X

Javítási lehetőség

Miután a Genoa ellen nagyon bosszantóan veszítettünk 2 pontot, úgy, hogy az előttünk állók hozták a saját kötelezőjüket, hatalmas esélyt jelent, hogy a 3 csapat két fordulón belül összeméri erejét. Legalábbis a Juventus a többivel (majd karácsony előtt velünk is). Mi pedig fogadhatjuk azt a SPAL-t akiknek – a klub elnökének szavaival élve – nem ezen a meccsen kell pontokat szerezniük.

A másodosztályt megnyerve jutottak fel, pénteken pedig kifejezetten „újító” időpontban, fél héttől lesznek a Roma vendégei.

A SPAL egy ferrarai együttes ami 2013 óta a negyedosztályból emelkedett fel, új tulajdonosnak, elnöknek, és az edzőnek, Semplici-nek köszönhetően. Jelenleg 10 ponttal állnak a Genoa-val egy szinten, de éppen kieső helyen. Nagyjából itt töltik a szezonjuk nagy részét, végre érdekes lesz talán a harc majd a kieső helyek környékén is. Eddig két győzelmük van, riválisaik, az Udinese és Genoa ellen, de állítottak már meg olyan csapatokat mint Fiorentina, Atalanta és az első fordulóban a Lazio-t is, tehát már van pontjuk Rómából. Ennek ellenére az elnök pár napja lenyilatkozta, hogy persze, megpróbálják a saját játékukat játszani, de nem az ilyen meccsek nekik a fontosak. Ez igaz és ez a fajta „okoskodás”, taktikázás évek óta jellemzi az olasz futballt, csak eddig általában az volt, hogy a Roma volt az a nagycsapat ami ellen azért még meg akarták mutatni, hogy mire képesek, a Juve ellen meg ment a pihentetés. Most ráadásul olyan kivételes eset van, hogy a kisebb csapat játszott hét közben meccset, és ahogy ilyenkor kell, ki is kaptak az olasz kupában az alsóbb osztályú Cittadella ellen a kupában, még kedden.

Schick vagy Ünder kezdeni fog.

Ennek ellenére nyilván nem indulunk gólelőnnyel a SPAL ellen, nehéz lesz feltörni a védelmüket, ami azért nem olyan könnyen átjárható, főleg egy ilyen meccsen amikor nyilván ez lesz a fő feladata a csapatnak. Emellett a gólszerzéssel sincsenek rosszban, eddig pár meccsen kívül mindig találtak legalább egy gólt. Remélhetőleg hátul nem lesznek problémáink, az igazi feladat a góllövés lesz. Ebben lehetőséget fog kapni Cengiz vagy Schick a jobb oldalon, valószínűleg Dzeko középen, bal szélen pedig Perotti gyengélkedése miatt El Shaarawy. Nainggolan is valami alibi probléma miatt kihagyja majd a találkozót biztosan, tehát a középpályán is lesz lehetőség változtatásra, Gonalons, Pellegrini és Gerson versenyeznek azért, hogy Strootman mellett feltöltsék a maradék két helyet (feltehetőleg az előbbi kettő sikerével).

Vajon fog valaha a rendes posztján kezdeni?

A védelembe a múltkori pihenő után visszatérhet a most már megint „mindjárt szerződést hosszabbító” Manolas, és mellette gondolom Fazio lesz. Bruno Peres kezd majd a jobb oldalon szerintem, Florenzi-t tartogatva baj és BL esetére, míg kérdés, hogy vajon újra pályán látjuk-e Emerson-t, aki már egy ideje kerettag, de nemrég azért nyilatkozta, hogy nem 100%-os. Kolarov azonban nem gondolom, hogy kimaradna, inkább csereként látom esélyesebbnek a fiatal olasz válogatott szereplését, minden erőt be kell vetni ami a gólszerzést illeti, bár azért Emerson-nal se járnánk azért rosszul.

Reméljük ott folytatja majd ahol abbahagyta, komoly erőtényezővé válhat majd rövid idő alatt.

Nagyjából tehát már tudjuk mire számíthatunk, Di Francesco kiküld egy kicsit felforgatottnak tűnő kezdőt, ami kitartóan és nyugodtan ostromolja majd az ellenfél védelmét. Remélhetőleg sokkal több sikerrel mint múlt hétvégén és nyomást helyezünk az előttünk levőkre, és nyugodtan tudunk az este további részén döntetlenért szurkolni.

Aleram:

View Comments (45)

  • Gyorsan el kéne feledtetni a genovai kisiklást és erre papíron a SPAL egy kiváló alanynak tűnik. Nem is érdekel, hogy ki fog kezdeni nálunk... Na jó, ez nem igaz, valójában mindig érdekel, hogy ki kezd, de most mellékes, most olyan az ellenfél, hogy el kell hozni a három pontot és kész. Ha közben játszik Schick, vagy esetleg beáll Emerson is, hát annál jobb, de a lényeg szerintem most az eredmény. Most lesz egy pár viszonylag könnyebb meccsünk, hátha tudunk egy kis nyomást gyakorolni az előttünk lévőkre.

    Közben a stadion kapcsán, emlékeztek még, amikor egy pár aljas aktatologató megpróbálta műemléknek beállítani a lepukkant lóversenypálya romjait? Még az egykori tervező, a jeles Lafuente építész lánya is előkerült, aki szintén építészmérnök és ő is megpróbálta megvédeni a jeles papája romjait. Most az Olasz Kulturális értékek minisztériuma elhajtotta a hölgyet, nem nyilvánították műemléknek a jeles szemétdombot. Nagyon helyes!

    • Hát ha azt a szarkupacot innen elnézést kérve az érintett hölgytől és felmenőitől, műemléknek nyilvánították volna, akkor egészen biztosan van remény, hogy egy homokvárat is azzá nyilvánítsanak. Mondjuk ez egy elég sz@r hasonlat lett de talán érezhető a lényeg :D
      Nagyon szeretném, hogy 5-én végre rábólintsanak, megérdemeljük!!

    • Épp most olvastam Maria Sensi nyilatkozatát a stadionnal kapcsolatban.
      Kövezzetek meg de én nem is tudtam, hogy ők még anno akartak egy stadiont csak elutasították a tervezetet.
      Szeretné ha lenne de azt szeretné ha "római" stadion lenne...s nem érti, hogy most miért és akkor miért nem?!

      • Még anno Dino Viola is nekifutott a stadionnak, ő azt mondta, hogy a stadion volt a legnagyobb veresége. Rosella Sensi csak próbálkozgatott, még be is mutattak egy makettet, de állítólag nem volt mögötte semmi a mostani tervhez képest. Ezek az amcsik most tényleg komolyan gondolják és rengeteg pénzt öltek bele.

        • Stadio Franco Sensi volt a projekt neve, még talán ma is találni vele kapcsolatban videókat a Youtobe-on. Az a projekt kb. olyan volt mint az ilyen stadionépítős projektek 80 százaléka. ( Mint pl. a Lotito féle új lázio stadion.. :D) Volt egy látványterv, meg egy hely ahol meg lehetne építeni HA.....ennyi. Semmivel sem több. Azért az amcsik egy "kicsit" komolyabb terveket dobtak össze. Meg gyanítom komolyabban is gondolták ezt az egészet.

  • Így kezdhetünk:

    Roma (4-3-3): Alisson, Bruno Peres, Manolas, Fazio, Emerson Palmieri, Strootman, Gonalons, Pellegrini. Under, Dzeko, El Shaarawy

  • Manolas: +3 év, évenként 3 millió plusz bónuszok!
    Ennyi és kész, ez is letudva!

  • Salahnak még 3 gólt kell szereznie, hogy életbe lépjen az első bónuszos záradék...

    • Nem igazán vagyok tisztában Salah eladásának részleteivel.
      Megkérdezhetném nagyvonalakban, hogy mik ezek a záradékok és mennyit hozhatnak még a csapatnak?

      • Az összes záradékot én sem ismerem. Azt olvasom, hogy 20 gólnál lép életbe az első. Eddig 17-nél jár. Gondolom nem csak a bajnoki meccsek számítanak bele mert ott még csak 12-t rúgott.

  • AS Roma squad to face SPAL:

    Alisson Becker Bogdan Lobont Lukasz Skorupski

    Juan Jesus Aleksandar Kolarov Hector Moreno Federico Fazio Bruno Peres Emerson Palmieri Kostas Manolas Leandro Castan

    Kevin Strootman Lorenzo Pellegrini Maxime Gonalons Alessandro Florenzi Gerson

    Edin Dzeko Patrik Schick Cengiz Under Mirko Antonucci Stephan El Shaarawy

    itt a nevezett keret.

    Perrotti, Ninja és Defrel nincs a keretben sem.

  • Federico Di Francesco? Ki ez a macskajancsi a diginél? Hülyeségeket beszél.

Related Post