X

Derby Del Sole: délről jövő bajnokaspiráns!

Hétvégén újra belendül a klubfutball, és nem is akármilyen rangadók jönnek Európa szerte. Mi koncentráljunk a saját, az idény első kiemelkedően fontos mérkőzésére. Konkrétan a Napoli vendégjátékára Rómában. Tavasszal ez a páros már „csak” ezüstcsatát vívhatott a Juve mögött, viszont most még bárkiből lehet bármi; tényleg bármi, ahogy Lovasi fogalmaz az I Like Gemenc című méltán híres opuszában.

Komolyabbra fordítva a szót, Sarri mester 7/7-s rajtja talán a legerősebb jelzés mindenki irányába: a Napoli idén tényleg meg akarja szerezni harmadik bajnoki címét! Persze aránylag kedvező sorsolás mellett sikerült ezt a lőlapot produkálni, de ez ettől még százszázalékos teljesítmény. Hogy mibe kapaszkodhat EDF? A Sahtar ellen elszenvedett, érthetetlen vereségben, és pár egyéni teljesítmény gyengébb kifutásában, és persze saját csapatában!

Most jöhetne az a rész, hogy micsoda húsz nap vár a csapatokra októberben, meg hogy a hétközi Bajnokok Ligája mérkőzés, bla…bla… Véleményem szerint mindkét csapat a bajnoki címről álmodozik, mindkét edző ennek megfelelően, teljes mellszélességgel küzd majd a hétvégi három pont megszerzésért. (hét mérkőzés vár mindkét csapatra november 5-éig, amely magába foglalja a két BL fordulót (Chelsea – M. City oda-vissza), egy hétközi olasz bajnokit, plusz egy komolyabb rangadót (Fior – Inter))

De Laurentiis amikor megvásárolta a széthullott déli gárdát, nem tudom pontosan mire gondolt. Arra biztosan, hogy visszajut az élvonalba, illetve újra Európa térképére helyezi a Vezúv tövében futballozó srácokat. Ezeket mind elérte már. Az, hogy a bajnoki cím is felmerült-e benne, nem tudhatom, viszont az elmúlt években szisztematikusan, jól látható nyomvonalon haladva fejlesztette, építgette csapatát; ami arra enged következtetni, hogy merészebb álmokat dédelget a filmes guru.

A két klub szurkolótáborai híresen utálják egymást. A korábbi jó viszonyt egy Salvatore Bagni nevő labdarúgó rontotta el, de azóta már több komolyabb erőszakos incidens is tovább mélyítette a szakadékot a két tábor között. Legutolsó, gyomorforgató hergelés a Napoli részéről a Mertens féle kutyapisi volt! Ennek nem tudom mennyi jelentősége lesz a szombat esti rangadón, de egy biztos, mocskolódás, pénzbírság előre borítékolható.

Rákanyarodva most már a csapat körüli hírekre, kijelenthetjük El Shaarawy és Strootman nem tud pályára lépni. Mindketten combizom problémákkal küzdenek. Kérdéses a válogatottól visszaküldött Pellegrini és DDR játéka is. Utóbbira nagyobb esélyt látott Di Francesco, mikor erről faggatták az újságírók. Ebből akár arra is lehet következtetni, hogy Gonalons újra szerephez juthat. Kíváncsian várom a játékát újfent, amennyiben neki szavaz bizalmat EDF.

Várhatóan a Derby Del Sole hazai kezdője így nézhet majd ki: Alisson – Peres, Manolas, JJ, Kolarov – Gonalons/Pellergrini, DDR, Ninja – Florenzi, Dzeko, Perotti. A másik oldalon hasonló hadrendben a következő kezdőre számítok: Reina – Hysaj, Albiol, Koulibaly, Ghoulam – Allan, Jorginho, Hamsik – Callejon, Mertens, Insigne.

Milik újabb sérülést szenvedett, így a robosztus lengyel nem bevethető. Ettől függetlenül a Napoli játéka ismert mindenki előtt, több éve próbálja, nagy sikerrel beléjük verni Sarri a nyerő taktikát. Erről egy igen részletes elemzést olvashattok itt.

Aztán, hogy mi lehet a győzelem kulcsa, talán a Sahtar elleni Reina lepke jól jönne, vagy az idei évben folyamatosan lecserélt Hamsik játékának hanyatlása?! Nem tudom, annyi biztos, hogy egy bikaerős Napoli lesz a szombati ellenfél. Ráadásképp Rocchi úr lesz a sípmester, ami további aggodalomra adhat okot. Közvetítés a DigiSport 1-en lesz, kezdés pedig szombat 20.45.

Szentesi János:

View Comments (53)

  • Baszki ha ezek Scudettót nyernek 13-14-emberrel akkor kikészülök... Valahol, valamikor ki kell jönnie hogy tavaly óta szinte ugyanaz a 11 ember nyomja végig az összes meccset!

    • Ki fognak pukkanni, erre a fejemet tenném!!
      Ami előzetes nem közvetlen a játékkal kapcsolatban, hogy csupán 33.000 embert várnak a lelátókra....

      • Nem értem én sem ezt a pangást, viszont azt sem, hogy az amerikaiak miért emelik világgá a belépőjegyek árait. Egy mérsékelt létszámú jó stadionnak pont az a lényege, hogy fel lehet nyomni az árakat (csak nem a calabriai maffián keresztül...) de akkor minek is új stadion ha ezt már most megteszik? Még ha bevételkiesés is lenne (ami nem is biztos) de mondjuk egy vaskos diákkedvezménnyel vagy extrán kedvező családicsomaggal mindjárt be lehetne vonzani plusz pár ezer embert (a Crotone elleni pl lesz diákjegy, 15euróért a tribuna teverére, ami egyáltalán nem rossz, remélhetőleg sikeres is lesz az ötlet és folytatják) ami kifejezetten jót tenne a hangulatnak. Nem is értem amúgy, hogy az ilyen sporteseményeken miért nem alkalmaznak olyan optimalizációt mint a repülőjegyeknél, úgyanúgy sokkal jobban megéri egy meccset lejátszani tele stadionnal mint repülni tele géppel

        • Szerintem nem derék elnökünk nyomja fel az árakat önkényesen, hanem a városvezetés emeli a bérleti díjakat....ezért kénytelenek drágább jegyeket árusítani.

  • A legnagyobb kérdés még mindig az, hogy Fazio, vagy Juan Jesus, a már közismert érvek a brazil mellett szólnának (sebesség, korábbi tapasztalatok a Napoli ellen, stb.). Ugyanakkor azok a honlapok, ahol többnyire el szokták találni a kezdőt, Faziót részesítik előnyben. Majd úgyis kiderül.

    A középpályán egyértelműen Pellegrinit jósolják, bár tény, hogy Gonalons-nak is adnak 35%-ot. Szerintem mindenképpen Pellegrini lenne a jobb megoldás, Strootman kiesése után fokozottan szükség lenne ott egy kreatív játékosra, a ninja-DDR-Gonalons sor pedig minden lenne, csak kreatív nem, szerintem túl sok lenne az "ütköző ember". Én "mindenáron" erőltetném Pellegrinit, akár olyan áron is, hogy pihenjen a BL-ben.

    Bár végső soron két védekező középpályás a védelem előtt, mindkettő tud hosszú, pontos labdákat adni... Talán a DDR és Gonalons együtt se lenne rossz, de nem tudom, hogy mennyire lennének egymás útjába.

    Ez már inkább okoskodás, de még felmerülhet Ünder vs. Bruno Peres is. A mostani alapállás az lenne, hogy jobbra Florenzi lenne a szárny és Bruno Peres a wingback, de van egy olyan variáció is, hogy Florenzi a wingback és Ünder lenne a szárny. De ezt az utóbbit kizárhatjuk, reálisan elképzelhetetlennek tartom, hogy Ünderrel kezdjünk, maximum csereként, ha bajba kerülnénk, ez egy variáció lehet a támadó játékban és reménykedjünk, hogy erre nem lesz szükség.

    Állítólag Karsdorp is ott lehet a keretben, de én nem sok lehetőséget látok a játékára, szerintem holnap ő inkább egy "vésztartalék" lesz a kispadon.

    • sajnos a hírek alapján gyakorlatilag mozgásképetel EDF a kezdőt illetően (egész pontosan változtathatna, de akkor alapjátékot kell változtatni, amire eddig nem volt példa nála és sajnos most sem tűnik úgy, hogy lehetséges lenne). Talán praktikus lenne, ha 3 védőre állnánk át (akkor meg is oldódna a Fazio-JJ kérdés), két oldalt Kolarov és Peres kevesebb védekező feladattal jobban tudnák segíteni előre is. DDR mellett pedig Ninja-Pellegrini-Flo-Perotti is tud bent és kihúzódva a szélre segíteni a támadásokat, ráadásul marad alternatíva és nem kéne mindenkinek ezekből pályára lépnie. Sajnos ezonban EDF erőltetni fogja a dolgot, kérdés menniyre fárad ebbe bele a csapat és mi lesz majd Londonban.

      • De kéne neki akkorát változtatni? Jó lenne az? Én nem vagyok ebben olyan biztos, sokan azért kritizálták EDF-t, mert nincs a csapatnak egy kialakult játékstílusa. Viszont egy ideje eredményesek vagyunk evvel a felállással, akkor szerintem ezt kell folytatni és majd meglátjuk, hogy mire lesz elég a Napoli ellen. Nem hiszem, hogy ha most teljesen átszabná a csapatot, az sokkal több eredménnyel kecsegtetne. Ezért is örülök, hogy Pellegrini tud majd játszani, legalábbis most ezt mondják.

        London engem most csak nagyon marginálisan érdekel. Szerintem sokkal fontosabb a Napoli, a holnapi meccs megszabhatja az egész szezonunkat. Ha kikapunk, akkor leszakadunk, a Napoli meg elléphet, ha viszont valahogy sikerülne nyerni, az fantasztikusan jó lenne minden szempontból.

        • épp a minap hasonlítgattam össze EDF és Spall szezonkezdését. A kopasznál jól kijöttek a felkészülési meccsek, aztán a bajnokságban valahogy 1,5 hónapig nem találtuk magunkat, és ez elég is volt ahhoz, hogy már ne tudjuk utolérni a juvét.
          EDF ezzel szemben még kísérletezgetett az utolsó meccseken is - ami konkrétan kiborító volt - de a bajnokságban mégis sikerrel vettük (persze mázlink volt ám az elmaradt Samp meccsel).
          És akkor most ott jön a lényeg: EDF embert cserél, taktikát nagyon nehezen, Spall taktikát váltott, de embert szinte soha. Az utóbbi hosszú távon nem volt megfelelő, gyakorlatilag egyszerre mondtunk csődöt.
          Az előbbi viszont kissé érthetetlen, akkor amikor nem állnak a megfelelő körülmények rendelkezésre. Valamint az is, hogy nincs B terve. Ha kihullik valaki, akkor cserejátékos áll a helyére, de ha az sincs? Meglepődtem, amikor Sarrinak nem volt alternatívája Milik helyett és a Napoli ott bukta el azt az évet, hogy sokáig tartott megtanulni azt a szisztémát, amikor Mertens hamis klinecessé vált. De működött, akkor miért fél annyira a változástól?
          EDF miért nem szembesül ezzel? Már jó egy hete tudja, hogy Strootmann sérült lesz és Pellegrini is gyanús, Gonalons nem meggyőző, pluszban neki nem az a posztja - ahogy DDR-nek sem. Elöl Elsha sérült csak 2 szélső van még Flot sem tudja visszatenni. Ez egy gigantikus pech (persze biztos van valami oka), de kifundálhatott volna valamit 1 hét alatt (ha ugyan nem tette meg!)

          • Nem tudom, minden változtatásra fel lehet hozni érveket mellette és ellene. Pont Fazio a legékesebb példa, egyrészt ő irányítja a védelmet, amióta nálunk van bekerült a válogatott keretbe is és általában elmondható, hogy jól teljesít. Ugyanakkor meg azt is el lehet mondani, hogy viszonylag lassú és kockázatos ha utolsó emberként rávezetik a labdát, vagy ha versenyt kell futnia a gyorsabb csatárokkal.

            De ezeken a taktikai kérdéseken annyira nem is bosszantom fel magam, ott van EDF, aki sokkal jobban ért hozzá, majd ő eldönti.

            Egyébként én sosem értettem, amikor régebben a pisilős Mertens nem volt kezdő, számomra mindig evidensnek tűnt, hogy neki, azzal a technikai tudással, mindig kezdenie kéne, a Napoliban és a belga válogatottban is. A Napolinál valamilyen szinten elfogadtam, hogy ott az edző, aki mindennap látja és tudhat olyan dolgokat, amikről nekünk szurkolóknak fogalmunk sincs. De a válogatottnál, sosem fogtam fel, hogy mit keres Mertens a kispadon, miért nincs a kezdőben. Most meg mindenki ömleng, hogy micsoda bajnok, micsoda csatár, micsoda gólzsák... De hát ezt eddig nem látták??? Mondom ezt annak ellenére, hogy egy szar alaknak tartom a pisilős műsorszáma óta, mert a jelek szerint az égiektől csak tehetséget kapott, viselkedni már nem tanult meg, a büdös bunkója.

  • A jósolt kezdők:
    Túl nagy meglepetés nem ért minket...

    IL TEMPO
    Alisson; Peres, Manolas, Jesus, Kolarov; Nainggolan, De Rossi, Pellegrini; Florenzi, Dzeko, Perotti.
    IL MESSAGGERO
    Alisson; Peres, Manolas, Jesus, Kolarov; Nainggolan, De Rossi, Pellegrini; Florenzi, Dzeko, Perotti.
    CORRIERE DELLA SERA
    Alisson; Peres, Manolas, Jesus, Kolarov; Nainggolan, De Rossi, Pellegrini; Florenzi, Dzeko, Perotti.
    LA GAZZETTA DELLO SPORT
    Alisson; Peres, Manolas, Jesus, Kolarov; Nainggolan, De Rossi, Pellegrini; Florenzi, Dzeko, Perotti.
    LA REPUBBLICA
    Alisson; Peres, Manolas, Jesus, Kolarov; Nainggolan, De Rossi, Pellegrini; Florenzi, Dzeko, Perotti.
    CORRIERE DELLO SPORT
    Alisson; Peres, Manolas, Jesus, Kolarov; Nainggolan, De Rossi, Pellegrini; Florenzi, Dzeko, Perotti.

      • Már a milán ellen sem volt szinte kispadunk, most meg végképp, így újra a kezdővel kell megnyerni a meccset. Elég szorongva nézek az este felé, remélem a csapat jó szériája nem szakad meg, illetve a napoli jó szériája viszont igen. Most EDF-nek nem kell kísérletezni, hozza le a meccset a maga alázatosságával. Isten ments, hogy formációt váltsunk most, tegyük amit eddig tettünk, ez már bevált, most váltani öngyilkosság lenne. Ez az egyhangú kezdő amit jósolnak nyerő lehet, meg tudják csinálni. No és persze a nápolyt is be kéne állítani a sorba, hogy nehogy úgy érezzék, hogy eljött a kánaán. Forza Roma!

  • Nem találtam fogadóirodát, aki Roma győzelemre hozza az oddsokat. Számomra nekem nem lenne meglepetés a Roma győzelme.

    • Én olyanokat láttam, hogy 2,8 a Roma és 2,4 a Napoli. De ez nem meglepő, eddig 100%-osak és a Napoli játssza "Európa legszebb fociját"! Megmondták a szakértő hölgyek és urak! Olyan jó lenne, ha ők is elhinnék! Annyira szeretném, hogy ilyen hangulatban jöjjenek! :)

      • A szerencse az, hogy nálunk ilyen sok kiemelkedő szakértő van. Egy-két példa: Bozsik fikázza a magyar csapatot Feröer ellen, hát Ő mit csinált amikor kapitány volt, vagy a sokra vivő Bánki Dodó, bár Fradistaként nagyon szerettem, azt sem tudja voltaképp, hogy mi a taktika, vagy Sallói, aki osztja az észt, ugye tudjuk Izraelben tudott csak nagy lenni, vagy és vagy és vagy sorolhatnám "sohanemtudottkiemelkedni" Juhárt, "gyengefutbalista" Buzsáky és nem szeretnék megbántani senkit, pláne a "szakértőket", mert máskülönben hol lenne a magyar foci nélkülük!!!

  • Chelsea: 8 bajnokiból 3 vereség, "szép" szerda elé nézünk. Conte valószínű most épp szétrúgja az öltözőt. Szerdán meg nekünk esnek erőből, mint a barom úgy fel lesznek tüzelve.

  • Nah Juve-Lazio meccsbe bekapcsolódok 1-2nél 55. perc, eddig ezek nem sültek el jól, bízzunk benne most megszopatják a juvét a madarászok!

  • Alisson, Peres Manolas Jesus Kolarov, Nainggolan De Rossi Pellegrini, Florenzi Dzeko Perotti

    • Nagyon jó meccs volt, én az árvíznek, vagy a földrengésnek szurkoltam!

      (természetesen csak képletesen, mielőtt valaki megsértődne)

        • Egyébként én azért szeretem az ilyen meccseket, mert történhet bármi, én mindig remekül szórakozok a végén, elég megnézni a vesztesek fejét...

          De inkább befejezem a "szórakozást", mielőtt rossz karmát hoznék a mi meccsünkre. :)

  • Dybala 98.ban megint kihagyta a tizit :) 4 pontot buktak rajta, ez tetszik, meg van az alaphang a mi meccsünkre!

  • már nem is érdekes a kihagyott tizi miatt, de kövezzetek meg labda szorítás volt, egy kicsit túlzott keménységgel, összességében várható volt, hogy megadja.
    No este nyerni ám!!!

Related Post