X

Bezárt a piac

Következik egy összefoglaló a Roma nyári átigazolási időszakáról.

Ramón Rodríguez Verdejo, aka Monchi, a Roma sportigazgatója és az átigazolások első számú felelőse

Kezdjük avval, hogy szépen tételesen felsoroljuk, hogy kik jöttek és kik mentek. Egyes nevek mindkét kategóriában fel fognak tűnni, mert visszajöttek ugyan a Rómába, de postafordultával mentek is tovább. Megpróbálom azt is odaírni, hogy ki mennyibe került, illetve, hogy mennyit kaptunk az eladott „delikvensekért”. Vannak olyan játékosok, akik elméletileg kölcsönbe érkeztek, de valójában néha ez csak egy könyvelési mesterkedés, a gyakorlatban a Roma megvette őket és ez fordítva is igaz néhány távozóra.

Következzenek az érkezők:

Leandro CASTÁN a Torinóból – kölcsön vége
Juan Manuel ITURBE a Torinóból – kölcsön vége
Lukasz SKORUPSKI az Empoliból – kölcsön vége
Norbert GYÖMBÉR a Terek Grozny-ból – kölcsön vége
Ervin ZUKANOVIĆ az Atalantából – kölcsön vége
Seydou DOUMBIA a Baselből – kölcsön vége
Ezequiel PONCE a Granadából – kölcsön vége
William VAINQUEUR az Olympique de Marseilleből – kölcsön vége
Héctor MORENO a PSV Eindhovenből – 5,7 millió euró
Rick KARSDORP a Feyenoordból – 14 millió plusz 5 bónusz
Lorenzo PELLEGRINI a Sassuolóból – 10 milló
Maxime GONALONS az Olympique Lyonnais-ből – 5 millió
Cengiz ÜNDER az Istanbul Basaksehirből – 13,4 millió plusz 1,5 bónusz
Grégoire DEFREL a Sassuolóból – 5 millió kölcsön, plusz 15 millió a feltételekhez kötött kötelező kivásárlás és 3 millió bónusz
Aleksandar KOLAROV a Manchester Cityből – 5 millió
Patrik SCHICK a Sampdoriából – 5 millió kölcsön, 9 millió a feltételekhez kötött kötelező kivásárlás, 8 millió bónusz és legalább 20 millió 2020 február elsejéig.

Iturbe már Tijuanában van, mert vannak még csodák!

Következzenek a távozók:

Francesco TOTTI – visszavonult
Thomas VERMAELEN a Barcelonába – kölcsön vége
Wojciech SZCZĘSNY az Arsenalba – kölcsön vége
Clément GRENIER az Olympique Lyonnais-be – kölcsön vége
Federico RICCI a Sassuolóba
Mohamed SALAH a Liverpoolba – 42 millió plusz 8 bónusz
Edoardo SOLERI a Speziába – kölcsön, ki- és visszavásárlási opcióval
Seydou DOUMBIA a Sporting Clube de Portugalba – kölcsön feltételekhez kötött kötelező kivásárlással
Leandro PAREDES a Zenitbe – 23 millió plusz 4 bónusz
Antonio RÜDIGER a Chelseabe – 35 millió plusz 4 bónusz
Ezequiel PONCE a Lille-be – kölcsön kivásárlási opcióval
Ervin ZUKANOVIĆ a Genoába – kölcsön feltételekhez kötött kötelező kivásárlással
Riccardo MARCHIZZA a Sassuolóba a Defrel üzlet részeként
Davide FRATTESI a Sassuolóba a Defrel üzlet részeként
Mario RUI a Napoliba – 3,75 millió kölcsön, 5,5 millió a feltételekhez kötött kötelező kivásárlás, plusz 1 millió bónusz
Moustapha SECK az Empoliba – kölcsön
Umar SADIQ a Torinóba – kölcsön ki- és visszavásárlási opcióval
Juan Manuel ITURBE a Club Tijuanába – kölcsön feltételekhez kötött kötelező kivásárlással
Norbert GYÖMBÉR a Bariba – kölcsön kivásárlási opcióval
Marco TUMMINELLO a Crotonéba – kölcsön

Baldissoni, Monchi és Totti, a Roma vezetősége

Nagyjából ezek voltak a lényeges mozgások, most térjünk ki egy picit részletesebben néhány kiemelkedő fontosságú játékosra. Tottiról kár is beszélni, visszavonult a Capitano és még nagyon sokáig siratni fogjuk. Jó hír viszont, hogy nem hagyott el minket, továbbra is a Rómában dolgozik vezetőként és a legújabb hírek szerint készül letenni az edzői vizsgát.

De kezdjük a kapus poszton, ahogy már korábban is írtunk róla, elment a tavalyi kezdő kapusunk, a derék Szczesny, lejárt a kölcsöne és nem fizettük ki érte az Arsenal által kért vételárat. A Juventus viszont úgy gondolta, hogy nekik megér annyi pénzt, szóval most már ő is a zebrákat erősíti, idén ő lesz majd Buffon cseréje. Nem aggódom a távozása miatt, már házon belül megvolt a pótlása, idén Alisson fog kezdeni és még Skorupski is visszajött a kölcsönből, kapus poszton szerintem rendben vagyunk.

Ez is egy olyan kép, amit nem lehet megunni

A védelemből elment a fiatal német tehetség Rüdiger, aki a hibái és a sérülékenysége ellenére is egy komoly veszteség. A középső védő posztra igazoltuk Hector Morenót a PSV-ből, papíron nem tűnik rossz igazolásnak, egy nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező játékos, aki többször volt a mexikói válogatott kapitánya és mivel ballábas, kiválóan beleillik a Roma védelmébe. Azonban eddig nem sokat láttunk belőle, az eddigi két tétmeccsünkön még nem lépett pályára.

Moreno

A védelem jobb szélére igazoltuk Karsdorpot a Feyenoordból. A fiatal holland válogatott egy sokoldalú jobb bekk, aki korábban játszott középpályást is és a védekezésen kívül kiemelkedő munkát végez a támadó fázisban is. Miután tavaly Bruno Peres szereplése elég nagy csalódást jelentett a jobb szélen, mindenki szükségesnek tartott egy újabb erősítést a posztra, viszont Karsdorp sérülten érkezett Hollandiából és a „rutinműtétként” aposztrofált, június végi térdműtéte óta, még mindig nem gyógyult meg, pedig az első hírek 2-3 hetes kihagyásról szóltak, most valamikor szeptember közepére ígérik a visszatérését. Vele kapcsolatban türelemre intenék mindenkit, csak februárban múlt 22 éves, még eltarthat neki egy darabig, amíg megszokja az olasz bajnokságot.

Karsdorp és Monchi

Viszont a védelem bal szélére érkezett egy olyan erősítés, akire szerintem egyetlen Roma szurkoló sem számított. Monchi sportigazgató úr leigazolta nekünk a Manchester Cityből  Aleksandar Kolarovot! Igen, azt a Kolarovot, aki korábban a mi „unokatesóinknál” teljesített szolgálatot. Kapott is érte kritikát bőven, Monchi és Kolarov is, de el kell ismerni, hogy nem egy rossz ötlet, nekünk már elméletileg van egy nagyon jó bal bekkünk Emerson Palmieri személyében, aki sajnos térdszalag-sérülést szenvedett a Genoa elleni záró meccsen, tehát nekünk nem egy több évre szóló projektre volt szükségünk, hanem egy rutinos, azonnal bevethető veteránra, aki esetleg az idő előrehaladtával hajlandó lesz néha kispadozni is, ha majd Emerson meggyógyult.  A szerb nemcsak tökéletesen beleillik a szerepbe, de ráadásul az elmúlt két meccsünkön a legjobbak között volt, szóval eddig több mint jó igazolás volt.

Hát te? Itt nálunk? Biztos ez?

A középpályán eladtuk Paredest és ez is egy komoly veszteség, az argentin talán nem volt mindig fix tagja a kezdőcsapatnak, de amikor pályára lépett többnyire nem okozott csalódást és egy fiatal játékosról beszélünk, aki most került be az argentin válogatottba, tehát egy felfelé ívelő tehetségtől váltunk meg. Ha nem is pont a helyére, de a középpályára érkezett két potenciális erősítés is, egyrészt hazahoztuk Pellegrinit a Sassuolóból , a fiatal Roma nevelés már bekerült a válogatottba is. Másrészt, miután olyan szépen kivertek minket az EL-ből, megvettük a Lyon kapitányát, Gonalons-t, aki látszólag meglepően olcsón érkezett, majd meglátjuk, hogy mekkora segítség lesz.

Pellegrini visszatért

Elől van talán a legérzékenyebb veszteségünk, Salahot eladtuk a Liverpoolnak és ez tényleg egy súlyos távozás. Salah esetében nemcsak a statisztikát kell nézni, az egyedülálló tulajdonságai miatt, egy sor taktikai opciót is elvesztettünk a távozásával.

Viszont egy egész sor támadót igazoltunk az egyiptomi pótlására. Aki taktikailag talán a legjobban hasonlít az egyiptomira, az a fiatal török szenzáció, Cengiz Ünder, aki az előző szezonban a török bajnokság meglepetéscsapatának, a Basaksehirnek volt az oszlopos tagja. Ünder egy egészen kivételes tehetség, túl a bajnokságban elért eredményein, már bemutatkozott gólokkal a felnőtt válogatottban is. Nem mellékes, hogy Ünder a figyelem középpontjában van, az egy dolog, hogy állítólag a Manchester Cityt kellett túllicitálni érte, de szakmai szinten is mindenki csak dicséri. Viszont én türelemre intenék mindenkit Ünderrel kapcsolatban is, ne felejtsük el, hogy csak most múlt húszéves, Salah például ennyi idős korában került Egyiptomból a Baselbe.

A büszke Cengiz Ünder aláírja a szerződését

Egy hosszú alkudozás végén vettünk még egy játékost a Sassuolóból, a francia Gregoire Defrelt, aki elméletileg befejező csatár, de tud jobb szárnyat is játszani. Eddig kimozdíthatatlan volt Di Francesco mester kezdőjében, majd meglátjuk, hogy mire lesz még képes a szezon során.

Az igazi erősítés, a Roma idei Nagy Igazolása, egyértelműen a Sampdoriából érkezett fiatal cseh csatár, Patrick Schick. Schick az elmúlt szezonban robbant be az olasz bajnokságba és mindenhol szuperlatívuszokban beszélnek róla, nem véletlen, hogy már júniusban le is igazolta őt a Juventus. Azonban Schick nem ment át az orvosi vizsgálatokon, mint kiderült egy gyulladás okozta szívritmuszavar miatt bukta el a vizsgálatot és a Juventus lemondott róla.

És nem, pedig már volt kép is meg minden és mégsem…

Időközben lejárt a 25 milliós kivásárlási opciója és ezek után úgy tűnt, hogy az Interbe fog szerződni, már ott is megállapodtak minden részletben, de ekkor az Inter nem tudta véglegesíteni az üzletet. Állítólag egyszerűen nem érkezett meg a várt pénz Kínából, nem vicc, tényleg ilyen hírek voltak. Sabatini, az Inter sportigazgatója, úgy fogalmazott, hogy „belső okok miatt nem tudtuk megvenni Schicket”.

Ekkor megjelent a Roma, Monchi elmondása szerint már májusban tárgyalt a játékos ügynökével, de akkor tudomásul kellett vennie, hogy már a Juventusé. A Roma később Mahrezt kergette feleslegesen, akit a sok szóbeszéd ellenére végül nem adtak el sehova, maradt a Leicesterben, állítólag még a Chelsea 49 milliós ajánlatát sem fogadták el. Amikor viszont kiderült, hogy az Internél is nehézségek vannak, a Roma teljes erőből visszatért Schickre.

Na ez már igen!

Állítólag le kellett győzni a Napoli konkurenciáját, akik egy sor játékost és pénzt akartak adni, illetve állítólag még volt egy visszatérő próbálkozás a Juventus részéről is, de végül Schick a Rómába szerződött. Mindkét fél érdekében tiszta szívből remélem, hogy tényleg egészséges és be fogja váltani a hozzá fűzött reményeket. Vele kapcsolatban is mondanám, hogy „türelem”, meg hogy „még csak 21 éves”, de ő a Roma történetének a legdrágább igazolása! Ha minden részletet összeadunk, egy 42 millió eurós üzletről beszélünk, szóval neki muszáj lenne azonnal jól teljesíteni.

Aztán még volt egy sor „apróbb” változás is a keretben. Grenier és Vermaelen mentek szépen vissza a korábbi egyesületeikbe, lejárt a kölcsönük és nem tartottunk rájuk igényt. A francia nem sok vizet zavart, alig kapott lehetőséget, a belga viszont parádésan megbukott, részemről örülök, hogy elment. Meg van egy pár versenyző, akik „besültek”, akiken nem sikerült túladni. Megint itt van például a derék Vainqueur, aki elsején megeresztett egy vádló posztot a szociális hálón, a mi „néhai” Garcia mesterünk ellen, mert állítólag a mesteredző megígérte neki, hogy majd viszi vissza a Marseillebe, ehhez képest a nyakunkon ragadt. Meg itt van még a kiváló Castan is, akinek a szurkolók nagyon örülnek, mert egészségesen túlélte a szörnyű betegségét, de sajnos ettől még nem sok mindenre fogjuk tudni használni a védelemben. Most állítólag egy szerződéshosszabbításról tárgyal vele a Roma, hogy hosszabb időre átütemezzék a fizetését, hátha így könnyebb lesz majd eladni.

Találós kérdés: meddig szerződött Defrel a Rómába?

Monchinak viszont kijár a dicséret, mert sikeresen megszabadult az előző vezetés néhány „roppant kínos baklövésétől”, Doumbiát rásózta a portugálokra eladta a Sportingnak, Iturbét pedig olyan messzire küldte, ahonnan kis szerencsével még ő sem fog visszatalálni: az argentin paraguayi már a mexikói bajnokságban szereplő, Club Tijuana csapatában kamatoztatja a tehetségét és ezúttal szerintem bátran szabad röhögni.

De a leglényegesebb változás a tavalyi szezonhoz képest a kispadon történt, alig másfél év után, Spalletti mesteredző úr „érzékeny búcsút vett a Rómától” (értsd nem fogadta el a szerződéshosszabbítást), majd rekordsebességgel elfoglalta az Inter kispadját. De meghalt a király, éljen a király és a kopasz helyére megérkezett a legnagyobb edzőtehetségek között számon tartott Eusebio Di Francesco  a Sassuolótól. Egy hetekig tartó, kimerítő alkudozás után sikerült őt elragadni a korábbi klubjától, állítólag ott is volt minden, mint a búcsúban: egyoldalúan felbontott, érvényes szerződés, megszegett ígéretek és makacsul, a végletekig képviselt álláspontok.

Végül a Sassuolo „lemondott” a 3 milliós összegről, amit Di Francescónak ki kellett volna fizetnie a szerződése felbontása miatt, cserébe, a közlemények szerint,  „egy sor meg nem nevezett technikai ellenszolgáltatást kaptak a Rómától.” A szűkszavú közlemény nem nevezte meg, hogy milyen ellenszolgáltatásokat kapott a Sassuolo, egyesek szerint Ricci 4,5 milliós kivásárlásából kaptak árengedményt. De később, a Defrel üzlet részeként, még a Sassuolóhoz került a korosztályos válogatott, középső védő Marchizza és a nagy tehetségként számon tartott középpályás Frattesi is. Itt sincsenek hivatalos összegek, de a médiában azt írják, hogy Marchizza véglegesen a Sassuolóé lett, a Rómáé a későbbi eladási ár 50%-a és cserébe2,5 milliót elengedtek Defrel árából. Frattesiért cserébe pedig állítólag 5 milliót írtak jóvá, ő is a Sassuolóé, de a Romának van egy 10 milliós visszavásárlási opciója. Lehet találgatni, hogy a Sassuolóval kötött számos üzletünk során, végül mit kaphattak azért az „elengedett” 3 millióért. Mindenesetre Di Francesco elméletileg a legjobb elérhető edzőjelöltek egyike volt, joggal lehetünk bizakodóak a Roma elkövetkező szezonjával kapcsolatban.

Nagyjából ennyi volt az átigazolási szezon és ahogy nálunk lenni szokott, idén is megoszlanak a vélemények arról, hogy a Roma erősebb, vagy gyengébb lett az előző szezonhoz képest. De mindegy is, egyenlőre még úgysem lehet objektív véleményt alkotni erről a csapatról, avval szerintem még várni kell legalább egy pár hónapot. Mindenesetre a csapat adott, nekünk már csak szurkolni kell és továbbra is forza Roma mindenkinek!

nemvoktrendi:

View Comments (85)

  • Nagyon jól össze lett foglalva a mercato. Gratulálok érte! Véleményem szerint csapat részeket is tekintve, jobbak vagyunk. Kapus poszton Allison nagyon szimpatikus, ahogy tűrte, hogy csak 2. számú, holott jobb a lengyelnél. Védelemben Rüdiger veszteségét kiegyenlíti Karlsdorp és Kolarov, illetve Moréno érkezése. És itt a Jolly Joker Florenzink!!! Aki mindenhol alkalmazható! Középpályán idáig is a legerősebbek voltunk, attól eltekintve, hogy Paredest sajnálom, de aPellegrini igazán megmutatja a tehetségét akkor ez is kipipálva Gonalons, mint kiegészítő igen jó igazolás.
    Elöl meg határozottan erősödtünk. Annak ellenéra, hogy valóban Salah elmenetele elvitte a repertoárunk egy részét, de Schick, Defrel és Cengiz mélyítette a lehetőségeket. Erősítésnek érzem még ELS megtartását, Perotti pedig vezéregyéniség lesz!! Én kimondom igen is jobbak lettünk és anyagilag is jól kijöttünk ebből a mercato-ból.
    Ja és megszabadultunk a púpoktól (Iturbe, Doumbia). Grenier-t egy kicsit sajnálom, Ő látott a pályán, de nagyon kevés lehetőséget kapott a kibontakozásra.

    • Igen, elméletileg szerintem is erősebb a keret, legalábbis mélyebb, tényleg lesz két játékosunk minden posztra, ráadásul papíron minőségi alternatívákról beszélünk. Di Francescónak viszont lesz dolga bőven, ügyesen kell majd válogatnia az opciók között és jól kell majd kezelnie a sok fiatalt is.

      Például nagyon kíváncsi vagyok, hogy Florenzinek milyen szerepe lesz, addig oké, hogy kiteszi a jobb szélre, de lesz mögötte valaki, vagy ő fog hátramenni védekezni is?

      • Amíg nem érkezett Schick addig azt gondoltam, hogy a jobbszél Florenzivel lesz megoldva, mint amikor jobbhátvéd nem volt. Szerintem most Schick kerül ki jobbszélre és lehet, hogy 3-4-3-at játszunk, nem kimondott középső védőkkel, hanem Mano középen és a két oldalán szélső tudású védőkkel Karsdorp és Kolarov, hiszen a középpályánk igen erős és a Ninja, DDR, Strootman középpályát Florenzivel egészítjük ki. Elég ütősnek hangzik. Persze elöl egy Perotti, Dzeko, Schick hármassal.

        • Gondolom egy edző számára ezek kellemes problémák, amikor válogatni lehet. :)

  • Papíron a keretünk egyértelműen bővebb lett több lehetőséggel. Ezeket ki is kell majd használni. Talán az a poszt, ahol mindenképpen gyengültünk tavalyhoz képest, az az edző. Szerencsére az edző nem tagja a kezdő 11nek, így ezt lehet egyensúlyozni, valamint van most 2 hete EDF-nek összeszedni a gondolatokat. Én bízom benne, hogy felnő a feladathoz inkább előbb, mint utóbb:) Kövi 3 fordulót csukott szemmel is hozni kéne, szal itt a remek alkalom, hogy csapattá érjenek a fiúk, mert a Milan ellen csapat kell majd, hogy sima legyen.

    • Samp V még nyitottal is meleg szokott lenni nem hogy csukott szemmel :)

  • Közben Vaingueurt eladtuk az Antalyaspornak, a török bajnokságba, a törököknél szeptember 7-én zár be a piac és Monchi kihasználta a lehetőséget, hogy továbbadja a francia középpályást, miután a Marseille és Garcia mester lemondtak róla, fél milliós vételárról írtak.

    • Fél millió? Azért annál többet ér, nem?
      Még egy jó hír, állítólag Szaniszló Csaba Úr fogja közvetíteni az első BL-meccsünket?! Végre nem hang nélkül kell meccset néznem....

      • Ezt írták a médiában, hogy félmillió. Vainqueurért állítólag a Marseille tett, vagy kapott egy ajánlatot még júniusban, aztán ennyiben maradt az ügy. A játékos nagyon csalódott volt, arra számított, hogy meg fogják venni és ezért bele is kötött Garciába, talán twitteren írta neki, hogy csak ígérgetett. Talán volt valamilyen megállapodás, hogy el lesz engedve a Rómából? Gondolom szabadulni akartunk tőle, mert nem számoltunk vele és a fizetése kidobott pénz lett volna.

        • Valójában úgy is felfoghatjuk hogy jövőre már nem kell Dumbiával, Iturbéval, Gyömbérrel meg vele foglalkozni. 4 gonddal kevesebb.

          • Várjál mert ha jól tudom, akkor Gyömbér egyelőre csak kölcsönbe vonult, tehát ha nem váltja be a hozzá fűzötteket, akkor szépen jön vissza hozzánk..

          • Pontosan Gyömbér még visszajöhet és nem tudom azt se, hogy Iturbe milyen feltételekkel került Tijuanába, hogy mik azok a feltételek, amik után kötelező lenne a magvásárlása. Az egyetlen, aki ebből a hármasból elméletileg már nem jön vissza az Doumbia, mert ott csak annyi volt a feltétel, hogy szerepeljen egy tétmeccsen.

            De szerintem Iturbe sem jön már vissza, a mexikói bajnokság már csak jó lesz neki.

          • Hát ha üres kapura nem hagy ki több zicit, akkor talán meg is veszik :D

          • Miért vettük meg ezt az embert 2019? Ezt valaki érti? Szerintem vele nincs gond: mindig el lehet passzolni valahova első, vagy másodligába, a fizuja sem nagy szóval még azon kell gondolkodni, hova adjuk jövőre, aztán hál istennek letudtunk minden problémát.

  • Én állok egyedül értetlenül az előtt, hogy egy csomóan Gonalons-nal kezdenének De Rossi helyett?

      • Külföldi romanista oldalakon olvasom, főleg twitteren, de nem egy helyen.

        • Véleményem szerint butaság lenne. De ki vagyok én, hogy megmondjam...

          • Szerintem De Rossival nem volt eddig semmi gond, vannak gyengébb meccsei, de nem hiszem, hogy ne lenne jó megoldás középre.

  • Most olvastam egy kimutatást a mostani átigazolási piacokkal kapcsolatban...
    Érdekes, hogy a Romával kapcsolatban 3 játékos is szerepel a listában.
    Az áron aluli értékesítések mellett Salah és Rüdiger neve, előbbi 69,4 becsült és 50 tényleges míg utóbbi neve mellett 54,2 helyett 39 millió eurós tényleges értékesítés szerepel.
    Az áron felüli értékesítés kapcsán pedig Paredes barátunk van a listán, 12,6 becsült és 27 millió tényleges eladással.
    Mindezen (leginkább az első kettő) ügyeleteket azzal magyarázzák, hogy ezek a Neymar transzfer előtt köttettek meg...
    Érdekes!

    • Ez a CIES-nek a tanulmánya volt, sajnos amikor eladtuk Salahot és Rüdigert, még nem csapott le a "Neymar-ciklon". De ne feledjük, hogy a Rómának időre kellett eladni, hogy egyenesbe tegye az előző pénzügyi évet, különben megint jöttek volna az okosok az UEFA-ból az FFP-vel.

      Amióta eladták Neymart mindenki megőrült, döbbenetes összegekkel dobálóznak. Például 105 millió Dembeléért??? Könyörgöm, miért? Minek?

      Közben azok a szerencsétlenek az UEFA-nál meg az FFP-ről magyaráznak... Nehéz eldönteni, hogy ezek ennyire ostobák, vagy ennyire rosszindulatúak, szerintem egy picit mindkettő igaz. Egy igazságtalan, jogtalan és erkölcstelen szabályozási rendszer, ami szerint az egyik csapat százszor annyit költhet mint a másik és utána elvárnák, hogy versenyezzenek egymással. Ráadásul nem is működik!!! Hogyan is működhetne? Idióták!

      Én sosem voltam a híve a fizetési meg az átigazolási sapkának, de hogyha ez az alternatíva, akkor mégis be kéne vezetni, mert ami most folyik az már nem normális!

      Nem arról van szó, hogy "jaj istenem, csődbe megy majd egy klub és akkor mi lesz?" Ha csődbe megy, hát csődbe megy! Kit érdekel? Már annyi klubot láttunk csődbe menni az évtizedek során és sose jelentett semmit. Ha egy klubnak elég sok szurkolója van, akkor mindig visszamászik az őt megillető helyre, max lehúz 1-2 évet az alacsonyabb osztályokban, közben befutnak a szponzorok meg az új mecénások és minden megy szépen tovább. Például akad még valaki, aki emlékszik a Fiorentina csődjére? Ugye, hogy nem.

      A probléma ott van, hogy ezek a mostani viszonyok meg fogják szilárdítani az erőviszonyokat, kőbe fogják vésni az elitet és végleg ki fogják nyírni azt a maradék kis kompetitivitást, ami még nyomokban megmaradt a fociban. Lassan tényleg ki lehet előre osztani a bajnoki címeket és az első helyeket a kupákon. Persze ki tudja, lehet, hogy én vagyok naiv és ez a cél. :(

      • Ez a cél de nem a végleges. A végleges cél egy összeurópai bajnokság elérése ahova mindenhonnan emelnek egy két nagy csapatot és lényegében egy Super Bowl-ban zárulna a klubfoci (ami amúgy igaz, hogy az NFL gazdaságilag mérföldekkel a klubfoci előtt jár). Amikor ezzel foglalkoztam valami svéd fickó kutatásában írta, hogy egy ilyen bajnokság létrejötte elengedhetetlen. Az, hogy mi lesz a helyi ligákkal jó kérdés. Talán lenne olyan, hogy valaki feljut "Európába" ami szintén egy 20 csapatos rendes bajnokság lenne bajnokkal talán rájátszással mert ugye ez a BL struktúrájának is odavágna és akkor kiesne 5 csapat mondjuk és küzdhetnének az országos bajnokságok bajnokai egy play-offban hogy ki jut fel. Annyira nem is hangzik egyébként szarul, bár azért lenne egy halom nyitott kérdés. Lenne nemzeti bajnok is meg mondjuk a Roma aki a kiesés ellen küzdhetne a legnagyobbak ellen, az hogy ez nekünk jó lenne-e az már más kérdés. Persze nem feltétlen ez a konstrukció valósulhat meg ez csak az én hirtelen ötletem volt de az elitizációs törekvések az UEFA részéről teljesen nyilvánvalóak de az, hogy egy ilyen paternalista "csődkerülő" maszlag mögé rejtik az egészet az egészen hihetetlen.

        • Na igen, sajnos én is pont így gondolom már jó ideje, mert mennyivel gazdaságosabb 20, vagy legyen akár 32, vagy 40 csapattal foglalkozni, mint a mostani ezerrel. Az UEFA azóta építgeti aktívan ezt a "szuper-bajnokságot", amióta anno megszüntette a KEK-et és másodosztályt csinált az UEFA-kupából.

          De én tiszta szívből, őszintén remélem, hogy amikor az a néhány felhízlalt klub majd tényleg meg fogja csinálni a saját kis bajnokságát, akkor ki fogják hagyni belőle a FIFA-UEFA-t! Csak hogy ezek a gazember-szervezetek eltűnjenek, amiért tönkretették az európai focit!

          • nem gondolnám, hogy kihagyják, sőt! A mostani változások egyértelműen a nagy bajnokságokat, a nagy csapatokat cirógatja, akiknek van elég lobbierejük arra, hogy érvényesítsék akaratukat. Emlékszem egy jó 15 éve még ez nem így volt, a nagycsapatok akkor fenyegetőztek egy új liga létrehozásával, mára semmi jele ennek, csak annyi történt, hogy ebbe a társulatba felhisztizte magát a második vonal (Portugália-Hollandia-Belgium-Oroszország stb.). És láss csodát a mostani Bl átrendezés is elsősorban a nagyok mellett ezeket a ligákat érinti pozitívan (persze a keletieket szépen taccsra tette az FFP - ugyanis az tipikusan a ny-eu-i viszonyokra íródott - és az egyéb bunda és rubelválságok, háború).
            Viszont most, hogy szlovén elnök került a székbe, egy picit mérséklődni látszik ez a törekvés. Persze kénytelenek voltak elfogadni az Infantino-féle új BL-rendezést, amihez, most egy darabig nem nyúlhatnak, viszont még a Platini Eb-rendszerét már kikezdte, ami alapvetően nem befolyásol semmit a klubfutballban, csak irányváltozás felé mutat. Kérdés, hogy ez a csoport az UEFA-n belül mennyire lesz erős, hogy visszafordítsa ezt a folyamatot; gyanítom semennyire.

  • Miközben mi itt dicsérjük a Roma "mély" kispadját, a Samp elleni meccsre megint körvonalazódik a szokásos probléma: játékosok hiányoznak. A védelem jobb szélére még mindig nincs senki, Florenzi ugyan játszott a Chape ellen, de 75 perc alatt teljesen kikészült, még nem áll készen egy tétmeccs ritmusára. Karsdorp még ki van zárva, csak a napokban fejezi be az egyéni rehabilitációt, hogy a csapattársakkal tudjon edzeni.

    Bruno Peres lehet a megoldás, a brazil megpróbál ott lenni, de nincs garancia arra, hogy meggyógyuljon a Sampra. A megoldás megint Juan Jesus lehet, áttelepítve jobbra, ahogy az Inter ellen is.

    Közben Manolas játszott a válogatottal Belgium ellen, annak ellenére, hogy egy izomsérüléssel bajlódott, most Rómában izgulnak, hogy mit mutatnak majd az orvosi vizsgálatok. A vége az lehet, hogy Moreno és Fazio fognak játszani középen, de ők fognak utolsónak visszajönni Amerikából és ráadásul a mexikóinak is van egy izomsérülése.

    Sajnos úgy tűnik, hogy a Samp ellen is szükségmegoldásokkal kell majd operálni.

    Ha minden kötél szakad, elképzelhető, hogy De Rossinak kell középső védőt játszania és akkor Gonalons kezdene a középpályán.

    • Kibeba szerencsètlenek vagyunk azt kell mondjam...
      Amit a végén írtál DDR és Gonalons leosztás még jó is lehet!

    • Az még csak hagyján, hogy a Samp ellen hogyan állnak fel. De mi lesz az Atletico ellen? Melyik a fontosabb? Megéri-e kockáztatni pár embert a Samp ellen hogy a BL-re rendbe legyenek? Vagy a Madrid ellen úgy is mindenki pontokat fog veszíteni? Kezdődik... :D

      • Nevessetek ki, rúgjatok belém, köpjetek le (azért csak képletesen), de szerintem a bajnokság fontosabb mint a BL. Tessék, leírtam, ide lőjetek. :)

        • Ha idegenbe lenne a meccs igazad lenne, sőt én pofátlan módon, ha nem büntetnék el se indulnék Madridba Írják be a 3-0t oda ozt jónapot. De sajnos hazai meccs lesz. EDF első BL fellépése. Gyanítom nem vereséggel szeretne bemutatkozni:)

          • Azért nem lehetetlen eredményt produkálni az Atleti ellen, csak szerintem sajnos az Atleti az esélyesebb. De ettől függetlenül, én a bajnokságra figyelnék, mert attól fognak függni a következő szezonok.

        • Én is így gondolom...Ha behúznák a 3 pontot a Samp ellen, az Atletico ellen meg kikapnának 1-0-ra 2-1-re 3-1-re ( semmiképpen sem 7-1-re!!!), én egy szót sem szólnék. Sajnos mivel az első csoportmeccs lesz ezért a spanyoloknak is kva fontos lesz. Ha már biztosan zsákba lenne nekik az első hely akkor talán lazáznának egyet, bár Simeonét ismerve lehet, hogy mégsem. :)

          • Simeone talán az egyik legjobb edző a világon, ha arról van szó, hogy fanatizálni kell a csapatot és az Atlético talán a legjobb csapat a számára. Most hosszabbítottak vele szerződést 2020-ig, ott nem engedik el a sikeres edzőket.

  • Közben jó hír, állítólag Manolas jól van és játszani fog a Samp ellen. :)

    • Király! :)
      A samp és Atleti ellen két sort tervez EDF.
      Ami így nézhet ki:

      Roma anti Samp: Alisson, Florenzi, Fazio, Juan Jesus, Kolarov, Pellegrini, Gonalons, Nainggolan, Defrel, Dzeko, El Shaarawy.

      Roma anti Atletico: Alisson, Bruno Peres, Manolas, Juan Jesus, Kolarov, Strootman, De Rossi, Nainggolan, Defrel, Dzeko, Perotti.

      • Gondolod bedobja Florenzit? Akkor az a sok nyavalygás, hogy még nem 100%, meg még nem bírna el egy tétmeccset, az mind csak ködösítés lenne. :)

        • Könnyen lehet, hogy ez a szokásos nem hivatalos de nagyon közel áll a valósághoz "összeállítás" :)

  • Golarov 1 hét alatt szépen kilőtte a Szerbiát a VB-re. Úgy néz ki jót tett neki a Roma-i légkör. :)

    • Ja, Kolarov nagyon él. Közben Ventura meg csapágyasra hajtja nekünk De Rossit, a spanyolok elleni "erődemonstráció" után, most fényes diadalt arattak 1-0-ra, a félelmetes Izrael felett, DDR pedig megint kapott 90 percet.

      Apropó válogatottak, állítólag Rómában várják Manolas ügynökét, hogy megejtsék a szerződéshosszabbítást. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ebből mi lesz.

      • Daniele..baszki már meccs közben láttam hogy ez lesz. Jah és kb egy perc nyugta nem volt, néznék egy statisztikát hogy hányszor ért labdába. Nekem úgy tűnt hogy kb 5 másodpercenként....Biztos jót tett neki.

        • A legaranyosabb az egész olasz válogatottban a Ventura mester, miután az olaszok ezer éve ki sem kaptak a vb selejtezőkön, most az öreg azt magyarázza, hogy teljesen normális a pótselejtezőn kijutni.

          Venturának lehet, hogy normális, neki eddig a Napoli meg a Torino volt a pályafutása csúcsa, de az olaszok azért nem ezt szokták meg. Tény, hogy a "nagyon okos" FIFA képes volt egy csoportba sorsolni az olaszokat meg a spanyolokat, azok ellen pedig senkinek sem egyszerű, de azért az olaszoknak pótselejtezőre menni akkor sem normális.

          • A FIFA világranglista alapján osztják be a kalapokat. Mi a második kalapban kaptunk helyet, így kaptuk a spanyolokat. Az más kérdés, hogy miért vannak az olaszok ennyire visszacsúszva, mikor évek óta selejtezőn nem kaptunk ki és a Világeseményeken sem valltunk szégyent. A 16-os EB-n is elég messzire jutottunk és ha a bocsánat mindenkitől, de számomra köcsög németeknek nincsen mákjuk, hogy büntetőkkel kiverjenek, akkor nagy valószínűség szerint behúztuk volna az aranyérmet is.

            Ettől függetlenül persze még ki lehet jutni a VB-re, de őszintén szólva én teljesen nyugodt vagyok, mert bízom benne Olaszország nélkül lehetetlen megszervezni egy VB-t! Ha pedig még sem sikerülne, akkor az előrejelzett derűlátásom fog beigazolódni, miszerint Ventura nem alkalmas a szövetségi kapitányi posztra. Amikor sokáig ilyen pályán észrevehetetlen Édereket erőltetett a kezdőben, miközben a mi Fáraónk a tv-ből kellett nézze a meccseket, akkor nekem senki ne mondja, hogy professzionalitás jellemzi a szakmai stábot. De nem is kedzek bele..:) Reméljük kapunk egy verhető ellenfelet, akin keresztül mi is jogot kapunk a részvételre.

          • Az a FIFA ranglista egy nagyon ügyes találmány! Látszik rajta, hogy bevetették a svájci sajtköpülők és műlesiklók évszázados szakértelmét, amikor megszülték. De meg is lett az eredménye, senki sem vonhatja kétségbe a FIFA/Coca Cola rankinget, amikor olyan országok vannak a top 10-ben mint Svájc vagy Lengyelország! Vajon a kólagyár Atlantában tudja, hogy mekkora baromsághoz adta a nevét? Kétlem. :D

          • Érdekes a ranglista maga, mert a közelmúlt eredményei súlyozva jelennek meg benne (pontosan nem is értem hogyan), ami lehetővé teszi, hogy mondjuk 1 jó világesemény és 1 jó selejtező után az első 20-ba simán belefér az adott csapat. Nem is hasonlít az UEFA könnyen átlátható, de egyértelműen a nagyoknak kedvező klub koefficiens listájára, ahol lenne értelme ennek a rendszerenek.
            Egyébként nem értem a felháborodást: 1, mi Roma szurkolók vagyunk, tehát, ha valakit nem hívnak be a válogatotba tulajdonképpen nekünk az még jó is.
            2, a squadra azzurra sosem a legjobb olasz keretet jelentette, hanem az edző elképzelését, és ahhoz képest milyen játékosokra van szüksége. ElSha ezek szerint ugyanolyan pados Venturanal, mint Contenál volt, viszont Eder - gondolom több mezőnymunka miatt - inkább kezdő.
            3, szerintem nem szégyen a spanyol válogatotttól kikapni és mögötte végezni, tulajdonképen csak ez az egy meccs van, ami nem sikerült igazán jól: 1 döntetlen és 1 veresége van a csapatnak, mindkettő a spanyol ellen a többit behúzták. Szerintem ez nem rossz statisztika
            4, a talján válogatott sosem a gólgazdag brillírozásáról volt híres, néha nyert sok góllal, de többségben a masszív csapatjátékra épített, amiben most sem változott.
            5, a pótselejtezőn É-Iroszág, Montenegro, Bosznia, Wales, Izland lehetőségek vannak, akiket, ha nem ver meg az olasz válogatott nagyobb szégyen, mint Spanyolország mögött végezni.

          • Persze, papíron mindig is a spanyolok voltak az esélyesebbek az első helyre. De akkor is mulatságos hallgatni Ventura magyarázkodását. Egyébként nem lenne ellenszenves, de mindig volt benne valami furcsa hozzáállás a Roma ellen, amikor ellenünk játszottak a csapatai mindig különösen fel volt tüzelve.

          • biztos egyszer lehúzták egy fényképért a gladiátornak öltözött bohócok a Colosseumnál ;)

          • Hú, amikor a Romáról beszélek én is a "mi"-t használom, emellett nemzetközi mérkőzéseken az olaszoknak szurkolok, de sosem tudnék rájuk úgy hivatkozni, hogy "mi".

  • Lassan beverhetnénk azt a tálca löwenbrau-t, amit vesztettem :) És ahogy a mester tanította: Jó képet vágok hozzá és főképp állom a fogadást ;)

Related Post