X

Meglepetés gálameccs

Vasárnap ebédidőben úgy volt, hogy a bajnokság hajrájában fogadjuk a Chievo-t ahol majd egy kemény védelemmel kell megküzdenünk, hogy nyomást gyakorolhassunk a Napoli-ra. Ehelyett az egésznek felkészülési meccs hangulata lett, és nem a komolyabb, Gyirmót elleni fajtából. Újra nagy közönség előtt, a Roma simán 3-0-ra hozta az utolsó hazai meccsét.

 Tökéletes kép: helyreállt a világ rendje.

Az elmúlt időkben a Roma hihetetlenül szórakoztató meccseket produkált. Ez nagyban köszönhető mondjuk Totti-nak, aki késői beállásaival, és pontmentéseivel például Carlo Zampa-t is megríkatta, de a mostani meccsen kimaradt a dráma rész (=az ellenfél két gólja) így maradt az örömfoci. Gyakorlatilag a Chievo néha már feltűnően asszisztált a római közönség szórakozásához, egymás után jöttek a látványos támadások, megindulások, hazai próbálkozások, míg a másik oldalon nem volt túl sok dolga a védelemnek. Ez már a meccs elejétől így volt, 15 perc alatt 7 lehetősége volt a csapatnak, és aztán a 18. percben Nainggolan az első gólt is megszerezte. Pár hete a Roma youtube-os műsorában pont azon poénkodtak, hogy mindig fekve rúgja a góljait (videó) ez is egy tipikus Ninja gól volt.

Olele olala Nainggolan!

A gól után maradt a Roma fölény, de egy kicsit kevesebb helyzet alakult ki, az is 16-oson kívüli lövés volt. A szünet előtt azonban még jött Rüdiger aki annyira tisztán fejelhette be Pjanic szabadrúgását, hogy már-már hihetetlen volt, hogy ez tényleg gól. Ezzel nagyjából vége is volt az első félidőnek, ahol egyébként a Chievo 3 darab próbálkozást jegyzett, mind bőven a 16-oson kívülről érkezett, míg a Roma-nak négyszer ennyi lehetősége volt. Nem volt tehát sok izgulni valónk, öröm volt nézni a csapat játékát, egy pillanatig sem volt kétséges a hazai együttes fölénye.

Digne (és Rüdiger) lehet, hogy ennek a meccsnek a videóját tervezte elküldeni a szövetségi kapitányának, mert látványosan sokat támadott, nagyon jól játszott.

A második félidőre még visszább vettek a csapatok, bár a helyzetek száma nem fogyatkozott meg, és a Roma fölény is maradt, de azért érződött, hogy a hazaiaknak is megfelel a kétgólos előny, a vendégek pedig…ki tudja miért jöttek ma, de úgy nézett ki, hogy elégedettek voltak az eredménnyel. Lehet a Fiumicino-ról indult a gépük a Bahamákra, de előtte még gondolták, hogy focizgatnak egy kicsit. Egyedül a csereként beállt M’Poku járt közel a gólhoz egy kapufával, valamint Floro Flores került helyzetbe párszor. Közben a római oldalon hiába a helyzetek, a legnagyobb izgalmat mégis Totti beállása okozta. A Capitano már az 58. perctől lehetőséget kapott, amit az egész stadion ünnepelt, legalább mint egy gólt. Nem sokkal később Strootman is beállt. Remélem jövőre már teljes értékű játékosként lesz része a keretnek, óriásit dobna az esélyeinken.

Aztán ahogy csordogált a meccs a római délutánban, úgy folytatódott az örömünnep: ováció Totti minden megmozdulásánál, Perotti teljes védelmet megforgató megindulásai, egyszer csak megint villant egyet Francesco, egy szempillantás alatt ziccerbe hozta Pjanic-ot aki pedig nem hibázott, beállította a végeredményt, de egyből mutatta, hogy nem őt kell most ünnepelni, ha véletlen valaki nem tudná.

Csoda, hogy a hangosbemondó nem Totti-t kezdte el ünnepeltetni a közönséggel. Bár aztán gyorsan rákezdtek a C’e solo un Capitano-ra szóval nem maradt el az sem.

Ha már itt tartunk: a közönség. Számomra azért is volt ennyire jó ez a meccs, mert végre igazi hangulat volt az Olimpico-ban. Annak ellenére, hogy a Curva „lakói” úgy jöttek ki a meccsre, hogy nem szurkolnak, azért óriási különbséget jelentett az a plusz 15-20 ezer ember (amúgy is többen voltak, gondolom sok olyan is akadt, aki Totti potenciális búcsúmeccsére ment ki, akár sok ezer kilométert utazva). Szomorú, hogy ez nem így volt egész évben, szerintem adott volna annyit a hazai teljesítményünkhöz, hogy most nem a Napoli pontvesztéséért kéne szurkolni, hanem nyugodtan élvezhetnénk a második helyet, és a biztos BL indulást. Jövőre szerencsére a helyzetet nem javító félmegoldások, és a plexifal megtartása ellenére úgy néz ki visszatérnek majd az ultrák. Akik pedig most se jöttek el, azoknak már nem lesz jövőre bérletük, lesz helyettük más.

Totti 600. meccs volt ez, jöhet a többi, aztán meg az utód.

Úgy néz ki tehát, hogy bár a második hely nem lett meg (minimális esély még van rá), az első pedig nagyon messze volt sajnos, valamilyen szinten mégis happy end-el zárult az „AS Drama” idei, problémákkal tűzdelt szezonja, Totti hosszabbít, a szurkolók visszatérnek, a csapat formában, bár mint egy jó sorozatban, nem oldódott meg minden: maradt a pénzügyi bizonytalanság, jöhetnek majd az átigazolási időszak borzalmai. Remélhetőleg a keret fontos játékosai megmaradnak, kellő erősítéssel, és Spalletti-vel, Capitano a búcsúévében egy Scudetto-val vonulhat majd vissza.

Aleram:

View Comments (35)

  • Pallotta elnök úr a tegnapi meccs után: "Már megomndtam, hogy Pjanicot és Nainggolant nem fogjuk eladni."

      • Talán ez kicsit lecsendesíti az átigazolásokról szóló pletykákat.

        • Ugyanmár! Az amit Pallotta mond az nem számít!! :D Mibe fogadunk hogy jövő héten a lagazettában eladják Ninját 42 misiért! Azonnal!
          A Torino meg szépen befeküdt a Napolinak...
          Nagyon kíváncsian várom hogy a Napoli is játszon már bl-ben. Szerintem kva nagy falat lesz nekik 3 fronton szerepelni. Végre egyenlő esélyekkel indulunk, gyanítom Higanynak sem lesz még egy ilyen szezonja mint az idei. ..ha marad egyáltalán, bár ha lesz bl akkor szerintem marad.
          Szerintem jövőre a Napoli nagyon ki fog pukkadni, sőt csalódást keltően fognak szerepelni az idei évhez képest, legalábbis én most erre számítok.

          • Napoli produkálta anno a világtörténelem "legjobb" kieső BL csoportkörét, ha jól emlékszem 12 ponttal ki bírtak esni, azért az csúnya volt. :D

      • Többször is szidták már sokan az amerikaiakat, de én az elmúlt 3 évből nem emlékszem, hogy meghatározó játékost eladtunk volna. Sőt, Strootmant még sérülten is megvették volna egy zsák pénzért, mégsem adtuk el. Lamela volt az utolsó, mert Benatia kirúgatta magát és nem mi akartunk megszabadulni tőle. Persze azon lehet vitatkozni, hogy miért nem játszanak/adjuk el a fiatalokat, de úgy tűnik, hogy az akadémiát pénzgyárként akarják üzemeltetni. Erre utalt Sabatini is, amikor azt mondta, hogy az olasz fiatalok nem Roma szintű futballisták. Szóval szerintem lehet adni Pallotta szavára és nem fogja kiárusítani a csapatot. A firkászok meg írjanak, amit akarnak. Eddig sem vettük komolyan őket és ezután sem fogjuk.

    • Ne is adjuk el! A Roma kis csapat, de a Leicester és Atletico legyen példa és remény játékosoknak és szurkolóknak egyaránt!

  • Tavaly 70 ponttal lett meg a második hely, idén a 80 is kevés lehet. Ilyen utoljára 2008-ban volt, amikor 82-vel lettünk másodikok. Allegri Milanja, és a triplázó Inter ennyivel lett bajnok, bassza meg.

    • Spallettivel 2,4-es pontátlagunk van, ami 90 pontot jelentene 38 fordulóra vetítve. A Romának lesz várhatóan a legkevesebb veresége. Ami miatt csalódott vagyok, az csak az olasz kupa, egyébként túlszárnyalta az idei Roma a tavalyit.

      • vicces ez azok után, hogy még edzőt is váltottunk. De valóban érdekesek ezek az adatok. Ja meg tavaly előtt Garciaval rekordponttal lettünk 2-ak, csak hát a juve pont akkor rekordponttal első.

        • Nem lenne meg szerintem a 90 pont, de 80 fölött lennénk Spallettivel stabilan. Bajnokok sem lennénk vele, az is biztos, de jövőre ő építhet csapatot, meglátjuk.

          • 40 kapott góllal sose leszünk bajnokok. A meccset a csatárok nyerik meg, de a bajnokságot a védelem (lásd a Juve 20 gólját) - soxor hallott szöveg, de tényleg így van ....

    • Most miért, a rekordpontunkkal is másodikak lettünk csak, lassan hozzá kéne szokni az ilyenekhez...

  • Florenzi megkapta az ezüstlabdát, ami egyfajta fair play díj Olaszországban.

    • Ez is valami, hisz az aranylabdát csak a C meg a Kerti törpe kaphatja meg. :D

      • Arany labda attól függ, hogy éppen kit tol az Adidas, meg a Nike, kinek van jobb sajtója.

        Az megvan, amikor egyik évben Pandev kicsapta a balhét az arany labdánál? Elmondta egy interjúban, hogy ő kikre szavazott és másnak adták a szavazatát. Utána meg kidumálták, hogy hiba történt, hogy a macedon szövetségben "tévedtek" és rossz neveket írtak a faxra, össze-vissza beszéltek. Na kb. ennyit ér az egész arany labda.

  • Valaki nézte már a hétvégi tévéműsort? Jól látom, hogy nem közvetítik a szombati meccseket?

    • És tényleg! Ráadásul a Digisport3-on az ég világon semmi műsor nincs akkor, 21:50-től egy IndyCar, de nehogy az már fontosabb legyen! Remélem a Frosinone kibekkeli a meccset, mi meg behúzzuk megint látványosan, aztán sírhatnak majd Egri Viktorék, hogy nem tudnak összerakni egy rendes műsort.

      • De hát ez nem normális dolog, ez botrányos és döbbenetes. Minek vették meg a Serie A-t, ha utána nem adják a meccseket? Vagy nyert a Juve és akkor már vége is? Könyörgöm, záróforduló, még a második hely se dőlt el! Ki lehet ott a műsorszerkesztő? Bocsánat, rossz a kérdés, mi lehet ott a műsorszerkesztő? Mi lehet az illető szakmája? Nem akarok bántani senkit, de hát ilyen a világon sehol sem létezik!

        Megérteném, ha lenne valami más tartalom, de láttátok, hogy milyen műsorokat adnak? Monaco-Montpellier, K1, Indycar, argentin bajnokság... Én nem ezért fizetek elő, de szerintem mások se.

        Én biztos írok nekik, le se fogják szarni, de legalább tudatni kéne velük, hogy ez nem normális hozzáállás. Soha, még álmomban se gondoltam volna, hogy egy Milan-Roma rangadó, ahol még eldőlhet a második hely, nem érdemel meg egy közvetítést.

        Eddig örültem, hogy a Digi adja a Serie A-t, van 3 csatornájuk, azt hittem, hogy tudják mit csinálnak, rengeteg Roma meccset leadtak, de ezek után talán jobb lenne ha másoknál lenne a közvetítési jog, olyanoknál akik értik, hogy mit vettek meg. :(

        • Írjatok nekik!! Én már írtam! Ne anyázósat hanem szépen kultúráltan...nekem már egyszer válaszoltak még régebben....:)

          • Én többször írtam már nekik, mindig amikor eldugták a Roma meccset valami "izgalmas" műsor miatt. Szoktak válaszolni is. Egyszer még egy egész érdekes levelezést is folytattam ott valakivel, aki el akarta magyarázni, hogy a női kézilabda Európában miért népszerűbb a focinál. Az illető nem járt sikerrel, azóta se nézem a női kézilabdát, biztos bennem van a hiba. :D

            Mindenesetre most is írtam nekik, hátha...

          • mondjuk ez óriási baki!!! Oké leszarják a napolit meg a rómát, megszoktuk.. Na de a Milan?? Meg az Inter? Meg a Juve?? Konkrétan szombaton játszik mindenki aki számít a Serie a-ban...Lesz egy Juve-Samp, egy Sassuolo- Inter meg az imént említett két meccs...El nem hiszem hogy ez nem valami kibaszás vagy valami rossz tréfa hogy felmérjék hányan lesznek felháborodva...
            Vagy még arra tudok gondolni hogy az endi vajna megvette a digit is és most azt is legyilkolja...

          • Én alapvetően azt írtam nekik, hogy nem fogok francia bajnokit, K1-et, teniszt, rögbit, vagy tudom is én mit nézni náluk, az olasz bajnokság helyett, ha közben a konkurenciánál nézhetem a német, vagy a spanyol bajnokságot. Meg feltettem a kérdést, hogy ha még a rangadókat se közvetítik, akkor eleve minek vették meg a Serie A-t. Érthetetlen!

            Lehet, hogy ezt tényleg egy felmérésnek szánták? Furcsa ötlet lenne. De, akkor remélem, hogy sokan írnak nekik.

          • Én nem tudom ti mit néztek, de a digisport1-re ki van írva a mérkőzés. Pedig már éppen ragadtam a vasvillát és az égő fáklyát és útvonaltervezőben kerestem a digi székházat.

          • hahaha és tényleg. Reménykedtem is benne, hogy szar a port-hu, tényleg az, lehet nekik kéne írni :D

          • Nem-nem, a Digi sport honlapjára is ugyanaz volt írva, mint a port.hu-ra: Montpellier-Monaco, tenisz torna, indycar, stb. Ami azt illeti a Juve meccs se volt ott és most már ott virít az is élőben 5-kor.

            Fiúk-lányok a "Dili Sportnál" tegnap megváltoztatták!

            Vagy az lehet, amit Leo Paredes is mond, hogy eleve valami elírás, vagy esetleg felmérés szerű dolog volt. Vagy kaptak pár száz levelet, amitől kijózanodtak. Akárhogy is van, így már jó.

          • azt hiszem az volt, hogy az olasz szövetség többször változtatott az időponton és a diginek még át kellet raknia mindent. Mielőtt népharag támad, az kevésbé hihető, hogy indycart adjanak egy Milan-Roma rangadó helyett.

          • én meg simán kinézem belőlük hogy indycart adnak Milan-Roma helyett!!!

          • Igen, csak múlt hét csüt. dőlt el a végleges időpont (monduk az olasz szövetséget se értem, 1,5 héttel a meccs előtt még nincs levajazva - ilyen is csak Olaszországban lehet) és valszeg a Digi is későn reagálta le, ennyi.

          • Igen, valószínűleg ez lehetett, hogy csak tegnap írták be a műsort. De akkor sem kéne "ijesztgetni" a nézőket tenisztornával, meg K1-el. :)

            Megnéztem a romániai Digi Sport műsorát is, mert ott is övék a Serie A és ott például már pontosan le volt írva a műsor. Még írtam is nekik, hogy miért csak mi magyarok nem láthatjuk a Milan-Rómát?

          • Most már sehova, közben kijavították a tv műsort. Én amúgy a digi sport honlapján megadott "kapcsolat" email címen szoktam zaklatni őket. De mielőtt bolondnak néztek, nem ez a kedvenc hobbim, hogy irkálok a tévécsatornáknak. Tíz év alatt talán háromszor írtam nekik olasz focimeccs közvetítések elmaradása miatt. :)

Related Post