X

Rangadó következik… Rangadó? Rangadó!

Vasárnap este játszunk az Olimpicóban a címvédő Juventus ellen, a Serie A második fordulójában (élő közvetítés 20:25-től a DIGI Sport 1-en).

Régebben az olasz bajnokságot mindig úgy állították össze, hogy direkt nem raktak rangadókat az első fordulókba. Ne kérdezzétek miért, egyszerűen így intézték. Ehhez képest most rögtön a második fordulóra megkaptuk a zebrákat, a sokszoros bajnok Juventust. Mondhatnánk, hogy igen, mert a címvédő az ötödik helyezett ellen már nem igazi rangadó. De az! A Roma-Juve mindig rangadó!

Akkor is rangadó, ha látszólag nincs sok keresnivalónk. A fogadóirodák szerint is, némi túlzással, annyi az esélyünk, mint a közmondásos hintalónak a derbin. Például nézzük csak az első fordulóban mutatott teljesítményeket. A frissen kinevezett Pirlo mester zebrái természetesen remekül teljesítettek az első fordulóban, simán elcsapták 3-0-ra a Sampdoriát. Csak a szokásos, a „Fiat mintacsapata” évek óta akkora fölényben játszik Itáliában, hogy már meg sem lepődik az ember. Szöges ellentétben a Veronában látottakkal szemben, ahol a Roma egy fogatlan farkas benyomását keltette.

Még csak az első fordulón vagyunk túl, de a Juventus már megmutatta, hogy képes átültetni a gyakorlatba az új edzőjének az elképzeléseit. A statisztikáik is félelmetesek, másodikak a futott kilométerekben (112,334 km) és labdabirtoklásban (34 perc, ebből 18’39 az ellenfél térfelén). Harmadikak a kapura lövések számában: 19, ebből 9 kapura tartó lövés volt. A lengyel kapusuk, a mi „néhai” Swrcetslzny-nk, a legkevésbé foglalkoztatott hálóőr a Serie A-ban, mindössze 2 védéssel. A legtöbb lövést a szokásos Cristiano adta le, konkrétan 9-et és ő alakította ki a legtöbb helyzetet is, pontosan 5-öt. Ramsey adta a legtöbb kulcspasszt, 4-et és harmadik a megtett kilométerek számában (12,13 km). Cuadrado volt a legpontosabb a passzokban (96,5%), Frabotta és Chiellini pedig az a két védő, akik a legtöbb légi párbajt nyerték, konkrétan 3-at.

Itt egy tipp a Juve kezdőjére, gondosan átmásolva egy olasz honlapról:

Juventus (3-5-2): Szczesny; Danilo, Bonucci, Chiellini; Cuadrado, Ramsey, Bentancour, Rabiot, Frabotta; Kulusevski, Ronaldo.

Apropó keret, egyes várakozásokkal ellentétben, a Juve eddig nem okozott túl nagy „felfordulást” az átigazolási piacon. A hegy megszült egy kisegeret, nem érkezett Suárez, még csak a mi „öregecske” Dzekónk sem lett zebracsíkos. Végül a már jól ismert és megbízható Morata tért vissza. A „Harapós” Suárez pedig végül az Atlético Madridban landolt, miután egy utólag teljesen hiábavaló, protekciós olasz nyelvvizsgával „romba döntötte” az Universitá per Stranieri di Perugia jó hírét. Egyelőre Dzeko se ment, pedig már annyira biztosnak tűnt az átigazolása Torinóba, hogy a Verona ellen pályára se lépett. Ott ücsörgött a kispadon pléhpofával, miközben a Roma a „földszintes” Mkhitaryan és Pedro irányába számolatlanul szórta el a felívelt labdákat. Bár utólag elmondhatjuk, hogy annak a meccsnek nulla jelentősége volt, mert a jelek szerint nem várhatjuk el a Roma busásan megfizetett vezetőitől, hogy össze tudjanak állítani egy hibátlan névsort a pályára lépő játékosaikról.

Apropó Pedro, jó hír, hogy legalábbis a látottak alapján, a sérült válla tényleg meggyógyult. Legalább ennyi! Megvolt a spanyol bemutatkozó sajtótájékoztatója is, bár azon talán nem is Pedro volt a főszereplő, hanem Fienga, akinek komoly pofával meg kellett magyaráznia a Diawara incidenst.

Ha esetleg valaki lemaradt volna róla, a Rómától elvették a Veronában megszerzett egy pontot is és beírták az ilyenkor megszokott 3-0-ás győzelmet a Veronának. Miért? Röviden mert Diawara elmúlt 23 éves. A Serie A-ban hivatalosan 25 játékost lehet nevezni csapatonként, plusz akárhányat az U-22-es keretből, azok közül, akik még nem múltak el 23 évesek. Tavaly Diawara még így lett nevezve, hogy megspóroljanak egy helyet a keretből, de a nyáron betöltötte a 23-at és innentől kezdve már csak a 25 „felnőtt” játékos közé lehet őt nevezni. De a Roma bölcs vezetői képesek voltak Diawara nevét beírni az U-22-esek közé, vagyis szabálytalanul nevezték a Verona elleni meccsre! Hab a tortán, hogy a Rómának semmilyen előnye nem származott ebből a hibából: még volt 4 üres hely a „felnőttek” között!!! Csak az elképzelhető legostobább és legártatlanabb adminisztrációs hiba történt.

De a szabály az szabály! Például korábban a Sassuolótól is elvettek 3 pontot, mert egy túlkoros játékost neveztek a fiatalok közé. Fienga most azt magyarázza, hogy a Roma helyzete más mint anno a Sassuoloé, mert nekik már betelt a keretük és a szabálytalanul nevezett játékosuk nem játszhatott volna, míg Diawarának bőven meg lett volna a helye a keretben. De ez senkit sem érdekel, a döntéshozók kaján elégedettséggel nyilatkozzák, hogy a Roma hiába fog fellebbezni. Ezt persze Fienga nehezményezte, úgy érzi, hogy az illetékeseknek több tiszteletet illene mutatniuk és komolyabban kéne venniük a Roma fellebbezését. Ebben az egyben természetesen Fiengának igaza lenne, na de legyünk őszinték, valaki egy percig is komolyan azt hitte, hogy tisztelettel fognak viselkedni? Esetleg, hogy egy vitatható esetben a Roma javára fognak dönteni? Ugyan kérem!

A Diawara incidens kapcsán lemondott Pantaleo Longo, a Roma általános főtitkára, Petrachi nagy barátja, aki a már korábban eltávozott sportigazgatóval együtt érkezett a klubhoz. Legalább volt valaki, aki elvitte a balhét. Más kérdés, hogy állítólag Longo úr a Verona csapatában fogja folytatni a sportvezetői pályafutását. Hehe, gondolom ott majd rá fogják bízni a meccsek előtt benyújtandó csapatlisták összeállítását…

A mai sajtótájékoztatón Fonseca mester meglepően nyílt volt, fogta és megadta a Roma összeállítását: „Mirante, Santon, Mancini, Ibanez, Kumbulla, Spinazzola, Veretout, Pellegrini, Mkhitaryan, Pedro e Dzeko.” Ez valami új taktika? Eddig hiába titkolóztunk, most majd megpróbáljuk fordítva? Hát, az biztos, hogy elég ritkán fordul elő ilyen.

Elhangzott az is, hogy Bruno Peres még „nincs kész”, ahogy Karsdorp sem, a Veronában összeszedett sérülése után. Én itt azért megkérdeztem volna a portugál mestertől, hogy egy egytől-tízig terjedő skálán, most mennyire jönne jól Florenzi játéka, de inkább hagyjuk… Hajrá Santon! Bízunk benned! Veled vagyunk!

Apropó Fonseca, Fienga megmondta, hogy Fonseca pozíciója sose volt kérdéses, ő az edző és punktum. Oké, gondolom ez még legalább két meccsig így is fog maradni, utána majd visszatérhetünk a hét közben lábra kelt pletykákra, amik Allegri esetleges érkezéséről szóltak.

Szóval úgy tűnik, hogy Dzeko marad még legalább egy évig. Ezt minden évben el szoktuk játszani legalább egyszer: „Dzeko megy a Chelseabe/Interbe/Juvéba.” Végül pedig sosem megy sehova. Most megint az a hivatalos verzió, hogy „Dzeko a kapitányunk és nem megy sehova!!!” Megmondta Fienga, megmondta Fonseca, még Pedro is megmondta, hogy „Dzeko boldognak tűnik” és ő aztán csak tudja!

Apropó csatárok, van új jelöltünk a Roma csatársorába: Borja Mayoral. Az olasz sajtóban egyesek úgy fogalmaztak, hogy „megvan Dzeko helyettese”. A Roma állítólag már megállapodott a játékossal, már „csak” a Real Madriddal kell megállapodni. Az ár állítólag 15 millió euró körül mozog, de a spanyolok szeretnék végleg eladni, esetleg egy százalékkal a jövőbeli eladási árából. A Roma meg inkább kölcsönbe szeretné, lehetőleg kivásárlási opcióval. Szóval már tutira érkezik, már csak azt kell eldönteni, hogy hogyan, mikor és mennyiért. Röhögnék, ha nem lenne siralmas.

Apropó átigazolási piac, Smalling visszatérése állítólag egyre valószínűtlenebb. A Manchester United 20 milliót kér, a Roma felajánlott 12 milliót és gyakorlatilag ugyanott tartanak, mint szűk egy évvel ezelőtt. Közben mai pletyka, hogy az Inter érdeklődik Smalling iránt. Csodás! De nem baj, mert állítólag érkezhet helyette Marcao a Galatasarayból és erre már tényleg nehéz bármi értelmeset is mondani.

Tehát vasárnap este Roma-Juve lesz és jelenleg a két klub szöges ellentétei egymásnak. A Juventust a dinasztikus Agnelli család birtokolja több mint egy évszázada, a világ egyik legnagyobb vállalatcsoportjával a háttérben. A Rómának új tulaja van, aki most érkezett a fővárosba. A Juve vezetői annyira sikeresek, hogy már unalmas. A Rómának hiányos a vezetése, volt akit kirúgtak, volt aki lemondott és akik ott vannak, azok még egy névsort se tudnak összerakni. A Juventus az elérhető legnagyobb sztárok leigazolásáról tárgyal. A Roma a már ott lévő, „félig megvett” játékosokat se tudja megtartani. Kölcsönbe próbálja elhozni mások „selejtjeit”, közben izgulnia kell, hogy el ne vigye őket egy másik klub, a török, vagy a skót bajnokságból.

A Juventusnak új edzője van, mert az előző csak bajnokságot tudott nyerni és az ott már kevés, szóval kinevezték Pirlót, az elmúlt évtizedek legtekintélyesebb játékosát az olasz fociban. A Roma edzője úgy lett kinevezve, hogy előtte két-három másik edző nem volt hajlandó elvállalni az állást és hónapok óta mindig elmondja a klub, hogy bíznak Fonsecában és nincs veszélyben az állása, ami lefordítva azt jelenti, hogy bármikor kirúghatják és eddig alapvetően azért nem rúgták ki, mert úgyse tudnak jobbat hozni a helyére. A Juventusban a kispadon is sztárok ülnek. A Rómában számszakilag hiányoznak a játékosok, hiányposztok vannak, kevés a középső védő, kevés a szélső védő, kevés a középpályás, az utolsó meccsen például egyáltalán nem volt befejező csatár. Pontosabban volt egy csatár, Dzeko, a csapatkapitány, de nem játszott, mert majdnem megvette őt a Juve, csak végül mégsem kellett nekik, mert találtak nála jobbat.

Még folytathatnám, de teljesen felesleges, a lényeg, hogy innen lesz szép nyerni!!!

nemvoktrendi:
Related Post