X

Torino-Roma 3-1

Elszenvedtük a második vereségünket a bajnokságban, a Juve és a Napoli megléptek.

Belotti sajátságos gólöröme

Nagyon nincs kedvem kitalálni egy címet ehhez a poszthoz, az eredmény mindent elmond. Most nem lehet hivatkozni semmire, meddő mezőnyfölény, kihasználatlan helyzetek és egy cinikus Torino megbüntetett minket.

Ugyanaz a csapat kezdett mint a Fiorentina ellen, amelyik már akkor is kikapott és megint kikaptunk. Egy 4-2-3-1, Dzekoval az élen, Salahval és Perottival a széleken és Nainggolannal, aki fellép a támadásoknál. Elméletileg ez remek, de a gyakorlat megint ránk cáfolt.

Túl törékenyek vagyunk, elsősorban a védekező fázisban. Eddig többnyire sikerült az eredményes támadó játékkal kompenzálni a védelmi megingásokat, ma nem sikerült. A Torino jobb volt. Gondoljunk csak bele, 1990 október 7 óta nem tudtak nyerni a Roma ellen a saját közönségük előtt, még Ottavio Bianchi (ki???) volt a Roma edzője.

Belotti gólja

Pedig a helyzetek megint megvoltak, nagyon erősen kezdtünk, Dzeko majdnem… Nainggolan messziről… Aztán jött Belotti, aki rögtön a 9-ik percben kihasználta a lehetőséget és vezetést szerzett a Toronak. És még nem volt vége, a 13-ik percben Iago Falque lőtt egy kapufát, Belotti passza után, végül Szczesny-nek kellett csodát tenni, hogy ne legyen azonnal 2-0.

Pedig néha kimondottan szépen játszottunk, néha szemet gyönyörködtető megoldásaink voltak, de nem voltunk elég konkrétak. Dzeko szinte folyamatosan veszélyesen játszott, de túl sokat hibázott. Hátul viszont szinte végig törékenyek voltunk.

Dzeko vs. Hart. Az mennyire vicces, hogy a mezeladások szerint Hart a nagy sztár a Torinóban?

A második félidőben beállt Totti, De Rossi helyére, a Torino szurkolók pedig megtapsolták, tehát még isten igazából haragudni se tudok rájuk. De a játék képe nem igazán változott, Dzeko fejesét szokás szerint Hart kivédte és az 51-ik percben Benassi már egyes-egyedül volt a tizenhatosunkban, amikor is Florenzi az utolsó utáni pillanatban bemutatott egy csodás szerelést.

De ami késik nem múlik, alig egy perccel később Bruno Peres leterítette Belottit a tizenhatosunkban és tizenegyes, amit a mi „néhai” Iago Falquénk értékesített és már 2-0 a Torinónak, pedig Szczesny majdnem kivédte.

Falque gólja

Aztán De Silvestri leterítette Perottit a másik tizenhatosban, mi is kaptunk egy tizenegyest, amit a Capitano rendkívül magabiztosan értékesített, ez volt Totti 250-ik gólja a Serie A-ban. Tehát 2-1 volt az eredmény és én marha elkezdtem reménykedni, hogy hátha… De sajnos a Roma veszélyesen kitámadott, hátul hatalmas területet hagyott, a 65-ik percben pedig egy kontra végén megszületett Iago Falque második és a Torino harmadik gólja. Hab a tortán, hogy a mi egykori spanyolunk lövése megpattant Fazio lábán és természetesen a labda a kapunkban landolt, csak mert mázli…

Spalletti mester megpróbálkozott mindennel, lecserélte Nainggolant, bezavarta El Shaarawy-t és így a Roma „szuper-offenzív” lett. De nem sikerült újra nyílttá tenni a meccset, sőt, valójában volt egy pár elpuskázott Torino ziccer és Szczesnynek is be kellett mutatnia még egy pár szép védést, hogy a teljesen kitámadó Roma ne kapja meg  a negyedik gólt is.

Iago Falque öröme. Merje csak azt mondani valaki, hogy a volt romanisták nem játszanak jobban ellenünk. Nyíltan körberöhögöm az illetőt!

Nincs nagyon mit mondani, megmérettettünk és könnyűnek találtattunk. Közben a Juve már +5-re, a Napoli meg +4-re jár.

nemvoktrendi:

View Comments (10)

  • Nagyon érdekelne, hogy mi az akadálya egy stabil Roma védelemnek, mert emberre szerintem nem állunk rosszul sem a középpályán, sem hátul. Annyira biztos nem, hogy az egy hónapja gólképtelen Torino ötpercenként ziccerbe kerüljön.

    • A védelemben az utolsó "jó hír" az volt, hogy Vermaelennél hivatalos lett a "pubalgia" magyarul mondva vagy meggyógyul vagy nem, a végén még igaz lesz az a rossz vicc, hogy egyszerre jönnek majd vissza Rüdigerrel. Apropó Rüdiger, az ő és Mario Rui helyzete ismert, beszélni is kár róla.

      Közben Juan Jesus állítólag nem teljesen egészségesen játszotta azt a pár meccset, a közismert eredménnyel. Nem tudom, hogy mi igaz ebből a legendás sérülésből, de az tény, hogy a tekintélye a bányászbéka segge alá süllyedt. Emerson Palmieri viszont jól van, hogy ez mennyire jó hír, azt mindenki döntse el szabadon.

      Tehát marad a fáradhatatlan Manolas, meg Fazio, aki ha mindenki jól lenne kb. a negyedik lenne. Marad Florenzi az unalomig ismert erényekkel és hiányosságokkal, meg Bruno Peres, aki viszont egyre inkább átkerült a bal oldalra, ahol egyre szürkébben játszik, mintha az ellenfelek felmérték volna, hogy mit tud és nagyon szépen megtanulták kezelni.

      Ja és ne feledkezzünk meg Seckről se, aki tavaly még pizsama-kék mezben vitézkedett az ifikkel, a jövő nagy ígérete, de nagy kérdés, hogy most mit lehetne vele kezdeni a felnőtt csapatban.

      Ha ehhez hozzávesszük a De Rossi és Paredes által mutatott bizonytalanságokat, inkább az a kérdés, hogy mitől lenne stabil a Roma védelme? És azt is tudom, hogy ez nem mentség semmire, mert papíron a Florenzi-Manolas-Fazio-Peres sor is erősebb például a Torinónál, de úgy is nézhetjük, hogy az idén hetente más védelemmel próbálkozunk és eddig még egyik se vált be igazán. :(

  • Minden nap dupla edzés lesz a srácoknak a héten..... Ezek a Spallo szavai.... Jah és hogy valami változtatások lesznek.

    • Itt nagy változás akkor lenne, ha Dzeko éppen most csekkolna be Fiumicino-n egy Új-Zélandra tartó gépre, illetve ha Perest visszatenné jobbra, Secket meg kipróbálná a balon. Paredest meg sűrűbben, hosszabb ideig akarom látni. Perotti helyett a balon pedig inkább Sárit nézném.

      • Dzeko-s részen kívül mindennel egyetértek. Ugyanez. Seck gyerek a felkészülési meccseken is eléggé dinamikusnak tűnt. Sőt még azon is gondolkoztam hogy De Rossit simán visszatenném a Manolas mellé, Juant meg ki a bal oldalra. Peres, Manolas, De Rossi, Juan. Előttük meg egy Strootman, Peredes kettős. Na mindegy majd az öreg megoldja, azért fizetik....

  • Amúgy szerintetek az normális dolog ha egy elkényeztetett focistafeleség elkezdi osztani az észt a sajtóban? Pont most?! Nem akkor mikor megy a szekér hanem akkor amikor alapból is káosz van.....Bravó! Nagyon okos lépés volt...

    • Csak mert nem tudtuk, hogy mi hiányzik. Megjött ez a végtelenül okos hölgy, egy ragyogó zseni, aki jól megmondta a tutit. Mit lehet erre mondani? Nagyon sok boldog szülinapot Capitano, köszönünk mindent. Remélem az asszonypajtás most boldog és mindenki jól érzi magát. Mi szurkolók nem vagyunk annyira boldogok, de ki nem sz@rja le, lényeg hogy ti jól vagytok. :(

Related Post