X

Ötödik felvonás

De Rossi túl van első nemzetközi mérkőzésén az AS Roma kispadján. Rotterdamban a tizenötszörös holland bajnok ellen lépett pályára a csapat és a tavalyelőtti konferencia liga döntőjét ismételték… A hollandok bár megtudták szerezni a vezetést és a mérkőzés bizonyos szakaszaiban uralták a játékot, a vereséget mégis sikerült elkerülni, és egy Lukaku góllal 1:1-ről várhatjuk a folytatást.

Január 20.-án volt utoljára ilyen

A csapat átrotált volt, legalábbis több eddig fix kezdő pihenőt kapott a frissen kinevezett római legendától. Ami véleményem szerint jó jel, hiszen az edzői stáb az egész keretben gondolkodik, nem csak 12-13 játékosban. Így, legyen akármilyen a keret minősége, némi mélységet képes teremteni a szerda-szombat ritmushoz. Szimpatikus edzői hozzáállás.

A csütörtöki mérkőzésről még talán annyit, hogy Svilar mellett a kezdőbe kerül Bove vagy éppen Zalewski, sőt hozzú idő után Celik szintén szerephez jutott cserekén. Ráadásul 4-4-2 hadrendbe sorolta át a társaságot a fiatal olasz tréner. Ezzel a formációval zártabb védekezést, és nagyobb stabilitást próbált elérni a szakmai stáb, ami sikerült is. Hosszú holland rohamokat sikerült kisebb-nagyobb gondok nélkül kivédekezni. Bár támadásba nem tudott olyan szépen átrendeződni a csapat, de elég nyilvánvaló volt csütörtök este, hogy mik az AS Roma szándékai. Ezt maradéktalanul sikerült megvalósítani. Ebből az eredményből bőven tovább lehet jutni a következő héten, én ebben bízom.

Ma a Frosinone következik, 18:00 órától. Várhatóan a De Rossi által többször használt játékosok jönnek, gondolok itt El Shaarawyra, Crsitantera, vagy akár a fiatal üdvöske Huijsenre. De talán ne szaladjunk ennyire előre. Nézzünk szét először a hazai csapat háza táján. 

Régi ismerős

A Frosinone jelenleg a 14. helyet foglalja el a tabellán, de mindössze 3 ponttal vannak csak a vonal felett. Elég sűrű idén a Serie A alsó harmada. Ráadásképpen egy rosszabb sorozatból várják a mai találkozót. Kikaptak a Milantól és a Fiorentinatól is, 8:3-s összesítéssel. Kellemetlen.

Utolsó győzelmük január végén volt, amikor egy kiesési rangadón verték a Cagliarit. Kispadjukon egy régi ismerős, Di Francesco. Róla nem kell elmesélni, mennyi szállal kötődik az AS Roma csapatához, gondolom ez a találkozó Neki nagy emocionális élmény. Hazai oldalon több meghatározó játékos sérüléssel bajlódik, míg az AS Roma hivatalos nevezési listáján mindössze Abraham lett maródi. 

A jelenlegi helyzetben győzelem esetén sem mozdul el csapatunk a hatodik helytől, viszont minden ilyen pontot be kell gyűjteni, ha komoly nemzetközi kupaindulási szándékaink vannak. Olyan sűrű a 4-10 hely közötti vákuum, hogy gyakorlatilag egy jobb sorozattal bárki felérhet a négybe. Az mondjuk nem segít, hogy az Atalanta most pont egy ilyen sorozatba kezdett, de várjuk ki a végét. Én az EL-ben látott rotálásból arra következtetek halkan, hogy DDR elsődleges feladata a bajnokságban elérni a lehető legjobb helyezést. Meglátjuk.

Az elmúlt hat egymás elleni találkozókon aránylag könnyen elbántunk a Frosinone csapatával. Nagyon fontos lenne, hogy ez ma sem legyen másképp, hogy a lehető legtöbb idő maradjon a csütörtök esti visszavágóra koncentrálni. De Rossi ötödik tétmérkőzése következik az AS Roma kispadján, újabb győzelemben reménykedve ülök majd a tévé elé 18:00-kor. Közvetítés a Sport2-n lesz. A többi a srácoknak kell intézni!

Szentesi János:
Related Post