X

Megvertük a zebrácskákat

Szombat délután a Roma 3-1-re elverte az Udinesét. A meccs már az első félidőben eldőlt, Dzeko és El Shaarawy góljaival, a második félidőben hiába szépített Larsen. A Roma győzelme egy percig sem forgott veszélyben, még egy kihagyott tizenegyes is belefért.

Emersonra és Karsdorpra még várni kell, Schick pedig összeszedett egy izomsérülést, várhatóan csak a Napoli ellen térhet vissza. Ettől függetlenül Di Francesco folytatta a rotálást, a védelemben Florenzi kezdett a jobb szélen, Fazio és Manolas középen, elől pedig az El Shaarawy-Perotti-Dzeko trió kezdett. Az Udineseben is voltak hiányzók, konkrétan Widmer, Danilo és Perica. Delneri mester egyetlen poszton okozott meglepetést, a kapuban Bizzarri kezdett Scuffet helyett. Így álltak fel a csapatok:

ROMA (4-3-3): Alisson; Florenzi (78’Bruno Peres), Manolas, Fazio, Kolarov (74’Moreno); Strootman, De Rossi, Nainggolan; Perotti, Dzeko (70’Defrel), El Shaarawy.

UDINESE (4-4-2): Bizzarri, Stryger, Angella, Nuytinck, Samir, de Paul (70’Bajic), Behrami, Barak (52’Fofana), Jankto, Lasagna (46’Pezzella), Maxi Lopez

Az udineiek megpróbálták felvenni a versenyt a Rómával és Alissonnak szinte azonnal Jankto lövését kellett védenie. A Roma megértette az üzenetet, nem szabad elaludni és ennek megfelelően viszonylag gyorsan lerendezte az Udinesét. Nainggolan a 12. percben megnyert három párbajt az Udinese tizenhatosa előtt és a földön fekve adta tovább a labdát Dzekónak, aki köszönte szépen és megszerezte a Roma vezető gólját.

A bosnyák ma is jó formában volt és pár perccel később levett egy labdát az Udinese tizenhatosában és fordulásból lőtt kapura, de Bizzarri vetődéssel kivédte. Ekkorra az Udinese már sehol se volt, a Roma diktálta a tempót, elsősorban a jobb szélen Perottival és Florenzivel.  Az argentin a 18. percben beívelt egy szép labdát, amit El Shaarawy fejjel nem tudott kapura küldeni, majd összeszólalkozott Dzekóval, aki előtte próbált fejelni. A 24. percben pedig Dzeko Strootman passzából próbált gólt szerezni, de Bizzarri megint védett.

A 28. percben az Udinese jelezte, hogy ők is ott vannak és hogy milyen bajok lehetnek ha nem sikerül gyorsan lezárni a meccset, De Paul megverte Kolarovot és a passza megtalálta Maxi Lopezt a Roma tizenhatosában, de szerencsére az argentin lövése gyengére sikerült és Alisson probléma nélkül fogta a labdát. A Rómában viszont ott volt El Shaarawy, aki már a Benevento ellen is nagyon jó formában játszott, akkor nem sikerült neki gólt szerezni, most viszont a 30. percben megszerezte a Roma második gólját, Dzeko beadásából.

Következett egy Kolarov szabadrúgás, amit Bizzarri ügyesen védett, de ő is tehetetlen volt kicsivel később, amikor Perotti látványos „rabonája” után, Larsen figyelmetlen volt, a bomba formában lévő El Shaarawy pedig elragadta a labdát és megszerezte a Roma harmadik gólját.

A második félidőben Delneri mester megpróbált belenyúlni a meccsbe, jelek szerint félt egy látványos vereségtől és átállította a csapatát egy óvatosabb 3-5-1-1-re, becserélte először Pezzellát, majd később Fofanát. Közben Di Francesco csak annyit változtatott, hogy El Shaarawy és Perotti elől helyet cseréltek a széleken.

A Roma már nem akart sok mindent csinálni, megpróbálta őrizni a három gólos előnyt, ettől az Udinese bátrabb lett, az 59. percben Larsen megpróbálta jóvá tenni a korábbi hibáját, de a lövése elment a kapufa mellett. A szokásos Dzeko válaszolt, de az emelését Bizzarri kivédte. A 65. percben pedig Florenzi elpazarolta El Shaarawy sarokpasszát és kilőtte a labdát a nézőtérre.

A 70. percben Dzeko bezsebelte a közönség tapsát és a helyére érkezett Defrel, nem sokkal később Kolarov helyére érkezett Moreno és Florenzi helyére Bruno Peres. Közben Delneri is leszedte De Pault és betette Bajicot, aki ellen Alissonnak nagyot kellett védenie negyedórával a lefújás előtt.

A meccs végére megint a Roma percei jöttek, először Bizzarri szépen védte Defrel próbálkozását, El Shaarawy passza után. Majd jött egy tizenegyes a Rómának, amit Perotti kivételesen elhibázott, telibe találta a kapufát, a szokásos „sétálós” stílusával. Kár érte, mert ez volt az első elhibázott tizenegyese a Serie A-ban, miután előtte zsinórban tízet értékesített, de szerintem jobb volt, hogy most hibázott, 3-0-ás előnynél, amikor már semmi jelentősége nem volt.

A meccs legeslegvégére megjött az Udinese becsületgólja, amikor egy előre vágott labdánál Moreno beragadt, elrontotta a lesre állítást és játékban tartotta Larsent, aki így egy az egyben vezethette a labdát Alissonra és beállította a 3-1-es végeredményt.

De az Udinese kései gólja sem rontotta el a hangulatot az Olimpicóban, szép és fölényes győzelmet arattunk, illetve fontos három pontot szereztünk. A legjobb szerintem El Shaarawy volt, két gólt is szerzett és általában elmondható, hogy nagyon jó formában játszott. De jár a dicséret Dzekónak is, aki megállíthatatlanul termeli tovább a gólokat és Perottinak is, aki az elrontott tizenegyes ellenére megint jól játszott. A meccs után derült ki, hogy Perotti összeszedett egy nagyon csúnya sebet a jobb lábára, amit tíz öltéssel kellett összevarrni. Az argentin feltette egy képet a sérüléséről a netre és őszintén nem értem hogyan tudta végigjátszani a meccset. Le a kalappal!

Ha már dicséretekről beszélünk, nem akarok elkiabálni semmit, de meg kell említeni, hogy a csapat egyre magabiztosabban játszik, úgy tűnik, hogy Di Francescónak lassan sikerült megértetnie magát a játékosokkal, kezd kialakulni valami. Na meg az is pozitívum, hogy néhány kulcsjátékos kivételével, elég ügyesen rotálja folyamatosan a játékosokat és közben hozza az eredményeket. Reméljük, hogy hasonlóan jókat mondhatunk majd a hamarosan következő rangadók után is, amikor papíron jóval erősebb ellenfelekkel lesz majd dolgunk. De egyenlőre kár ezzel foglalkozni, most örülhetünk egy újabb magabiztos győzelemnek és zavartalanul lehet készülődni a BL meccsre a Qarabag ellen, addig is forza Roma mindenkinek!

nemvoktrendi:

View Comments (41)

  • Egyetértek veled ami a játékunk körvonalazódására vonatkozik. S még ha idevesszük azt is, hogy egyelőre nem bevethető egy Emerson, Karsdorp, Schick hármas...hát azt kell mondjam, hogy nincs okunk a panaszra.
    Ami pedig a Milant illeti, szegény Montella (hál' Isten) nem nagyon hozza az eredményeket, reméljük ez a rossz játék kitart még ellenünk. Megnéztem nagyjából a Samp elleni meccsüket és kénytelen vagyok megállapítani, hogy ez a Milan még nagyon nincs kész és már Montella menesztéséről hallani...
    Ami még biztató, hogy egyéb fórumokon a következő két mérkőzésükből (ROMA/inter) nulla pontra számítanak, ez mindenképpen bizakodásra ad okot, de még véletlenül se elbizakodásra!!
    Jó lesz ez gyerekek, haladunk szépen előre és úgy tűnik, hogy lassan mindenkiből kihozza EDF a legjobbat! Páran még formajavulásra szorulnak, mint Defrel, Ünder, de nem lesz itt semmiféle probléma!

    FORZA ASR!

  • Pusztán elméleti síkon, hisz se zsé, se olyan tulajdonosi háttér nincs, meg nem is igazán szeretnék zsoldos sereget a mi szeretett csapatunkból, tehát tényleg csak elméleti síkon, megnézném, hogy egy Carlo-Papa, Conte, Murinho, "Gardióla" mit tudna kihozni ebből a keretből...

    • Ezeknek a nagy neveknek már jóval komolyabb elvárásaik vannak a kerettel kapcsolatban is, egy Mourinho szerintem avval kezdené, hogy venne legalább 4-5 játékost. Ezért nem is nagyon jönnek hozzánk az ilyenek.

      • Persze, tudom, csak mi lenne "ha" kategóriában gondoltam, nyilván nem jönne ide egyik sem és ha mégis, akkor az általad vázolt kezdőlépés lenne neki az első amit itt meglépne :)
        Csak, hogy mint "sztáredzők" mire lennének képesek?!
        Bár azt kell mondjam, hogy EDF maximálisan hozza eddig azt amit tőle elvártam az érkezésekor.
        Persze a konzekvenciát majd a végelszámolásnál kell levonni, de az irány az helyes!

        • Semmire sem lennének képesek, legalábbis szerintem. :)

          Mourinho vádaskodna, meg összeesküvésekre célozgatna. Guardiola hülye kísérleteket végezne, mondjuk néha Fazio lenne a befejező csatár. Ancelotti meg építgetné a csapatszellemet és közben kedélyesen, úrias visszafogottsággal viselné a vereségeket. Klopp nagyokat poénkodna a sajtótájékoztatókon. Conte folyamatosan dühös lenne, Simeonéval a játékosok is folyamatosan dühösek lennének...

          Összességében szerintem egyik se tudna sokat hozzátenni.

          • Most ahogy így viccesen leírod, szinte látom magam előtt.. :)
            Jó megfogalmazás és mennyire igazad van!! ;-)

          • Hát de nem? Mourinho képes volt Madridban panaszkodni a bírókra!!! Nálunk mi történne? Szerintem előbb-utóbb olyat mondana, hogy a rendőrök vinnék el.

            Guardiola, egyem a lelkét, az meg úgy összerakna minket, hogy 80% lenne a labdabirtoklásunk a 3-0-ra elveszített meccseken is és a végén elmagyarázná, hogy mennyit fejlődött a játékunk, hogyan uraltuk a labdát és közben vidáman masíroznánk az Európa Ligába, vagy a BL-be, tök mindegy, mert neki taktikai elképzelései vannak.

            De a legviccesebb talán "az őrült" Bielsa lenne, Sabatini mesélte valahol, hogy egyszer tárgyalt vele Madridban és negyedóra után azt magyarázta neki, hogy milyen színűre kell majd festeni az öltöző falát, nem vicc, a tag egy megszállott!

          • Hát, akkor talán nekünk pont megfelel a székszétrugdaló EDF :)
            Még talán Kálmi-bá lehetne aki üvöltözne a padról, hogy "Te gyere ide Ő meg menjen oda a BüdösÚRIstenit" :D
            Vagy a másik klasszikus az "nbé kettes futballisták a faszomat már"!! :D:D
            Jó ez a 3 sor persze elég erősen vicc!!

  • Ha ezt a hetet is hat ponttal zárjuk akkor erre a válogatott szünetre nagyon elégedetten vonulhatunk majd. Hoztuk a kötelezőket, annyi játékos van jó formában mint az elmúlt másfél évben egyszerre soha, körvonalazódik a játékunk, van is időnk készülni azért (a Milan pl bő eggyel kevesebbet pihen majd) szóval kmoly izgalmakat rejt ez a hét. A BL-ben a legfontosabb feladat jön szerintem, mert ez meghatározza az esélyeinket, míg a bajnokságban leléphetjük a koronával a fején botladozó Milan-t.

  • A "változatosság" kedvéért Moreno is lemarad a soros BL meccsről, ugyanis izomhúzódást szenvedett az edzésen...
    Kis Tumminello barátunk pedig térdszalag szakadást!!! El vagyunk átkozva, vagyis jobban monda lassan az egész Serie A, ugyanis szegény Miliknek most a másik térde sérült meg és igen, szintén szalag.....

    • Viszont a hírek szerint Perotti, a "tízöltéses" lábával együtt, rendesen részt vett az edzésen! Az a tag nem normális, kéne belőle még egy tucat! :D

      • Az elég szép egy seb volt :o
        Azon gondolkozom, hogy az első félidő elején, amikor a partvonalnál megtaposták és valamit mutatott a bírónak a lábán, nem akkor sérülhetett meg neki?
        Amúgy, igen egy állat ez tény és becsülendő, le a kalappal de azt sem tagadhatom, hogy én személy szerint nem csípem, valamiért nekem ellenszenves de ez legyen a csapat legnagyobb gondja, hogy nekem az! :D:D

        • Én most csak a hozzáállására gondolok, hogy egy ilyen "apró kis karcolás" nem okoz neki gondot, evvel ő simán játszik. :)

          • Emlékszem, hogy szidtuk a Gyömbért, aztán mikor vegigtolt törött lábujjal egy meccset... az is komoly volt..

  • Közben Mariani professzornak ma hosszú napja volt a klinikán, össze kellett raknia két keresztszalagot is, Milikét ésTumminelloét. Mindkét műtét után ugyanazt mondta, hogy 4 hónap szünet.

    • -Mit csinálsz holnap?
      -Reggel megcsinálom a Tuminellot utána meg a Miliket. De a kettő között ráérek, egy ebéd?

      Komoly lehet a pali... :D

      • Amikor más csapatok külföldről hozzá küldik a "rokkantakat", akkor az már komolynak számít. :D

        De azóta a Crotone is kiadott egy közleményt és ők sajnos már 5-6 hónapról beszélnek Tumminellónál. De mindegy is, gyakorlatilag rá fog menni a szezonja szegénykének.

    • Ez se bírt nyugton maradni, muszáj volt belemásznia valamilyen cirkuszba. Pedig az ember azt hinné, hogy egy Agnelli ennél rafkósabb.

      De ha fogadnom kéne, én arra tenném fel a tíz filléremet, hogy végül felmentés, elévülés, vagy valami hasonló lesz a dolog vége, csak mert az eddigi tapasztalatok ezt mutatják.

      • Lehet ez pont a rafkósságának a része...
        Nem tudhatjuk, hogy valójában mit/miket művelt és elképzelhető, hogy ez az egy éves eltiltás igazából lófasz! Lehet, hogy valami nagyobbat leplezett ezzel a jegyüzérkedési mizériával...tehát simán kinézem, hogy most jókat röhög, hogy ennyit kapott (ami igen, lehet, hogy felmentéssel ér véget)....

        • Lehet, hogy igazad van, hogy amivel elkapták az csak a "jéghegy csúcsa", de szerintem ez az egész ügy picit el van túlozva. Bevallom, én csak röhögök ezen az egészen, végső soron engem hol érdekel, hogy a Juve hogyan és mennyi jegyet ad az ultráiknak?

          Nekem ellenszenves Agnelli, nem tetszik a revizionista hozzáállása a calciopolihoz és vagyok annyira piti és kárörvendő, hogy most jól kiröhögjem, de szerintem ez az ügy egy apróság, köszönő viszonyban sincs egy igazi nagy balhéval, például mint amikor Moggiék jelölték ki a bírókat.

          • Persze, ez csak azért van, hogy leplezzenek egy nagyobb balhét, komika, szappanopera az egész!

          • Lényegében a calabriai maffia segítségével az egekbe nyomják a másodpiacon immáron áfamentes jegyek árát amit megvehetnek olyan személyek is akiket amúgy nemhogy stadion közelébe de börtön falain kívülre se nagyon engednének. Legalábbis ebből ilyen problémák is származnak elvileg.

          • Nagyjából tisztában vagyok ezzel, de így se érdekel, nem érint az ügy. Olyan magasról teszek az egészre, hogy magasabbról már nem is lehetne! Oké ez nem teljesen igaz, valójában remekül szórakozom ezen az egészen, csak az nem érdekel, hogy mit csinálnak az Agnelli úrral. :)

            Valamilyen szinten sajnálom a rendes Juve szurkolókat, mert a "srácok" az 'ndranghetában biztos nem beszer áron adják a jegyeket, nem azért veszik, hogy utána rosszul járjanak. De az a helyzet, hogy a jelek szerint a Juve szurkolókat ez a legkevésbé sem érdekli. Nézted a reakcióikat? "Megint minket bántanak... Mindenki a Juve ellen van... Kinek mi köze hozzá, hogy kiknek ad jegyet a Juve..." Akkor viszont vegyék csak meg a jegyet ötszörös áron és örüljenek neki! Én biztos nem akarok a boldogságuk útjába állni! :)

            Ja és miközben a juventinók sírnak, hogy őket mindenki csak bántja, arról mindenhol hatalmas kuss van, hogy a derék Andrea Agnellit pont annyi időre tiltották el, hogy ne kelljen lemondania a szövetségi tisztségeiről! Ha csak egy nappal több eltiltást kapott volna, akkor most mondhatna le mindenhonnan, vagy változtathatnák meg megint a szabályzatot, mint anno a derék Lotito elnök úr kedvéért. Biztos ez is véletlen volt, pont ennyire jött ki az ítélet, ugye? Jellemző, hogy erről az apró részletről egyedül az Il Romanista írt, a többi "pártatlan és objektív" újságban megfeledkeztek róla. :D

      • Egy éves eltiltás? Mire vontkozik? Nem mehet ki meccsre? Vagy egy évig nem ehet madártejet? Vagy mi?

        • Például nem mehet be az öltözőbe a játékosokhoz, nem képviselheti hivatalosan a klubot, nem vehet részt a labdarúgó szövetség rendezvényein, vagy a szövetség által szervezett tevékenységben. De nem mehet be az öltözőhöz kapcsolódó helységekbe sem, még a barátságos meccsek alkalmával sem, amennyiben a labdarúgó szövetségnek bármi köze van a mérkőzéshez és ez kiterjeszthető a FIFA meg az UEFA által szervezett rendezvényekre is.

          Viszont papíron megtarthatja az ECA-ban és az UEFA-ban betöltött tisztségeit, bár itt állítólag felmerül egy értelmezési kérdés. Mindenesetre elég mulatságos, hogy az ECA elnöke és az UEFA végrehajtó bizottságának a tagja el van tiltva, nem tudom elképzelni, hogy ez ne jelentene problémát, vagy csak én vagyok naiv?

          Valójában ez az egész még nem jelent az égadta világon semmit, ez csak az első fokú ítélet volt.

          • Igen, természetesen azonnal mondták, hogy fellebbeznek. Egyenlőre még az ügyész is hangos, még ő is fenyegetőzik, hogy fellebbeznek súlyosbításért.

          • Nyilván semmi nem lesz ebből csak valamit el kell fedni, ennyi, kész és pont!

  • Közel a megállapodás: Manolas 2022ig írhat alá, évi 3 milliót kereshet és egy 30milliós kivásárlási záradék is be lesz építve a szerződésébe, amit előzetes hírek szerint csak Olaszon kívüli csapatok aktiválhatnának!

    • 30 millió???? Remélem ez csak vicc. Nem tanultunk semmit a Pjanic ügyből?

      • Nem, nem vicc! Erről már múltkor is volt szó! Annyit tanultunk, hogy Olaszon belül nem érvényes ez az ár! Maga amiért 30millió, biztosan megvan az oka, én is keveslem de nyilván komoly egyeztetés előzte meg a döntést!

        • Így-így. Most majd Róma "okosabbik" fele fellázad, hogy micsoda szar a vezetőség, meg Monchi is egy amatőr, de biztos van ott még pár bekezdés ami árnyaltabbá teszi azt a bizonyos 30 misit. Lehet többért is el lehetne adni, sőt biztos is, de mennyiért is vették anno? Használtuk pár évig, meg még keresni is fognak rajta. Meg ez is olyan, ha Manolas nem akar menni akkor nem fog....

  • Ígértem, hogy jelentkezem a római kirándulásom után. Élőben az Olimpicoban látni a tábort, a csapatot és mindent igazi élmény volt. Sok idegenbeli meccsre elmentem már, tavalyi idényben összesen hatszor, viszont az Olimpicoban még sosem voltam. Az első öröm a Curva Sud szurkolása, végig éneklése volt. Egy kis üröm, hogy több nézőre számítottam, de kb. 30-32 ezren lehettünk félház sem. Olyan formálódó csapatunk van, hogy nem kell gombóccal a torkomban végig nézni a meccset, hanem most is azt vártam, hogy mikor születik meg az első gólunk. Ami jött is hamar és még kettő követte a félidőig. Itt csak az volt a kérdés, hogy mennyit rúgunk. Amire a 2. félidei válasz az volt, hogy egyet sem. De egy félidő alatt elintéztük a szebb napokat látott Udineset. És amit csak élőben lehet látni: első és talán a legfontosabb a védelem. Lehet, hogy lassú és darabos, nehezen fordul, DE a védelmet Fazio irányítja. A csapat mozgásban érezhető, hogy Manó is ráigazodik. A középpályán továbbra is fenntartom, hogy a mi középpályánk a legjobb! Ninja harcos volt, ezt láthattuk az első gólnál (Dzeko gólpassz), DDR roppant hasznos és alázatos 3-0 után is berepül egy átlövésbe és blokkol, Strootman pedig maga a nyugalom, amit áraszt a többiek felé és ez kisugárzik a nézőtérre is amikor nála a labda engem nyugalom vesz körül. A csatársor jelenleg a legjobb felállás, hogy a két szélen Perro és ES, félidőben cseréltek és megmutatták, hogy így is működik, középen meg Dzeko hozta magát, bár megint lőhetett volna még gólt, de már legalább passzol! Utoljára Udinében pont az Udinese ellen Dzeko hagyott ki egy tizit, ha jól emlékszem azon is a helyszínen voltam és szétvetett a méreg 0-0-nál, most pedig Perro tizije belefért és a kapusnak így sem volt esélye. EDF valamire ráérzett és nem mennek el a meccsek a kicsik ellen, hanem magabiztosan hozzuk őket. Ez a bajnokság a juve-milan-napoli-inter-lazio és a ROMA egymás elleni mérkőzésein fog eldőlni, illetve ki milyen arányban sikeres a kicsik ellen. Összességében nagy élmény volt az Olimpicoban szurkolni a csapatnak! Forza Roma!

  • Feyenordék Nápolyban is elkezdték a műsort.....adná az Isten hogy a nápolyi legények úgy elvereik az összeset hogy egyik se tudjon hazajönni, legalább 8 napig!

    • Nana! Mi csak ne bántsuk a tisztelt sajtfaló hollandus szurkoló urakat! Amikor Rómát össze-vissza szarták, akkor is ők lettek a példakép, ők kapták a "fair play" díjat, vagy mi a szent szart, meg ők küldhettek extra csapatot a kupákba. Ezek után gondolom, hogy az idén is ők fognak fair play díjat nyerni, vegyünk róluk példát! :(

      • Alapból elítélem az efféle megnyilvánulást de lehet ha a nápolyi "barátaink" fellógatott Feyenord mezes bábukkal fogadnák őket, akkor talán lenne esélyük a fair play-re? :)

    • Oh a drága kulturált kikötői melósréteg. Szerencsénk, hogy Pesten nincs jó csapat és hozzánk csak inni meg fesztiválozni járnak :D

  • Tavaly ilyenkor kevesebb pontunk volt, pedig egy meccsel többet játszottunk.

Related Post