X

Rekordbeállítás

Nehéz három pontért utazott a Roma Torinóba a hétközi londoni BL meccs után, de sikeresen vették az akadályt a farkasok. Di Francescónak variálni kellett a kezdővel, így először láthattuk 90 percen át Morenót, valamint négy középpályást a Roma kezdőjében. A Serie A rekordot jelentő, sorozatban 11. idegenbeli győzelem végül egy sistergős Kolarov szabadrúgásnak köszönhetően lett meg.

A Chelsea elleni kezdőhöz képest sokat változtatott a csapaton Di Francesco, jóllehet, inkább a BL tizenegyet nevehetjük felforgatottnak. A négy középpályás miatt azt gondoltam, kipróbál egy 4-3-1-2-es felállást, amilyet talán majd Schick felépülése után láthatunk, ám ez végül egy vegytiszta 4-3-3 maradt, Naingolannal a jobbszélen. A csapatok így álltak fel:

TORINO (4-2-3-1): Sirigu; De Silvestri, N’Koulou, Moretti, Molinaro; Rincon, Baselli; Iago Falque, Ljajic, Niang; Sadiq.
ROMA (4-3-3): Alisson; Florenzi, Juan Jesus, Moreno, Kolarov; Strootman, De Rossi, Pellegrini; Nainggolan; Dzeko, El Shaarawy.

A meccs nagy iramban kezdődött, ami együtt járt a pontatlansággal. Nevezhetnénk fejvesztett rohanásnak is. A Torino fixa ideája volt Sadiq leshatárról történő kiugratása, amiből azonban komoly veszélyig nem nagyon jutottak el. Sokan féltünk a szezon előtt Di Francesco magasra feltolt védelmi vonalától, ám a lescsapdát nagyszerűen megtanította a védelemnek, az egész szezonban jól működik, vasárnap egyedül Sadiq hatszor futott lesre. A védelem közepén Hector Moreno és Juan Jesus kezdtek, először a történelem során. Ehhez képest meglepő stabilitást mutattak, olyannyira, hogy mindketten a Roma legjobbjai közé tartoztak.

A védekezést tehát illethetjük dicsérettel, bár való igaz, a Sadiq elfutásokon kívül nem érte őket komolyabb kihívás. Idegenben – értelemszerűen – száz százalékos a Roma, és idén még gólt sem tudott szerezni az ellenfél. A rekordbeállítás viszont nem a támadóinkon múlt, ebből a szempontból egy elég gyenge meccset láthattunk. Nagyjából az összes fegyverünket a beadások jelentették, amikből volt pár veszélyes, és lecsorgó labdákból is lehetett volna gólhelyzet, de valami mindig közbeszólt. Hol a pontatlanság Dzeko részéről, hol a meglepetés, mint például az első félidő végén, amikor egy szöglet mindenki előtt elsiklott, Strootmant annyira meglepve, hogy már nem is tudta az üres kapuba juttatni a labdát.

A játékosok helyezkedése, Nainggolan a jobbszélen.

Az első félidő mindenféle emlékezetes játék nélkül zajlott. Nem mondhatnánk, hogy Nainggolan a jobbszélen nagyon bevált volna, igaz, láttuk már idén szélebbre húzódni őt is és Strootmant is. Elképzelhető, hogy ez a Torino veszélyes szélsőinek szólt, és akkor mondhatjuk, hogy be is jött, mert Sadiqon kívül valóban nem lehetett senkit észrevenni a vörösök támadói közül. A második félidő elejét jobban kezdte a Roma, habár ekkor is csak beadásokból tudott veszélyes lenni a csapat. A 63. percben beállt Cengiz Ünder Pellegrini helyére, így jóval támadóbb lett a felállás. Próbálkozott is a török, és egyénileg tőle láthattuk a legtöbb ötletet, de a lövései mind gyengék voltak. Nem úgy Kolarové, aki akárcsak Bergamóban, itt is szabadrúgásgóllal döntötte el a meccset.

Ő egy hiányzó kirakósdarab volt a Roma keretében, a mentalitása, a tapasztalata és a játékstílusa is dob a csapaton. Ezzel a három ponttal a Roma folytatja az élmezőnyre tapadást, ami azért különleges, mert nem is tehetnek ettől többet Di Francescóék. A Sampdoria elleni elmaradt meccset decemberben vagy januárban pótolják, így gyakorlatilag egy fél szezont meccshátrányban játszik le ez a két csapat. Innentől kezdve minden pontvesztésnél kiírja magát a Roma, minden megnyert meccsnél visszahozza magát a Scudettóért folyó harcba, ami egyfelől idegtépő, másfelől hamis kép. Összességében a szezon eddig pozitív képet mutat, a bajnokságban jönnek a kötelező meccsek, a BL-ben pedig féltávnál továbbjutó helyen, és igen jó esélyekkel is állunk, mindezt úgy, hogy például Schick még csak ezután lesz elérhető, Karsdorp pedig egy percet sem tudott vállalni. Ez még mindig egy alakuló csapat, talán még sokat is kell várni, hogy teljesen kész legyen, de úgy tűnik, hogy nem vagyunk lemaradva semmivel.

Curvasud93:

View Comments (19)

  • Nem valami ízléses, hogy a saját postom alá én írok elsőnek, de az milyen szép már, hogy Sadiq még ezen a pozíció térképen is talán lesen van.

  • Sadiq lesrefutásait már láttuk ezerszer. Az igazság az, hogy a nigériai ritka fegyelmezetlen ezen a szinten ez már nevetséges. A másik tulajdonsága, amin már segítettek valamicskét az izomzat. Most egész masszívnak tűnik már, és a gyorsasága is megmaradt, de nem tudja még használni.

  • Egy kifejezetten jó poszt. Valóban EDF egy kicsit kísérletezget, nem baj - hogy bejött - legalább lenne 2 felállás, amit tud váltani, ha úgy áll a meccs.
    Bár ez a 4-3-1-2 elég defenzívnek tűnik. Sajnos a meccsen a nagyon olvvasták a mi játékosfilozófiánkat: EDF-nél rendszeresen messzebb állunk egymástól, a felpasszok után megvárjuk a fellépő embereket, hogy visszapasszoljuk. A Toro mindig ment azzal az 1-1 emberrel, ezzel ugyan volt elég helyünk akár egy-egyezni mégsem vállata be ezt senki. Sajnos túl tompák és készámíthatóak voltunk.
    EDF taktikájának szerintem az lett volna a lényege, hogy felállt védelemmel szemben a jobb oldalon létszámfölényben vagyunk (Pellegrini-Flo-Ninja), de hiányzott belőle a kreativitás (Garcia ugyanezt játszotta el a szélre húzódó Totti-Pjanic-és fellépő szélső Florenzivel; az egy világklasszis megoldás volt, pláne ehhez képest). Míg a másik oldalon ElSha szélre kihúzódva felelt volna a gyors kontrákért. Ebből azonban semmi nem látszott. Szóval van még ezen mit csiszolgatni.

  • Szerintem ez egy szép győzelem volt, a szépségét az értékében kell keresni, persze a magyar médiában valamiért mindig hajlamosak gólokban mérni a meccsek színvonalát, bár ezúttal el kell ismerni, hogy ez a meccs semmilyen szempontból nem volt látványos. Viszont feszült és izgalmas volt, az utolsó percig izgulnunk kellett az eredmény miatt. Én a játékosok épsége miatt is izgultam, a Torino nem spórolt a "pofonokkal", ami végül is érthető, ha leállnak velünk focizni, akkor szerintem nem ússzák meg 1 góllal, szóval inkább ment a favágás.

    Félretéve EDF taktikai elképzeléseit, szerintem látszott a fáradtság a mieinken, nem olyan egyszerű a BL meccs után jól szerepelni, a Napoli is végre eldobott két pontot. A vadi új védelmünk viszont jól vizsgázott, pedig lehet, hogy így már sosem fogjuk látni őket, szerdától már lesz Fazio, de jó tudni, hogy lehet számítani az olyanokra is mint Moreno, az a mentése például hibátlan volt. Ezek voltak az olasz újságok értékelései:

    CORRIERE DELLO SPORT
    Alisson 6; Florenzi 6, Jesus 6,5, Moreno 7, Kolarov 7,5; Pellegrini 5,5, De Rossi 6, Strootman 5,5; El Shaarawy 6, Dzeko 6, Nainggolan 6,5. Subentrati: Under 6,5, Perotti SV, Peres SV. Allenatore: Di Francesco 7.

    IL TEMPO
    Alisson SV; Florenzi 6, Jesus 6,5, Moreno 6, Kolarov 8; Pellegrini 5,5, De Rossi 6, Strootman 6; El Shaarawy 5,5, Dzeko 6, Nainggolan 6,5. Subentrati: Under 5,5, Perotti 6, Peres SV. Allenatore: Di Francesco 6,5.

    LEGGO
    Alisson 6; Florenzi 6, Jesus 6,5, Moreno 6, Kolarov 8; Pellegrini 6, De Rossi 6,5, Strootman 5; El Shaarawy 6, Dzeko
    6,5, Nainggolan 6. Subentrati: Under 5,5, Perotti SV, Peres SV. Allenatore: Di Francesco 7.

    LA REPUBBLICA
    Alisson 6; Florenzi 6, Jesus 6,5, Moreno 6, Kolarov 7,5; Pellegrini 6, De Rossi 5, Strootman 6; El Shaarawy 5,5, Dzeko 5, Nainggolan 6. Subentrati: Under 5,5, Perotti SV, Peres SV. Allenatore: Di Francesco 6,5.

    LA GAZZETTA DELLO SPORT
    Alisson 6; Florenzi 6, Jesus 6,5, Moreno 6, Kolarov 7; Pellegrini 6, De Rossi 6, Strootman 6; El Shaarawy 6, Dzeko
    6, Nainggolan 6. Subentrati: Under 6, Perotti SV, Peres SV. Allenatore: Di Francesco 6.

    IL MESSAGGERO
    Alisson SV; Florenzi 6, Jesus 6,5, Moreno 6,5, Kolarov 8; Pellegrini 6, De Rossi 6, Strootman 6; El Shaarawy 6, Dzeko
    6, Nainggolan 7. Subentrati: Under 6, Perotti SV, Peres SV. Allenatore: Di Francesco 7,5.

    CORRIERE DELLA SERA
    Alisson SV; Florenzi 6, Jesus 7, Moreno 7, Kolarov 8; Pellegrini 6, De Rossi 6, Strootman 5,5; El Shaarawy 5,5, Dzeko
    5,5, Nainggolan 6. Subentrati: Under 5, Perotti SV, Peres SV. Allenatore: Di Francesco 6.

    • Mihajlovic a nagyok ellen rendszeresen csak rombolókat dob be, ehhez képest ez a 4-2-3-1 kifejezetten támadónak tűnhetett (meg szegény Obi sérült volt, biztos játszhatott volna Ljajic helyett :)
      Ja mondjuk valóban nehéz valódi taktikai lépéseket leszűrni, tekintve, hogy látszott a fásultság rendesen. A lényeg az igyekezet volt, meg a 3 pont...

    • Az a baj, hogy ez fordítva is így lett volna. Most őszintén, a róma ultrák nem küldték volna teli ugyan így? Dehogynem. De azért rohadjanak meg :D

      • A Roma ultráinak egy része szokott a Nordba ülni, amikor nem a Lazio az ellenfél, vagy rosszul tudom?

        • Szerintem a Nordban nem. Mellette igen. De nem tudom pontosan, tényleg.

      • A Rómához nem tartozik hozzá a szélsőjobboldal és antiszemitizmus. És igen, tudom, hogy a Roma szurkolók között is van minden, de akkor se ilyen szinten.

  • Schick körül nagy a csend mostanában. Én már tűkön ülök, hogy láthassam játszani a klub legdragabb igazolását. Akármennyire is hozogattuk a pontokat mostanában én a tamadasokból hiányolom a kreativitást.. Vagy lehet csak én n tudom olyan könnyen megemészteni, hogy a Capitano már nem tud beszállni osztogatni varázslatos indítasokat és mesteri megmozdulasokat? Minden esetre látok pozitív jovőképet a csapat előtt, ami tetszik, de az is észrevehető, hogy még nincs osszeállva a brigád ahogy kéne.

    • Ne támassz túl nagy elvárásokat felé. Szerintem nagyon sokan vannak így mint Te. Sokan arra számítanak, hogy az első meccsén majd megváltja a világot de legalább is valami olyat mutat ami nagy bizakodásra ad okot. Én nem számítok semmire. Kondija gondolom a béka segge alatt van, idén még nem játszott semmit ( oké az a pár perc az elején..), új csapat, új város, új edző....nekem már elég ha csak simán játszik. A többi majd jön magától. Bár ne legyen igazam...

      • Nem is várom el egyből, hogy rúgjon egy mesterhármast, csak szeretném látni már játszani.

        • azért még messze nem a legdrágább, csak akkor lesz az, ha valóban be is váltja a hozzá fűzött reményeket - legalábbis 2 éven belül mutat valamit.

  • Sokan aggódunk szeretett csapatunkért, de senki ne essen pánikba, mert Böde Dagi ismét megmondta a frankót, ami utat mutat mindenkinek: "Csak jó csapat tud nyerni 1:0-ra."
    Szóval no para, miénk a scudetto! :D:D:D

    • Szent szar! Hát ha a Böde "Dagi" is megmondta, akkor most már én is megnyugodtam! :D

  • Nézem a digit, aszondja valaki a beharangozóba, a három bajnokaspiráns mérkőzéseit fogják közvetíteni a hétközi fordulóból. Juve- Napoli- Sinter.
    Gyerekek! Kiestünk a pikszisből!
    Ezek milyen szomorúak lesznek ha az egész szezonban a mellékpályán szépen gyűjtögetjük a pontokat, aztán a vége előtt meg csak azon kapják magukat, hogy hoppá hiszen van egy Róma is. Amúgy szerintem a Róma is meg a Lazió is meg fogja előzni az Intert....
    Na mindegy, száz szónak is egy vége, megint élvezhetünk valami fasza kis akadozós streamet... hurrá!
    Pedig állítólag Kárszdorp kezd és kvra kíváncsi vagyok rá!

    • Sose voltunk a pikszisben. :)

      Ha nem vagy a "juvemilaninter", akkor csak egy üde színfolt vagy.

      • bezony. Ha nem lehet letagadni a formát - mint most a Napolit, vagy tavaly minket - akkor számolnak velünk, amúgy a Milan előbb lesz bajnokaspiráns -20 ponttal, mint mi -5-el

Related Post