X

Atalanta-Kolarov 0-1

A Roma győzelemmel kezdte a Serie A idei kiírását, Kolarov első félidőben szerzett szabadrúgásgóljával sikerült idegenben győzni 1-0-ra Bergamóban az Atalanta ellen.

Kolarov gólöröme

Amikor megláttam az idei bajnokság sorsolását, kirázott a hideg. Rögtön Bergamóban kezdünk, az Atalanta otthonában, ahova finoman fogalmazva se nyerni szoktunk járni. Utoljára valamikor 5 éve vertük meg az Atalantát idegenben, ehhez vegyük hozzá, hogy tavaly 1, azaz egy darab kemény pontot sikerült megmentenünk az Atalanta elleni két meccsről és könnyű belátni, hogy nem volt sok okunk az örömre a sorsolás után. De ennél sokkal többről van szó, az olasz médiában a Rómát már eltemették a meccs előtt. Mindenki és mindenkinek a nagymamája is elmondta, hogy ha a Rómának szerencséje lesz, akkor esetleg megúszhatja egy döntetlennel, de tényleg mindenhol a Roma bukását jósolták. Szerencsére a focit nem közvélemény kutatásra, hanem gólra játsszák.

Így álltak fel a csapatok:

ATALANTA (3-4-1-2): Berisha; Toloi, Palomino, Masiello; Hateboer, Cristante (75′ De Roon), Freuler, Gosens; Kurtic (70′ Ilicic); Gomez, Petagna (58′ Cornelius)

ROMA (4-3-3): Alisson; Peres (81′ Fazio), Manolas, Juan Jesus, Kolarov; Strootman, De Rossi, Nainggolan; Defrel (74′ El Shaarawy), Dzeko, Perotti (85′ Pellegrini)

Totti pedig a lelátón foglalt helyet.

Nálunk természetesen még mindig nincs Florenzi és Karsdorp, jó hír viszont, hogy El Shaarawy már meggyógyult és be is tudott állni az utolsó 20 percre. Az Atalantából meg Spinazzola hiányzott, aki úgy döntött, hogy inkább otthon marad, mert ő már a Juventus hívására vár.

Már a mérkőzés elején sejthettük, hogy nem lesz könnyű dolgunk, az Atalanta letámadta a Roma labdavivőit és Gomez már a 4. percben próbálkozhatott, kihasználva Manolas hibáját, de szerencsére a lövése középre ment. Dzeko válaszolt az Atalantának, Strootman szép passza után, de a bosnyák lövése pontatlan volt.  Majd Petagna próbálkozott, Gosens beadásából, de Alisson ezt is könnyedén védte.

Dzeko most kivételesen nem lőtt gólt

Aztán a meccs picit lelassult és a Roma ébredt fel először, a 23. percben Bruno Peres indította Defrelt, de a francia lövése, kiszorított helyzetből, csak az oldalhálót találta el. Majd megint jött az Atalanta, természetesen a „Papu” Gomez vezetésével, aki pár perccel később Kurticot szolgálta ki, aki viszont nem találta el a kaput. Alig pár másodperccel később, megint Manolas hibájából, Petagna lőtt kapura, de De Rossinak sikerült hárítani a lövést.

Kolarov: „Először magasan akartam rúgni, de aztán láttam a kapus helyezkedését, a magas sorfalat, gondoltam, hogy egy magas lövést várnak, szóval az utolsó lépésnél meggondoltam magam és inkább laposan rúgtam.”

Elérkezett a 31. perc, Nainggolan pedig kiharcolt egy szabadrúgást ígéretes helyzetből. A Corriere dello Sport úgy fogalmazott, hogy Kolarov letette a névjegyét és tényleg, a szerb ravaszul végezte el a szabadrúgást, laposan lőtte el, a felugró sorfal alatt. A lövés talán nem volt túl erős, viszont klinikai pontosságúra sikerült és Berisha nem érhette el: 1-0 a Rómának. Az első félidőben már nem sok minden történt, egy lassúra sikerült Gomez szabadrúgáson kívül, amit Alisson könnyedén védett.

Ünneplés Kolarov gólja után

A második félidőben a csapatok változatlan felállásban léptek pályára. Annyi változás történt, hogy az Atalanta megpróbálta fokozni a ritmust és jöttek is a helyzeteik, vagy talán helyesebb próbálkozásokról beszélni. Először Petagna próbálkozott a tizenhatoson belülről, de a lövése gyengére sikerült, végül ez lett Petagna utolsó akciója, az 58. percben Gasperini leszedte és a helyére érkezett a dán Cornelius. Ekkor a Rómának is volt egy pár próbálkozása, kihasználva az Atalanta néhány védelmi bizonytalanságát, de sem Dzeko, sem Defrel nem tudtak élni a lehetőséggel.

 

Nem ez volt  Manolas legjobb meccse, több hiba a labdakihozatalnál, stb. Aztán összekapta magát, a végén még jobb bekket is játszott, bár nem sok sikerrel. Itt éppen a „Papu” Gomezzel fogócskáznak.

Ahogy teltek a percek, az Atalanta szerkezete lassan kezdett szétesni, de a Roma továbbra sem tudott élni a lehetőségekkel, pontosabban a Roma sem tudott kialakítani igazi helyzeteket. A 69. percben volt egy Kolarov szabadrúgás, amiből Dzeko próbálkozott, sajnos hiába.

Aztán Gasperini bevetette Ilisicet és pont a volt Fiorentina játékos előtt adódott a meccs legnagyobb helyzete, amikor a szokásos Gomez beadása Freuleren változtatott irányt és Ilicic szűk fél méterre a kaputól telibe találta a kapufát. Közben a 81. percben Bruno Peres lesérült, egy izomsérülésnek tűnt és mivel a Rómának ugyebár most nincs bevethető jobb szélső védője, Fazio állt be a sérült brazil helyére, Manolas pedig kihúzódott a jobb szélre. Az Atalanta már addig is inkább a jobb oldalunkon támadott, nagyon hamar rájöttek, hogy Kolarov oldalán nem érdemes próbálkozni, de Bruno Peres kiválása után a védelmünk jobb széle életveszélyes lett.

Di Francesco győzelemmel debütált

Ekkorra az Atalanta már teljesen kitámadott, a kezdeti játékrendszere már nyomokban sem létezett, de ma a Rómánál nem nagyon működtek a kontrák sem. Ennek ellenére a Roma a 91. percben lezárhatta volna a meccset, sajnos az időközben beállt El Shaarawy önzetlen akart lenni és a passza Dzekónak elakadt Berishában. Más már nem nagyon történt, a meccs az Atalanta elvakult és haszontalan rohamaival ért véget 5 perc hosszabbítás után.

Egy ritka ocsmány meccset láthattunk! A játék gyakorlatilag nem a szép megoldásokról, hanem a hibákról szólt. Mindkét csapat rengeteg hibával játszott, a Roma labdakihozatala kritikán aluli volt és nehéz lenne megítélni, hogy ebben mennyi érdeme volt az Atalantának. Ráadásul több játékosunknál megfigyelhető volt, hogy fizikailag is gondok vannak, bár ezt nyilván betudhatjuk a szezonkezdésnek. Aki viszont jobban játszott a meccs végén az Nainggolan volt, ő inkább az első félidőben volt a mélyponton.

Juan Jesus nagyot játszott

Szerintem a legjobb egyértelműen Kolarov volt, nem is kérdés, egy dolog a gólja, ami 3 pontot ért, de ráadásul több szép megoldása is volt. A meccs előtt én izgultam Juan Jesus miatt, ehhez képest szerintem ő lett a második legjobb játékosunk, figyelem és agresszivitás, főleg a második félidőben.

A legjobb dolog amit el lehet mondani a Rómáról, hogy képes volt kapott gól nélkül lehozni a meccset. Szerintem ez a 3 pont aranyat ér, az Atalanta se volt ugyanaz a csapat, amelyik tavaly meg sem állt a negyedik helyig, ott is sok változás volt, de ennek ellenére nyertünk egy számunkra különösen nehéz pályán és majd meglátjuk, hogy ez rajtunk kívül még kinek fog sikerülni. A meccs előtt uralkodó pesszimizmus után büszkék lehetünk a csapatunkra, akik odatették magukat és valahogy kibírták az Atalanta megszokott meccsvégi rohamait is.

Roma szurkolók Bergamóban

Szóval nyert a Roma, öröm és boldogság, jövő héten pedig majd meglátjuk, hogy mire lesz ez elég az Inter és a mi „néhai” kopasz mesterünk ellen, addig is forza Roma mindenkinek!

nemvoktrendi:

View Comments (70)

  • Csak az eredmény a lényeg. Több pontot szereztek a srácok mint a tavalyi két Atalanta meccsen összesen. Remélem a többi "nagy" csapatnak nem lesz ennyi szerencséje mint a Rómának tegnap. Gyanítom nem sokan fognak nyerni Bergamóban. Max. ha majd elkezdődik az EL aztán egy kicsit elfogy nekik a Kraft.
    JJ nyomott tegnap egy hibátlant!
    Amúgy ehhez az EDF féle taktikához kva jó erőnlét kell, ami még nincs. Meccsről meccsre majd jön az is.
    Interék most rózsaszínben látják a világot, pedig ez az idei Fiorentina az árnyéka sem a tavalyinak. Nem baj hadd higgyék csak hogy minden fasza. :D
    Apropó ki lesz jövő héten a jobb bekk? Vagy átállnak 3 védőre?

    • Jó kérdés! Bruno Peres sajnos nem úgy nézett ki, mint aki jövő héten játszani fog. Annyira jellemző, hogy pont azon a poszton sérült le valaki, ahol nincs cserénk. Egy pár hónap múlva lesz legalább 3 játékosunk is oda, de most egy sincs, hát nem "vicces"? Ráadásul pont amikor Perisiccsel kell majd ott fogócskázni... Basszus!!! :(

      Szerintem az lesz amit te mondasz, hogy 3 védő. Egyrészt EDF korábban is ezt csinálta, amikor a Sassuoloban elfogytak a játékosok, megváltoztatta a felállást. Másrészt nincs nagyon alternatívánk, nincs egy olyan játékos, akit oda lehetne erőszakolni. Esetleg Kolarov át jobbra és akkor Juan Jesus balra? Nem hiszem, inkább 3 védő, Juan Jesus balra, Manolas jobbra és Fazio középre. Defrel szegényke pedig meg fog őrülni ott jobbra. :(

      • Közben olvasom a szurkolók okosabbik része a tegnapi meccs után csak kikezdte Kolarovot! Komolyan, hogy ezekkel a buta egysejtűekkel nem lehetne kezdeni valamit?

        • Én úgy vagyok Kolarovval, hogy egyrészt sosem volt egy meghatározó nagy sztár a pizsamásoknál, sosem ő volt a hangadó, a szimbólum, tisztességgel tette a dolgát és én nem emlékszem olyan megnyilvánulásokra a részéről a Roma ellen, amikkel átlépte volna a jó ízlés határát. Másrészt átesett egy hosszú "tisztító kúrán" Angliában, szóval már lekopott róla a Lazio, de fogalmazhatnánk úgyis, hogy a Laziós múltja már elévült. :)

          De lenne itt még valami, amiről eddig nem beszéltünk. Mind emlékszünk, arra a hírhedt Lazio-Inter meccsre, amikor az "unokatesóink" kimentek szurkolni a saját csapatuk ellen, az volt az "Oh no" transzparenses meccs. Azután Kolarov páros lábbal betámadta a szurkolókat, olyan kifejezéseket használt, hogy "őrültség", meg "hülyeség". És akkor Kolarov sok madarásznak ellenszenves is lett és még azt sem merném kizárni, hogy akkor távolodott el a Laziotól. Elképzelhetőnek tartom, hogy ha nincs az a meccs, akkor most nem jött volna a Rómába.

          Szerintem most kötözködni Kolarovval a Lazio miatt teljesen felesleges. Most már itt van, a Rómában játszik és lehet, hogy sosem lesz a kedvenc játékosom, de nem is fogom arra pazarolni az időt és az energiát, hogy felemlegessem a Laziós múltját. Ráadásul még jól is játszott, szóval szerintem jár neki a dicséret.

    • Lehet, hogy a Fiorentina nagyon meggyengült, de az Atalanta se erősödött Kessié, Conti és (hamarosan) Caldara távozásával.

      Elég rossz ez a sorsolás, hogy ilyen korán jön Spalletti Intere, mert esély sincs arra, hogy önbizalmat szerezzenek a srácok. Félek hogy beülünk egy hasonló mérkőzésbe mint a Celta ellen, ami eléggé visszavethet minket. Az egyetlen kiutat talán az jelentené, ha Monchi végre összekapná magát és szerdáig hozna egy védőt és egy támadót Salah helyére.

  • Kolarov parádé volt, haragszom is magamra, amiért nem örültem neki az elején. Kicsit aggódom, hogy mi lesz, ha Emerson felépül, mert nagyon szeretem a srácot. Persze nem baj, ha van két pazar balhátvédünk, csak kapja meg mindenki a maga játékidejét. Nem tartozik a cikkhez, de megnéztem mit tud ez a Schick gyerek, nagyon penge a srác, nem tudtam, hogy ennyire trükkös forma, örömmel látom, ha végül ő lesz a kiválasztott. Mint egy falat kenyér, úgy kell nekünk egy csodabogár, aki ilyen váratlan dolgokra képes. Jól látszott ez tegnap is.

    • Emerson még nagyon messze van, ahogy Florenzinél és Strootmannál is láthattuk, a keresztszalag nem játék. Én úgy fogom fel, hogy hála Kolarovnak, Emerson nyugodtan koncentrálhat a gyógyulásra, nem kell kapkodnia.

      Meg azt se felejtsük, hogy Kolarov már nem fiatal és a szezon hosszúnak ígérkezik. Ideális esetben, amikor Kolarov majd elfárad, addigra ott lesz a meggyógyult Emerson Palmieri. Szóval szerintem ezzel nem lesz gond.

      Sokkal érdekesebb a jobb szél kérdése. Ott volt a gyógyulgató Florenzi és akkor igazoltak a nyakára egy Karsdorpot, aki csak kb. vele egy időben lesz bevethető, sőt, most úgy néz ki, hogy Florenzi hamarabb fog visszajönni. Ez nekem nem tűnik túl logikusnak.

      Nem inkább egy azonnal bevethető jobb bekk kellett volna? Csak arra tudok gondolni, hogy a hollandok átverték a Rómát és elbagatellizálták Karsdorp térdsérülést. Ugyanakkor meg a Roma azt mondja, hogy tudott az állapotáról és minden a tervek szerint halad. Ez volt a terv? Hogy a szezon elején van két sérült játékosunk a posztra, utána meg majd hárman fognak dulakodni egy helyért a kezdőben? Közben még mindig nincs egyetlen igazi bevethető jobb szárnyunk se. Nem értem!

      • Plusz Emerson-t simán el tudom képzelni a középpálya bal oldalán is.

      • És én vhogy úgy emléxem, hogy amikor megvettük Karsdorpot (szerintem jún. vége, júl. eleje lehetett), akkor az volt a hír, hogy 3 hét múlva már játszhat. Azóta eltelt másfél hónap és kiderült, hogy majd másfél hónap (év?) múlva lesz bevethető. Na akkor mi is van, ki néz hülyének, kit?

    • Én Schick leigazolását még mindig nem értem. Lehet, hogy penge a srác, de a kérdés még mindig nem dőlne el, hogy ki lesz a jobb szélsőnk? Schick lehet hogy jobb oldalról szokott indulni, de EDF rendszerében ott védekezni is kell majd és ezen a poszton még nem szerepelt soha, kísérletezgetni meg már nincs nagyon lehetőségünk, bajnokság, BL stb. Valószínűbbnek látom, hogy Schick lenne Dzeko alternatívája, Defrelt pedig visszanevelik szélsőnek.
      A másik dolog, hogy gyakorlatilag Defrel és Schick egy kategória abból a szempontból, hogy mindkettő bal lábas csatár aki tud szélen is játszani akár. Kérdem én akkor minek kellett ide Defrel 20+ millióért, sőt ketten összesen több mint 50 misibe kerülnek majd, de egyikre sem tudom azt mondani, hogy tuti kezdő lesz.
      Tehát jobb oldalra ott lesz Defrel aki nem szélső, Schick aki nem szélső, Florenzi aki sérülésből tér majd vissza és lehet, hogy hosszú távon inkább jobb bekk lesz, és ott van még a fiatal török aki ígéretesnek tűnik, de EDF még nem nagyon bízik benne ahogy elnézem, mert tegnap előbb küldte be a félig sérült El Shaarawyt és Pellegrinit a két szélső cserének mint őt. Jobb szélre lesz 4 ember, de jelenleg mind vész megoldásnak tűnik.
      És még kell egy középső védő is nem utolsó sorban. JJ tegnap tényleg jó volt, de nem vagyok benne biztos, hogy az egész szezonban ilyen kiegyensúlyozott lesz.
      Juve idén is jó lesz, ahogy a Napoli is, az Intert Spalletti nagyon összerakta, Milan hármasával rúgja a gólokat, mi meg még azt találgatjuk melyik játékosunk hol szerepeljen majd. Lesznek még itt gondok azt hiszem a szezon elején.

  • Nah ezért bánom Rüdiger eladását, gyors kompakt, minden poszton bevethető játékos. Manolast adtam volna el, ha már választani kell.
    hiába a 3 védő akkor is kell valaki aki a jobbon futkározik fel alá. Fáraót el tudom képzelni itt.

    • El Shaarawy jobbra? Én nem hiszem, ti emlékeztek olyanra, amikor jobb oldalt játszott? Szerintem a Manolas-Fazio-Juan Jesus trió fog játszani hátul, a szélen meg majd Defrel fog futkorászni.

      Vagy akkor már inkább Nura, róla se feledkezzünk meg, hiszen ő pont jobb bekk lenne. Csak én kétlem, hogy bevetnénk pont az Inter és Perisic ellen.

      • A kopasznál volt hogy a 3-5-2ben ő volt a szárny védő bal oldalon, de mivel jobb lábas inkább jobbon is simán eljátszaná, bárnem éppen Perisic-el szemben

        • Szerintem akkor már inkább Perotti jobbra, ahogy tegnap az Atalanta ellen is játszottunk a cserék után.

    • Hatalmas!!! Hamar megbánta, hogy szétkúrta a saját székét, mert már csak a karfára tudott leülni. :)

    • Igaz volt több szituáció, amikor én sem voltam épp nyugodt, de most nem ugrik be melyik helyzet után mackósodhatott be így?

      • Nem akkor, amikor elment keresztbe egy labda a hosszabbításban, és nem találta el fejjel talán Ilicic? Vagy esetleg valamelyik elbaszott kontránál.

        • Tényleg, azt el is felejtettem! Ott vajon mire gondolt Ilicic? Mit akart csinálni? :D

          És gondoljatok bele, egy időben volt egy olyan "filozófiai irányzat" is, amelyik le akarta igazolni Ilicicet a Rómába!!! Én már akkor se értettem, hogy miért, de most már ki merem jelenteni, hogy azt is megúsztuk! :D

          • Nem Ilicic volt, ő a kapufát rúgta 30 centiről egy beadást követően. :D
            A "felhő-majdnem fejes" a szőke, melír jobb védő volt, nem ugrik be a neve...

          • Ja bocs, akkor összekevertem. De nem baj, így se rossz, ahogy a suszter mondta, amikor elhibázta a dobást és a fia helyett a feleségét találta pofán a sámfával. :D

            A lényeg, hogy Ilicicet ide ne hozzák! :D

          • Hát az zseniális volt, stilszerűen a tabaccheria-caffetteria-ban néztem ahol mondjuk a népet jobban érdekelte a helyi puttósorsolás de majdnem hangosan felröhögtem :D

          • Nem az nem Ilicic volt! Tudom melyikre gondolsz amikor a 30 centire a földtől lévő labdát akarta megfejelni a srác. Ő szerintem nem Ilicic volt.

          • Én őt nagyon bírom amúgy, de valami lehet vele, ha sehova se tudja beverekedni magát.

      • Annak örülök, hogy őrjöng, mert eddig olyan halvérűnek láttam, gondoltam. Rómába ilyen edző kell, aki ha kell szétrúgja a seggét bármelyik "sztár"-nak, ha lazsál. Szóval csak így tovább EDF! :D

  • Az Inter ellen már lennie kéne egy kezdő szélsőnek. Azért emiatt én már aggódom.

    • Jogos, bár én úgy alapból a (nem lévő) játékunk miatt is aggódom!
      Semmi ötlet, semmi elképzelés nem volt. A kp.- nk konkrétan "kivonta" magát a játékból hosszú percekig! Strootman és Defrel nevét volt, hogy 20 percig nem hallottam....
      Támadásink zöme abból állt, hogy felíveltük a labdát, annak is jó részét rosszul, rossz helyre. Sokat elmond, hogy a meccs embere a sokak által "kiutált" és totálisan balfasznak tartott JJ lett és az "exkommandós-légiós" Kolarov...!
      Én leginkább emiatt aggódom.

  • 38 milkát ajánlottuk Schickért de ő inkább a sintért választaná...

    • Szerintem fogjunk kezet vele és gratuláljunk neki az új milánói csapatához. Spalletti úgyis szereti bevetni a fiatalokat, biztos jó helye lesz ott neki.

      • hahaha ez jó, hát igen, bár mondják, hogy nagyon ígéretes meg jó játékos, bizonyított is már de most látom hogy itt nagy licitháború van, megint egy játékos akit a juve kezei körül ragadnánk el egy jó szezon után... nehogy 3 év múlva ő is mexikó fele tartson.

      • Én is ezt olvastam, bár hozzátenném, hogy állítólag, szóval még nem kell túl komolyan venni. Ha igaz, akkor az Internél gondok vannak a pénzügyi fair play-el, ezért nem tudták még megvenni, de most olvastam olyat is, hogy rajtunk kívül a Juve is visszatért a játékosért.

  • Mivel népszerű vélemény, hogy idén Spalletti volt a legnagyobb veszteségünk megfogalmazódott bennem, hogy ebben mi a fura. Mindennel ellentétben az edzőknek csak fizetése, kifejezett "ára" nincsen. Ami azért érdekes lenne beárazni az edzőket. Nyilván más kategória de mennyire furcsa és zavaró volt, hogy EDF-nek volt egy 3 milliós átigazolási ára. Persze ugye edzőket nem szokás időközben elcsábítani max kirúgni ezért is más kategória csak érdekes lenne hogyha a játékosárak ismeretében valami sportújság csinálna egy olyat, ahol megpróbálná számszerűsíteni az edzők egy kerethez hozzáadott értékét.

    • Olaszoknál van egy mondás, már nem tudom, hogy ki mondta először, de elég gyakran elhangzik. Valahogy így szól: "Egy jó edző hozzá tud tenni 10%-ot egy csapathoz, de egy rossz edző el tud venni 90%-ot egy csapatból."

      Ez nyilván csak egy poén, de azért van benne valami igazság, például nézzétek meg Luis Enriquét nálunk és nézzétek meg pár évvel később a Barcában. :)

  • Hivatalos: Iturbe kölcsönbe került Tijuanaba, bizonyos feltételek teljesülése esetén 5m-ért veszik majd meg

    • A romanista hírportálokon azt írják, hogy a Juve szeretné, de Strootman megint elhajtotta őket. Az egyik elemző fel is sorolta, hogy miért nem igaz.
      1. A Roma nem akarja eladni és most nem is kell annyira a bevétel.
      2. Az a híresen hírhedt 45 milliós kivásárlási záradék augusztusban nem érvényes.
      3. Strootmannak esze ágában sincs elmenni.
      Én egy ideje már semmin se lepődnék meg, kész vagyok elhinni mindent és mindennek az ellenkezőjét, de szerintem ez a "hír" még mindig erősen hápog. :)

Related Post