X

Izgalmas döntetlen a címvédő ellen…

Egy Roma – Juventus olasz rangadóról írni sohasem könnyű. A vasárnap esti találkozó, bár meglepően fordulatos és kifejezetten változatos mérkőzést hozott, az összképen ez sem változtat sokat. Aki a találkozó előtt nem írta volna alá a döntetlent, talán ne is olvassa tovább ezt a posztot. Látva a meccset, valamivel keserűbb a szám íze.

Fonseca alatt állítólag remeg a kispad, a csapat körüli mizériát szerintem mindenki ismeri, majd ezeket a tényezőket megkoronázva jön a veronai hiba, ami nettó amatőrizmus. Ebből a helyzetből várta a csapat a frissen szerveződött címvédő elleni találkozót, nem sok reménnyel.

A portugál tréner fejben lehet az utolsó olasz bajnokijára készült, viszont sikerült komolyan rátapintania a Pirlo által formálgatott csapat gyengébb pontjaira. Aki látta a Samp elleni nyitányukat, bőven húzogathatta a szemöldökét, hogy McKennie és Frabotta is kezdőként kapott szerepet. Szerencsére ez a második fordulóra részben így maradt. Annyi változással, hogy a régi-új Morata egyből kezdő lett, míg a jó nevű svéd Kulusevski szárnyvédő pozícióba került.

A hazai csapat kezdője is tartogatott apróbb meglepetéseket, Dzeko újra pályára léphetettt, nem mellékesen csapatkapitányi szalaggal a kezén. Mögötte a Pedro-Miki támadó párosban bőven lehet potenciál, amíg erővel bírták rendre gondot okoztak a vártnál tompább Juventus védőknek. A középpályán Cristante és Diawara maradt most ki, így a Veretout – Pellegrini kettős szűrt. Széleken Spinazzola játszott meglepően jól, a túl oldalon pedig Santon elfogadhatóan. A három védő az újonc Kumbulla mellett Ibanez és Mancini voltak. Kapuban Mirante. El lehetne rugózni azon, hogy a rendelkezésre álló játékosok közül ki-kit játszatott volna, de ez talán legyen a portugál dolga.

Peres közelről nézi Ronaldot

A mérkőzés nem kezdődött rosszul, a Roma magasra tolt letámadása nagyon nem esett jól a vendégeknek, és rendre hibákat követtek el labdakihozatalnál, kényszerítőknél. Ebből a Róma egy kisebb fölényt tudott teremteni, aminek a következménye több apróbb helyzet, és egy óriási Miki ziccer lett. Sajnos az örmény hibázott a kapussal szemben. Majd fél óra játék után, amikor már éledezni látszott a Juventus, jött egy Rabiot kezezés, ami jogosan ért büntetőt. Veretout értékesítette, bár az ex-római portás majdnem kivédte a tizenegyest. 1-0

A középkezdés után maradt negyedórában a Juventus jóval feljebb jött, és rendre alakította ki a helyzeteket. Több szöglet, és Mirante védés is volt ebben a 15 percben. Aztán sorsszerűen Pellegrini is kézilabdásra vette a figurát és egy újabb büntető jött. Ronaldo nagy magabiztossággal egalizált. 1-1 De a félidő szerencsére nem ért még véget, és a lendületbe jött torinóiak egy labdavesztést követően nem tudtak visszazárni, így egy kiválóan végrehajtott kontra után 2-1-s eredménynél mehettek a csapatok szünetre. Miki tanári módon adta középre a labdát, ahol Veretout érkezett és nem hibázott. Komoly első félidőt ment a francia szűrő.

A második játékrész is bőven tartogatott izgalmakat. Bár a Juventus határozottabb elképzeléssel, és pontosabb játékkal érkezett a második negyvenöt percre, a Roma is alakított ki helyzeteket, sőt talán a legnagyobb ziccert Dzekonak ekkor sikerült kihagyni. Egy óra játékot követően Rabiot második sárgával zuhanyozni tért, de ez nem különösebben zavarta meg a Juvét. Pirlo egészen jól cserélt, és sikerült felrázni a csapatát, olyannyira, hogy Ronaldo egy beadás után fejjel egyenlíteni tudott. 2-2 A frissen beállt Bruno Peres nem óhajtott felugrani a portugál mellett, aki tisztán fejelt a hálóba. Nagy kár ezért a „kolarovos” védelmi hibáért, mert ez a mérkőzés tegnap nyerhető lett volna.

A tegnapi nap hőse és a korlátozott számú néző

Összességében kellemesen csalódtam a csapatban, nyilván egy ilyen ellenfél ellen mindenki eggyel motiváltabban lép pályára. Talán egyedül Dzeko indiszponáltsága volt a meglepetés. Nem látunk a fejébe, nem tudhatjuk mi és hogyan zajlott az elmúlt hetekben körülötte. Remélem levetkőzi ezt a lelki állapotot és hasznára lesz a csapatnak, ha már úgy alakult, hogy maradt. Kumbulla első római meccsén sokat találkozott Ronaldoval, amit véleményem szerint ügyesen oldott meg a fiatal albán. Egy meccsből messzemenő következtetéseket nem szeretnék levonni. Ami a védelemmel kapcsolatos, és ezer éves tény, hogy igen karcsú a csapatnak ez a része. Nagyon remélem, hogy kettő kész játékos legalább érkezik még erre a részre. Középen rendben a társaság, különösebb változás itt nem történt. Ha Pellegrini, Veretout, Diawara vagy éppen Cristante formába tudna lendülni, akkor jelenlegi helyzetünkben többet nem kívánhatunk. Előre pedig kifejezetten jól mutat a rutinos hármas, amit vőben lehet frissíteni fiatal, feltörekvő tehetségeinkkel. (igen Kluivertre gondolok) Kapus is van legalább kettő, szóval, ha reálisan, egy lépéssel hátrébb lépve próbáljuk vizsgálni a helyzetet, a védőhiányt leszámítva megfelelőnek tűnhet a keret. Nyilván a 5-8 hely valamelyikére.

Szentesi János:
Related Post