X

Izgalmas győzelem Veronában

A Roma 5-3-ra legyőzte a Chievót, a Serie A utolsó előtti fordulójában. Az első félidőben a Chievo kétszer is vezetést szerzett, Castro és Inglese góljaival, de a Roma El Shaarawy és Salah találataival mindkétszer kiegyenlített. A második félidőben pedig a Roma lelépte az ellenfelét, ismét El Shaarawy és Salah, meg Dzeko góljaival, Inglese már hiába szépített a végén.

Kezdjük egy kis kitérővel a misztika és a babona világába. Be kell vallanom, hogy én különösen tartottam a mai meccstől, biztosan sokan tudják, hogy Verona városának megveszekedett híre van az olasz labdarúgásban, úgy hívják, hogy „la fatal Verona”, „a végzetes Verona”. Azóta emlegetik így, amióta 1973-ban, a legutolsó fordulóban, a friss KEK győztes Milan itt kikapott 5-3-ra (!!!) és elveszített egy gyakorlatilag már megnyert bajnoki címet, miután szinte az egész szezonban vezette a táblázatot. A Milan ellenfele akkor természetesen nem a Chievo volt, hanem az „igazi” Verona, a Hellas, de ettől én cseppet sem voltam nyugodtabb a meccs előtt. Ugyebár mi is végig a Napoli előtt voltunk az idén és nekünk is 1 pont előnyünk volt a meccs előtt, pont ahogy anno a Milannak a Juve előtt. Ja és nem is mondtam, hogy azt a meccset is május 20-án rendezték! Kell ennél több? Mert tudok még, akkor a Milan egy KEK döntőt nyert meg napokkal korábban a Leeds ellen, mi meg ugyebár a hiper-szuper Juvét győztük le utoljára. A babona szempontjából nézve, ennyi bőven elég, minden adva volt egy remekbe szabott pofára eséshez. Ehhez az egészhez vegyük hozzá a ma kialakult, tükörszerű végeredményt (5-3 illetve 3-5) és mindenkinek el kell ismernie, hogy ez a mai meccs nagyon is furcsára sikeredett, mondhatnánk kísértetiesre.

De inkább felejtsük el a babonát és térjünk vissza a mába, így álltak fel a csapatok:

CHIEVO  (4-3-1-2): 70 Sorrentino; 29 Cacciatore, 5 Gamberini (55′ Frey), 12 Cesar, 18 Gobbi; 97 Depaoli, 8 Radovanovc, 28 Bastien; 19 Castro (46′ Pellissier); 23 Birsa, 45 Inglese (87′ Vignato)

ROMA (4-3-3): 1 Szczesny; 2 Rudiger, 44 Manolas, 20 Fazio, 33 Emerson; 16 De Rossi, 5 Paredes, 6 Strootman; 11 Salah (81′ Perotti), 9 Dzeko (86′ Totti), 92 El Shaarawy (70′ Nainggolan)

Volt ott minden kérem szépen, mint a búcsúban, gólok, izgalmak, kisebb csodák és drabális hibák mindkét oldalon. Láthatjuk, hogy a tar mesterünk kihagyta a kezdőből a Ninját, aki még mindig a Milan ellen összeszedett izomsérülésből gyógyulgat, a középpályán helyet kaptak az eltiltásból visszatérő Strootman és az újdonsült argentin válogatott Paredes. Elől pedig visszatért a sérüléséből Dzeko, a mi egyre inkább gólkirály jelölt bosnyák gólzsákunk, kiegészítve az „egyiptomiakkal”, Salahval és El Shaarawyval (tudom, hogy „El Sha” nem igazi egyiptomi, Savonában született és nevelkedett, az anyja olasz és nem is nagyon ért arabul, de olyan jól hangzik az „egyiptomi csatársor”).

Spalletti és Maran

Az első félidőben a Roma kiábrándítóan rosszul játszott, tíz percig még úgy ahogy tartottuk magunkat, de utána csúnyán szétcsúsztunk. Látszott, hogy a Chievo fejben felszabadultan játszik és a Roma nem tudott elég agresszíven fellépni. Dzeko teljesen el volt tűnve, nem úgy az „egyiptomiak” (ugye milyen jól hangzik?), akik sokkal többet mozogtak és Salah a 8. percben közel járt a gólhoz is, de Sorrentino szépen védte a keresztlövését.

A középpályán viszont érződött Nainggolan hiánya, a Roma játéka lassú és kiszámítható volt, a védekezése meg iszonyatos. Negyedóra után meg is jött a Chievo vezető találata, a Manolas-Rüdiger páros hibájából, Castro köszönte szépen a lehetőséget és a tizenhatosunk kellős közepéről, senkitől sem zavartatva  beverte az első gólt.

A bekapott góltól a Roma még jobban megzavarodott, ha ez egyáltalában lehetséges és Birsa kétszer is közel járt hozzá, hogy végleg elsüllyessze a fővárosiakat. De a Roma szerencséjére ott volt El Shaarawy, a 28. percben, miközben a Chievo védelme Dzeko lesre állításával volt elfoglalva, megfeledkeztek a mélységből érkező „Fáraóról”, aki a kitörő Sorrentinót is kicselezve, az üres kapuba lőtte a Roma egyenlítő gólját.

De a Chievonak meg se kottyant a bekapott gól, továbbra is jobban játszottak és szűk tíz perccel később megint vezetést szereztek. Ezúttal Bastien ívelhetett balról a Roma kapuja elé, ahol Inglese teljesen egyedül fejelhetett Szczesny kapujába. Azt mondtam, hogy teljesen egyedül, de ez valójában nem igaz, mert ott volt mellette egy másik Chievo játékos is, a legnehezebb feladat ennél a gólnál az volt, hogy el kellett dönteniük, melyikük fejelje be a labdát. Fazioék közben meg nem túl közelről nézték a jelenetet.

De amikor már úgy nézett ki, hogy hátrányban zárjuk a félidőt, Salah összeszedett a szélen egy Strootmantól kapott indítást, becselezte magát a Chievo kapuja elé, egy amolyan tipikusan Salahos megmozdulással és megeresztett egy lövést, ami megpattant az egyik védőn és így teljesen megverte Sorrentinót, valahogy kiegyenlítettünk.

A második félidőre Maran mester beállította a „nagy öreg” Pellissiert, a sérült Castro helyére és alig tíz perc elteltével Gamberinit is le kellett cserélnie Freyre. Pontosabban Gamberinit hordágyon kellett kivinni a pályáról, miután összeszedett egy harcművészeti bemutatóra kívánkozó térdelést a bordáira, a saját kapusa roppant szerencsétlenre sikerült felugrásánál, jobbulást neki.

Félretéve a Chievo pechjét a sérülésekkel, a Roma sokkal éberebben, határozottabban lépett pályára a második félidőben. Az 58. percben ismét Strootman adott egy szép indítást, amit a leshatáron kilépő El Shaarawy gyönyörűen vett le és hasonlóan szépen el is helyezett a Chievo kapujába. Az igazság kedvéért el kell mondani azt is, hogy itt El Shaarawy talán lesen is volt, de őszintén szólva ez tényleg szó szerint centik kérdése. Majd meglátjuk jövőre mit mutat a VAR az ilyen helyzeteknél, én már nagyon kíváncsi vagyok.

A vezető gól végre megnyugtatta valamennyire a Rómát, átvette a játék irányítását, de azért a védelem továbbra se a legjobb formáját hozta és volt egy kis izgalom egy pár Chievo kontránál. A 65. perc környékén meg Dzeko elkezdett ébredezni, amikor is Emerson beívelését fejelte kapura, de Sorrentino ököllel hárított.

Spalletti megpróbálta megerősíteni a középpályát, leszedte El Shaarawyt, a meccs addigi legjobbját és bezavarta Nainggolant az utolsó 20 percre. A Chievo pedig végre elfáradt és egyre kevésbé fordult meg a Roma kapujánál. A Roma meg tovább támadott és közel járt a gólhoz De Rossival és Rüdigerrel, aztán a 77. percben megszületett a negyedik Roma gól, Dzeko passza után, egy nagyon szép és precíz Salah lövéssel, közvetlenül a kapufa mellé.

A kettős hátrány végképp megtörte a Chievót, a Roma uralta a meccset és a 83. percben megszületett az ötödik gól is. Dzeko a tizenhatos elől megeresztett egy védhetetlen, sistergős lövést a kapufa mellé és de facto végleg lezárta a meccset. Ez volt a bosnyák bombázó (angol tévéstől hallottam, hogy „Bosnian bomber”, gondoltam reciklálom) 38-ik találata a szezonban, a 28-ik a bajnokságban, továbbra is vezeti a góllövő táblázatot.

A mérkőzés végére, a 86. percben,  beállt a Capitano is és bezsebelte az egész stadion ünneplését. Miközben mindenki Totti beállásával volt elfoglalva, a Chievo megszerezte a harmadik gólját, egy szögletből Pellissier továbbfejelte a labdát, amit Inglese egy lépésről beterelt a Roma kapujába.

Amikor azt mondom, hogy mindenki Totti beállásával volt elfoglalva, azt szó szerint kell érteni, tényleg mindenki lemaradt a Chievo góljáról, beleértve a közvetítés rendezőit is, akik a beálló Tottit mutogatták és mire észbe kaptak, addigra a spori már javában fütyörészett és a középkezdést mutogatta, a gólból élőben semmit sem láttunk. De ami sokkal súlyosabb, a jelek szerint a bírók is Tottival lehettek elfoglalva, mert a visszajátszás tanúsága szerint, Inglese szép kövér lesen volt Pelissier fejesénél.

A gól után még volt idő egy Totti lövésre, ami kipattant egy becsúszó védőről és alig 3 perc hosszabbítás után lefújták a meccset, pedig szerintem most sokan elnézegették volna még Totti játékát. Ki tudja hány percig fogjuk még látni?

Egy szép győzelem lett a veronai kirándulásból, annak ellenére, hogy nagyon rosszul kezdtünk és többször is sikerült bajba kerülni. De ezúttal az egyéni teljesítmények és egy kis szerencse megmentették a csapatot. Nagyon jó volt Salah, aki mostanában kiváló formában van, az elmúlt 9 meccsen 11 Roma gólban volt benne, 6 találat és 5 gólpassz, több mint jó. De ha Salah jó formában van, akkor mit kéne mondani El Shaarawyról? A Milan és a Juve után, ma kétszer is betalált, 4 gól az elmúlt 3 meccsen és mind súlyos gól volt, ólomsúlyú gólok, amik eldöntötték a meccseket. Ha végül sikerül majd megszerezni a második helyet, az azért lesz, mert El Shaarawy odavitt minket ezeken a meccseken. Én megdicsérném Strootmant is, aki ma sokáig Nainggolan helyettese volt, nem volt ugyanolyan, azért látszott a különbség, de volt 2 csodálatos gólpassza, amikkel nagyban hozzájárult a sikerhez. A leggyengébb pont egyértelműen a védelem volt, róluk minél kevesebbet beszélünk, annál jobb.

Lényeg, hogy meglett a 3 pont, utólag elmondhatjuk, hogy szükség is volt rá, mert közben a Napolinak esze ágában sincs lassítani, tegnap elütötték a Fiorentinát is. Nincs megállás, az idén a legutolsó másodpercig kell hajtani. Jövő héten jön Rómába a Genoa, akik egyenlőre a kieső helyek elől menekülnek, tehát elmarad „Totti barátságos búcsúmeccse”, helyette egy éles tétmeccs lesz. Addig is forza Roma mindenkinek!

nemvoktrendi:

View Comments (97)

  • Spalletti állítólag már szólt a vezetőségnek, hogy nem marad.

      • Romapress, Football Italia, meg még más romás oldalakon is, mindenki a Sky-os Angelo Mangiantéra hivatkozik, aki a Romával kapcsolatban képben szokott lenni. De épp most a Roma weboldalának egyik írója cáfolta, hogy Spalletti beszélt a Sky-al, és Mangiante sem írt erről sehol.

        • Jah, értem! :D
          Azon gondolkozom hogy az uccsó meccs után "kiveszem a lájkot ( :D) " az összes ilyen oldalról, meg megfogadom hogy nem olvasok semmi hasonló oldalt egész nyáron. Mondjuk nem tudom hogy ezt hogyan fogom kivitelezni de az egészségemnek biztos jót tenne!

    • Én azt olvastam, hogy még nem közölte a döntését a klubbal és közben a Roma elkezdett nem hivatalosan érdeklődni a lehetséges utódoknál. Azt is írják, hogy állítólag az elkövetkező napokban lesz egy találkozó Pallotta és Spalletti között, ha ez igaz, gondolom utána majd tisztább lesz a kép.

      Ismétlem önmagam, de ha most elmegy egy másik olasz klubhoz, tökmindegy melyikhez, az nekem elég nagy csalódás lenne. Tavaly úgy beszélt, mintha kötődne a Rómához, most mindenki azt szeretné ha maradna (játékosok, vezetők, szurkolók), ha ezek után mégis elmenne a konkurenciához, az elég sok mindent elárulna az emberről.

  • Ha meglesz a 2. hely akkor egyszerűen nem tudom (vagy csak nem akarom) elképzelni, hogy Spallo ne maradjon. Olyanokat nyilatkozik, hogy "a jövőnkért játszunk", "szeretem a játékosaimat", azt is kijelentette, hogy csak a Genoa meccs után hajlandó a szerződéssel foglalkozni, szóval érdekes lenne ha most meg nyilatkozna a Sky-nak, hogy elmegy.
    Azért meccsek közben látni a lelkesedését, ahogy teljesen beleéli magát a mérkőzésekbe, szerintem ha azt tervezné, hogy jövőre megy az Interbe a bagós mellé, akkor ezt a szezont le is sz@rhatná, tök mindegy lenne neki hogy 2. vagy 3. a Roma.

  • Nagyon kíváncsi leszek az utolsó meccs hangulatára. Mindenki Totti miatt lesz ott, de közben egy éles tét meccs lesz a Napoli miatt (szerencsére csak nekünk, a Genoa már biztonságban). Ma láttam egy videót ahol Terry búcsúmeccsén a lecserélésénél sorfalat álltak neki csapattársai, az igazán szép gesztus volt például.

    • Azért én kvra nem irigylem Spalletit. Meg meg is értem ha ebben az évben úgy leszívták az agyát hogy jövőre nem fog maradni. Elképzeltem a szitut hogy mondjuk a 80. percben járunk, Napoli megy Genovában 2-0-ra, a Róma meg mondjuk 2-1re de a teljesítmény semmivel sem jobb a veronai első félideinél. A tömeg meg elkezd Totti, Tottizni... na? Nem egyszerű...

    • Én abban bízom, hogy bármilyen ünneplést terveznek, azt a meccs utánra időzítik. Nagyon nem kéne azt a benyomást kelteni, hogy előre ünnepeljük az eredményt, mert a sporttörténelem telis-tele van példákkal, hogyan lehet pofára esni és a Roma előéletében is van egy pár kínos precedens.

      Már így is olyan hülyeségek jelentek meg a sajtóban, hogy ha a Roma 5 gólt rúgna a Genoának, akkor megdőlne valamilyen elb@szott rekord, ami senkit sem érdekel. Lehetséges ennél jobban lenézni egy csapatot? Én a Genoa edzőjének a helyében, felolvasnám azt a cikket minden edzés előtt és után. :(

  • “You came on in place of [Giovanni] Piacentini and you got a penalty which [Giuseppe] Giannini missed.

    So young and yet you were already capable of representing the history of your team in such an excellent manner, a history of penalties and missed opportunities.

    Since then, while ringing-up record on record, while stadiums around the world clapped their hands, while you thought about t-shirts and Sanremo adverts, Lazio won a Scudetto, a Cup Winners' Cup, a European Super Cup, four Coppa Italia - one of which you were present for - and three Supercoppe Italiane.

    How much you could have won on the pitch with Real Madrid, no-one will ever know. You are the only champion they couldn’t buy.

    Without you they had to settle for two Intercontinental Cups, two World Club Cups, five Champions Leagues, three European Super Cups, seven La Liga titles, three Copa del Rey and six Spanish Super Cups. Not much, for a player of your talent.

    In any case, and especially in these times, you’ve reached a goal which deserves respect. The respect you didn’t receive from your fans and your club, and for that - we say this sincerely - we’re sorry.

    We would never have allowed a player like you to be treated like this. We would never have silently observed what they have done and what they are doing to you.

    Nobody defends you now, and of course we can’t do it. We bear no grudge for the t-shirts and the jokes you’ve aimed at us. They’re there, and in fact they have to stay - we’re in Rome and that’s how it works.

    In any case, a handshake for an opponent who, after all these years, leaves the pitch as ‘the best of enemies’.”

    • Hű micsoda szaga van ennek! Nekik nincs sajátjuk, soha nem is volt, mert onnan mindenki csak menekült, tehát szokás szerint kukkolják a Rómát és fröcsögnek hozzá.

      • Azt én sem tudom, hogy ki bánik rosszul Tottival, vagy ki bánt valaha.

        • Például ők rendszeresen, ami jogos is volt, mert kölcsönös a "szeretet". De most megpróbálnak úgy tenni mintha gavallérok lennének, csak ez nem az ő világuk, ők az akasztott figurák világában érzik otthon magukat. :)

          • Nekem egy kisebb elégtétel, hogy a legvégén megadják neki azt a tiszteletet, amit sokszor nem kapott meg. Most nem a balhéi körüli dolgokra gondolok, hanem hogy sokszor a teljesítményét is megkérdőjelezték, meg mindenféle szemét alaknak írták le. Így a végén egyértelművé válik hogy nem lehet megkerülni, az olasz futball valaha volt egyik legnagyobb alakja.

          • Tisztelet? Tőlük? A transzparens a meccsen egy szép gesztus volt, meg is lepődtem. De ez a szurkálódó, hazugságokkal tűzdelt, hetvenkedő valami, na ez már az ő stílusuk, ebben már ráismerek az "etnikai háborúra", meg az akasztott figurákra. Kit védenének meg ők és kitől? Saját magukat sem tudják megvédeni Lotitotól. Szerintem megint elmulasztottak egy remek alkalmat, hogy csendben maradjanak.

  • Volt egy kép tegnap a közösségi médiában, (persze most sehol sem találom) hogy a vezetőség egyik fele, és Spalletti egy étteremben tárgyalnak... Firenzében. Ki érti ezt?! Mármint, ha menni akar, akkor miért ülnek le egy asztalhoz, ha marasztalták, akkor meg miért Firenzében ültek asztalhoz, Rómában minden hely foglalt volt? :)

    Látta valaki a képet?

      • Firenzében van a Spallo-nak egy étterme, ott volt egy összejövetel (Presentazione XVI. Torneo Niccolo Galli). Ott volt az Ancelotti, a Rumenigge, az öreg Chiesa a fiatal Chiesa meg a Giancarlo Antognini meg a Spallo. Gondolom egyszerűbb volt odarángatni a Baldini-t mint a Spallo-t Londonba. :)
        Vagy lehet hogy csak vásárolgatni ment Baldini... ki tudja. Ez annak a tükrében érdekes hogy ugye ez tegnap volt. Viszont az "újságírók" meg olyanokat írnak hogy tegnap Spallo megegyezett az Interrel. :D Hát, termékeny napja lehetett az öreg kopasznak. Lehet Baldini után gyorsan még ütközött Sunningékkal is :D
        De legalább akkor jól hazudnának.....:D

        • Na...Spall most már Nainggolant, Strotmannt és Emersont is vinné magával az Interbe! :D :D :D

          • Komolyan... rosszul vagyok már ezektől... egy olyan játékosunk se maradt, akit nem adtunk már el valamelyik rivális csapatnak :D :D

            Amúgy a fejesek helyében, legszívesebben azt csinálnám, hogy mindenki szerződésébe beleíratnám, hogy rivális együtteshez nem igazolhat el. Legalább nem lennének ezek a hülye pletykák sem :D

          • Én meg minden sajtótájékoztató előtt felolvasnék egy listát. Amelyik hírportál, újság, újságíró hallja a nevét az távozhat. Addig nem nyilatkoznék amíg ők ott vannak. Mondjuk emögé a dolog mögé következetesen, az összes edzőnek, játékosnak, klubnak be kellene állnia hogy eredményes legyen. Egy idő után elgondolkoznának hogy vajon megéri e totálisan alaptalanul 2 óránként mást írni....

          • El Shaarawy Angliába megy, őt se felejtsük ki. Ja és Rüdiger meg Manolas is mennek az Interbe. És Salah után is érdeklődnek, egy nagy külföldi klubban fog játszani. Alisson állítólag visszamegy Dél-Amerikába, Szczesny pedig természetesen Angliában folytatja. Közben Paredes gyakorlatilag már a Juventusé. Dzeko iránt is érdeklődnek Angliából és Németországból... :D

            A sajtóban közzétett értesülések alapján, jövőre a Rómában Lobont, Iturbe és Florenzi fognak játszani. De szerintem Florenzi is csak addig, amíg meg nem gyógyul, utána majd megy ő is, mondjuk a Milanba, mert miért is ne? :D

  • Közben olvasom, hogy állítólag Massara menni fog Sabatini után az Interbe, ámen, isten veled Ricky (már ha igaz). Vasárnap este állítólag pedig Rüdiger az Inter vezetőségével vacsorázott! Jól értesültek látták! Egy valami már most biztos, ez egy nagyon hosszú nyár lesz! :D

    Kiszivárgott a vasárnapi mérkőzés extra programja. Állítólag Pallotta át fog adni egy díjat Tottinak, ott lesz a család is: a papa, a mama, a tesó, a feleség, a gyerekek és közben a hangszórókból a különböző bajnokok üzeneteit fogják sugározni Tottinak... El tudjátok képzelni, hogy mi lesz ott, ha ne adjisten nem nyerünk a Genoa ellen??? Szerencsére állítólag ezt a cirkuszt a meccs utánra tervezik, legalább ennyi.

    • Semmi változás nincs benne..Az anyaghasználat változik meg csak. Kicsit olyan "új juventuszos lógó"-nak érzem a dolgot.Mintha nem lett volna más ötletük, de valamit csak ki kellett találni.Ennél jóval többre számítottam..

      • Főleg ahhoz képest csalódás, hogy milyen jól sikerült az első két mezünk. A galléros kimondottan szép volt és a másodikban is volt valami különleges.
        Ez egy basic cucc a Nike-tól, semmi különös. Bár az ideinél nekem jobban tetszik, szerintem rettenet volt a sárga sportszár bordó nadrág kombináció, és a csíkozás sem jött be. (az újhoz visszahozzák a fekete sportszárat, a nadrágról pedig azt olvastam valahol, hogy lesz fehér verzió is, örülnék neki)

Related Post