a kedd esti BL forduló, nyugodtan kijelenthetjük TOP! rangadóján, de azt, hogy lefocizva a pályáról, 3-0-val küldjük haza a tavalyi szezon Angol bajnok csapatát, még a legperverzebb álmaimban sem jött elő.

Te mondd, hogy 3-0, a te hangod mélyebb…

Patai József cimborám, (megígértem, hogy megemlítem a nevét, ha Londonból 2-0 után ponttal távozunk) már az első találkozón is azt sulykolta belém, hogy bízzak a csapatomban, nyilván a Madrid szurkolóknak ez nem olyan nehéz, de ha az ember Romanista, akkor mindig a negatív oldalról közelit, pláne, ha nemzetközi porondon, idegenbe jár…..

Ez az érzés a tegnapi mérkőzés előtt is megvolt, amire még rátett egy lapáttal a sport televízió „szakértői” gárdája is, akik sima vendég győzelmet vizionáltak, szóval összeszorított végbélnyílással, és 180/120-as vérnyomással tűkön ülve vártam, hogy elkezdődjön a találkozó…

Szinte még alig kattant a dobozos sör jellegzetes hangú nyitófüle, amikor a találkozó első percében (a Roma első támadásából) El Shaarawy sistergős lövéséből már is megszerezte a vezetést a hazai csapat!

Ez a találat megadta a mérkőzés alaphangulatát, azonnali rohamra ösztönözve a vendég alakulatot.

A londoni gárda a gyors gól után hamar magára talált, és főként Hazard  vezérletével sorra dolgozta ki a helyzeteket, amik aztán rendre elhaltak a beton lábakon álló védelmünkön, vagy az ismét parádés magabiztossággal védő Alisson közreműködése révén.

A mérkőzés remek iramban „csordogált”, kisebb-nagyobb helyzetek adódtak  itt is, ott is, de a következő találatot ismét a Roma jegyezhette. A 36. percben  Nainggolan  passzát a szintlépéstől  nyilván összezavarodott Rüdiger engedte maga elé, ami igy aztán csemegeként landolt ismét a mi Stephanunk előtt, aki nem vacakolt az állítgatással, hanem azonnal külsővel a hálóba helyezte a labdát a tehetetlen  Courtois kapus mellett, aminek köszönhetően így már két gólos hazai vezetéssel vonultak szünetre a csapatok.

A második félidő ismét kiegyenlített játékot hozott, de köszönhetően a szervezett játéknak, ez ismét a római alakulatnak kedvezett, aki ezáltal harmadszor is beköszönt az ellenfélnek!  Ezúttal a másik szélső támadónk Diego Perotti szerzett egy pazar találatot, befelé cselezve egy remekül elhelyezett lövéssel egyenesítette ki a képzeletbeli kérdőjelet, és ezzel végleg demoralizálta az angol alakulatot.

Remek este volt ez minden Roma drukker számára, és a jelek szerint végre felraktuk magunkat az Európai futballelit térképére is. Név szerint nem szeretnék senkit kiemelni, a tegnap esti gárda, csapat, és taktikai szinten múlta felül ellenfelét, amit felemelő érzés volt látni. A szezon elején kissé tartottam tőle, hogy milyen lesz (lesz-e egyáltalán) az élet Rómában Totti visszavonulása után, de azt kell mondjam, hogy EDF vezérletével egy remek, és igazán szerethető csapat képe kezd kibontakozni a szemem előtt, akik szép lassan eltüntetik a negatív berögződéseket a Romanista szívekből.

Ja, az megvan, hogy a Roma vezeti a halálcsoportnak kikiáltott C jelű Kvartettet!

Forza Roma!

 

 

 

 

 

Onedinkenedi:

View Comments (50)

  • Ha már így Tottit említetted...Tavaly mikor kezdett kibontakozni a Totti- Spalletti "barátság", akkor mondtam egyik cimborámnak, hogy Totti agyonnyomja a csapatot. Pontosan nem tudtam volna kifejteni, csak ezt éreztem. Lehet most sokaknak szentségtörés az amit mondani fogok, de lehet hogy Totti távozása kellett ahhoz, hogy tiszta lappal lehessen kezdeni valami újat? Valami kva jót?

    • Én nem voltam elég bátor kimondani, (igaz én nem vagyok egy Thomas Magnum) de valójában én is igy láttam....

    • Én azért hozzátenném, hogy nem annyira Totti gyakorolta a nyomást, hanem inkább Tottit használták fel.

    • Én nem hallottam egy rossz szót sem Tottitól egy év alatt, amit végig padozott. Nemvoktrendivel értek egyet, kellett a cirkusz a médiának. Állítom, ha most szarok lennénk, akkor azt hoznák le, hogy Totti hiányzik az öltözőből.

  • Egszeruen kurva jo volt a tegnap. Hihetetlen volt a csapat. Mindnekiben volt ero dinamizmus. Moat viszont a foldon kell maradni! Ezen a meccsen jott ki hogy az angolok 15 embert forgatnak hogy a kulcs emberek mindig jatszanak. Nalunk meg ehes volt mindenki, ez a rotacio mar nagyon kellett nekunk. Elnezve sorsolasunk. Fio utan 2 het pihi majd egy lazio atletico meccs utan nincsenek durva sorozataink igy ez folytatodhat. Annak mondjuk orulnek hogy ha Fio es Lazio ellen a leheto legerosebb 11 jatszana. Szerintem mindenki ellen meg nincsneselyunk. De top brigadok moge feliratkoztunk.
    Hajra Roma

  • Egszeruen kurva jo volt a tegnaiip. Hihetetlen volt a csapat. Mindnekiben volt ero dinamizmus. Moat viszont a foldon kell maradni! Ezen a meccsen jott ki hogy az angolok 15 embert forgatnak hogy a kulcs emberek mindig jatszanak. Nalunk meg ehes volt mindenki, ez a rotacio mar nagyon kellett nekunk. Elnezve sorsolasunk. Fio utan 2 het pihi majd egy lazio atletico meccs utan nincsenek durva sorozataink igy ez folytatodhat. Annak mondjuk orulnek hogy ha Fio es Lazio ellen a leheto legerosebb 11 jatszana. Szerintem mindenki ellen meg nincsneselyunk. De top brigadok moge feliratkoztunk.
    Hajra Roma

  • (Azért az annyira As Roma lenne, hogy megnyeritek a csoportot, és a nyolcaddöntőben meg kaptok egy (Tottenham mögött) csoportmásodik Real Madridot, esetleg egy Bayern Münchent)

    • Tökéletesen megértetted a Roma misztikumát! Ha tovább fogunk jutni, mert ha nem tévedek még mindig nem biztos, akkor szerintem tutira megkapjuk a Madridot! :D

      Egyébként ez már nem is babona, a spanyol El Pais-nál egyszer vették a fáradtságot és kiszámolták, hogy melyik csapatnak mekkora szerencséje volt a sorsolásoknál a BL-ben. Az ellenfelek rankingje alapján számszerűsítették a csapatok szerencséjét és az eredmény lenyűgöző lett. Mondjuk Roma szurkolóként egyáltalán nem lepett meg:
      https://uploads.disquscdn.com/images/9a007c0c9e2f1552b4321e381dc5315912d98705c5ee3dfd61a45854aea3c3af.jpg

        • A 2003/2004-es szezontól kezdve és idén áprilisban jelent meg a cikk. Mondjuk nem értem, hogy miért nem számolták az elejétől kezdve, az ötvenes évek óta, úgy még érdekesebb lenne. Talán nem voltak statisztikák?

    • Benne van siman. De mivel nem csak 8eros csapat van es az eros nem mindig elso igy nem sokkal hoz jobb eselyt a csoport elsoseg. Juve, Napoli tegyuk fel masodik akkor marad 5lehetaeges ellenfel koztuk a real es a byern 2/5. Ennel sokkal rosszabb sanszunk masodikkent se lenne.
      Tavaly Arsenal szivta meg. Nekik elsokent 3/6 volt az eselyuk es bele is huztak.

  • Előzetesen bejelentem, szeretném valamelyest megvédeni Puhl urat (muhahaha), a valaha volt legjobb sporit a világon, mert az igazság az, hogy néha majdnem olyat mond, aminek köze van a valósághoz.
    Először is szegény nem tehet róla, hogy a Chelseat kiáltotta ki győztesnek, hiszen sok pénzért vett csapat, akiben nagybetűs SZTÁROK játszanak, márpedig tudjuk azt, hogy egy játékvezetőnek hivatalból ki kell szagolni a sztárságot, hiszen azok megvédése előmozdítja a karriered. Tehát szegény Sándor már az anyatejjel ezt a mentalitást szívta magába, és tökéletesen érdektelen számára, hogy a másik csapatban ugyanolyan jó futbalisták vannak a pályán csak nem áll mögöttük a média és nem 7x annyiért vették őket.
    Másrészt a többi szakértő is ezt mondta - sőt még a kommentátor is finoman tudta éreztetni, hogy most a nemzet Fradija játszik Nemesrempehollós-alsó ificsapatával. László Csabi egyrészt rettenetesen intelligens, a labdarúgás minden fortélyát értő szakember, aki ráadásképp még valóban sikert ért el ebben a közegben - még ha az Skócia is volt. Szóval mit mondott volna, Bognár Gyuri meg... Ő egyáltalán mit is ért el? Volt egyszer 3 cseresznyéje?
    Na de mindezt leszámítva fröccsös Sanyi majdnem mondott egy jót, mégpedig azt próbálta kifejteni, hogy a As Roma nem taktikai győzelmet szerzett (a többi mondanivalójából már csak a leérkező alkohol beszélt, szóval azzal nem foglalkoznék érdemben).
    Na a következőkben ez alá jól bekommentelem a véleményem (azért nem ide, mert félek, hogy nem olvasstátok el, mert hosszú).

    • Taktika:
      Conte igazából az első meccsből okulva egészen jó felállítást tolt be, ami akár nyerő is lehetett volna. A londoni összecsapáson a Chelsea ki sem tudta hozni a labdát, ami a mi 4-1-4-1-es védekezésünknek és a labdaügyetlen kp-nak köszönhetően igencsak működött (Luiz inkább belső védő, Bakayoko meg romboló, Zappacosta nem ez a szint, Alonso-Fabregas kettős pedig szürke volt). Ráadásul vezettek viszonylag könnyen 2-0-ra szóval belealudtak abba a meccsbe, illetve rosszul reagálta le Conte a letámadásunkat. (Az egyébként, hogy nincs náluk a labda lehetett a taktika része is, akkor viszont csodálatosan levédekeztük a kontráikat, abból ugyanis egy sem volt!)
      Most viszont a 3-4-3-ban sokkal labdabiztosak voltak. Mikor mi felléptünk és letámadtuk a védősort, akkor könnyedén bemozogtak a kp és a védosorunk közé (EDF taktikai Akchilles-sarka), ezért sokszor egy az egybe léphettek rá a vonalban felálló védőfalunkra. Pedro révén egyrészt egy plusz ügyesebb/labdabiztosabb ember volt a pályán, másrészt szélen könnyebb volt visszamozognia, ami miatt rendszeresen eltolódott a védelmünk, így középen nagy terület nyílt elsősorban Hazard előtt. Más kérdés, hogy végül is komoly lövés nem volt sem tőle sem mástól ilyen szituációban. Főleg, mert EDF áttért a 4-2-3-1-re, amivel stabilabb lett a kérdéses terület (a mi 16-os vonalunk).
      A másik dolog, amivel igencsak megleptek minket az a letámadás. Sajnos nálunk is elsősorban a rombolásban jártas emberek vannak, akik ugyan nem vesztenek sűrűn lasztit, de értelmes támadásépítésben sem járnak feltétlenül az élen.
      Ez az első két gól közti periódust jellemezte a második gól után - ami nyilvánvaló védőhiba - teljesen uraltuk a meccset és tudat alatt talán valóban kicsit elengedte a meccset a Chelsea, de sokkal inkább mi lettünk magabiztosak és az ellenfél meg megzavarodott.
      A harmadik gólig pedig azt láttam, amit eddig az EDF-érában - különösen az elejen - nagyon hiányzott: egy megkomponált mérkőzés. Azaz stabil labdatartás, játéklassítás, oldalfordítások stb. Azaz az ellenfél fárasztása. (az igazság az, hogy ilyet láttunk bővel az elmúlt meccseken, de nem akarom elhinni, hogy tényleg nem akartunk 1-0-nál tovább támadni).
      Aztán Conte húzott egyet és Williannal áttért egy elsőre 4-4-2-nek tűnő felállásra, amivel a széleket jobban le tudták zárni, sőt elsősorban ott támadtak, mi viszont egyértelműen betömörültünk és kontrázhattunk.
      A különbséget elsősorban abban látom, hogy a Chelsea taktikai elemei nem hoztak gólt, addig nálunk mindegyik játékelem eredményes volt. Ehhez óriási lélektani fölény, kis szerencse és EDF reagálása is kellett. EDF dícsérete tehát az, hogy jól reagált, illetve elsősorban mentálisan felkészítette a gárdát. Ezzel egy csodálatos győzelem született, ami körülményeit leginkább a jó pár évvel ezelőtti Atleticohoz hasonlít leginkább. Ami tulajdonképpen megmutatja, hogy mi is akár elérhetünk hasonló magasságokat. (Nem elfelejtve persze azt a tényt, hogy továbbra sem árt, ha mi rúgjuk az első gólt)

      • Sokkal inkább hallgatnálak téged a stúdióban, mint a három kocsmából kirángatott szakértő urat.

  • Nezzetek meg a Napolit. Sarri elol hatul ugyanazokat jatszatja igaz kozeppalyan picit rotal. Most Mario ruinak be kell alni city ellen kb 0 perccel, Mertens is santikal, es kozben a pot emberek nincsrenek jatekba zero onbizalom. Jah es ennyire bizhat Ruiban h Maggio jott be.
    Szoval az esszeru rotacio nem opcio hanem kotelezo aki hosszu tavon eredmenyes akar lenni.

    • Meg is kapták a cuccost, ahogy kell. Most már jöhet a rohamos hanyatlás.

    • Pont tegnap olvastam, Giannini mondta, hogy szerinte EDF-nek alternatívákat kell keresnie Dzekóra, mert a bosnyák nem játszhat mindig.

      • ahogy nem is játszik mindig. Gondolom Giannini arra gondolt, hogy Defrel nem valódi alternatíva, Schick meg nem játszik.
        Amúgy elég hülyén hagnzik ez a dolog, azt mondja valaki, hogy pótolni kellene egy világklasszis játékost; kicsit kiforgatva úgy hangzik, mintha valaki azt követelné Zidane-tól, hogy Ronaldot helyettesítse! Nyilván nem ül a padon olyan szintű játékos, mert akkor játszana!

  • Igazán kaphatott volna a Napoli hétvégére komolyabb ellenfelet, de azért reméljük, hogy a City elleni meccs így is megnehezíti a dolgukat és hátha pontot hullajtanak az annyira nem is rossz Chievo otthonában.

  • Olvasom, hogy Monchi állítólag vissza akarja hozni Sanabriát. A paraguayi jól teljesít Spanyolországban és a Rómának van egy 11 milliós opciója. Egyesek már le is írták Defrelt és Ündert, akik eddig nem feleltek meg az előzetes várakozásoknak, szóval állítólag Monchi Sanabriával fogja megtámogatni a csatársort.

    • az rendben van, hogy Sanabria nagy formában van. De, ez a spanyol bajnokság, ahol finoman szólva sem a védekezés az első (pl. játszottak már 6-3-as meccset a Valenciaval, meg 4-4-et a Sociedaddal), másrészt ez a paraguayi első jó éve lenne, tehár ugyanolyan lutri, mint Defrel (tavaly 12 gólt rúgott és adott 4 gólpasszt, azelőtt 7/6-os mutató, 3 éve 9/6, szóval a francia 3 viszonylag jó évet tud magáénak, mégsem jelent ez semmit).

      • Ami még érdekes, hogy Sanabria 21 éves, vagyis elméletileg még felfelé ível.

        • azt mondom én is, hogy vegyük meg, de ugyanúgy nehéz tőle elvárni, hogy Dzekot pótolja évente 5-6 meccsen, mint, ahogy eddig Defrelnek sem ment.

          • Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy Defrelt általában jobb szárnyként játszatta, többnyire Dzekóval együtt. De mindegy is, most adtunk huszonakárhány milliót Defrelért, akkor 11-ért Sanabria talán nem tűnik túl rossz boltnak, még akkor sem ha csak azért vesszük meg, hogy azonnal továbbadjuk.

          • Véleményem szerint Sanabria jobban helyettesíthetné Dzekot mint Defrel....ha nem is egyből robbanna be, azért azt ne felejtsük el, hogy két oldalon megtámogatva Perottival és ElShaval bőven lenne alkalma és lehetősége kibontakozni. Nézzük csak meg, hogy a cselszkit is a két említett emberke góljaival vertük el, tehát ha egy-két meccs kell is neki majd a belerázódáshoz, bőven lesz addig aki/akik termeljék a gólokat!

          • A stat alapján nem hinném. Sanabria nagyon keveset vesz részt a játékba (átlagosan 13,5-passz egy meccse, aminek 73% volt csak jó és érdemi kulcspassza meg siralmas, kb. 3-4 meccsenként 1).
            Ezzel szemben a tavalyi Defrelt - amikor centert játszott - 18 passza volt átlagban, ennek 84% hasznos is volt, és meccsenként 1 kulcspassza is a nevéhez fűződik. (Idén a szélen van 13 passz, 0,8 kulcspassz 84% feletti passzbiztonság, ez így is jobb, mint Sanabriaé).
            Márpedig Dzekot nem elsősorban a gólokban kell pótolni, hanem abban az iszonyatos nagy mezőnymunkában, amit a bosnyák tud hozni. 20 passz meccsenként, amiből 72,5 % jó és 1,4 kulcspassz (a BL-ben még félelmetesebb 2,3 kulcspassz és több, mint 23 passz meccsenként).
            Lássuk be Sanabria egy Nikolics-féle támadó, aki gyakran eltűnik és hirtelen képes gólokat szerezni. Sajnos az ilyen típusú játékosok egyre hátrébb szorulnak, szóval a paraguayinak sokat kell fejlődnie (Bacca, Diego Costa, stb.)

  • Közben kiderült, hogy Florenzi cseréje a Chelsea ellen nem volt véletlen, az emberünk összeszedett egy helyre kis izomsérülést. Tehát Firenzére megint nincs jobb bekkünk, Bruno Peres állítólag ki van zárva, Karsdorpot pedig természetesen még nagyon sokáig nem fogjuk látni. Most állítólag árgus szemekkel figyelik Florenzi állapotát, hátha mégis tudja vállalni a Fiorentinát.

    A szakértők azt jósolják, hogy megint Juan Jesus fog kezdeni a védelem jobb szélén, mint az Inter ellen. A brazil annyit fog játszani ott, hogy lassan meg fogja tanulni a pozíciót.

    Az alternatíva az lehetne, amit láttunk a Chelsea ellen Florenzi cseréje után, három középső védő, Manolas-Fazio-Juan Jesus, a bal szélen Kolarovval, jobbra pedig Gersonnal. De ez azért tűnik nehezen kivitelezhetőnek, mert El Shaarawy, vagy Perotti rámenne erre a variációra, márpedig most kár lenne megválni tőlük.

    A középpályán meg Gonalons és Pellegrini játékára számítanak, DDR és Strootman helyett.

    • lenne keresnivalónk egy 3-4-3-ban (akár Gerson, akár El Shaarawy alternatívával, emlékszem a Lyon ellen Spalletti ezt játszatta az olasszal). Thereau nem lesz, szóval elöl a Fioban a láttam már jobbta is Eysseric-Simeone-Chiesa hármas lesz, akik jobb védekezésben, mint támadásban (mondjuk gyorsak az igaz).
      De sokkal valószínűbb, hogy JJ megy szélre és a jobb oldalunk halott lesz majd és inkább Kolarov lépeget fel, de vasárnapig van idő szerencsére, remélem Flo kipiheni magát.

    • Csak ilyenkor sírom vissza Rüdigert, mert őt bátran ki lehet tenni jobbra.
      JJ jobb bekkbe ez nem jött be nekem, ott döntötte el a meccset az Inter.
      Mondjuk Manolas jobb bekkbe mit szólnátok?

      • Rüdiger sem volt tisztán jobbszélső általában, hanem 3/4 védős rendszerben váltogatva. A balszélső, ha kellett rendszeresen fellépett Rüdi meg nagyon ritkán (mint, ahogy Manolas is balra/középre húzodott a 3, vagy 4 védős verzió szerint). Ez Spall sajátja volt, de EDF-nél ritka a folyamatos változtatás, szóval nála valaki vagy tényleg jobb bekk, vagy nem. Viszont annyira speciális feladatokat ró a szélsőire, hogy sajnos csak valódi szélsők a megfelelők erre (Flo már az, talán Perotti-ElSha, esetleg Gerson is képes lenne), így bárki áll oda az csak félmegoldás.

  • Közben Ghoulam-nak tegnap elrottyant a térdszalagja! Nem kiívánok senkinek ilyet, de lassan talán más is szopik nem csak mi!

    • Akkor lehet, hogy most fognak elfáradni?

      Mindenesetre jobbulást Ghoulamnak!

      • Hát, amilyen a Róma formája, szerintem Mario Rui másodvirágzását fogja élni most majd hirtelen. Mondjuk beszédes, hogy Sarri a bal oldalra tegnap inkább behozta Maggio-t mint Rui-t.
        Ahogy láttam Mertens sem volt túl jó bőrben. Talán lassan elkezdenek kipukkadni.

        • Mario Rui tudod milyen virágzást fog élni....?...lófaszt se, épp időben és mellesleg nem rossz pénzért adtunk túl rajta, Empoli szint se több, se kevesebb, inkább a Napolit gyengítse mint minket.

          • Egyetértés és idén mem sok perc van a lábába és azért Gulam kurva fontos eleme volt Napolinak. Maggio megoldja jobb oldalt de Hysaj azért nem Gulam főleg nem bal oldalt. Ezzel jelentősen gyengültek. Elöl meg nem volt várható hogy 3 ember végig húz minden meccset.

          • A hullámvölgy erősen közeledik feléjük....ha még nem ért oda.

          • Utána meg egy 180 fokos fordulattal (átugorva Rómát) irányba vehetné Milánó kék-fekete felét! Ők is megérdemelnék! Sőt!

Related Post