X

Utolsó hazai idén

A mai napon, december 29-én megkezdődik a 19. forduló Olaszországban. Péntekre egy Crotone – Napoli mérkőzés került, majd szombaton a teljes maradék kört lenyomják. Délben Fiorentina – Milan rangadó, majd 15 órától több mérkőzés mellett egy Roma – Sassuolo bajnokival. Számunkra ez a találkozó lesz a fontos, hiszen a torinói vereséget követően tisztába kellett tenni az idei szezonra megálmodott elvárásokat; azért még vesztett pontok tekintetében az Inter előtt vagyunk, amely előnyt őrizni kellene.

Holnap szintén játszik mindkét római

Persze a Sassuolo érdekes ellenfél, egyrészt Di Francesco előző csapata, ahol edzői pályafutásának legkomolyabb eredményeit érte el, másrészt a Neroverdi lassan feleszmél a (dupla) trénercsere viszontagságos kómájából és zsinórban három bajnokit sikerült megnyerniük. Nem kisebb skalpokat begyűjtve, mint az Inter, vagy épp a Sampdoria. Szóval a november végén kinevezett Iachini munkája kezd meglátszani a csapaton. Ettől még a fővárosban a Farkasok számítanak esélyesnek! (odds: H:1,3/D:5,5/V:10,0)

Mindannyian tudjuk, az ilyen mérkőzések roppant veszélyesek, mindez fokozottan igaz az AS Roma csapatával kapcsolatban. Vagy csak nekem vannak ez ügyben rossz emlékeim? Nem hiszem. Bár a 2013-óta íródó Serie A-s Sassoulo történelem során megrendezett nyolc bajnokiból egyet sem tudott megnyerni a cementgyáros csapat. Ezen a nyolc mérkőzésen mindössze két gólgazdag döntetlenre futotta a vendégeknek, bár ezeket a pontszerzéseket Romában vívták ki. (minkét mérkőzés 2-2-s végeredménnyel zárult.)

Florenzi és Ninja többször voltak már hősök ebben a párosításban

DiFra’ miatt több játékos érkezett a zöld-feketéktől a nyáron, Defrel biztosan nem tud ma pályára lépni, viszont a hírek szerint Pellegrini kezdőként okozhat fejtörést volt csapatának. Maradva a vendégek háza táján, több rutinos játékos mellett sok tehetséges fiatal alkotja a Sassuolo együttesét. A keret jelentős része olasz, mindössze három idegenlégiós található a felnőtt keretben. (!) Megsüvegelendő hozzáállás ez. Várhatóan kezdő lesz szombat délután Acerbi, Peluso, Berardi vagy éppen Politano is. Összességében 4-3-3 felállásra számíthatunk a sapkás trénertől. Valahogy így: Consigli; Gazzola, Goldaniga, Acerbi, Peluso; Missiroli, Magnanelli, Duncan; Berardi, Falcinelli, Politano.

Hazai oldalon túl sok rotálást nem jósolnak az olaszok, két-három eltérést mindössze a torinói csapathoz képest. Méghozzá így: Alisson; Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov; Pellegrini, DDR, Nainggolan; Perotti, Dzeko, Schick. Meglátjuk. Előre senkit nem szeretnék kiemelni, pláne nem negatívan, de Schick adós a jó játékkal. Ez egy kiváló alkalom lehetne a nagy áttörésre részéről.

Másik két gólvágó

Szétnézve a bajnokság többi részvevője között, a Napoli Crotoneba megy, míg a Juventus veronai kirándulást tesz. Mindkét mérkőzés maximum azért lesz húzósabb, mert idegenben kell lejátszani. De nehezen tudom azt elképzelni, hogy ezen a hétvégén veszítsenek pontokat a bajnoki címért küzdő csapatok. Az Inter a Lazio ellen meccsel (OH NO!) ahol a kupakiesésből érkező Spalletti legényekre komoly feladat vár. Római szempontból a pontosztozkodás lenne a legjobb eredmény. Ezt a mérkőzést egyébként szombaton 18 órától rendezik, ajánlom mindenki figyelmébe…

Rómában a sípmester Orsato lesz, közvetítés pedig a szokásos helyen található majd. Elfogadható eredmény nyilván a győzelem. Pont. Hajrá!

Szentesi János:

View Comments (61)

  • Már félve írom le, de ez most megint egy "kötelező győzelem" lenne és tudjuk, hogy a Rómának ezekkel milyen hagyományai vannak.

    Egyes elemzők szerint még az is lehet, hogy 4-2-4-ben fogunk felállni, ami szerintem elég furcsán hangzik. Meg most mindenki Schickkel van elfoglalva, mintha rajta múlt volna a torinói vereség, ami szerintem elég otromba leegyszerűsítése a torinói fiaskónak.

    Mindenesetre azzal, hogy eddig sorra veszítettük el a rangadókat a közvetlen riválisok ellen, eljutottunk odáig, hogy már nem nagyon engedhetjük meg magunknak a bizonytalankodást senki ellen. Nyerni kell és kész!

    Ja és közben megint tombolnak a pletykák az átigazolási piacon, például előásták Berardi nevét, lehet, hogy csak a mostani meccs miatt, de több helyen megint szóba hozták velünk. Meg Aleix Vidalt a Barcából a jobb szélre, Badeljt a középpályára, Darmiant a bal szélre (ha eladjuk Emersont)... Szóval megint van egy csomó név a médiában, amikből szokás szerint nem sok minden fog megvalósulni.

    • Az első pár forduló után én úgy gondoltam, hogy ha a felénél, tehát a mostani forduló után, még állnak a BL-ben, és az Inter-lazio előtt lesznek akkor azzal teljesen elégedett leszek. Erre meg is van minden esély. Nincs min gondolkodni, be kell húzni ezt a mérkőzést.
      A Schickes sztori meg megint kezd undorító lenni. Ugyanaz a hisztériakeltés mint tavaly. Tavaly ugye itt volt a Spalletti ( meg Totti), azon el lehetett csámcsogni egész évben. Most, hogy elvileg nagyjából minden rendben, kell valami új. Mert hát az nem járja hogy csend legyen szeretett csapatunk körül.
      Úristen, itt van ez a 21 éves srác, aki már játszott legalább 2-3 meccset és még nem rúgott gólt. Legalábbis nem négyet- ötöt. Ez felháborító!
      A legszomorúbb, hogy pár egysejtű szurkoló is elkezdte ekézni mert hát ennyi pénzért tényleg az a minimum, hogy minden meccsen lő gólt!...

  • Közben állítólag Berardi "lerokkant" az utsó edzésen, ha igaz holnap nem fog játszani!

  • Na és mit szóltok hozzá, hogy jön Badelj (nekem: no), Torreira (yes!) , meg vami Bamba (kiafa...?) a St. Etienne-ből?

    • Torreirát nagy ígéretként tartják számon, elméletileg biztos jó lehetne. Badelj meg egy lehetőség, állítólag diszkontáron meg lehetne szerezni, lejáró félben van a szerződése és nem hajlandó hosszabbítani, mert a Fiorentinát és a Della Valle tesókat mindenki "szereti", onnan szinte mindenki ajtócsapkodással és Qrva anyázással szokott távozni. :)

  • Badeljből sok van a Serie A-ban, Torreiraból annál kevesebb és nekünk is Totti óta hiány az irányító szerepkőr

  • Hogy ez az Egri V. nem tudott annyira berekedni, hogy ne tudjon ma dolgozni....

  • badelj az már felesleges
    torreira jó lehet
    szerintem ma már jön a schick gól,és ninja is akaszt egyet

  • Igen gyenge volt ez az első félidő, se játék, se ritmus, se semmi... max a gólnak lehet örülni.

  • azt nem írom, hogy ez kevés, mert vezetünk, de a támadó játékunk kritikán aluli.
    most már nagyon durva a Dzeko unott pofáját nézni, mint akit nem érdekel a meccs, még akkor is, ha ő adta a gólpassz,

  • Valamit kéne újítani a támadó játékon, mert eddig ez nem túl fényes. Sassuolo ellen talán megteszi ez is, de amúgy ez elég kevés.

    Amúgy aggódom szegény Egri V.-ért! Ez nem egy sima rekedtség, már össze-vissza beszél.

Related Post