X

Roma – Chievo tele kanyarral?

Vasárnap délben a Chievot látja vendégül szeretett csapatunk. Az olasz bajnokság (Serie A) 37., utolsó előtti fordulójának egyik tuti hazaiját az AS Roma prezentálhatja, ha van egyáltalán ilyen. Bár elnézve az elmúlt fordulókban mutatott döbbenetes magabiztosságot, nem lehet gond az erősebb veronaiakkal.

Ninja már a Chelseare gondol?

Spalletti mester sokat nem variálhat a 49 pontot gyűjtő vendégekkel szemben, hiszen továbbra is a második hely megszerzése a cél. Ha ebben a tekintetben figyelembe vesszük, hogy a rivális Napoli Ventura Torinójához látogat, akár reális esélyt is láthatunk az előzésre. Két pontos hátrányunk a hátralévő két fordulóban még ledolgozható, ehhez viszont minimum hat pontra lesz szüksége a farkasoknak.

Ennek az apró célkitűzésnek – ami egyébként nem is annyira apró, alanyi jogon BL főtábla, vagy selejtező – az első, vagy utolsó előtti lépése következik most. A Verona nem legyőzhetetlen ellenfél, még akkor sem, ha szépen teljesítettek az idei kiírásban. Az eddig összegyűjtött félszáz pontjuk sok elérhető célt már nem mutat, mindenképpen a középmezőnyben végeznek, sőt szerencsével az tabella felső házában zárhatják a szezon. Kiesési gondjaik értelemszerűen régen nincsenek.

Lesz Totti show megint?

Bár januárban egy gólgazdag 3-3 lett az egymás elleni bajnoki végeredménye, de az egy teljesen más Roma volt, teljesen más időszak végső vergődésének fináléja. Mára minden megváltozott, a csapat képes vert helyzetből fordítani, kötelező győzelmeket behúzni. Ebben bízom vasárnap szintén.

Florenzi lehet a legnagyobb hiányzó, viszont őt Maicon tudja pótolni. Pjanic visszatérhet, DDR pedig megőrizheti helyét a középpályán. Elöl várhatóan a Salah, Perotti, Sári hármas kezd, majd a második játékrészben jöhet a Capitano. Reményeink szerint most nem tüzet oltani.

Digne munkában

A Chievo vendégként az elmúlt tíz bajnokijából mindössze hármat nyert, ami nem túl acélos. A legeredményesebb gólszerzőjük a szlovák középpályás, Birsa. Csatársorban a veterán Pellissier öt gólos. Felállást tekintve a 4-2-3-1-s hadrendet erőlteti Rolando Maran.

Az 52 éves edzőről érdemes tudni, hogy 280 lejátszott mérkőzése van a Chievo csapatában, és eddigi manager karrierje is ennél a klubnál a legjelentősebb. De dolgozott például a Brescia vagy a Catania alkalmazásában korábban. Jófajta iparos.

Kis közönség

Az AS Roma körüli hírekkel, gondolom mindenki tisztában van. Totti szerződéshosszabbítása biztosra vehető, bár rugóznak még valami faramuci záradékon, ami számomra nem teljesen világos. Aztán ott van Ninja, aki szinte már Chelsea játékos, persze csak a jól értesül média szerint. A belga középpályás igen aktív a közösségi médiában, ahol kijelentette, nem hogy Londonban nem járt mostanában, de Conteval sem beszélt. Hiszem ha látom, mármint ősszel a bajnoki rajtnál, Roma szerelésben.

A szurkolók minden bizonnyal visszatérnek megköszönni a csapat tavaszi teljesítményét, Totti emberfeletti mutatványát, és Spalletti keze munkáját. Itt is megoszlanak a vélemények, mégpedig abban, hogy nem az összes szurkolói csoport megy ki a stadionba. Más kérdés, ha már a tábor ketté szakadt, meddig tartható még ez a duzzogó állapot. Nem az én tisztem megítélni, ez ügyben mi a helyes és helytelen. Tegye ezt meg mindenki maga.

Hogyan tovább?

Sokat gondolkodtam azon, hogy a most következő gondolatsort leírjam-e ide, vagy várjak még vele és az évértékelőket terheljem ezekkel a gondolatokkal. De mégis úgy döntöttem, vitaindítónak talán még ez a Verona elleni beharang elbírja a témát.

Nem tartom szerencsésnek, hogy arról szólnak a hírek, hogy a piacképes római játékosok közül értékesíteni kell legalább egyet, ahhoz hogy tovább folytathassa az amerikai vezetés a növekedési programot. Nem láthatunk bele pontosan a pénzügyekben, illetve az is világos, hogy a Juventus például mérföldes előnyben van a saját stadionja, és az ahhoz tartozó infrastruktúra miatt. De hogy a fővárosban tényleg csak úgy lehet építkezni, hogy közben rombolni kell, számomra érthetetlen.

Pontosabban tű éles a kép, egy bizonyos gazdasági modell jól kilátszik ebből. Csak az ilyen elképzelésekkel az Arsenal operál, vagy épp a Porto. Ha két példát ki akarnék emelni. És bizony ezek a csapatok, azon kívül, hogy sok értékes labdarúgót adnak az európai topcsapatoknak, ők maguk soha nem válnak azzá. Szomorú.

Vasárnap dél, DigiSport, győzelem!

Szentesi János:

View Comments (17)

  • Maicon, Keita uccsó hazai meccse..meg ugye még vannak a padon páran akik már emberemlékezet óta nem játszottak. ... ez már egy nagyon aktuális tisztogatás. Túl sokan vannak csak úgy most ott a keretben, CSAK ÚGY!!.

  • Ha már feldobtad vitaindítóként: Úgy gondolom nem sok választása van a mostani nem elit csapatoknak. A jelenlegi FFP rendszerben meghatározzák mennyit költhetsz (a bevételekhez képest), ami a Rómánál csak akkor tartható, ha biztos bl bevételei vannak: a jelenlegi Seria A-s elosztásban csak a 4. 5. helyen állunk az északiak mögött (csak 40% az egyenlő elosztás, és a múlt és a koefficiens rangsor miatt rendesen lemaradunk), a merchandisingből sincs annyi bevételünk, mint az előbbieknek.
    Ráadásul a múltkor, ha jól tudom azért kaptunk büntit, mert a fizetések túllépték a kiadások 80%-át, tehát még ingyen nagy fizetésű játékosokat is csak módjával igazolhatsz! Ezzel a rendszerrel gyakorlatilag csak a fiatal tehetségek megvásárlása marad, akiket persze megtartani már nem tudsz, vagy tartós magas nemzetközi eredmények középszerű játékosokkal.
    Egyébként az Arsenal és a Portot sem hasonlítanám hozzánk. Az angolok már leálltak ezzel a módszerrel, náluk megvan a megfelelő bevétel (saját stadion, állandó bl nyolcaddöntő, magasabb tv-s és egyéb eladási jogok). Nem is véletlen, hogy Wenger igazolt is 40 millióért Sanchezt, 50-ért Özilt, ezek olyan összegek, amik számunkra csak eladási oldalon jelenhetnek meg. Náluk van pénz már, sok bírálat is érte mostanság Wengert, hogy nem használja ezt ki.
    A Porto esetében viszont érthető a tranzitcsapat: a portugál bajnokságnak nincs esélye bekerülni a legszínvonalasabb ligák közé, így felvásárolják a hazai és d-amerikai tehetségeket és terítik őket. A Rómában (és a Seria A-ban) ennél több potenciál van.

    • Igen, picit torzítanak a példák, de inkább csak irányelként próbáltam használni őket. Bár az Arsenal valóban nem jó már lassan 10 éve, amióta a Finsbury Parkból eköltöztek a saját stadionban. Náluk a múltban volt ez jellemző.

      Ettől még egyszerű szurkolóként igencsak idegesítő ez a modell, vagy ez a hozzállás egy labdarúgó klubhoz, még akkor is, ha bőven nem egyedi esetről van szó.

        • A neve valóban az volt, de földrajzilag abban a parkban helyezkedett el. De köszönöm a pontosítást, igazad van.

  • Azt hallani, hogy lesz kb. 50.000 ember a meccsen, annak ellenére, hogy a curva sud alsó része továbbra sem fog kimenni. Azért ez már biztató?

    A Roma anyagi helyzete mindig is sajátságos volt, a modern időkben, Sensi elnökségén kívül, sose volt gazdag, legalábbis nem a topklubokhoz képest. Bár a Milan és az Inter most állítólag még nagyobb anyagi bajban vannak, de a Roma helyzete ettől még nem lesz egyszerűbb.

    Pjanic és Nainggolan, Pjanic vagy Nainggolan, a média már eldöntötte, hogy minimum az egyiknek, de az is lehet, hogy mindkettőnek mennie kell. Miért? Mert a sajtó szerint június 30.-ig rendbe kell tenni a költségvetést. Itt elsősorban nem a tulajdonosok pénzügyi lehetőségeiről van szó, hanem az UEFA által megálmodott patkányságról, a financial fair play-ről, ami hivatalosan anyagi stabilitást kéne, hogy adjon az európai kluboknak, valójában meg hivatalosan is szentesítette az európai labdarúgás ketté szakadását.

    Már kialakult az új elit, talán már most is áthidalhatatlan a különbség a stabil BL mezőny és az összes többi klub között. Csak az a kérdés, hogy a Roma ott lesz-e az elitben, oda tud-e még férni valahogy, vagy marad az "európai másodosztály", a római derbik, kiegészítve itt-ott egy sikeres olasz kupa szerepléssel, vagy egy jól sikerült EL részvétellel.

    Amikor értékeljük az amerikai tulajok teljesítményét, azt is figyelembe kéne venni, hogy mennyi és mekkora lehetőségeket pazaroltak el Zemanra, meg Luis Enriquére, vagy azt, hogy miért nincs 5 éve egy főszponzor a mezen.

    • pazaroltak...hm. Na jó de nem direkt tették! Ha tudták volna hogy hogyan kell rendesen csinálni akkor úgy csinálták volna. Én is kvra bíztam enrikelajosban meg bojanban meg stb...aztán mégsem lett jó. Aztán bíztam Zemanban is hogy majd az öreg kitalál valamit de aztán mégsem.
      A főszponzor meg , hát igen már ezt is kiveséztük. én kvra nem örülnék neki ha valami otromba nagy jeep felirat ott virítana a szép mezen. Gyanítom az az évi 7-10 millió eur sem húzna ki minket egy csapásra a szarból amiben nem is vagyunk benne. Azért annyira nem rossz a helyzet. Szerintem a milan meg az inter sokkal nagyobb bukóban van, meg pláne lesz pár év múlva. Évek óta talicskával tolják bele a pénzt a klubba aztán nem hogy bl selejtező nincs de semmi nincs. Bármennyire is eladható egy inter vagy egy milan név a végtelenségig nem fognak megélni belőle...
      Csinálni kell nyáron egy fasza alapozást Spalloval aztán meglesz a bl is no para :)

      • Szerintem igenis pazaroltak, nekiálltak kísérletezni Luis Enriquével, ahelyett, hogy egy igazi edzőt hoztak volna, mert a "Lajos" akkor még azt se tudta magáról, hogy fiú-e vagy lány. Utána meg odavitték Zeman apót, hogy kibékítsék a szurkolói kemény magot a Lajos után. Pedig nagyjából pont mindenki sejtette, hogy az lesz a vége ami lett, néha sok gól nekünk, máskor még több gól ellenünk és irány a középmezőny.

        Amióta "igazi" edzőket hoznak, nem a jövő nagy tehetségét, vagy a megszállottan támadó "őrültet", azóta érdekes módon megy a csapatnak is. Garciát lehet szidni, van is miért, de vele két évig akkor is ott voltunk az élmezőnyben és most Spalletti se tűnik elveszettnek. Miért nem lehetett egyből egy normális edzővel kezdeni? Miért kellett mindenáron keresni a nagy újítást, a meglepetést? Mire volt jó ez a hatásvadász csapkodás?

        Nincs rá bizonyíték, meg utólag mindenki nagyon okos, de szerintem ha otthagyták volna Montellát dolgozni, akkor simán meglehetett volna a BL abban a két évben is, mindennel együtt, ami a BL szerepléssel jár.

        Számoljunk csak utána, mondjuk "csak" 7 milliót kapunk a mezért, akkor óvatosan számoltam, öt év alatt már az is 35 millió lenne! Pjanicnak például 38 millió a kivásárlási záradéka, annyit kapnánk érte ha elmenne. Ha lett volna mezszponzor, kb. pont egy Pjaniccsal beljebb lennének.

  • Néha olyan érzésem volt, hogy a Chievo játékosai már strandpapucsban vannak.

    • a fürdőgatya tutira ott volt a mez alatt....ilyen laza sörmeccs jellege volt...

Related Post