X

Döntetlen a tartalékos Bologna ellen

A Roma 1-1-et játszott a Bologna ellen otthon, a 25. percben Rosettini szerzett vezetést a vendégeknek, Salah az 50. percben egyenlített.

 

 

 

 

 

 

 

 

A Bologna gólöröme

Vannak nagy csapatok akik ellen a jelek szerint ez a mi hiper-szuper Rómánk nem tud nyerni, ilyen például a Barcelona, a Real Madrid, a félelmetes Verona, vagy a messze-földön híres Bologna. Két meccsen két pont a Roma ellen és a Bologna elmondhatja magáról, hogy ma is egy lépéssel közelebb került a bennmaradáshoz.

Hogy a Rómának mit jelent ez a döntetlen, nos, lehetne tovább regélni, a mesebeli második helyért folytatott hősies versengésről a Napolival, de a mai meccs után, ez megint inkább az elméleti matematika elvont világába tartozik.

Totti a második félidőben állt be

Volt itt minden kérem szépen, mint a búcsúban: nyomasztó Roma mezőnyfölény, kihagyott helyzetek és kapufák, fegyelmezetten fát vágó, tartalékos bolognaiak és frusztrált romanista sztárocskák, akiknél egyenlőre a sztár mivoltjuk, elsősorban a saját magukról alkotott képben és az egymásról adott nyilatkozataikban nyilvánul meg. Az eredmények még váratnak magukra. Nem baj, majd jövőre, esetleg egy másik csapatban.

Hiányzott Nainggolan a kezdőből, éppen a rendes sárga-lapos eltiltását tölti, Iago Falque próbálta pótolni, több-kevesebb sikerrel. A védelem előtt visszatért De Rossi, elől pedig Dzeko most is a kispadra szorult, állítólag valami apróbb panasza volt a bemelegítésnél, szóval megint jöhetett a Salah-Perotti-El Shaarawy trió.

Spalletti és Donadoni, végül a fürtös örülhetett.

Így álltak fel a csapatok:

ROMA (4-3-3): 25 Szczesny; 24 Florenzi, 44 Manolas, 2 Rudiger, 3 Digne; 15 Pjanic, 16 De Rossi (90′ Keita), 14 Iago Falque (46′ Totti); 11 Salah, 8 Perotti, 22 El Shaarawy (71′ Dzeko)

BOLOGNA (4-3-3): 83 Mirante; 15 Mbaye, 13 Rossettini, 20 Maietta (81′ Krafth), 25 Masina (59′ Oikonomou); 30 Donsah (43′ Pulgar), 21 Diawara, 33 Brighi; 11 Zuniga, 99 Floccari, 22 Rizzo

A Roma erősen kezdett, a 3. percben Iago Falque lövését hárította Mirante kapus, Salah a 17. percben fejjel szerzett egy kapufát és El Shaarawy egy jogosan nem megadott lesgólt, a 23. percben az egyiptomi lőtt még egy kapufát, a kipattanót Pjanic már nem tudta berúgni.

Közben a Bologna meg kontrázgatott és párszor zavarba hozta a kitámadó Rómát, a 21. percben De Rossinak volt egy szép mentése Floccari próbálkozásánál.

Úgy tűnt, hogy csak idő kérdése a Roma első gólja, ehelyett a 25. percben a Bologna szerzett vezetést, Zuniga beívelt szabadrúgásából Rosettini fejjel szerezte a Bologna gólját.

Rossettini fejes gólja (kéretik megfigyelni a védelmünk tagjait)

A Roma fokozta a nyomást, de veszített valamicskét a higgadtságából és már csak egy elég gyengére sikerült El Shaarawy próbálkozás jutott az első félidőre.

A második félidőben Spalletti mester bezavarta Tottit, Iago Falque helyére és egy 4-2-3-1-szerű felállás alakult ki, Tottival legelől, bár inkább „falso nueve” volt, mint klasszikus értelemben vett befejező csatár.

Egy perc sem kellett és a Roma megszerezte a harmadik kapufáját, ki mással, mint Salahval? Aztán szerencsére az 50. percben Pjanic szerzett egy labdát, amit aztán Totti egyből tovább tett Salah elé, aki nagy nehezen végre eltalálta a kaput és kiegyenlítettünk.

Salah egyenlített

Ekkor még sokan azt hitték, hogy a Roma meg fogja nyerni ezt a meccset és lehet, hogy a Roma játékosai is elhitték. Eleinte a Roma nagy elánnal támadott is tovább, volt például egy szép Totti lövés, amit Mirante védett. De aztán a Roma fokozatosan belassult és a Bolognának is lett volna helye támadni, bár nem nagyon éltek a lehetőséggel, Pulgar próbálkozott egyszer a 32. percben, de szerencsére fölé lőtt.

A 38. percben Salah kicsivel lőtt mellé, a 43. percben Totti betett egy labdát, amit Mirante valahogy kiütött és amit végül Perotti lőtt fölé. Nagyjából ennyi történt, végeredmény: 1-1.

Vidám ünneplés, móka és kacagás Bolognában, de főleg az Internél és a Napolinál. Nálunk Spalletti meg nem kicsit ideges. Ismétlem önmagam, nyomasztó mezőnyfölény, kihagyott helyzetek és egy elpazarolt lehetőség. Beszélhetünk tovább a BL-ről, de amíg a kieső jelölt, tartalékosan felálló Bologna ellen, otthon szórjuk el a pontokat, addig nincs sok értelme.

nemvoktrendi:

View Comments (17)

  • Azt erősnek érzem, hogy az eredmények váratnak magukra. Minek nevezzük az elmúlt heteket? Tegnap sem játszottak rosszul (leszámítva Pjanic-ot, aki abszolút nem volt meccsben). El Shaarawy hetek óta maxon pörög és jól játszik, ne ássuk el egy gyengébb teljesítmény miatt. DDR szerintem kimondottan jól tért vissza és bár fizikailag elég szarul néz ki, így is sokkal többet tudott hozzá adni a játékhoz, mit Keita az elmúlt hetekben. Jó labdatartások, parádés hosszú labdák, ő irányított hátulról Pjanic helyett. Perotti ma is a legjobbak között volt, de nem megyek végig mindenkin, tök felesleges. A lényeg, hogy a második hely nem ezen a meccsen ment el, hanem Rudi utolsó hónapjain. Természetesen én is győzelmet vártam tegnap, de ebben a meccsben így is sokkal több lélek, hajtás és ötlet volt, mint amit Garcia alatt láttunk idén. A befejezés nem ment, vannak ilyen napok. Várható volt, hogy nem fogjuk minden meccsünket megnyerni a szezon végéig.

    • Úgy értettem, hogy mostanában, pláne miután elvertük a tartalékos Laziót, ha meghallgatjuk "a mi hős fiainkat", elkezdtek úgy beszélni, mintha már nyertek volna valamit a Rómával: "Salah/Dzeko/Perotti/Pjanic/De Rossi hatalmas nagy bajnok", "a Roma egy nagy csapat", "címeket akarunk/fogunk nyerni", "Spalletti a csodaedző" és akkor eljött a Bologna, ahol cél a bennmaradás, hiányzik a fél kezdőcsapat és ezek összehoztak egy döntetlent.

      Mit lehet erre mondani? Gratuláljunk nekik? Dicsérjük meg őket? Hát én nem dicsérek meg senkit, fel kéne ébredni! Pontosabban meg lehetne dicsérni a Bolognát, de őket meg dicsérjék a Bologna szurkolók.

      Azt mondod jól és szépen játszottak? Még az hiányzott volna, hogy ne játszanak fölényben! Ki volt az ellenfél? Hát nem a Real Madrid volt Puskással és Di Stefanoval! Rossettini például egy 31 éves védő, aki még soha nem szerzett 3 gólnál többet egy szezonban. Tegnap a mi "betonvédelmünk" ellen megszerezte a második gólját az idén, ellenünk neki is jó napja volt. A lényeg, hogy én tegnap láttam azt is, hogy kapkodtunk és pontatlanok voltunk.

      Egyébként nem nézem le a Bolognát, vagy Donadonit, szó sincs róla, de ezek egyszer már kitoltak velünk az idén, hiányzott egy csomó játékosuk, otthon játszottunk, nagyon fontos lett volna nyerni és mégse bírtunk velük. Lehet panaszkodni a balszerencsére, de mikor volt a Rómának szerencséje?

      Az meg végképp nem vigasztal, hogy tavaly Garciával jobban, vagy rosszabbul játszottunk. :(

      • Ez az idény már rég elúszott. Lehet beszélni arról, hogy hú nagyon kellene a második hely, de az csak rövidtávú cél, hosszabb távon tényleg már jövőre kellene készülni. Tudom, ez megy már évek óta, hogy nah majd jövőre, de csodát nem kell most várni Tőlük. Kopasznak bőven van mit rendbe rakni.

        • Szurkolóként egyetértek veled, nincs nagy különbség a második, vagy a harmadik hely között, egyikkel sem nyertünk semmit. De a gyakorlatban mégis hatalmas különbség van, konkrétan kb. 50 millió eurónyi különbség. Kb. ennyit jelent a részvétel a BL csoportkörében.

          Nem lehet számolni a BL bevételekkel, amíg be nem jut a csapat a csoportkörbe, az valamikor augusztus vége felé fog kiderülni, közben meg az átigazolási piacon senki sem fog várni. Ezen kívül korántsem biztos, hogy sikerül majd bejutni, már nem az "ügyeletes albán vagy bolgár" bajnok lesz az ellenfél, hanem egy 4-ik, vagy 3-ik helyezett egy erős bajnokságból. Ráadásul a Rómának a pénzügyi fairplay miatt rendbe kéne raknia valamikor júniusra a mérlegét.

          Tehát a különbség a második és a harmadik hely között az lehet, hogy el kell majd adni egy játékost, például egyet Manolas, Nainggolan vagy Pjanic közül. Persze az sem lenne egy "tragédia", de azért nem is ideális.

  • Mai hivatalos bejelentés: Bruno Conti aláírt egy újabb szerződést a Rómával 2019-ig, a fiatal játékosok felfedezéséért és fejlődéséért felelős koordinátor lesz, magyarul továbbra is a fiatalokkal fog foglalkozni.

  • Kapusok: Szczesny jövője bizonytalan, állítólag nem kizárt, hogy jövőre meghosszabbítják a kölcsönét. Spalletti bízik benne és a lengyel hálóőr is jól érzi magát Rómában.

    Közben Skorupski az Empoliban csúnyán lesérült, meg kellett műteni a karját és féléves kihagyásról beszélnek. Ez lehet, hogy meghiúsítja a kölcsöne tervezett meghosszabbítását.

    Ezalatt újabb hírek érkeznek Alissonról, még nem hivatalos, de a brazil média kész tényként jelentette be, hogy Dunga nem őt fogja kivinni az olimpiára túlkorosnak, hanem Williamet. Ez "jó hír", ezek szerint a brazil válogatott kapusa már júliustól Spalletti rendelkezésére állhat.

    • Ha jól tudom az Empoli nem is akarta meghosszabítani a kölcsönét...Jó lenne rendet tenni kapus poszton. Örülnék ha maradna Csesznyi, szimpatikus gyerek, meg szerintem jobb is neki itt, süt a nap, jobbak a csajok meg játszik is minden hétvégén. Csesznyi , Alisson, De Sanctis....ennyi!
      Lobont meg abbahagyhatná már az élősködést a klubbon.. :D
      Hihetetlen a pali. Mikor játszott utóljára? Tudja valaki?Mondjuk az ő szempontjából kva jól csinálta, fizetés, as roma, ingyen meccsnézés minden héten a kispadról, amerika nyaralások stb... :D

      • Azt írták Skorupskiról, hogy a sérülése előtt szóban már megállapodtak az Empolival, hogy kölcsönadják még egy évre, de ez lehet, hogy most ugrik. Persze ez csak amolyan ÁLLÍTÓLAG hír volt. Azt kockáztatja, hogy ott marad Rómában ő is, Alisson és esetleg Szczesny mögött, ami nem sok játéklehetőséget hagyna neki.

        Fogalmam sincs, hogy mennyit keres, de De Sanctis azon focisták közé tartozik, aki képes összefüggő mondatokban, értelmesen beszélni, ellentétben sok társával. Tehát feltételezhető róla, hogy nem ostoba. Több olyan megnyilvánulása volt, amivel osztatlan sikert aratott a szurkolók, a klub vezetősége, a játékostársak és még a média képviselői között is. Innen született az ötlet, hogy állítólag megpróbálják majd bevonni a Rómába a játékosi pályafutása vége után. Szerintem az biztos, ha Alisson egy kicsit is beváltja a hozzá fűzött reményeket, vagy ha Szczesny itt maradna Rómában, akkor De Sanctis nagyon, de tényleg nagyon, keveset fog játszani.

    • Már nekem is feltűnt Szczesny legutóbbi nyilatkozata: amikor a jövőjéről kérdezték akkor elmondta nagyon jól érzi magát, ahogy Londonban is, meg amúgy a Róma harcol a bl-ért stb. Magyarul kitérő választ adott. Most vagy valaki megmondta neki, hogy hogyan kell nyilatkozni, vagy valóban jobban érzi magát Spall irányítása alatt?...

      • Szerintem kinyílt a csipája, rájött, hogy nem egy rossz helyre keveredett. :)

        • Bár lehet, hogy rosszul emlékszem, de nekem úgy rémlik, hogy Szczesny akkor akart visszamenni Londonba, amikor a Bate ellen vastagon benne volt a vereségben és a szurkolók ezt elég határozottan szóvá is tették. Aztán jött a menetrendszerű Garcia-betli, ami megint csak nem a maradás irányába mutatott. Most, hogy fut a szekér és az Arsenalban úgyis csak padozna, logikus, hogy meggondolta magát. Én igazából azon csodálkoznék, ha vissza akarna menni.

    • És akkor a brazil válogatott kapusát kellett megvenni padozni? Morgannál jobb nem kell.

      • Oké, de Morgó öregebb mint az országút, megbeszélhetik Tottival, hogy milyen volt a '80-as években. Miért ne vehetnénk meg a brazil válogatott kapusát? Főleg amikor az európai kapusokat aranyárban mérik, Perin például elméletileg több mint háromszor annyit ér papíron, mint Alisson. Legalábbis ezt mondja a Transfermarkt, ami nem sokat jelent, de legalább egy kiindulási alap. Ennyivel jobb lenne? Tévedhetek, de szerintem Alissont nem a kispadra szánják.

        Apropó Perin, szombaton szegényke összeszedett egy keresztszalag szakadást, félév szünet, Mariani prof. fogja műteni Rómában, aki Tottit és Strootmant is összerakta. Jobbulást neki.

  • Higany büntijét csökkentették egy meccsel tehát így pont ellenünk fog visszatérni. A jó büdös kva .....nyjukat! Bármekkora összegben fogadnék rá hogy fog gólt szerezni...

    • Nem baj, jöjjenek csak Higuainnal! Így is le tudjuk győzni őket! Vagy nem. :)

      De sokkal szebb lenne, megverni őket az argentinnal együtt.

      • jah utólag már én is azon gondolkoztam hogy csak látnám meccs után az arcát mikor már majdnem toporzékol....Úgy tud nézni mint egy kislány mikor elveszik a babáját! azért remélem a Rüdiger hátulról megszeretgeti! de csak semmi buzulás, buzulás az nuku.... :D :D

Related Post