X

Utolsó perces dráma után kemény kihívás jön

Múlt hétvégén a Roma La Spezia városába látogatott ahol egy kiesés ellen harcoló kiscsapat volt az ellenfél. Most szombat kora este pedig egy nagyon fontos mérkőzés következik: az Atalanta érkezik Rómába.

A szurkolók támogatása továbbra is töretlen és felemelő

A Roma-nak január vége óta sikerült újra mérkőzést nyerni. A Spezia előtti 4 meccs különösen bosszantó volt: 1 sima vereség az Inter ellen és 3 olyan döntetlen ahol bőven nyernünk kellett volna. Ha azon a három meccsen sikerült volna megszerezni a győzelmeket akkor most holtversenyben lehetnénk a Juventus mellett a negyedik helyen. Ennyire szoros az idei szezon, mindenki rengeteg pontot bukik de így sajnos csak a hatodik helyről nézegethetünk előre. Ehhez az kellett, hogy legalább Liguria-ban ne döntetlen legyen a mérkőzés, ami nem sokon múlt. A Roma már az első félidőben emberelőnybe került, egy talán véleményes második sárga miatt, de valójában ez még nem döntötte el a mérkőzést. A Roma addig is és utána is folyamatosan támadott, beszorította a kapu elé az ellenfelet de ahogy idén szinte mindig, most is az utolsó pillanatokban csak rossz vagy közepes megoldások születtek amikkel naggyá tettük az ellenfél kapusát, Provedelt.

Nagy napja volt a 27 éves olasznak

A mérkőzésen például 4 kapufát szerzett a Roma. Négyet! Szerencsésebb csapatoknak egy szezon alatt jön össze ennyi és még az is befelé pattan. Amellett, hogy a helyzetek befejezése mostanra egészen kritikus pontja lett a csapat játékának, tényleg már-már nevetségesen szerencsétlen helyzeteket láthattunk. Ilyen volt a hosszabbításban a meccs utolsó szöglete, amikor Zaniolo fejese a felsőlécet találta meg, majd az ismétlés is és utána a teljes káoszban végigcsorgott mindenki lába alatt a labda… de talán a következőnél, mert jöhet még egy szöglet! De hohó, kinek a vére csörgedezik Zaniolo arcán?! Talán értelemszerűen a sajátja volt és szerencsére a VAR kiszúrta, hogy a fejesnél az egyik Spezia játékos lábbal próbált tisztázni, csak éppen a labdát Nicolo buksija érte el előbb úgyhogy kihívták a játékvezetőt visszanézni az esetet. Óriási balhé lett, azért nem érthetetlenül a 90+ percen keresztül hősiesen védekező Spezia és szurkolói nehezen viselték ezt, szinte nem akarták engedni a bírót, hogy kimenjen a képernyőhöz. Szerencsére azonban sikerült és megfelelő döntés született: Abraham állt oda elvégezni a 11-est ami a 3 perc hosszabbítás után a 90+9. percben történt meg a sok közjáték után. Ebben a pillanatban az én streamem lefagyott de szerencsére Tammy stabilabbnak bizonyult és értékesítette a büntetőt.

Komoly feladat volt ezt a nagyon fontos büntetőt értékesíteni

Az eredménnyel együtt összesen tehát egész jó élmény lett a mérkőzés, de azért a mértéktelen mennyiségű helyzet kihagyása megmarad rossz emléknek. Ebben muszáj lesz fejlődni, mert jelenleg tényleg kizárólag a pontrúgásokra hagyatkozik a csapat gólokat illetően, annak ellenére, hogy a helyzetek kidolgozásával nincs probléma. Fonseca távozása óta én ebben látom a legnagyobb pozitívumot: gördülékeny és szép akciókra képes a csapat (najó, a folyamatosan erőltetett labdakihozatal talán kevésbé hiányzik) úgyhogy jó lenne végre az akciók végét is helyre tenni.

Bár a szurkolók hiánya is rátett egy lapáttal Fonseca alatt, de az akkori langyos középszert azért a mostani, folyamatos érzelemdús és drámai meccsek bőven verik nálam, még ha eredményekben nem is feltétlen vagyunk sokkal jobbak

Különösen fontos ez egy olyan találkozón ami egy közvetlen rivális ellen, a BL vagy EL helyért zajlik az Atalanta ellen. Eddig a Mourinho éra, egészen aprócska, de sajnos így is legnagyobb sikere talán a bergamói 1-4, ahol először, és eddig egyszer sikerült közvetlen rivális ellen nyernünk. Ha ezt meg tudnánk ismételni akkor legalább, az idei évvel jóval érdekesebbé váló, EL indulást érő ötödik helyet elérnénk (bár az Atalanta egy meccsel kevesebbet játszott) Az ellenfelünk idén nem kezdett túl jól: egy impresszív, 2-6-os Udinese elleni győzelem után nehéz sorozatuk következett: döntetlent játszottak a Juventus, Lazio, Inter ellen viszont kikaptak közben a Cagliari és a Fiorentina ellenfeleként (utóbbi ellen ráadásul egyszer a kupában is). Az európai porondon egy BL csoportkörös harmadik hely után ők már megkezdték a tavaszi szezont, az EL 16 közé jutásért oda-vissza legyőzték az Olympiacost és egy kifejezetten izgalmasnak ígérkező, Bayer Leverkusen elleni párharcra készülhetnek.

Mi szerencsére ezt a kört megúsztuk a saját ligánkban, nekünk a Vitesse lesz az első ellenfél

Az Atalanta általában erőteljesen a csapatra és nem egyénekre épít, de van azért pár kulcsfigurájuk. Most közülük hiányozni fog, leginkább elől. Zapata még két hónapig várhatóan sérüléssel küzd majd, míg Ilicic mentális problémák miatt marad ki, a klub nem is jegyezte az EL keretbe. Eltiltását tölti ezen a meccsen az a Toloi akit anno a Roma hozott először Európába, de fél év után nem sikerült/akartuk megtartani. Rajtuk kívül még Malinovskyi helyzete érdekes, kisebb sérülés mellett szintén a mentális helyzet merülhet fel kérdésként hiszen ukrán játékosként az ő és felesége családja is közel vannak a frontvonalhoz. Egyelőre azt választotta, hogy játszani szeretne, ha más nem akkor azért, hogy kis gesztusokkal próbálja támogatni az otthoniakat.

Talán az embertelen helyzet még extra erőt is adhat a középpályásnak, az EL-ben duplázott az Olympiacos ellen

A hiányzók ellenére azért bőven erős kezdő várható a vendégek részéről:

Musso; Djimsiti, Demiral, Palomino; Hateboer, Freuler, Koopmeiners, De Roon, Maehle; Muriel, Pasalic

A Roma esetében Pinto és Mourinho ott van a hiányzók listán, mivel két meccses eltiltásukat kell tölteniük még. Mellettük a szokásos Spinazzola nem lesz, de egyébként mindenki bevetésre készen áll amit még leírni is furcsa. A meccs végeredménye nagyon kiszámíthatatlan, számomra hatalmas meglepetés volt az előző meccs, remélem Mourinho meg tudja mutatni, hogy abszolút megismételhető fölénye van Gasperini-vel szemben és újra helybenhagyjuk őket. Persze erre megint nem adok sok esélyt, hiszen a gólszerzés hihetetlen nehézségeket okoz a csapatnak mostanában, de bízhatunk benne, hogy a hiányzóikkal, rosszabb formájukkal és idén 180 perccel több játékkal (meg egy görög úttal) a lábukban lesz annyi fölényünk, hogy be tudjuk gyűjteni a kiemelten fontos három pontot egy közvetlen rivális ellen.

Aleram:
Related Post