X

Szeretünk a Palermo ellen játszani

A Roma fölényesen nyert 4-1-re a Palermo ellen, Salah, Paredes, Dzeko és El Shaarawy góljaival, Quaison hiába szépített 3-1-nél.

Így álltak fel a csapatok:

Roma (4-2-3-1): 25 Szczesny; 33 Emerson, 44 Manolas, 20 Fazio, 3 Jesus (46′ Florenzi); 5 Paredes, 16 De Rossi; 11 Salah, 4 Nainggolan (69′ Strootman), 92 El Shaarawy; 9 Dzeko (80′ Totti)

Palermo (3-4-2-1): 1 Posavec; 4 Andjelkovic, 6 Goldaniga, 15 Cionek; 89 Morganella (59′ Rispoli), 25 Bruno Henrique, 14 Gazzi, 19 Aleesami; 18 Chochev (70′ Quaison), 23 Diamanti (72′ Jajalo); 30 Nestorovski.

A kezdő. Mindig meglepődök, hogy Fazio mekkorára nőtt, még Szczesny és Dzeko se ér fel hozzá.

Spalletti mester a várthoz képest egyetlen érdekes változtatást hajtott végre, Emerson Palmieri átkerült a védelem jobb szélére, közben baloldalt megint Juan Jesus kezdett. A Roma kicsit félénken kezdett, ami azért is meglepő, mert a hétvégi eredmények, főleg a Milan győzelme, egy váratlan esélyt jelentett, hogy a Juve nyakán maradjunk és leszakítsunk 1-2 üldözőt.

A Palermo 5 emberrel védekezett, a Roma támadójátéka meg elsősorban Dzekóra támaszkodott. A bosnyák először a 7. percben megeresztett egy gyenge lövést 20 méterről, majd 5 perccel később adott egy gyönyörű passzt El Shaarawy-nak, de a savonai fáraó képes volt kihagyni a ziccert. A 17. percben Dzeko megint El Shaarawynak passzolt, Posavec kivédte az olasz egyiptomi lövését és a kipattanó labdánál Andelkovic megelőzte az érkező Dzekót. A 20. percben Emerson próbálkozott ballal, de a Palermo kapusa szögletre védett.

Dzeko volt szerintem a meccs embere

Már kezdtünk volna izgulni, de a Roma addig-addig próbálkozott, amíg a 31.-ben végül meg nem született a vezető gól. Megint Dzeko passzolt, ezúttal Salahnak és az egyiptomi futás közben ballal kiosztott egy kötényt Posavecnek: 1-0.

A Palermo első igazi lehetőségét Juan Jesus készítette elő, aki, egy eufemizmussal élve, ma se volt tökéletes. A brazil labdát veszített a tizenhatosunk előtt és kénytelen volt szabálytalankodni, hogy megakadályozza a nagyobb bajt. Szerencsére Diamanti kevéssel fölé tekerte a nagyon veszélyes pozícióból elvégzett szabadrúgást.

A második félidő úgy kezdődött, hogy Juan Jesus helyett beállt Florenzi a jobb oldalra és Emerson átment balra, vissza a „természetes élőhelyére”. Jobb volt ez így, kár lett volna megvárni, hogy mit tudott volna még összehozni a besárgult Juan Jesus.

Paredes a gólja után

Aztán az 52. percben megszületett a Roma második gólja, az igazat megvallva ehhez kellett egy jókora adag szerencse és szegény Posavec kapus is. Paredes beívelt egy szabadrúgást a Palermo tizenhatosába, de a beívelés mélyre sikerült és úgy tűnt, hogy kapuscsemege lesz a dologból. De ekkor jött a fiatal horvát hálóőr, aki nagyragadozókat megszégyenítő ügyességgel kivetődött az érkező labda elé, ami meseszép ívben átpattant fölötte és a Palermo kapujában landolt. Az első reakció az általános csodálkozás volt, majd a Roma játékosok körében eluralkodott az általános derültség. Posavec viszont nem volt túl vidám.

Posavec, egy kapus magánya…

Ekkor végre jött a Palermo reakciója, nem kell semmi nagyra gondolni, de Szczesny-nek gyors egymásutánban be kellett mutatnia két védést. Az elsőt az 56. percben, Diamanti ballal lőtt, a lengyelünk kiütötte szögletre. Majd a szögletből Andelkovic fejelhetett kapura jó helyzetből, de Szczesny ezúttal nagyot védett.

A 68. percben a Roma eldöntötte a meccset, Salah és Florenzi összjátéka után, Dzeko megszerezte a 8. gólját a bajnokságban és a Roma már 3-0-ra vezetett. Ezután a nézők elsősorban azzal voltak elfoglalva, hogy mikor áll be Totti, aki türelmesen várakozott az oldalvonal mentén 6-7 percet, mert a labda sehogy sem akart kimenni. Aztán végül csak megállt a játék, mert a Palermo szépített, a 80. percben Quaison távoli lövése megpattant a becsúszó Manolason és a Roma kapujában állapodott meg. Tehát 3-1 lett az eredmény és végre beállhatott Totti.

El Shaarawy is jól játszott

A Palermo öröme nem tartott sokáig, a 83. percben Totti kiugratta Salah-t, az egyiptomi El Shaarawynak passzolt, aki megszerezte a Roma negyedik gólját és beállította a 4-1-es végeredményt. A hosszabbításban még volt idő egy látványos akcióra, Totti passzolt Strootmannak, aki kisodródott helyzetből az üres kapu előtt gurította el a labdát, aztán Calvarese bíró úr lefújta a meccset.

Nagyon jók voltunk, a legjobb talán Dzeko volt, passzok és gólok, remek, ezért vettük. De jól játszott Salah, El Shaarawy, Paredes, vagy De Rossi is. Számomra a legkellemesebb meglepetés Emerson Palmieri volt, aki remekül játszott mindkét oldalon. Vajon mit gondolnak most Palermóban? Csak mert anno elég könnyen megváltak Palmieritől, fogadjunk, hogy most szívesen elcserélték volna érte bármelyik szélsőjüket.

Salah is remekelt

A legrosszabb sajnos Juan Jesus volt, a brazil sehogy sem találja magát. Negyedóra se telt el, amikor Spalletti elkezdett ordibálni neki, hogy ne cselezgessen és ne kockáztasson a labdakihozatalnál… Ő természetesen nem hallgatott a jó szóra, belekezdett egy teljesen abszurd cselsorozatba, aminek az lett a vége, hogy le kellett terítenie Diamantit közvetlenül a tizenhatos vonalánál. Még az a szerencse, hogy nem lett sokkal nagyobb baj! Az egyik olasz újságíró szerint azért kellett lecserélni a szünetben a brazilt, mert különben Spalletti még kárt tett volna benne. A második félidőben Florenzi természetesen sokkal jobb volt, ő készítette elő Dzeko gólját.

Összességében szép győzelem volt, fölényesen nyertünk és felzárkóztunk a Milan mellé, alig 2 pontra a Juve mögé. Szükség is volt erre a sikerre az Austria Wien ellen eldobott győzelem után. Gondoljunk csak bele, alig 2 pontra vagyunk a zebráktól, a sérülésektől hiányos védelmünk ellenére. Ha sikerülne mindig rendet tartani a fejekben, még valami szép is kijöhetne ebből a csapatból.

nemvoktrendi:

View Comments (21)

  • Szép siker! Remélem maradunk ezen a győztes úton. (jó látni ezt az ideiglenes Juve vergődést! - legszebb öröm, ugye)

    Szerdán Sass, hétvégén Empoli... utána csütörtökön EL, majd Bologna. Ez egy erős de nyerhető sorozat. Optimista vagyok!

    • Szerintem ez, hogy sass,empoli,el-ben austria wien na meg a bologna nem erős és nem "verhető" sorozat, hanem egy számomra létező normális univerzumban röhögve alázni kéne mindet 2-3-mal. Ennyi év után, ennyi pénz elköltése után még mindig ott tartunk, hogy jézus testvér, emerson, és hasonló "tehetségek" igyekeznek meggyőzni a szurkolót, hogy van védelmünk. na mindegy. Forza Roma!

  • Néhány napilap osztályzata a tegnapi meccsről:

    IL TEMPO

    Szczesny 6,5; Emerson 6,5, Manolas 6, Fazio 6,5, Jesus 5; De
    Rossi 7, Paredes 6,5; Salah 7, Nainggolan 6, El Shaarawy 7; Dzeko 7. Subentrati: Florenzi 6,5, Strootman 6, Totti SV. Allenatore: Spalletti 6,5.

    LEGGO

    Szczesny 6,5; Emerson 5,5, Manolas 6, Fazio 6, Jesus 5; De
    Rossi 6,5, Paredes 6,5; Salah 6,5, Nainggolan 6, El Shaarawy 6,5; Dzeko
    7. Subentrati: Florenzi 6, Strootman SV, Totti SV. Allenatore: Spalletti 6,5.

    IL MESSAGGERO

    Szczesny 6,5; Emerson 6,5, Manolas 6, Fazio 6, Jesus 5; De
    Rossi 6,5, Paredes 7; Salah 7,5, Nainggolan 6, El Shaarawy 7; Dzeko 8. Subentrati: Florenzi 6,5, Strootman 6, Totti SV. Allenatore: Spalletti 7.

    LA GAZZETTA DELLO SPORT

    Szczesny 6,5; Emerson 6,5, Manolas 6,5, Fazio 6,5, Jesus 5; De
    Rossi 6, Paredes 7; Salah 7, Nainggolan 6, El Shaarawy 7; Dzeko 7,5. Subentrati: Florenzi 6,5, Strootman 6, Totti SV. Allenatore: Spalletti 7.

    LA REPUBBLICA

    Szczesny 6,5; Emerson 6,5, Manolas 6,5, Fazio 6,5, Jesus 4,5;
    De Rossi 7, Paredes 7; Salah 7, Nainggolan 6,5, El Shaarawy 7; Dzeko
    7,5. Subentrati: Florenzi 7, Strootman SV, Totti SV. Allenatore: Spalletti.

    IL CORRIERE DELLA SERA

    Szczesny 6,5; Emerson 6, Manolas 6, Fazio 6, Jesus 5; De Rossi 6, Paredes 6,5; Salah 7, Nainggolan 6, El Shaarawy 6,5; Dzeko 8. Subentrati: Florenzi 7, Strootman SV, Totti SV. Allenatore: Spalletti 7.

    CORRIERE DELLO SPORT

    Szczesny 6,5; Emerson 6,5, Manolas 6, Fazio 6,5, Jesus 5; De
    Rossi 6,5, Paredes 7; Salah 7, Nainggolan 6, El Shaarawy 6,5; Dzeko 7. Subentrati: Florenzi 6,5, Strootman 6, Totti SV. Allenatore: Spalletti 7.

    TUTTOSPORT

    Szczesny 6,5; Emerson 5,5, Manolas 6, Fazio 6, Jesus 5; De
    Rossi 6, Paredes 6,5; Salah 6,5, Nainggolan 6, El Shaarawy 7; Dzeko 7,5.
    Subentrati: Florenzi 6,5, Strootman 6, Totti SV. Allenatore: Spalletti 6,5.

    LA STAMPA

    Szczesny 6; Emerson 6,5, Manolas 6, Fazio 6,5, Jesus 5; De
    Rossi 6,5, Paredes 6,5; Salah 7, Nainggolan 6, El Shaarawy 6,5; Dzeko 7.
    Subentrati: Florenzi 6, Strootman 6, Totti SV. Allenatore: Spalletti 6,5.

    IL GIORNALE

    Szczesny 6; Emerson 6,5, Manolas 6, Fazio 6, Jesus 5; De Rossi 6,5, Paredes 6,5; Salah 7, Nainggolan 6, El Shaarawy 7; Dzeko 7. Subentrati: Florenzi 6,5, Strootman 6, Totti SV. Allenatore: Spalletti 6,5.

  • Emersonnal mi történt? Vagy ez a Palermo tényleg ennyire gyenge? :)

    • Sztem Emerson egy fiatal játékos, akinek vannak pozitív tulajdonságai és ezért érdemes foglalkozni vele. Talán sosem lesz a világ legjobb szélsője, de a Porto ellen bevitt tizi-kiállítás kombója is túlzás volt. A gyengébb Palermo ellen kimondottan jó volt, de például a Sassuolo ellen már nem biztos, hogy ilyen jól szerepelne, csak mert a csempések jobban szeretnek a széleken játszani és megy is nekik.

        • Pedig a következő posztomnál benne lesz a címben is! De nem baj, majd idézőjelbe teszem, úgy mindent szabad. :)

  • OFF:
    Azt figyeltétek, hogy Pjanic milyen gyorsan és tökéletesen beilleszkedett a zebrákhoz? Ahogy ordibált, az maga volt a gyönyör. :) De az biztos, hogy rómaiként legalább 2x kiállították volna Milánóban. Először a üvöltözésért, másodszor Donnarumma fejbetalpalásáért. Méltó a mezükre!!!

    • És amikor nem adták meg az amúgy teljesen szabályos gólját??? De sajnáltam! Megfordult a világ, a kutyák sétáltatják a gazdikat, a befőttek teszik el a nagymamákat és a bírók kitolnak a Juveval. Na jó, egyenlőre még csak a Milan javára tévednek, szóval tulajdonképpen nincs is változás, de akkor is jó volt nézni Pjanic buksi fejét. :)

      Most az a téma az olasz médiában, hogy milyen rosszul játszik, tegnap a tévések még azt is megkérdezték Spallettitől, hogy mit tanácsolna Allegrinek, hol kéne használni Pjanicot. Kész röhej.

        • Először szabadkozott, hogy nem az ő dolga, aztán azt mondta, hogy ő a védelem előtt használta, mert nagyon labdabiztos.

          Meg szóba került az a pár hónapos beszólása is, hogy "Paredes jobb mint Pjanic". Nevetett és mondta, hogy az összes játékosa jobb Pjanicnál, neki ezt kell mondania. De azt is bevallotta, hogy azért Pjanic szemébe nem mert ilyeneket mondani. :)

  • Remélem Juan Jesus-t nem kötelező opcióval vettük kölcsön, mert amit a pályán művel hétről hétre az hajmeresztő. Ilyen tehetséges védőnk Kuffour, Loria és Kjaer óta nem volt. Sokkal inkább Castant nézném a pályán, még ha halvány mása is régi önmagának.
    Ha egy nem túl acélos Palermo ellen - ahol egyébként még Emerson is képes volt értékelhető teljesítményt nyújtani - erre képes, akkor legközelebb egy nagyobb ellenfél ellen inkább Rüdigert vagy Mario Ruit támasszuk neki a kapufának.

    • Jesus nem bal bekk!!!! Hiába mondják hogy tud Ő ott is játszani, NEM TUD! A kis gyors szélsők úgy forgatják ahogyan akarják! Szerintem a védelem közepén klasszisokkal jobb teljesítményt tudna nyújtani...ugyanaz a szitu mint Bruno Peres esetében amikor egyfolytában a bal oldalon játszott. Rá is azt mondták hogy mindkét oldalon tud játszani...és nem! Egy nagy francos krumpli volt a bal oldalon. Ezzel hogy hétről hétre bal bekket kell játszania csak az önbizalma fog a béka segge alá süllyedni aminek egyenes következménye ezek a bakik....én azért Őt még semmiképp sem temetném...

      • Igen, én se értettem, hogy miért mondogatja mindenki, hogy Juan Jesus jó lesz szélsőnek. Mikor és hol volt jó szélsőnek? Max egy 3/5 fős rendszerben lehetne balról a második, legalábbis szerintem.

      • Spallnak is óriási hibája ez, hogy ugyanúgy ahogy Rudi se, ő se mer nyúlni a fiatalokhoz. Ameddig Seck egészséges volt, meg kellett volna próbálni mit tud.

        • Valszeg ez nem tök kérdése...Róma nagyon nem az a hely ahol lehet kísérletezni...(habár alapanyag lenne hozzá, türelem nem)

        • Az eddigi előzmények azt mutatják, hogy fiatalokkal többnyire csak tapasztalatokat lehet nyerni, meccseket és címeket már sokkal ritkábban. Nem a Rómában kéne kísérletezgetni a tinikkel.

    • Ez volt az egyik fénypontja. Egy újságíró megint szóba hozta, hogy "a római környezetben milyen nehéz nyerni", a kopasz erre elkezdte a fejével verni az asztalt és nekiesett az újságírónak: "Ki küldött téged? Mondd meg hogy ki küldött ide, megint ugyanazzal a kérdéssel". Aztán komolyan elkezdte magyarázni, hogy Toscanában a szomszédja tyúkjainak naponta fél kiló kukoricát kell adni és hogy ez válaszol-e a kérdésre. Nekem az jutott eszembe, hogy olyan mintha Sabatini távozása után Spalletti magára vállalta a korábbi sportigazgató szórakoztató szerepkörét is. :)

Related Post