X

A Sassoulo otthonában lett bronz az idei szezon!

Véget ért az olasz bajnokság, az AS Roma egy újabb bronzéremmel gazdagodott. Ehhez le kellett győzni a Sassoulot, amit egy Manolas góllal sikerült is megoldani. Ráadásképp, a Lazio benézte az Inter elleni bajnokit, így a „strandkorlát” megy az EL-be, míg Spaletti a Róma mögött, Interével becsúszott az Bajnokok Ligája főtáblájára. Szóval akadt esemény bőven az utolsó körben, szóljon hát erről ez az értékelő poszt.

Az AS Roma aránylag tartalékosan vágott neki az utolsó mérkőzésnek. Alisson a VB részvételt nem akarta kockáztatni, így a lengyel Skorupski kapta meg idén második lehetőségét. Egy kupameccsen védett kilencven percet a portás. A középpályán Gonalons, Pellegrini, elöl Schick és Perotti is kezdő volt. De nézzük nagyvonalakban, mit láttunk a meccsen.

A mérkőzésen egy igencsak fáradt Rómát láttam, aki megpróbált mindent megtenni a győzelemért. A találkozó egyes periódusaiban tetszetősen, de sok esetben lassan játszott a csapat. Ennek eredményeképp gólhelyzet kevés alakulhatott ki. Egészen a félidő végéig, amikor egy kavarodás után Manolas maradt a tizenhatoson belül, majd éles szögben kapura tört. Megunva a támadó szekció tanácstalanságát kapura lőtt, ami roppant módon meglepte a Sassoulo rutinos hálóőrét, Pegolot. 0-1.

Gólöröm!

Akkor még kevesen gondoltuk, hogy ez lesz a mérkőzés végeredménye is, de így alakult. Számomra felejthető második játékrész végén a három pont nagyon is elegendő volt a bronz megszerzéséhez. Plusz hab a tortán, hogy a Lazio bár vezetett, sikerült hazai környezetben kikapni az Intertől, így Spalletti kék-feketéi lesznek jövőre BL főtáblásak. Elég komoly fordulatok voltak azon a mérkőzésen. És írjuk szépen ide, hogy a legszebb öröm a káröröm, mert ugye nincsen benne irigység.

A szurkolók

EDF kiváló munkát végzett ebben a szezonban, a harmadik hely jelen helyzetben nagyon jónak mondható. Sajnos a Napoli és a Juve a Roma előtt jár. Lehet, a Napoli csak apróságokkal, a Juve talán másfél lépéssel, de ezt majd az évértékelő posztsorozatban fejtjük ki bővebben. Mai hír még, hogy Nainggolan nem fér be a belgák szűk keretébe, így nem is utazik a világbajnokságra. Ez szomorú, látva az idei éves teljesítményét, nyilván valamiféle személyes dolog állhat a háttérben.

A Crotone, Hellas Verona, Benevento hármas búcsúzott az első osztálytól, míg a feljutás rájátszása még hátra van, így az Empoli és Parma mellett még egy csapat térhet vissza a legjobbak közé. Buffon befejezi a Juventus kapujában nyújtott szolgálatot. És ha már összesítünk, nézzük ki mennyi góllal járult hozzá az idei bronzéremhez. Dzeko 16 gólig jutott, ami véleményem szerint elfogadható.

Dzeko 16 gólos lett idén

Ünder és El Sharaawy 7-7 találata visszás. Míg a török srác berobbanása nagyon sok potenciált rejt, viszont el El Shaarawy vagy az utánuk következő teljesítmények nem nevezhetőek kiemelkedőnek. (Perotti 5, Ninja 4, Pellegrini 3) Viszont a második legkevesebb kapott gól, egy büszke mutató, amiben nagy szerepet játszott Alisson egyéni teljesítménye, és a rutinosabb védők kiváló hozzáállása a feladatokhoz. (Kolarov, Fazio)

A világbajnokságig jelentkezünk egy összefoglaló/értékelő poszt sorozattal, illetve követjük majd az átigazolási híreket és a nyári eseményeket egyaránt. Szóval ígérhetjük, egész nyáron lesz mit olvasni a blogon. Számítunk rátok!

Szentesi János:
Related Post