X

Végre egy kis pozitívum

Persze nem az, hogy nyertünk, mert nem nyertünk. Egyébként a Hellas Verona egy olyan csapat, amelyik négy ponttal van mögöttünk, nagyjából egy szinten vagyunk, csak ott több a sikerélmény, ezért nem is volt könnyű dolgunk. Sajnos ez van. Ma kora este a Spezia ellen folytathatjuk veretlenségi sorozatunkat a bajnokságban, reményeink szerint ezúttal győzelemmel.

Nagyon hamar, már az ötödik percben megszerezte a vezetést a Verona Barak góljával, és az ilyen kezdések nagyon lélekölően hathatnak egy csapatra, viszont a Roma javára legyen írva, hogy azért most még 2-0 után is megvolt a csapatban a küzdelem. Egyik gólra se tudnám azt mondani, hogy ordító védelmi hiba volt, hanem inkább azt, hogy bravúrosan szépen, gyorsan és pontosan kidolgozott helyzetek. És ez azért fájdalmas a másik oldalról, mert ha nem is túl erős csapatunk van, legalább legyen izgalmas, legyen valami, ami miatt érdemes leülni meccset nézni, egy minimális sikerélmény, ha nem is az, hogy a tabella elején állunk.

Irigylem a Veronát az olyan játékosokért, mint Simeone, aki pont egy olyan csatár, aki miatt érdemes nézni egy csapatot, aki rejt magában izgalmat. Ezt a szezont a Konferencia Liga kivételével már nyilvánvalóan elengedtük, már csak ilyen apróságok maradnak a bajnokságban. És végre, történt is valami figyelemre méltó! Az, hogy egy 0-2-es hátrányból hazai pályán két romanista fiatal góljával mentünk pontot, egy olyan élmény, ami után legalább egy kis mosollyal állhatunk fel a fotelból, és azt mondjuk, hogy ezt jó volt látni. Pedig csak x-re mentettünk a Verona ellen otthon.

Ma pedig már a Spezia vendégei leszünk. Ősszel egy nagyon unalmas, történésektől mentes meccsen Smalling és Abraham góljaival nyerni tudtunk. Az a helyzet, hogy tényleg senki ellen nem mondanám, hogy biztos a győzelem, de azért a mait mégiscsak illene megnyerni. Viszont a Spezia pár hete még a Milant verte meg ezen a pályán, szóval azért óvatosan a vágyakkal.

Visszatér a csapatba Zaniolo, El Shaarawy és Mkhitaryan is, tehát Mourinhónak lesz miből válogatnia. Én őszintén nem bánnám, ha Volpato és Bove is megkapná a maga lehetőségét, ha máshogy nem, egy 25-30 perces csereként. A Lazio a Napolival játszik este, ha sikerülne megelőzni őket, EL helyen állhatnánk a forduló után. Mindenkire rábízom, hogy reménykedik-e, én már csak pár apró örömöt szeretnék ettől a szezontól. De jövőre egy Európa Ligát sem vetnék meg.

Curvasud93:
Related Post