X

Az első nagy kihívások

Szombaton lejátszotta első rangadóját a De Rossi vezette Roma, csütörtökön pedig már egy európai kupameccs vár rá, méghozzá az elmúlt évek slágere: Feyenoord – Roma. A rangadó mellett az első vereségét is elszenvedte csapatával „Capitano futuro” az az Inter ellen amelyik az idei naptári évre már teljesen egyértelműen egy „másik ligában játszik” az Olasz Bajnokság többi részéhez képest, mindenkit bedarálnak.

A következő hetekben izgalmas helyzetekben bizonyíthat De Rossi mint edző

Ennek ellenére a mérkőzést a Roma nagyon aktívan kezdte, meg akartuk lepni az Intert és El Shaarawy már majdnem az első percben gólt szerzett. Nem jött azonban össze és pár perc után alábbhagyott a kezdeti lendület. Ezután az Inter érvényesítette az akaratát és végül egy szöglet után visszafejelt labda hullott a kapuba. Acerbi, ezek után úgy talált ünnepelni, hogy bemutatott a Roma szurkolóknak amit még fel is vettek kamerával, de elvileg eltiltásra semmiképp, max egy kisebb büntetésre számíthat. Miért is ne, hergelni az ellenfél szurkolóit és csapatát az év világon semmi problémát nem jelent. Bezzeg ha azt mormolta volna az orra alatt, hogy „Porco Dio” akkor kapna egy egy meccses eltiltást blaszfémia miatt ahogy Cristante anno egy öngólja után, vagy egyébként sokan mások a szabály 2010-es létezése óta. Ezen persze nem múlik semmi, de azért mindig látványosak ezek a döntések, hát hogy is lehetne belerondítani az Inter szép szezonjába most, hadd élvezzék!

A Roma azonban nem vetette magát a hátára, hogy kétségbeesetten kapálózzon az egy gólos hátrány „megőrzéséért” mint ahogy láttuk sokszor az elmúlt években, hanem próbálkozott gólt szerezni. Ehhez bő 10 perc kellett: egy Pellegrini szabadrúgás után Mancini érkezett legjobban a labdára. A félidő végén azonban még jött a slusszpoén: egy gyors kontrával indult a csapat, Pellegrini letette El Shaarawy elé (akinek a labdaátvételei mindig lenyűgözőek) és most igazán jól eltalálta a Fáraó és nem kis szerencsével két kapufáról pattant be a lövése. Ezzel előnnyel mentünk a szünetre. Eddig tartott viszont a nagy lelkesedés, mert az Inter úgy jött ki a második félidőre, hogy tudta mit kell csinálni: Karsdorpot és Angelinot darabokra szedték a szélen aminek köszönhetően szereztek is két gólt. Ezután mi próbálkoztunk, de érezhető volt a tanácstalanság, meg hogy itt nagy szerencse kéne a pontszerzésünkhőz. Egy helyzetünk volt, ez is Pellegrini zseniális labdája után, Lukaku került igazi hatalmas ziccerbe, de eltoporogta addig, hogy Sommer szerezte meg a labdát. Egészen bosszantó jelenet volt, hiszen manapság az ilyen helyzetekben még akkor is tizenegyest szoktak adni ha a csatár csak reménytelenül elpöcköli a kapus mellett, majd elesik a megállíthatatlanul csúszó hálóőrben (de egyébként Lukaku kaliberű csatártől ebben a helyzetben nem holmi Zaniolo-s eldőlés hanem egy gól az elvárás) A végére még az Inter le is tudta zárni a meccset, amikor már nagyon kinyílt a Roma akkor lekontráztak (Rui Patricio érthetetlenül az egészet az ötös vonalán állva várta) amivel gyakorlatilag vége is lett a meccsnek.

El Shaarawy labdájánál még velünk volt a szerencse, utána már nem az döntőtt

De Rossi nyilatkozta, hogy ő Spalletti tanítványa úgyhogy vereség után nem dicsér, mivel az középszerűséghez vezet. Ez teljesen érthető hozzáállás, de azért nekünk szurkolóknak szerintem még ez a vereség is hatalmas fellélegzés volt. Végre játszottunk egy rivális ellen, vezettünk, támadtunk és úgy játszottunk mint akinek esélye van. Az Inter ellen ki lehet kapni, ezt nagyjából mindenki meg is teszi idén, de ezzel a hozzáállással és játékkal kevésbé tartok a többi közvetlen riválistól. Valamint a soron következő EL play-offtól.
Itt Arne Slot tavalyi holland bajnok csapatához látogatunk Rotterdamba az első meccsen. Mivel tavaly nem sikerült megnyernünk a csoportunkat, emiatt most egy körrel korábban kell visszacsatlakozni az európai küzdelmekbe. Így jön velünk szembe a rotterdami csapat akik a tavalyi holland bajnoki győzelmük után a BL csoportjukban lettek harmadikak. Idén úgy néz ki a PSV fut olyan szezont mint ők tavaly, 10 ponttal vezetik a bajnokságot míg az ellenfelünk második. Arne Slot azonban stabilan vezeti a csapatot már a harmadik szezonjában. Nincsenek problémák nélkül, sérült a kezdő kapusuk, a csapatkapitányuk, emellett kétséges Gimenez, Timber, Geertruida, Van den Bolt játéka is. Az viszont biztos, hogy nagyon akarnak majd ellenünk bizonyítani, és a tehetséges Slot alatt összeszokott csapat kezelni tudja majd a hiányzókat.

A hangulat biztosan nem lesz barátságos

Nálunk szerencsére kevésbé rossz a helyzet, az Afrika Kupa győztes Ndicka még nem tért vissza (majd pénteken) de Smalling már ott lehet a csapattal majd a padon, bár valószínűleg a meccs végéig ülve is marad majd rajta. Ezen kívül Cristante kisebb hát problémái már nem okoznak gondot, de így is lehet, hogy Bove kap majd lehetőséget. Felmerült egy támadó opció is, méghozzá hogy Baldanzi és Dybala együtt lép pályára és játszik Lukaku mögött. Ami aggodalomra ad okot, hogy a Feyenoord az Interhez hasonlóan nagyon veszélyes szélsőkkel operál, ott márpedig voltak problémáink bőven. Érdekes pont lehet még a kapuskérdés, mivel ahogy korábban is, az EL-ben várhatóan Svilar véd majd. Most viszont ennek komoly tétje van számára, hiszen meggyőző teljesítménnyel könnyen rendszeres kezdővé válhat hiszen Rui Patricio már nem lesz a kapusunk alanyi jogon mint volt Mourinho idejében. Sok érdekesség várható tehát csütörtök héttől, kíváncsian várom, hogy mire lesz képes egy igazán nehéz idegenbeli meccsen, egy hasonló erőt képviselő ellenfél ellen majd a csapat.

Aleram:
Related Post