X

Erőfelmérő

Csütörtökön elkezdődött az európai kupaszezon a Roma számára. Svájcban győztük le a Young Boys-t egy felforgatás utáni összerázott csapattal. Hétfőn pedig már a Milan vár ránk.

Idegenben kezdtünk az Európa Ligában. Kiegyensúlyozott csoportba kerültünk, úgyhogy nehéz megmondani, ki a legnehezebb ellenfél. Így első ránézésre nem a Young Boys lesz az, de persze ki tudja ezt még ilyenkor. Fonseca mindenesetre nem volt szívbajos, rendesen felforgatta a csapatot, a kezdőből kilenc játékost lecserélt. Fazio és Juan Jesus mostanában még a keretbe sem szokott bekerülni, itt meg kezdők voltak. Cristante sem az a tipikus alapember, habár ő a rotáció aktív tagja. Elöl maradt a két katalán és az új igazolás, Borja Mayoral.

Nem lehet azt mondani, hogy rosszul sült el, hiszen végül győztünk és a kezdők tudtak pihenni, viszont az mindenképpen szembetűnő, hogy mekkora a különbség az első és a második csapat játéka között. Vegyük például Bruno Peres-t, aki a baloldalon kezdett Spinazzola helyén, mert a szokásos jobboldalt foglalta Karsdorp. A Spinazzola cseréig csak szenvedett, miután átmehetett jobbra, szinte egyből kiegyenlített. A legfontosabb emberünk véleményem szerint Dzeko. Mayoralnak nem rónám fel, ez volt az első meccse, nem sült el jól, van ilyen, de évek óta más a játék képe, ha van Dzeko, és ha nincs.

Maga a meccs egyébként a legenyhébben fogalmazva is felejthető volt. A tanulság viszont tényleg az, hogy kell hátország az A csapatnak. A büntető, amit Cristantéra fújtak véleményem szerint jogos volt, bár elég nagy gamehack. Miután a második félidőben Fonseca meglépte a cseréit, már nem maradt kérdés, melyik csapat fog nyerni. Azt viszont nem tudnám kijelenteni, hogy megvan a csapat gerince, amire építeni lehet.

Mirante jelenleg a kezdőkapusunk, akit erre a szezonra akár meg is lehet így hagyni, de azért nem ő jelentené a végső megoldást. Furcsamód a védelem az egyetlen csapatrész, amire azt mondanám, hogy rendben van. Mancini, Kumbulla, Ibanez, Smalling, rájuk lehet alapozni, kell melléjük még egy-két kiegészítő ember, és jó lesz. Spinazzola a csapat egyik legjobbja, csak maradjon egészséges, jobbhátvéd viszont Maicon szezonja óta nem megoldott. Nem tudom, miért kellett elküldeni Florenzit, most nagyon sok helyen látnánk hasznát. A középpályán Pellegrini és Diawara fiatalok és ígéretesek, előre viszont Dzekónak még a cseréjét sem sikerült egyelőre megoldani, nemhogy a pótlására lennének kilátások.

Ezeket a problémákat kell majd megoldani Friedkinéknek, de addig még sok víz lefolyik a Teverén. Hétfőn a Milan ellen kell készülni, amelyik nagyon jól kezdte a szezont, egyedüliként hibátlanok a Serie A-ban, valamint az EL-ben is győzelemmel kezdtek a Celtic ellen. Bár Pioli is rotált csütörtökön, Fonsecához képest azért meglehetősen konszolidáltan viselkedett ezen a téren. Meglátjuk, mennyit számít ez, talán ennyire a szezon elején még nem sokat.

Eddig minden meccsét nyerte az északi csapat, ezek közül egyedül emelkedik ki az Inter, de most már 22 meccs óta veretlenek. Meg kell adni, tényleg remek formában vannak. Sokak szerint esélyesek a Scudettóra is, ami elsőre túlzásnak hangzik, de az idei Juventus-t és Intert nézve akár meg is történhet. Eddig mi is egyetlen rangadót játszottunk a Juve ellen, ami döntetlen lett annak ellenére, hogy jóval több volt benne. Jó kis erőfelmérő lehet tehát a Milan.

Jó hír, hogy Mancini produkált két negatív COVID tesztet, így ott lehet a védelemben, ami igen fontos tekintve, hogy Smalling még mindig sérült és Ibrahimovicsot kell majd kordában tartani. A Milannál nem lesz Calhanoglu, ami szintén nagy megkönnyebbülés lehet számunkra, a Milan jó szériájának egyik alapja, hogy jó formába lendült a török.

Elég sok a hasonlóság a két csapat között, mindketten szeretnek inkább a támadásokkal foglalkozni, mint a védekezéssel, és nagyban függnek egy bizonyos embertől a csatársorban. Szép párbaj lehet Dzeko és Ibrahimovic között, mégha már mindketten a pályafutásuk vége felé is járnak, jó lesz ilyen szemmel is figyelni a játékot. A svéd egy komoly teszt lesz Ibanezéknek, nagy kár, hogy Smalling még nem bevethető, most nagy szükség lenne a rutinjára. De a Milan szélsőjátékára is oda kell majd figyelni, főleg Hernandez oldalára. Nem tartom valószínűnek, hogy Peres vagy Karsdorp kezdjen azon az oldalon, ők túl sok területet hagynak maguk mögött.

Nem a Romát tartom a párharc esélyesének, de ettől függetlenül nem is elképzelhetetlen a vendég siker. Rosszul mutat a szezon eleji két meccs, de az egyik a Verona elleni kabaré, ráadásul Dzeko nélkül, a másik pedig egy eltékozolt két pont a Juventus ellen. Nem vagyunk messze a Milantól, legalább egy ikszre jók leszünk.

Curvasud93:
Related Post