X

BL főtábla a tét!

Kedden már harmadik tétmérkőzésén lép pályára az őszi szezonban Spalletti csapata. Következik az idei szezont nagyban befolyásoló, Porto elleni visszavágó. Az első mérkőzés döntetlenje némi reménnyel kecsegtet, de kezeljük egyelőre helyén a dolgokat. A Porto bár lassan ébredt fel a hazai találkozón, és a kiállítás is segített rajtuk, de a mérkőzés utolsó harmadában már komoly rohamokat vezetett, és igen közel álltak a második góljuk megszerzéséhez.

Folyik a harc

Ettől még nem félünk a luzitánoktól, sőt optimisták vagyunk. Hiszen hosszú évek után meglehetősen ésszerűen igazolt a kedves vezetőség. Közel fél tucat védő érkezett, minőségi játékosok, akik hosszabb távon is megoldhatják a Roma legkomolyabb problémáit. De messzemenő következtetéseket még ne vonjunk le, inkább maradjunk a száraz tényeknél. Portugáliában a félelmetesnek kikiáltott rekordbajnok ellen egy kiváló pontosztozkodással kezdtünk, majd a bajnoki rajton az Udinese csapatát ökleltük fel négy találattal.

Csak azért nem írom még ide, hogy szuper rajtot vett a csapat, mert még a keddi mérkőzést be kell húzni ehhez. Amennyiben főtáblára jut az AS Roma idén is, akkor elégedettek leszünk véleményem szerint mindannyian, és nem csak a rajttal, hanem a tavalyi edzőváltás után kialakult helyzettel, és az abból kifőtt levessel is. Spalletti munkája tapintható a csapaton, a támadójáték ötletes, a lendület megfelelő. Így, hogy az állományt szintén a tar mester kezére formázták még nagyobb potenciált vélek felfedezni a csapatban. Ettől többet mit is kívánhat az egyszeri Roma szurkoló? Továbbjutást!

DDR újra kapitány lesz!

Várhatóan az Udinese ellen már visszatért Szczesnyi védi majd kedden esete is az AS Roma kapuját. Előtte Juan Jesus – Fazio – Manolas – Peres négyest jósolom. A középpálya Ninja – DDR – Strootman lehet, míg a támadók Perotti – Dzeko – Salah. Bár több védő sérült, Rüdiger, Florenzi és Rui, ettől erősebb kezdőt nem nagyon lehetne most összeállítani. A vendégek hadrendjéről ezt olvasni az olasz sajtóban: PORTO (4-2-3-1): Casillas; Maxi, Marcano, Felipe, Telles; Danilo, Herrera; Adrián López, André André, Otávio; André Silva.

Engem talán Maxi játéka győzött meg a legjobban leendő vendégeink részéről, illetve a később beállt Layun mutatott szemrevaló teljesítményt. A kikötővárosiak hétvégén egy halvány 1-0-s hazaival hangolódtak a keddi BL fellépésükre. A gólt Silva szerezte. Azt mindenképpen elmondhatjuk, hogy valóban nem ez az elmúlt időszak legerősebb Portoja, de ettől még ez egy BL playoff mérkőzés, ahol bármi megtörténhet.

Nainggolan pedig húzóember?

A játékvezető a lengyel Szymon Marciniak lesz. A közvetítésről egyelőre pontos információim nincsenek, hiszen az M4 választ a keddi felhozatalból, majd a többiből mazsolázhat a SportTV két csatornája. Reményeim szerint a kedden megrendezésre kerülő öt visszavágó közül sikerül a legizgalmasabb három közé kerülni, mert akkor élő, tévés közvetítést láthatunk. Ezzel kapcsolatban, amint lesz ponton információnk, azonnal megosztjuk.

Én bízom a csapatban, és legfőképpen a mesteredzőben, aki nagyon jól tudja milyen fontos találkozó előtt állunk. Pénteken már a sorsoláson akarok idegeskedni. Hajrá fiúk! Forza Roma!

Szentesi János:

View Comments (104)

  • Érdekes dolog ez a televízió, megpróbáltam megkeresni, hogy hol fogják közvetíteni a meccsünket. A sport1tv adói más meccseket adnak, megannyi csemegét: Varsó, Villareal, stb. Maradna elméletileg ugyebár a magyar királyi m4 és avval kellett szembesülnöm, hogy sehol sincs leírva a műsoruk, csak annyit írnak mindenhol, hogy playoff. A legérdekesebb az volt, hogy ellátogattam az m4 honlapjára és sehol sem találtam rajta olyat, hogy "műsor". Csak én vagyok ilyen hülye, hogy nem találtam meg, vagy valakik tényleg csináltak egy honlapot egy tv adónak, ahol nem szerepel az adó műsora?

  • Kezdő ez lesz szerintem. Udinét felhasználta Spalletti hogy Emerson végleg felmérje alkalams e bal bekknek, ha igen válaszra jutott akkor JJ középen kezd különben a fenti kezdő várható. A meccsről csak annyit, jó leírni rajtunk fog múlni, elöl milyen százalékban rúgjuk be a helyzeteket. Hajrá Roma!

  • Továbbjutás esetén jönne Schweinsteiger vagy Moutinho állítólag. Mindkettő könnyű lenne, mert se ők nem akarnak maradni, se a klubjuk nem akarja.

    • Remelem orditoan nagy kacsa, a mocskos naci Schweinit koszonom en szemely szerint nem akarom Roma kozeleben sem latni, nemhogy a csapatunkban. Menjen akkor a Lazioba, oda ugyis csak a fergek,meg a selejtek mennek. Majd Romagnolival nyalogathatjak egymast 2 ev mulva.

      • Állítólag Schweinsteiger volt az, aki felajánlkozott a Rómának, de szerintem nincs sok esély Roma mezben látni. Nem tudom, hogy hány milliót keres Angliában, de nálunk a felét se kapná meg.

          • Akkor jó, most mennyit is kap a Mu-tól? Kliencet? "Figyelj Schweini, játszhatsz nálunk, de max 1 misi évente. Plusz még kaphatsz egy Totti mezt és ha jól viselkedsz még az is lehet, hogy a Capitano dedikálni fogja." :D

      • lehet valakit nem szeretni, de férgek, mocskos, stb nem jellemző erre a blogra. Stílus...

        • Nekem is megvan egy stilusom,ami nem az idiota kategoria es nem a paraszt, porneppbol valo vagyok, de a nemetek mindig is antipatikusak voltak, Schweini kulonoskepp. Ritkan kapom fel a vizet, de engedtessek meg nekem, h azt utaljak akit akarok es ezert remelem tobbet nem fogsz beszolni!

  • Bárcsak meglenne. Sajnos csak a második félidőt látom, jó volna akkor már nem izgulni

    • asszem a felvezetőt pont nem fogom nézni....de ha szeretnék már meccs előtt pár agyvérzést akkor biztosan. Bődületes hogy miket mondanak. Mondjuk a Digin sem lett jobb a helyzet...Monoki Lehel...
      Lerí róluk hogy önszántukból ezek a büdös életbe nem néznének olasz meccset. Ezek egész nap a premier ligát meg barszelónát meg a reált lesnék ahogy 9-et vernek egy olyan spanyol csapatnak ami az első évben zúgna ki a Serie A-ból. Sosem gondoltam volna hogy egyszer az életben ezt fogom mondani de megkönnyebbülés ha Benitot látom. Ő legalább szereti az olasz focit meg ért is hozzá( vagyis tud róla mit mondani azon kivül hogy Francesco Totti a Róma ikonja....). Már most feláll a hátom a szőr ha belegondolok hogy a Casinós Gyuri meg a sebők vili ecseteli hogy szerintük a Portonak nagyobb esélye van mert jobb játékerőt képvisel...mivan???
      De persze örüljünk hogy egyáltalán közvetíti valami...

      • Ezen a mondaton én is jót vigyorogtam, amikor az egyik "szakértő" elsütötte a "Portonak nagyobb esélye van mert jobb játékerőt képvisel". De emlékszem, hogy a másik szaki meg pont az ellenkezőjét állította. Aztán elzomborizták az egészet azzal, hogy azért szép a foci, mert mindenki másképp látja. Már csak Puhl Sanyi hiányzott, hogy felálljon is kimenjen..

        • jah meg a ez a Lehel gyerek a hétvégén, mutatják Tottit ahogyan megérkezik meccs előtt az öltözőbe meg pacsizik mindenkivel meg mosolyog. Azt mondja ez a srác, " Totti vajon minek örül, annak hogy egész szezonban padozni fog?" Hát a kva anyád menjél vissza premierligát elemezni te sügér...kva idegesítő!

          • A lényeg, hogy adják a Roma meccsét, a többi meg van bocsátva. Többnyire mindenhol össze-vissza szoktak beszélni a Rómáról, féligazságok, elavult információk és hamis közhelyek. Az elemzéseket nem is nagyon nézem, volt már olyan is, hogy lehalkítottam a tévé hangját, annyira bosszantott amiket hallottam. De amíg élőben közvetítik a Roma meccseit, addig nézni fogom őket, sőt, mindig az lesz a kedvenc tévém ahol a Rómát adják.

    • Akkora különbségek voltak az előző meccsen, hogy nem tudom. 11 a 11 ellen szó szerint fojtogattuk a Portót, de a kiállítás után meg felborult a pálya. Annyira nem vagyok beképzelt, hogy biztosra mondjam, ez csak Vermaelen piros lapja miatt volt így.

      Úgy gondolom, hogy az 1-1 annyira jó, hogy nem vagyunk hátrányban, de ha a meccsnek lesz olyan negyed órája, amin akkora nyomást tud helyezni a Porto a Romára, mint egy hete, akkor nagy a valószínűsége, hogy kapunk gólt, és akkor már nem leszek nyugodt. Szóval a playbook az lesz, hogy támadni kell, ami nekünk jobban is áll sokkal.

      Mondok egy 2-1-et.

  • Szczesny; Peres, Manolas, De Rossi, Juan Jesus; Nainggolan, Paredes, Strootman; Perotti, Dzeko, Salah.

    • Én is így állnék fel. Eddig egy piros pontot bevéshetünk a Misternek.

  • Casillas; Maxi Pereira, Felipe, Marcano, Telles; Herrera, Danilo; Corona, Andrè, Otavio; Andrè Silva

Related Post