X

Komoly dilemma

A Konferencia Liga továbbjutást követően egyből Nápolyban volt az AS Romának jelenése. Nem a legkönnyebb ellenfél a déli csapat, pláne egy „kiélezett” párharcot követően. A sorminta folytatódik, szombaton Milánóban kell pályára lépni az Inter ellen. Utána jön a Leicester elleni elődöntő. Szóval van program, most lehet kijavítani az egész szezonban mutatott hullámzó teljesítmény rosszabb emlékeit.

Ezen is van csapatunk, nekem személy szerint nagyon tetszett a nápolyi meccs második félideje. A csapat tudta mit akar, határozottan léptek fel a srácok, és az egalizálás is összejött. Talán nagy elvárás lett volna a győzelem megszerzése, de rövidke esély még erre is nyílt. Lehet Spaletti elcserélte magát, ez engem különösebben nem izgat, fontos pontot sikerült szerezni.

Sokat agyaltam azon, hogy Mourinho helyében én hogyan állnék bele az Inter elleni meccsbe. Különösebb veszítenivalója – bajnokság tekintetében – nincsen a csapatnak, ellenben csütörtökön a szezon legfontosabb párharcát kezdjük meg. Okosan kell ez esetben mérlegelni, egy tartalékosabb, váratlanabb kezdőt küldeni Milánóba, és tiszta erőből Angliára koncentrálni, vagy vegyes vágottakat pályára küldeni mindkét meccsen? Nem találtam meg a válaszomat.

Az Inter esetében „komoly” kérdések nincsenek, minden meccset megnyerni, ami hátra van és akkor címvédés lesz. Véleményem szerint az Internek sikerül megnyernie a bajnokságot idén is, de ettől még nem esek hasra. Különösebben nem tartom jó edzőnek Inzaghit, a csapatában rejlő potenciál az, ami a csúcsra repítheti a kék-feketéket. Amennyiben persze összejön mindez. Nem mellékesen a világ vicce lenne, hogy a leszerepelt, összegereblyézett Milan befarolna eléjük, pláne ezzel a dilettáns Piolival. Nem-nem kérem, az Inter jön, lát és győz. Jövőre meg úgyis jön a Juve, ne aggódjatok. (meg mi!)

Hazai oldalon jön a lehető legerősebb kezdő: Handanovic; D’ Ambrosio, Skriniar, Bastoni; Darmian, Barella, Brozovic, Calhanoglu, Perisic; Dzeko, Correa. Míg a vendégek részéről nem mernék tippelni a kezdőre, de ismerve Mourinhot várhatóan nem lesz nagyon visszafogott. Egyrészt volt csapata ellen küldi hadba legénységét, másrészt nem egy vesztes típus a portugál. Meg amúgy is, csütörtök még nagyon messze van. A keret szinte teljes egésze rendelkezésre áll. Fuzato eltiltott egy nápolyi véleménye miatt, míg Zaniolo elvileg pihenőn van a kisebb sérülése miatt. Szerencsére hetek óta Spinazzola is leülhet a padra, szokva ezzel a mérkőzések hangulatát. Kívánunk neki mielőbbi pályára lépést és hasonló teljesítményt, mint amit az EB előtt nyújtott.

Játékvezető szinten ment egy újabb harakiri, a szövetség, játékvezető küldő testülete nagy magabiztossággal kiválasztotta szombatra a jó öreg (33 éves azthiszem! J) Sozza-t. Nem mellékesen lombardiai születésű és életvitel szerűen is Észak-Olaszországban él. Hát nem tudom, azért ez poénnak erős, bár az is lehet hogy Milan szurkoló és akkor inkább az Inter játékosainak/szurkolóinak kellene jobban tartani a bírói tevékenységtől. Meglátjuk. Előre nem szeretek ilyen kérdésekkel foglalkozni, de azért ez övön aluli így elsőre.

A találkozó szombaton lesz 18:00-tól. Kiváló időpont, maradhatna ez a „nagypapa” matiné máskor is. A csapat véleményem szerint jó periódusban van, az elején említett dilemma továbbra sem oldódott fel bennem, mit kellene kezdeni ezzel a szombati meccsel? De nincs más lehetőség, mintsem szépen beleköpni az Inter levesébe, és kicsit bepörgetni a bajnoki címért folytatott harcot itt a legvégén. Nagyon kíváncsi leszek mit gondol erről Jose, de szombat estére már okosabbak leszünk. Aztán csütörtökön jöhet egy újabb elődöntő, egy újabb angol csapat ellen, de idén meg kellene már ugrani ezt az akadályt, és meg is fogjuk!

Szentesi János:
Related Post