X

Szerdán Madridban kezdődik a nemzetközi szereplés…

Szerdán este a címvédő (x3) Real Madrid otthonában kezdi meg a Bajnokok Ligája idei menetelését az AS Roma. Talán nem is jöhetne rosszabbkor egy ilyen mérkőzés, hiszen az EDF legénység messze van még a késztől. Olyan elképesztő mérkőzéseket produkál, mint az Atalanta elleni hatgólos, vagy a hétvégi hazai remi. Külön nem merülnék el abban, hogy hol voltak a legviccesebb jelenetek, mi az amin szívesen kacagnék, ha nem Róma szurkoló lennék; azt hiszem ezt mindannyian tudjátok. Négy bajnokijából egyet, az elsőt tudta megnyerni az AS Roma, de ami még ettől is nyomasztóbb, hogy hét gólt benyaltunk az (Atalanta, Milan, Chievo) hármastól.

Pályára lépnek?

Természetesen a csapat körül megpróbálja mindenki fenntartani a megfelelő hangulatot, bőven akad még optimista nyilatkozat, magyarázó válasz. Totti szerint képes a csapat meglepetést okozni, El Shaarawy véleménye az, hogy mentális gondok nincsenek, EDF pedig a legnagyobb problémának a „gyilkos ösztön” hiányában látja. Hogy ez mire lesz elegendő, szerda este kiderül.

Ide vehetjük még – az optimizmus jegyében – DDR és Fazio pihentetését, ami nyilván egy jól átgondolt szakmai döntés. Bár az olasz középpályás pályára kellett, hogy lépjen a Verona ellen, de túl sokat nem játszott. Az olasz sajtó Perotti játékát jósolja bal szélre, szóval ott is igencsak pihent játékosra számíthatunk. A védelemben a sérülésből visszatért Florenzi mellett a szokásos hármasra számítok, ami elég kevésnek tűnik, elnézve a Real Madrid csatársorát.

Valamikor régen…

Persze károgni nem akarok előre, még ha féltem is szeretett csapatom. Elnézve a Real Madrid hétvégi mérkőzését, pár dolog feltűnt. Lopetegui még bőven az építkezési fázisban van, keresi csapatát, amit ahogy EDF. Bár sokkal jobb mutatók mellett teszi mindezt, hétvégén kicsit megremegett a nagy és legyőzhetetlennek tűnő Real. Bale került a szupersztár státuszba CR távozását követően, két walesi válogatott mérkőzése után, hétvégén is kezdő volt. Ami azért egy kicsit extra terhelésnek tűnik a bajnokság ezen szakaszában.

Másrészről – ami szerintem sokkal fontosabb – Kroos szerepének megváltozása. A leglabdabiztosabb középpályást klasszikus védekező középpályás szerepre kárhoztatta az új edző. Ettől az egész Madrid, mintha hátrébb focizna pár méterrel. Lehet ezt csak én képzelem bele, és nem is szeretném túlokoskodni a dolgot, de ez kedvez bizonyos mértékben az ellenfeleknek. Legalábbis a Bilbo ellen nem jött be ez a taktikai húzás. Talán ebből az irányból közelíthetne az olasz tréner, bár nehezen tudom megmondani, mi lehetne a nyerő húzás ez esetben.

Az utolsó összecsapás alkalmával

Szerdán sok kérdésre választ kaphatunk. A csapat tartozik a jó játékkal, ennek nyomatékosan hangot adtak a szurkolók vasárnap. Szükség lenne arra, hogy elkapja mindenki a fonalat. Motivációs szempontból tökéletes ellenfél a Real Madrid. Viszont én személy szerint nagyon féltem a csapatot, egy madridi pofon komoly mélységekbe taszíthatná a formálódó társaságot. Ez biztosan nem vezetne jó irányba, és komoly hatással lenne a közeljövőre.

Számolatlan Real-Roma volt már a sporttörténelemben, legutolsó idén augusztusban, a felkészülési időszakban. Ott két gyors spanyol gól után a végén szépíteni tudott Strootman. Ő biztosan nem tesz holnap ilyet és a két gyors találatot szintén elkerülném szívesen. A 2015/16-s BL kiírásban volt egy nyolcaddöntő, ahol oda-vissza 2-0 lett a Királyi Gárda javára. Viszont kedvesebb emlékként él az emlékezetemben egy 2008-s playoff meccs, ott a Róma diadalmaskodott oda-vissza 2-1-el. Emlékeszem egy bizonyos Taddei fejesgólra, ami szinte biztossá tette a továbbjutást. (Második mérkőzés, Róma, a brazil fejesével alakult az összesített eredmény 3-1-re.) A találkozót Kuipers sporttárs vezeti, a mérkőzés az királyi tévén (sic) M4 sporton nyomon követhető lesz.

Az a bizonyos Taddei gól
Szentesi János:
Related Post