X

„Boszorkányok” után jöhetnek a „fiatal fiúk”!

Vasárnap estére maradt az AS Roma negyedik fordulós megmérettetése. Ellenfélként Pippo’ Inzaghi vezette Benevento érkezett, ami első ránézésre rutinfeladatnak tűnhet, de elnézve a campaniai csapat keretét, – hogy is fogalmazzak? – igazán komolyan vették a bennmaradási szándékukat. Minőségi, rutinos játékosok sokasága alkotja a „boszorkányok” kezdőjét.

Dzeko dupla is kellett a győzelemhez!

A két csapatnak számottevő közös múltja nincsen, ez volt a két klub ötödik tétmérkőzése… rendre a fővárosiak nyerték a találkozókat, úgy, ahogy a vasárnapit is. De az eredmény csalóka, több fordulópontja volt a mérkőzésnek, amikor a fővárosiak oldalára billent a mérleg. Ez írható a nagyobb tapasztalat számlájára, vagy nevezhetjük nettó szerencsének is, mindegy. A vége 5-2-lett. (megint)

Cristante a megjósoltak szerint nem belső védőként kapott szerepet, hanem inkább volt ez négy védős felállás Spinazzola – Ibanez – Mancini – Santon védőkkel. Persze az alap taktika viszonylag gyorsan ment a levesbe, hiszen a vendégek öt perc játékot követően egy Caprari lövéssel vezetést szereztek. Most jöhetnénk azzal, hogy Caprari elkótyavetyélése mekkora probléma a mindenkori vezetés részéről, de talán ezt most hagyjuk. Szerencsére a fővárosiak gyorsan rendezték a sorokat, és igyekeztek gyorsan egalizálni az eredményt. Ez sikerült is, Pedro fél óra játékot követően egyenlített, Pellegrini adta neki a gólpasszt. Majd négy perccel később Dzeko meg is fordította a találkozót. 2-1 Sőt az első félidő végén Mkhitaryan egy lesgólt is szeret, amit jogosan érvénytelenítettek.

Totti édesapjára emlékeztek a szurkolók

A második félidőben tovább folytatódott a hektikus küzdelem. A Benevento nem kívánt zártan védekezni, bátran felvállalt támadójátéka megtöltötte a vasárnap estét, nem unatkozhatott senki, aki látta a meccset. Történt ugyanis, hogy az 55. percben, egy labdakezelési hiba miatt Veretout leszerelik a saját tizenhatosán belül, aminek a következménye egy büntető lett. Vitatkozhatunk, hogy mikor lépett a francia ellenfele lábára, a tizenegyest megítélték, amit sikerült védenie Mirantenak, de sajnos Lapadula az ismétlést már jól oldotta meg. 2-2

Persze a történet itt még bőven nem ért véget. Újra megpróbált tempót váltani a fővárosi társaság. És több látványos támadást is vetett, többek között azt, amikor Pedro ugrott ki ügyesen, majd a büntetőterületen belül összeakadt a jó nevű Montipó kapussal. Az ítélet tizenegyes lett, amit Veretout értékesített. 3-2. A büntető jogosságát szintén lehet vitatni, de véleményem szerint felesleges. A mérkőzés ezen periódusában a Benevento bátran megpróbált feljebb lépni, és kikaparni maga javára a gesztenyét, viszont ezzel óriási területek maradtak a védekező harmadban, amit a Roma könyörtelenül kihasznált. Előbb Dzeko tudott gólt szerezni, majd a csereként érkező Perez lőtt bombagólt, beállítva ezzel a végeredményt. 5-2.

Jól kezdi fővárosi kalandját a rutinos spanyol

Az idei AS Roma támadó hármasa kiválóan oldja meg a kontrákat, ami köszönhető a játékosok rutinjának, és technikai képességének. Ez az elmúlt években hiányzott. (Gondoljunk csak a Zaniolo-Kluivert-Ünder támadóhármasokra…) Továbbmegyek, ezeket az elemeket sikerül a legjobban, nagy magabiztossággal megoldani. Láthattunk erre példát a Juventus elleni bajnokin is. Ez a játékstílus megy most a legjobban, ami a nagyobb rangadókon még jól jöhet, viszont felállt védelem ellen már jóval nehezebben lehet mindezt kamatoztatni. Messzemenő következtetéseket egyelőre nem szeretnék levonni, de ha valamibe kapaszkodhatunk, az mindenképpen ez a játékelem.

Fonseca a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón kiemelte Cristante játékát, kitért Dzeko két góljára és összességében az egész csapatot dicsérte. Külön rákérdeztek nála az újságírók a tulajdonossal kialakult helyzetre, de a portugál tárgyilagosan annyit mondott, hogy minden rendben közöttük. Kérdezték még a Milan elleni bajnokival kapcsolatban, de erre a kérdésre érdemben nem válaszolt. A sűrű programra és a Young Boys elleni EL mérkőzésre koncentrál a csapat elmondása szerint.

Perez a bombája után…

Ezt követően rá is kanyarodhatunk az Európa Liga első fordulójára, amit a Young Boys ellen kellene majd abszolválni. A berni túra nem lesz egy könnyű menet. A svájci bajnokságban szintén négy fordulót játszottak a csapatok, soron következő ellenfelünk két győzelem mellett két döntetlennel áll. Szombaton idegenben gól nélküli meccset játszott a Servette ellen. Kevés gólt, mindössze egyet kaptak a négy meccsen, de rúgni is csak hármat sikerült nekik. Az Európa Ligába a Midtjylland ellen elveszített BL playoff után pottyantak, ott sima, három gólos verességgel zártak idegenben.

Jellemzően svájci játékosokból álló keretükben az ősszel, rutinos védőjük Lustenberger nyújtotta a legjobb teljesítményt, legalábbis az osztályzatok alapján. Szorosan utána a kapus von Ballmoos következik. Fiatal svájci edzőjük, Gerardo Seoane 2018 nyarán vette át a csapatot, 105 tétmérkőzésből 69 találkozót nyert. Kedvenc formációja a 4-4-2-s hadrend. Erre számíthatunk csütörtökön is. Tavaly az EL-ben két csoportmeccset tudtak nyerni, a Feyenord és a Rangers ellen, ami kevés volt a továbbjutáshoz.

Ebből kellene majd párat látni Svájcban

A helyzet szinte a szokásos, a Roma leginkább magától tarthat a csütörtök kora esti mérkőzésen, ha sikerült teljesen felvértezve érkezni és beleállni a találkozóba, akkor komoly gond nem történhet. De fogadást nem kötnék erre a meccsre annyi szent. Csütörtök este okosabbak leszünk.

Engedjétek meg, hogy a sűrű program kedvéért az elmúlt meccs eredménye mellett a következő pár mérkőzés információit is ide írjuk, a könnyebb átláthatóság kedvérét:

2020.10.18. 20.45. Serie A – 4. forduló / AS Roma – Benevento 5-2
2020.10.22. 18.55. EL – 1. forduló / Young Boys – AS Roma ?-?
2020.10.26. 20.45. Serie A – 5. forduló / AC Milan – AS Roma ?-?
2020.10.29. 21.00. EL – 2. forduló / AS Roma – CSKA Szófia ?-?
2020.11.01. 18.00. Serie A – 6. forduló / AS Roma – Fiorentina ?-?

Szentesi János:
Related Post