X

Eltaktikázva

Miután az este folyamán lett rá lehetőségem, gyorsan elvállaltam a meccs értékelőjét is, ha már a felvezetőt (tőlem egyébként szokatlan módon) utólag nézve, túlságosan is elbizakodott stílusban írtam. Ennek ellenére továbbra sem vagyok hajlandó azt mondani, hogy ez a Lazio erős csapat lenne, egyszerűen mi teljesítettünk mélyen magunk, és sajnos az ellenfél alatt is.

Az előzőben őt is dicsértem, erre ez a hála…

Nem igazán tudom hol kezdjek neki annak az elemzésének, hogy hol is lehetett a probléma, hiszen mint ahogy az elmúlt pár meccsen mindenki a legjobbját mutatta, most őrületesen bezuhant a teljesítmény. Vajon nem volt elég motivált a csapat? Hát hogy nem lehet elég motiváltnak lenni egy derby-re? Esetleg Inzaghi taktikailag lelépte Spallettit? Ez mégis hogy történhetne meg, mikor ekkora tapasztalati különbség van a két edző között? Kezdenek fáradni a fiaink? Akkor miért nem a pihentebb, lelkesebb cserék játszottak, akik szintén nem gyenge játékerőt képviselnek? Úgy voltak vele, hogy ezt ki kell húzni, aztán majd a visszavágón kiharcolni a továbbjutást? Akkor miért nem álltak be védekezni? Rengeteg kérdést vet fel a mai meccs, amik közül a legaggasztóbbak arra vonatkoznak, hogy „vajon képes-e a csapat felállni mint a Sampdoria elleni bénázás után, és folytatni a jó formánkat?” Szombaton kiderül.

Sok játékosunkat tudnám szidni a mai teljesítménye után, mert igazából senki nem volt jó. Ezt az mutatja legjobban, hogy még Fazio, és Nainggolan is felbosszantott sokszor, pedig rájuk aztán nagyon nem lehetett panasz nagyjából… az elmúlt fél évben. Pontatlan, erőtlen, unalmas és szürke volt a játékunk. Igazából minden ami eddig nem.

Egy valamit azonban még muszáj megemlítenem, mert biztos forrásokból hallottam: a játékvezetők múlt hét pénteken egy közös iszogatás alkalmával arról beszélgettek, hogy hiányzik már nekik a címlap meg a rivaldafény. Ezért eldöntötték, hogy a következő pár fontosabb meccsen ezen mindenképpen változtatnak, és mindannyian kieszeltek valami tervet. A Milan-Sassuolo, Inter-Roma, Juventus-Napoli bírói nem voltak túl kreatívak, mindannyian csak becsukták a szemüket, ha a tizenhatoson belülre került a labda, és a hallás alapján döntöttek. Nem úgy Irrati! Ő kigondolta, hogy nem elég egy-két jelentősebb pillanatot benézni, ő komoly hallucinogének elfogyasztása után (gombás rizottó holland módra) lépett a pályára, és ennek megfelelően teljesített. Nem próbálom rá fogni, de azért pár szót megérdemelt, mert nagyon komoly a verseny, hogy ő, Spalletti, vagy a csapat valamely játékosa érdemli-e az arany Vermaelen díjat. Azért, hogy ne teljesen negatív hangulatban zárjam a posztot: a visszavágóig egy hónap van, és ez a csapat több mint képes még ilyen helyzetből is továbbjutni.

Aleram:

View Comments (44)

  • Számomra egyértelműen azon ment el a meccs, hogy több játékos mélyen tudása alatt teljesített. Elsősorban Paredes volt aki nagyon meglepett szürkeségével... (pontatlanok voltak a labdái, az előre passzai nem ültek, labdaszerzésben gyengélkedett) a verseny második helyezettje Strootman, talán a Mosógép is pihenhetett volna többet, végül pedig megosztva kapja meg a harmadik helyet a teljes védelem. A hét elején még olyan posztokat láttam különböző oldalakon, hogy a "római fal bevehetetlen", hát tegnap egymásnak rohangáltak a védőink, és csak nagy nehézségek árán oldottak meg egy Andreson-Immobile később egy Keita-Immobile kettőst. Pont. (így én is kiosztottam az arany-vermaelen díjakat, ezen kurvajót röhögtem! :) )

    A világ nem dőlt össze, pont ezen a fronton fér talán bele egy ilyen botlás. Remélem szombatra illetve csütörtökre már nyomokban sem látjuk ezt a csapatot, akit a kupameccsen...

  • Vajon kinek jött rosszabbul ez a tegnapi vereség? A Rómának vagy a Napolinak! Hétvégén kjiderül...

      • Amúgy benne volt ez már...Persze sokkal fájóbb hogy a Lazio ellen történt de ez a sorozat amiben most a srácok benne vannak ez kőkemény. Nem baj, ezekből lehet tanulni. Kellet hogy egy kicsit visszarángassanak minket a földre. Legyen meg a Napoli elleni meccs, lépjünk el tőlük 8 pontra aztán a visszavágón meg ráérünk még gondolkodni. Vagyis nincs rajta mit gondolkodni, annyi gólt kell nekik rúgni amennyi csak belefér. Sokkal szarabb lesz nekik 2-0-ról kizúgni... :D

  • Először is kijelentem, hogy tökéletesen nem értek egyet veled. A Lazio nem rossz csapat, habár nyilván messze vannak tőlünk (elsősorban orrnehéz gárda, de SMS-Biglia középpálya például nagyon jól tolta sajnos).
    A másik dolog a pihentetés. Nos én megmondom őszintén nem érzem, hogy Spall tehetett volna többet ez ügyben: Villarreal ellen a fél cserepad játszott, előtte a Crotone ellen is sokan pihentek. Spall taktikája pedig csak ezzel a kezdővel működik, mivel nincs alternatíva (Perrotti-ElShaarawy beállása lehetne több talán).
    Ahogy az várható volt sajnos jött a fáradság, elsősorban kp. (De Salah az ANK-ról visszajövet minden meccsen tompa volt, talán őt lehetett volna többször letenni). Legbeszédesebb, hogy a mindig díjbírkózó Rüdigert nemcsak a hasonló testfelépítésű Lukaku ellen szenvedett, hanem Milinkovis-Savis is rendszeresen megverte fejpárbajban!
    A fáradság először a fejben jelenik meg. Nem oda helyezkedünk, nem mennek a gyors passzok, és elveszítjük a párharcokat. Az a baj, hogy ahogy ezek száma nő, mindig többet kell futni. A Lazio pihentebb volt, de ez a csapat képes 0-2-ről is felállni, habár pokoli nehéz lesz.

    • Abszolút igazad van: feljben purcantuk ki, mert a háromnaponkénti meccsekre nincs kellő rotáció. Semmit nem b... el Spaletti, ez van momentán. A középpályán hiányzik Flo, Grenier meg még nem épült be, ergo két emberrel szűkebb itt a keretünk. Az meg teljesen iiluzórikus elképzelés, hogy majd a Ninja-Strootmann-DDR-Paredes négyesből aktuálisan három ember háromnaponta minden meccsen szétfutja a középpályát három tüdővel és nyomja a résekbe a forintos lasztikat tucatszám. Az életkorából adódóan DDR-en látszik ez a legjobban, az utóbbi két hétben a félidők ucsó 10-15 percében már lépni is alig tud, és ezért van az is, hogy néha kritikátlanul viselkedik (érintő irányba rúg, mint a harapós ló, a klasszikus eset ugyel a Porto). 1szerűen elfogy a fejecskéjéből a "zokszigén" (ahogy Szalacsi sporttárs mondta volt.)

  • Az újságok osztályzatai:

    LA GAZZETTA DELLO SPORT

    Alisson 6; Ruediger 5, Fazio 5, Manolas 6; Peres 5 (41’ st Totti n.g.),
    Strootman 5,5, Paredes 5 (18’ st Perotti 6), Emerson 6; Salah 5,5 (24’
    st El Shaarawy 5), Nainggolan 5,5; Dzeko 5,5. All.: Spalletti 5.

    IL MESSAGGERO

    Alisson 6,5; Ruediger 4,5, Fazio 4, Manolas 5; Peres 4,5 (41’ st Totti
    n.g.), Strootman 5, Paredes 4 (18’ st Perotti 5), Emerson 6; Salah 4,5
    (24’ st El Shaarawy 5), Nainggolan 5; Dzeko 4,5. All.: Spalletti 4.

    LEGGO

    Alisson 6,5; Rudiger 5, Fazio 4,5, Manolas 5,5; Emerson 6; Strootman 5,
    Paredes 5 (18’ st Perotti 5,5), Peres 5 (41 st Totti ng); Salah 5, (24’
    El Shaarawy 5), Nainggolan 5,5; Dzeko 5. All. Spalletti 5

    IL TEMPO

    Alisson 6; Ruediger 6, Fazio 4,5, Manolas 5; Peres 5,5 (41’ st Totti
    n.g.), Strootman 5,5, Paredes 4,5 (18’ st Perotti 5.5), Emerson 6; Salah
    5 (24’ st El Shaarawy 5), Nainggolan 6; Dzeko 5. All.: Spalletti 5.

  • Inzaghi nyerte meg a meccset szerintem. Az inter is próbálkozott ezzel, de nekik nem jött be mert szar dominókat pakoltak szar helyre. a Lazio berakott 3 beton védőt középre, Dzekonak túl sok esélye nem volt 1 vs. 3ban. A két szélét lezárták, középen Biglia és Parolo felnőtt Paredesek mellé, hátul pedig mögöttünk 60 méterrel ilyen gyors emberek ellen nagy kockázat hogy Manolas és Fazio nem valami gyors. Már ősszel is szenvedtünk ellenük, ha a tag nem próbál cselezgetni nagyon meleg lett volna. Nem rossz csapat a Lazio, de nem is jó. Arra jók hogy elrontsák a játékunkat, ez be is jött, ennek ellenére a helyzeteink megvoltak és 1 gól nagyon kellett volna. Játék képe alapján amúgy a 2-1 reálisabb lett volna így viszont bajba vagyunk, mert ez ellen a masszív védelem ellen 4 gólt nehéz lesz rúgni, ha kapunk egyet. Ami mellettünk szólhat hogy jelenleg könnyebbnek tűnik 1 hónap múlva, de ha megyünk az El-ben akkor az is sűrű lesz, szóval kupát lassan elengedhetjük... Lyon elleni idegenbelitől félek amúgy nagyon, ha oda egy ilyen tompa csapat megy el, akkor megszórnak minket az biztos!!! Amúgy érdekes ezt a sorozat terhelést senki se bírja, Real is Barca is botlik, csak ez a buzi Juve nem...

    • Igen, de ne felejtsd el, hogy Dzeko mellett ott volt Salah-Ninja kettős, akik könnyedén mozoghattak volna be résekre, vagy hátra labdáért. Egész egyszerűen nem volt meg a kellő lendület. Salah megjátszhatatlan volt azzal, hogy azonnal odaléptek neki (kevesebb mozgott ki szélre, vagy lépett volna be középre és lőtt volna kapura; jó formában könnyedén lefordult volna Wallaceról). Nainggolanból is hiányzott a plusz. Mondjuk Biglia jól lefedte a passzsávjait és a belga keveset tudott tisztára mozogni, csak nagyon mélyen, ahol nem tudott kapura fordulni.
      Paredest annyiban megvédeném, hogy az első félidőben, amikor mi voltunk dominánsak (kb. 20 perc) akkor kifejezetten tetszetős labdákat adott, aztán elfogytak az alternatívái és főleg a védekezésbe szürkült bele.

  • Érdekes hallgatni a nyilatkozatokat a meccs után, sok mindent elárulnak. Például Inzaghi öccse mesteredző úr nagyon fel volt pörögve, (hozzátenném teljesen jogosan): "Azt mondták, hogy a Roma legyőzhetetlen, de mi sehol sem hibáztunk". Tudnám ki mondta, hogy a Roma legyőzhetetlen? Utólag csak a babona miatt megérdemelne egy taslit.

    Strootman a sajtó szerint polemikusan nyilatkozott: "Inzaghi nyert, tehát azt mondhat amit akar, de szerintem mi jól kezdtünk, az elején csináltunk egy pár helyzetet." Tudnám ebben hol a polémia? Meg a labdaszedőkről is nyilatkozott, akik "figyelemfelkeltő sztrájkba kezdtek" a pizsamások vezető gólja után, értsd b@sztak visszaadni a labdákat, a végén a Roma játékosai mentek a labdákért, akkor is amikor a Lazio jött. A holland szerint a labdaszedők csak gyerekek és nem lehetünk dühösek gyerekekre, szerinte inkább arra kéne haragudni, aki megmondta nekik hogy ezt csinálják.

    A madarász irónia elsősorban Nainggolan meccs előtti nyilatkozataira összpontosul, utólag tényleg túl optimista volt. De mint kiderült a bírók megint csaltak a javunkra, mert 6 percet hosszabbítottak és szerintük ilyen a világon nincs. Talán ha nem tartott volna nekik másfél percig minden bedobás, vagy ha néha a labdaszedőik visszaadták volna a labdákat, akkor nem lett volna ennyire feltűnő az időhúzás és akkor Irrati bíró úr se hosszabbított volna. De szerintem a legjobb az lett volna, ha a hosszabbítás helyett, jól megszórja őket sárgával időhúzásért. Kíváncsi vagyok, hogy mit szóltak volna, ha kib@sszák valamelyik besárgult harcost, amikor épp nem jut az eszébe, hogyan kell elvégezni egy bedobást.

    De sajnos nincs min vitatkozni, jobbak voltak és kész. Most elég kilátástalannak tűnik a visszavágó is. Például képzeljünk el 90 percet a tegnapi meccs utolsó félórájából, ahogy a Roma kitámad, mert gólokat kéne rúgni, a Lazio meg behúzódik kontrákra... Elég ijesztő.

  • Hát skacok, ha ez a bajnokságban fordult volna elő, akkor pontosan én is annyira pozitívan látnám a dolgokat, mint sok esetben, hogy el kell felejteni és menni tovább, de az az igazság mérhetetlen nagy düh, szomorúság és csalódottság ötvözete kevereg jelenleg bennem. Hiába nyerjük meg a derbyket sorra, ami már évek óta örömet okoz nekünk a kis csapatok ellen elhullajtott pontok miatt, illettve a kupákban való bénázás/kellő motiváció hiánya miatt soha nem kerülünk még karnyújtásnyira sem egy kupához...Ezt a csapatot én választottam anno, vagy Ő engem ez örök rejtély marad, imádom a csapatot, de neha előbújik a mérges állat belőlem, aki farkasüvöltéssel kérdezi az égiektől, hogy miért ver minket az Isten évtizedeken keresztül, és nem vagyunk képesek levetni magunkról az ezüst színü bundát. Persze, tudom. Van még egy visszavágó és fő az optimizmus, de bármennyire jó nézni ezt a felállást, a Magica Romat, Ninját, Faziot, Tottit még mindig a pályán, idén sem fogunk nyerni semmit. Hiába mondogatták, hogy elég ez a keret a 3 frontos harcra, már akkor látszott nem lesz elég. Sehol sem tudunk maximálisan felpörögni, mert 3 naponta meccsünk van és hiába van Nainggolánnak 3 tüdeje, rajta is látszott azért az elmult csaták mennyit vettek el az energia tartalékaiból. Ha meg ő is elfárad, akkor gondolhatjuk, meg láthatjuk a többiek energiaszintje hányadán áll.

    Egy szó, mint száz, akármennyire is fáradtak voltak a srácok, ez a mérközés az én véleményem szerint Spalletti-n ment el. Már a meccs előtt is lehetett tudni mit akar játszani a Lazio. Betömörörülő védelem, gyors kontrákkal veszélyeztetni. Az elso 20 perc után lehetett látni, hogy sajnos csak idő kérdése és jönni fog a gól. Le az összes kalapokkal Inzaghi előtt. Ha egy fél évet első osztályú csapatnál töltött edző képes kézháttal pofoncsapnia a mi kb 20 évvel profi Elit-licences ezdőnket, akkor azt mondom, hoogy wháááo..Nem fikázni akarom a Mistert, mert már akkor "sírtam" utána, mikor elment és örömtáncot jártam, mikor visszatért, de ezt a meccset nagyon elkúrta. Csak én láttam úgy, hogy ez az ívelgetés Dzeko fejére egyenlő az öngyilkossággal? Felidőben miért nem próbált változtatni valamit? Egész meccsen az egy szem támadónk fejére próbáltuk rúgni a labdát, eredménytelenül, amiből aztán jöttek az életveszélyes kontrák. Kb. 3x oda is volt rajzolva, de nem sikerült kapura továbbítani azt. Ehhez a taktikához nem kell géniusz legyél. Változtatni kellett volna valamit félidőben, de végig ugyan azt próbáltuk erőltetni, sikertelenül. Az ember a hibáiból tanul és remélem Spal is fog tanúlni ebből, mert ez a Lyon ellen baromi kevés lesz. Nem lehetetlen innen sem továbbjutni, de ha Lazio gólt szerez, akkor nekünk már csak a 4-1 jelenti a döntőbe jutást és az, hogy mit értünk el az Inter vagy a Villareal ellen semmit sem jelent már. Ezek bár szépek, de csak részeredmények és akkor fog igazán sokat jelenteni, ha legalább megadjuk azt az esélyt magunknak, hogy küzdhessünk a végső győzelemre.

    • A Spalletti-s résszel teljesen egyetértek, főleg így aludva rá egyet, abszolút rá lehet fogni a dolgot. Az ívelgetés talán a kreativitás hiánya miatt is lehetett: nem volt eléggé kidolgozva a taktika, vagy ami biztos: a Lazio megfojtotta a szánalmasan teljesítő középpályánkat. Ennek ellenére én nagyon bízok idén egy trófeában, leginkább az EL-ben.

      • Nos, én is ezzel az álommal dédelgetem magam. Évek óta többre hivatott a csapatunk, de nem vagyunk képesek kihozzuk magunkból a maximumot. Nem szeretek más csapattal példázódni, de ahhoz képest, hogy a jelnlegi Milán sehol nincs Európában, kis tulzással évek óta oda-vissza verjük őket, csapatuk közel sincs olyan erős és célra hivatott, mint a miénk, de ők ehhez képest bő fél év alatt begyűjtöttek két kupát. Miről beszélünk? Próbálunk bajnokok lenni, ami normális. Juvehoz, MÉG nem tudunk felnőni, kupát nem vesszük komolyan, EL-t meg akarjuk nyerni, ott eddig hoztuk a kötelezőt szépen. Senki se értsen félre, nem vagyok túl nagyravágyó, de már nagyon ki vagyok éhezve egy végső győzelemre vagy legalább egy döntőre. Kezdetben elég lenne az is, ha most kivernénk a Laziot, de a Cesena ellen is kegyelem taknyán jutottunk tovább. Nem tudom felfgoni miért vesszük félvállról az ilyen mérközöseket...

      • Mivel a meccset nem láttam (temetésen voltam és úgy kiütött, hogy 9-kor beájultam), így csak általánosságban írom le, amit gondolok.
        Tehát Spalletti "hibázott". Ő is csak ember és neki is 3 naponta kell felkészíteni a csapatot a különböző megméretésekre, ráadásul jelenlegi rangadó dömpingben. Mi a legjobb, nagy hőfokon tartani a csapatot és egyszer csak kiégnek vagy engedjen egy kis lazítást, amit lehet javítani? Lehet ezt a másodikat választotta, csak arra már ő sem gondolhatott, hogy nem megy be semmi, az amúgy igengyors Manolast körbefutja a kis nyikhaj, Salah lökete a kapufán csattan. Azonkívül ő is elfárad az ilyen menetelésben. Szomorú vagyok, de ez van. Van még egy visszavágó, de ahogy nemvoktrendi írta a BL indulás elérése a legfontosabb feladat, ami nem lesz könnyű, hisz a Napoli (valszreg) kiesik a BL-ből és megszűnik a hármas terhelés, míg ha mi továbbmennénk a Lyonnal szemben, akkor lesz még néhány kőkemény meccsünk.

    • Evidens, hogy kellett volna még 1-2 játékos, hogy a kopasznak legyenek alternatívái. De az igazság az, hogy most adták ki a Roma pénzügyi mérlegét és így is vastagon mínuszban vagyunk. Itt már nem csak az FFP-ről van szó, konkrétan sok a veszteség. Sajnos tudtuk, hogy Pallotta nem Katarból jött, ha nem jutottunk ki egyből a BL-re és utána kiseggeltünk a Porto ellen, akkor utána sajnos nincs pénz játékosokra sem. Ezért fontos a második hely, hiába vagyunk lemaradva a Juve mögött és kilátástalan a bajnoki cím, sajnos tudomásul kell venni, hogy a legfontosabb trófea az a Qrva ezüstérem, ami bárcsak meglenne.

      • Nem forog veszélyben szerintem még akkor sem, ha ne adj Isten hétvégén kikapunk ta Napolitól. Persze messze még a vége, de én bízom azért a csapatban, hogy nem engedik ki a kezükből a második helyet. (Lehetett volna spórolni Vermaelen visszaküldésével és beugróként egy fiatal játékos játszatni. Kabaré, hogy még fizetünk is azért tönkretegye nem csak egy-egy meccsünket, hanem ha kell az egész szezonunkat.)

        • Én nem vagyok túl kritikus a vezetőséggel Vermaelen miatt, ha lett volna pénz, akkor nyilván nem a Barcelonában megbukott Vermaelen feltámasztásával próbálkoztunk volna, így viszont muszáj volt lutrizni és sajnos úgy tűnik nem jött be. Egyébként a Porto elleni párviadal volt szerintem a legfontosabb találkozónk az idén, ahhoz meg például Emersonnak legalább annyi köze volt, mint Vermaelennek.

          Gondoljunk csak bele, ha tavaly meg lett volna a második hely, akkor például kiválthattuk volna Digne-t a PSG-től, akinek mellesleg eddig Barcelonában "fantasztikus" szezonja volt, ő lett az egyik legjobb padmelegítő a keretben.

          • Apropó Barca, lemondott a Lajos! Legalább nem kell majd néznem a Barca szurkolók csodálkozó tekintetét, amikor szóba kerülnek a Lajos római kalandjai. "A Luis Enrique volt a Rómában? Mikor?" Amikor a hungarokatalán anyucikád megvette neked a hatodik Messi mezt, akkor! Mondtam már, hogy rühellem a divatszurkolókat?

  • Úgy ahogy mi tegnap hulla szarok voltunk úgy a következő meccsen a kékek is lehetnek azok. Nincs lefutva semmi! Jajj Istenem de jó lesz nézni ahogy megint sírnak a lelátón mert 2-0-ról bukják a továbbjutást! :D

  • Én is plafonon voltam a mutatott játékunk miatt, bár ha lehet egy fokkal jobban felba..ott Egri Viktor barátunk ömlengése....elképzelni nem tudom, hogy ezt az emberkezdeményt mi ösztönzi arra, hogy bárki is legyen a Roma ellenfele annak kinyalja a seggét és ennyire látványosan fröcsögjön.....
    Ami a visszavágót illeti...nincs kétségem afelől, hogy mi fogunk továbbmenni, tehát csak nyugalom kollégák! :)

Related Post