X

Totti hatalma

A Roma határtalan szenvedéssel, a legeslegvégén fordított meg egy elveszettnek látszó mérkőzést, a meccs legvégén beállt halhatatlan Totti két góljával és legyőzte 3-2-re a Torinót.

Elnézést a most következő kitérőért, de rögtön az elején intézzünk el valamit, ami engem nagyon bánt: a bírót. Egyeseknek van merszük azt mondani, hogy a labdarúgásban a bíráskodás jól van így ahogy van és nincs szükség változásokra. Elég megnézni a tegnapi mérkőzést, hogy konstatáljuk ennek az állításnak a végtelen ostobaságát. Csak az a kérdés, hogy aki ilyeneket mond az ennyire ostoba, vagy hátsó szándékai vannak és ennyire rosszindulatú. Kettő darab országos tizenegyest nem adott meg a bíró sporttárs a Rómának, nem apró, vitatható helyzetekről beszélünk, hanem jól látható, kimondottan látványos, egyértelműen szándékos kezezésekről, kinyújtott kézzel, labda felé irányuló mozgással, ahogy a nagy könyvben meg van írva.

Végül pedig, adott egy tizenegyest a Rómának, egy olyan kezezésért, amit a világon sehol sem lenne szabad megadni, amikor a torinói védő, testhez szorított karjának a könyökét találta el teljesen véletlenül és vétlenül a labda. Annak aki most elkezdi magyarázni, hogy „igen, mert a bírói tévedések kompenzálják egymást és ezzel a tévedéssel jóvátette a két korábbit”, azt mondom, hogy ez egy hazugság! Kevés helyen térnek ki a két ordas nagy kezezésre, amit a bírói csapat érthetetlen módon képes volt nem észrevenni, de természetesen mindenhol megmutatják a sorsdöntő tizenegyest megelőző, „kitalált” kezezést. Eredmény? Úgy tűnik, hogy a csapatunk nem megérdemelten szerezte meg a győzelmet, hogy meglopták szegény Torinót, holott a Torinónak a meccs végén nem is lett volna szabad vezetnie.

Két nem megadott tizenegyes és vezetett a Torino.

A meccs lefújásánál láthatjuk a Torino játékosait, akik elkeseredve panaszkodnak a bírónak és igazuk van! Micsoda dolog az, hogy egy ilyenért tizenegyest adnak? Természetesen már rég elfelejtették a „kézilabdás megoldásokat”, amikkel a védelmük korábban operált. Az egész végtelenül elkeserítő, a derék bíróknak megint sikerült jó alaposan kitolni mindenkivel! Nekem általában kimondottan ellenszenves Ventura mester, a Torino edzője, de most igazat kell adni neki, amikor a tizenegyesről kérdezték így fogalmazott: „amelyiket megadták (a Rómának), az bizarr volt”.

Isteni szerencse, vagy inkább az emberi társadalom fejlődésének az egyik kézzel fogható jele, hogy pár hete a FIFA-UEFA korifeusai is kénytelenek voltak beadni a derekukat és úgy tűnik, hogy jövőre kísérleti jelleggel használni fogják a videobírót az olasz bajnokságban, egyenlőre csak a kiemelt fontosságú helyzeteknél, de már ez is több a semminél.

Totti  gólöröme

De felejtsük el a bírókat és térjünk rá a meccsre, amelyiknek a főszereplői Totti, Totti, Totti, Totti és Totti voltak (Zeman után szabadon). A Roma örök kapitánya, akire mindig  lehet támaszkodni ha baj van és aki tegnap a sírból hozta vissza a már elveszettnek látszó mérkőzést. Haladjunk sorrendben, így álltak fel a csapatok:

ROMA (4-3-3): Szczesny; Maicon, Manolas, Rüdiger, Emerson Palmieri (59′ Dzeko); Florenzi, Keita (86′ Totti), Nainggolan; Salah, Perotti, El Shaarawy (80′ Pjanic)

TORINO (3-5-2): Padelli; Maksimovic, Glik, Moretti; Peres, Baselli (72′ Vives), Gazzi (90’+5 Edera), Obi, Silva (63′ Molinaro); Belotti, Martinez

Rögtön az elején látszott, hogy nem lesz egy egyszerű este a Roma számára, alig egy perccel a kezdés után, Manolas hibája miatt, a gyors Martinez került helyzetbe és megeresztett egy távoli lövést, ami az oldalhálót találta el.

A római oldalról Maicon válaszolt a 8. percben egy szép lövéssel egy egyéni akció végén, amit Padelli védett. Aztán a 12. percben volt egy Salah sarkazás, florenzi próbálkozása után. De a Torino nagyon jól játszott, a széleken Gaston Silva és Bruno Peres (megint szóba hozták a Rómával, ez már lassan egy hagyomány lesz) nagyjából azt csináltak amit akartak és a római középpálya nagyon rosszul szűrt, Nainggolan, Keita és Florenzi többnyire hiába kergették a labdát. Elől meg Perotti „beszürkült”, a játékából hiányzott a megszokott ötletesség.

A Torino előtt adódtak a legjobb helyzetek, a 25. percben Martinez látványosan megverte Manolast, majd szerencsére fölé lőtt. Később Belotti egy szép távoli lövéssel eltalálta a kapufa külső oldalát. Közben Nainggolannak is volt egy próbálkozása, Salah egyéni akciója után, de a Roma szenvedett. Egy szögletnél, a 35. percben, Manolas a mezénél fogva rántotta le Belottit a tizenhatoson belül és tizenegyes, amit Belotti értékesített, 1-0-ra vezetett a Torino.

A Torino első gólja

A bekapott gól picit felébresztette a Rómát, lassan elkezdtünk játszani és Padellinek nagyot kellett védenie a 42. percben Nainggolan próbálkozásánál. Még jött Gaston Silva kezezése és az első nem megadott tizenegyes, majd vége lett az első félidőnek.

A második félidőben a Roma tovább próbálkozott, de a Torino sem adta fel, az 58. percben jött a második nem megadott tizenegyes, ezúttal Gazzi védte ki kézzel Nainggolan lövését. Közben Spalletti megváltoztatta a felállást és bezavarta Dzekót, Emerson Palmieri helyett.

A római nyomás a 65. percben hozta meg az eredményét, Manolas egy szögletből fejjel szerezte meg az egyenlítő találatot, 1-1 volt az eredmény. A Roma egyre élénkebben játszott, de a Torino kontrái mindig veszélyesek voltak és Szczesny-nek kellett védenie egy nagyot Baselli távoli lövésénél. A 79. percben beállt Pjanic, El Shaarawy helyett.

Aztán jött a katasztrófa, a 80. percben Bruno Peres beadásánál Maicon elaludt és Martinez megszerezte a Torino második gólját, 2-1 oda és látszólag minden eldőlt. De a 85. percben jött az igazi csere, Keita helyére beállt Totti és egyből megszerezte az egyenlítő találatot. Pjanic szabadrúgását Manolas tette tovább és Totti egy a korát meghazudtoló akrobatikus mozdulattal megszerezte a Roma egyenlítő találatát, 2-2 volt az eredmény.

Totti első gólja

És még nem volt vége. A 89. percben Perotti beadásánál Maksimovic kézzel ért a labdába, Calvarese bíró úr pedig meglepő módon tizenegyest ítélt, amit természetesen a Capitano vállalt el. Padelli hiába vetődött jó irányba, nem tudta kivédeni, Totti gólt szerzett és beállította a végeredményt 3-2 a Roma javára.

Totti második gólja

Francesco Totti legendája tovább nő, két perc alatt rúgott két gólt, hála a góljainak leszakítottuk az Intert és tovább üldözhetjük a Napolit. Ezzel a két találattal Totti már 303 gólnál tart a Rómában, 247-nél a bajnokságban. Már nincsenek szavak, Totti nagysága leírhatatlan.

nemvoktrendi:

View Comments (24)

  • Jó cikk, főleg a sporis resz! Manolas csusztatta amugy a labdat, nem Dzeko. Eterno Totti. Forzaaa!

    • Köszönöm a dícséretet, örülök ha tetszett. És köszi, hogy szóltál, ki is javítom!

    • pont most akartam én is linkelni xD

      szegény öreg már nem bírja idegekkel, nem csoda hogy átszakadt az a bizonyos gát:)

      • Nem is lehet! Erdekes mondon nekem is belerepult valami a szemembe a Capitano elso golja utan, nem gyoztem dorzsolgetni... :)

        • Úgy úgy, nálam is megszokott. Csak asszony meg ne lássa!

          Egy férfi csak Isten előtt sír... Meg Roma meccseken ^^

    • Father epp kiment a WC-re es szerencsemre nem jott be a szobamba kerdezze meg mennyi az eredmeny.Erdekes latvany lett volna szamara,hogy a mindjart 30 eves fia sir a laptop elott.Mindig azt mondom,hogy sirni csak a gyozteseknek szabad.Hat,utoljara engem a VB-elodontoben kapott el a gepszij,mikor Del Piero belotte a masodik golt es biztossa valt, hogy kivertuk a nemeteket, nem gondoltam volna, hogy pont egy Torino elleni meccse lesz az egyik. Erdekes tortenetek ezek, amelyek ezek szerint nem csak velem tortennek meg. Buszke vagyok ra, hogy a Roma-tol ennyire erzelmes tudok lenni es arra is, hogy ennek a kozossegnek a tagja lehetek. A vicces felhasznalo nevek moge nem tudok arcot tarsitani, de mindig jo olvasni a hozzaszolasokat, a megirt posztokrol meg nem is beszelve. Remelem a siromig kovetni fog a Roma es kozossege. Nelkule, nelkuletek nem is lenne teljes a napom...

  • azt nem tudjátok, hogy vajon a Napoli-meccs miért hétfőn 15 órakor lesz? ennyire félnek a balhétól, vagy munkaszüneti nap lesz Olaszországban?

  • Nézem az olasz hozzászólásokat, gyakorlatilag kivétel nélkül még a milanisták, juventinok, napolisok, sőt még lazio szurkolók is kifejezik az elismerésüket TOTTI iránt, fantasztikus és hihetetlen, mesébe illő volt a tegnapi este, amit egy magyar tv csatorna sem tett élő műsorba. Vajon egy Barca vagy egy Reál szurkoló érti, hogy most itt miről is van szó, hogy mitől vagyunk libabőrösek? Még egy dolog, nyilván ez az este TOTTi, TOTTI, TOTTI, de ne feledkezzünk meg Manolas-ról, aki egyenlített és megcsúsztatta ezt a labdát a Capitano-nak! Forza Roma!!!!!!!!!!!!!!!

    • Hát igen, Totti árnyéka mindent elfed. Azért is ünneplem ennyire, mert nem tudom, hogy mennyi alkalmunk lesz még ünnepelni őt.

  • Egyebkent Spallo mit nyilatkozott? Mert a google kisse zagyvan forditja a dolgokat...

    • Kb. annyit, hogy jó, hogy ha becseréli Tottit, még ilyen jól tud játszani, meg stb. Semmi meghatót.

  • Totti a legidősebb, aki valaha duplázott a Serie A-ban.

    Mióta Perotti a Romában játszik, a bajnokságban senki nem hajtott végre több labdavezetést.

    • Biztos nem, mert akkor írták volna, de csereként beállva ez tuti top sebességű duplázás azért. Kíváncsi vagyok mennyi a rekord

  • Most nézem ezek a retkes állatok hétfő 3 órára tudnak tenni egy Roma- Napoli meccset. nah elmennek a picsába.

Related Post