X

Dino Viola

Dino Viola volt a romanista büszkeség elnöke, sok szempontból ő volt a Roma történetének a legnagyobb elnöke. Az elért eredményei és az emberi nagysága, nemcsak a Roma, hanem az egész olasz labdarúgás nagyjai közé emelték.

Összesítsük az eredményeinket 1980-ig. Egy darab bajnoki cím 1942-ből, amiről az ellenszurkolók előszeretettel azt szokták hazudni, hogy csak a háború miatt nyertük meg és szerintük különben is Mussolini (???) adta ajándékba. Kettő darab olasz kupa, az utolsó 11 évvel korábban, akkor például a Juvénak már volt belőle 6, de a Milannak és a Fiorentinának is volt már 4-4 darab belőle. Egy VVK, ami igaz, hogy az első nemzetközi olasz kupasiker volt, de az UEFA megmondta, hogy nem is létezett, tehát kevesebbet ér mint a nyári barátságos „sörkupák”, mert azokat legalább színesben szokták közvetíteni.

Többször a mélyponton voltunk, 1951-ben kiestünk a Serie A-ból, de például 1964-ben ott volt a hírhedt „colletta del Sistina” is, a „Sistina-i gyűjtés”, amikor a Roma csődben volt, 2 milliárd lírás adóssággal és csak úgy tudott elutazni a Vicenza elleni idegenbeli meccsre, hogy összegyűjtöttek 700.000 lírát adományokban a szurkolóktól. Ha megnézzük a Roma eredményeit az 1942-es bajnoki cím után, volt egy harmadik hely 1955-ben, majd a következő dobogós helyezés a bajnokságban 1975-ben volt, amikor Nils Liedholmmal a kispadon, a „Rómácska” meg sem állt a harmadik helyig. Az volt a „La Grande Stagione della Roma”, „A Roma Nagy Szezonja”, így nagybetűkkel, előtte nyolcadik, utána tízedik volt. Könyvek és cikksorozatok jelentek meg „A Roma Nagy Szezonjáról”, némi túlzással az akkor olyan volt, mintha most például az Atalanta harmadik lenne.

Viola büszkén mutatja a romanista ultrák sálját.

Bátran kijelenthetjük, hogy hiába volt mindig egy csomó, „többé-kevésbé őrült” szurkolója (ebből a szempontból semmi sem változott, most is itt vagyunk), a Roma 1979-ig az eredményeket tekintve sehol sem volt. Aztán 1979-ben történt valami és a következő nagyjából tíz év alatt a Roma nyert 5 olasz kupát, egy bajnokságot, közben háromszor volt második és kétszer harmadik. Ja és közben szinte folyamatosan szerepelt az európai kupasorozatokban, játszott egy UEFA kupa és egy BEK döntőt (ezek egyenlőre még számítanak, gondolom csak mert nem nyertük meg őket). Pedig a Serie A elismerten a világ legerősebb bajnoksága lett és a fociban nem létezett olyan magára valamit is adó sztárjátékos, aki ne az olasz bajnokságban játszott volna.

De mi történt a Rómával az 1979-80-as szezonban? Hát Dino Viola történt, az történt! Valójában a neve Adino Viola volt, de az Adino olyan furcsán hangzik olaszul is, hogy mindenki Dinonak hívta, szerintem még a szurkolók többsége sem tudta, hogy az igazi keresztneve Adino volt.

Egy Dino Violát ábrázoló zászló a Curva sudban

Nem Rómában született, hanem egy Aulla nevű faluban, valahol Toscana északi csücskében, 1915 április 22-én. Egy híresség öccse volt, a bátyja Ettore egy háborús hős volt az első világháborúban, a legkitüntetettebb olasz katonatiszt. Akkor szeretett bele egy életre a Rómába, amikor a családja fiatalon elküldte tanulni a fővárosba.

Egy interjúban mesélte: „A Campo Testacción játszottam a srácokkal Burgess mester alatt. Aztán a barátom Silvio Piola (őt sem kell bemutatni) elvitt a Laziohoz egy próbajátékra, ami jól is sikerült, de mégsem folytattam ott, mert a Roma színeihez vonzódtam.”

Később, 1942-ben, elvette feleségül élete másik nagy szerelmét a Roma mellett, a feleségét Florát, aki három gyermekkel ajándékozta meg és akinek nagyon korán szembesülnie kellett Viola Roma iránti vonzalmával. A friss házasok Toscanában voltak, amikor is Viola elvitte a feleségét egy 40 kilométeres, „könnyed kis sétára” biciklivel, hogy megnézzék Schaffer mester Rómájának a meccsét a Livorno ellen.

Bruno Contival

De mit keresett Viola Toscanában? Az olasz királyi légierő kötelékében szolgált pilótaként Pontederában, konkrétan a Piaggio cég P. 108 B típusú új stratégiai bombázó gépének volt a tesztpilótája! A Piaggio gyártott repülőgépeket? Igen, gyártani gyártott, de talán nem véletlen, hogy a Piaggio végül a robogóiról vált híressé nem a repülőgépeiről. Viola is addig „kísérletezgetett” a vadi új bombázóval, amíg le nem zuhant vele. Orral csapódott a leszállópályára, a gép miszlikbe tört és a szemtanúk szerint nem kis csoda volt, hogy megúszta néhány sebesüléssel. Onnantól kezdve viszont Viola nem szeretett repülőgépre ülni.

A háború után szurkolóként követte a Rómát, a korabeli játékosok mesélték, hogy gyakran látták Violát a klub régi székházában, a viale Tizianón, ahogy órákon át vitatkozott fociról a többi szurkolóval. Miután lediplomázott ipari gépészetből, a Roma későbbi elnöke 1963-ban került be először a klub vezetőségébe, Marchini elnöksége alatt pedig ő lett az egyesület alelnöke. Viszont 1971-ben, amikor Anzalone lett a klub elnöke, Viola leköszönt a tisztségéről és távozott a klubból. Erről azt mesélte, hogy „Anzalone könyörgött, hogy maradjak, de én úgy éreztem, hogy lezárult egy ciklus.”

Nem sokkal a halála előtt igazolta le Aldairt

Aztán 1975-ben nem bírta tovább a Roma nélkül és visszatért a klub vezetőségébe tanácsadóként. Majd 1979 májusában megvalósult az álma: a gyerekkori barátjával, Antonio Cacciavillanival közösen, megvásárolták a klub többségi tulajdonát és Dino Viola lett a Roma elnöke. Avval kezdte az elnöki tevékenységét, hogy másokra bízta a vállalata vezetését, egy precíziós katonai műszereket gyártó céget, amit 1948 óta irányított, hogy minden idejét a Rómának szentelhesse.

Az elnöki kinevezése másnapján felhívta őt Nils Liedholm, a friss olasz bajnok Milan edzője, aki bejelentette, hogy elfogadja a hónapokkal korábban felajánlott edzői posztot. A svéd mester aláírt egy hároméves szerződést,  közben visszatért Bruno Conti a genovai kölcsönből, megvették a „kisfiú” Ancelottit a Parmatól, leigazolták Benettit meg Turonét és megszületett a modernkori Roma alapja.

Dino Viola: „A Roma sosem sírt, soha nem is fog sírni. Mert az sír aki gyenge, az erősek sosem sírnak.”

Az első győzelme az 1979-es bajnokság második fordulójában született, a Roma 3-2-re nyert idegenben a Pescara ellen. A dologhoz hozzátartozik, hogy Viola „drága árat” fizetett a győzelemért, szó szerint, egy ismeretlen zsebtolvaj meglovasította az elnök pénztárcáját, benne pár millió lírával, de még ez sem tudta elrontani az új elnök örömét.

Rögtön az első szezonjában a Roma megnyerte az olasz kupát. Viola jött, megnyomott egy gombot, átfordított egy kapcsolót és hirtelen minden működni kezdett. Azok a csapatok, amik korábban rendszeresen nyerni jártak Rómába, hirtelen akkora verésekkel mentek el, hogy talán van olyan alakulat, amelyik azóta sem talált haza. Felépítette a Roma edzőközpontját Trigoriában és elkeresztelte Fulvio Bernardiniről, pedig közben a szíve szakadt meg, mert eleinte a háborús hős testvéréről, Ettoreról szerette volna elnevezni, de meggyőzte magát, hogy a Roma otthonának egy romanista hős nevét  kell viselnie.

Közben 1980-ban Olaszországban feloldották a 14 éve tartó embargót a külföldi játékosok ellen és minden olasz klub külföldi játékost akart igazolni. A Roma is néhány nap leforgása alatt megpróbálta leigazolni Bonieket, Rumeniggét, Brady-t és Ruud Krolt. Aztán találtak egy kapcsolatot Zicohoz, aki hajlandó is lett volna Rómába jönni, de a Flamengo 4 milliárd lírát kért érte, ez túl sok volt a Rómának. Végül a hatodik próbálkozásra, kiválasztották Falcaót, akit másfél milliárd líráért meg is vettek az Internacionaltól. Az elegáns és visszafogott brazilból Rómában a világ legjobb középpályása lett. Meg ott volt Conti és Cerezo és Boniek és Völler és Nela és Vierchowood és Berthold és Di Bartolomei és Ancelotti és Pruzzo és Tancredi és Giannini és Prohaska és Graziani és Maldera és Collovati és Aldair…

Viola, Falcao és Liedholm

Viola nem volt különösebben gazdag, de vele a klub mégis meg tudta fizetni a legjobb játékosokat. Nem lehet elégszer elmondani, hogy a bajnoki cím után Falcao volt a világ legjobban fizetett játékosa, sztárok és világbajnokok jöttek a Rómába játszani, ez Viola előtt elképzelhetetlen lett volna. Természetesen figyelt az edzőkre is, Liedholm volt az aduász, nála nem volt és talán soha nem is lesz jobb edző, de Viola alatt az edzők mindig a legmagasabb szinten voltak: Ottavio Bianchi, Radice, Eriksson.

Mennyivel tudott többet Viola, mint az elődei? Viola úgy bánt az egyesülettel, ahogy egy családfő bánik a családjával, mindenre figyelt és mindent személyesen intézett. Egy megszállott volt, reggel ő volt az első az edzőközpontban és este ő kapcsolta le a világítást a pályákon.

Egy régi vágású elnök volt, nem egy modern értelemben vett manager. Veszekedett a játékosokkal, az edzőkkel, a többi klub vezetőjével, de mindig stílussal tette, mindig szalonképes volt, akkor is amikor becsapták és kihasználták. Amikor 1981-ben érvénytelenítették Turone gólját és a Juve megnyerte a sokadik bajnoki címét, összetört a szíve, egy olyan epizód volt, ami élete végéig kísértette. De a meccs végén akkor is gratulált a bíróknak, mindössze annyit engedett meg magának, hogy udvariasan odaszólt a partjelzőnek, hogy a maga hibája a bajnoki címünkbe került. A médiának is csak annyit mondott, hogy centiken múlott a bajnoki cím. A következő szezon előtt a Juventus elnöke, Giampiero Boniperti, adott neki ajándékba egy vonalzót, egy centimétert, csak mert Boniperti szeret viccelődni. Viola pedig visszaadta: „magának nagyobb szüksége van rá, a vonalzó földmérőknek való, én mérnök vagyok.”  Viola csak még elszántabb lett, hogy szembeszálljon az olasz foci északi uraival.

Dino Viola: „Amikor hetedikek voltunk mindenki a barátunk volt. De amióta megijesztettük Torinót, Turone érvénytelenített góljával, azóta csúnyán néznek ránk és most is itt tartunk. Újra barátok lehetnénk mindenkivel, csak annyit kéne tennünk, hogy visszatérünk a hetedik-nyolcadik helyre.”

A legnagyobb sikere az 1983-as bajnoki cím volt. A Viola által összeállított csapat, Tancredi, Nela, Vierchowod, Ancelotti, Falcao, Maldera, Conti, Prohaska, Pruzzo, Di Bartolomei és Iorio, Nils Liedholmmal a kispadon, megszerezte a klub második bajnoki címét. A következő évben, mintha csak a történelem szórakozott volna velünk, Rómában rendezték a BEK döntőt és a Roma természetesen meg sem állt a döntőig. De a döntőt a Roma elbukta, tizenegyesekkel a sokkal rutinosabb Liverpool ellen. Szerény vigaszt jelentett az újabb olasz kupa megnyerése.

Violának voltak kudarcai bőven, a legnagyobb az elveszített BEK döntő után az 1986-os bajnokság volt, amikor a Roma a már kiesett Lecce ellen, az utolsó előtti fordulóban eldobta a bajnoki címet, amit természetesen akkor is a szokásos Juve vitt haza. Voltak gondjai a játékosokkal is, például 1990-ben, amikor Carnevale és Peruzzi megdőltek egy dopping teszten, Viola segíteni akart a két „idiótán”, akik évtizedekkel később bevallották, hogy egy másik nem megnevezett focistától kapták a doppingszert. De egyesek szerint, a labdarúgó szövetség bennfentesei azt ígérték, hogy a játékosok megússzák 3 hónap felfüggesztéssel ha hazudnak valamit és nem vonnak be másokat is az ügybe. Megszületett tehát egy ostoba mese egy nagy vacsoráról és a Peruzzi anyukájától kapott fogyasztó tablettákról. Bátran lehet röhögni, ekkora baromságot ritkán hall az ember. Valójában akkor is becsapták Violát, a labdarúgó szövetségben nem segíteni akartak, hanem ki akartak tolni vele és mindkét játékos egyéves eltiltást kapott, a Roma meg egy „mindenki számára példa értékű” 150 milliós bírságot. Állítólag nem volt véletlen az időzítés sem, alig pár nappal a két játékos doppingtesztje előtt változtatták meg a szabályokat, korábban 4 meccses eltiltás járt doppingolásért.

Viola rajongásig szerette a Rómát, az élete főművének tekintette és megszállott módon ragaszkodott hozzá, még a családi karácsonyi ünnepséget is Trigoriában tartotta meg, ott voltak a felesége, a gyerekei, a Roma játékosai és edzői, a fiatalok és a gyerekek a korosztályos csapatokból, de még a Rómához rendelt tudósító újságírók is.

Egy érzelmes fénykép, Dino Viola a fiatal Tottival, az egyik karácsonyi ünnepségen Trigoriában. A beszámolók szerint Viola ezt mondta a 14 éves Tottinak: „Hallom, hogy ügyes vagy. Csak így tovább!” És tényleg…

A vége felé viszont már nem bírta a versenyt az észak-olasz milliárdosokkal, néhány elég rövid emlékezettel megáldott szurkoló bele is kötött Violába. Megirigyelték a Berlusconik, meg az Agnellik anyagi lehetőségeit és követelték, hogy Viola adja el a klubot olyan valakinek, aki meg tudja fizetni az „ügyeletes Maradonát”. Viola reakciója sok szempontból érdekes volt, írt egy levelet a „kerge” szurkolók leggazdagabb elnökjelöltjének és felajánlotta neki, hogy vegye meg tőle a Rómát. Nem provokációnak szánta, őszintén gondolta, még azt is felajánlotta, hogy ha kell ott marad segíteni. Természetesen az illetőnek nem kellett a sokmilliárd lírás kolonc.

Dino és Flora Viola

Sok szempontból megelőzte a korát, például ő volt az első, aki komolyan elkezdett foglalkozni a saját tulajdonú stadion gondolatával. De ez egy olyan csata volt, amit elveszített, úgy fogalmazott, hogy a stadion volt a legnagyobb veresége.

Az utolsó ajándéka a Rómának Aldair volt, akit 1990-ben vett meg a Benficától, az év végén egy orvosi vizsgálaton megtudta, hogy halálos beteg. Megműtötték és hazatért a szeretett római otthonába, de néhány nap után vissza kellett térnie a kórházba, ahol 1991 január 19-én elhunyt. A Roma másnap fogadta a Pisát az Olimpicoban, egy szürreális hangulatú meccsen, ahol a hirtelen árván maradt Roma, elkeseredett és megtört játékosai 2-0-ra kikaptak.

Viola halála természetesen az újságok címlapjára került.

Dino Viola adta vissza a Roma büszkeségét, előtte a Roma egy „viccé” vált, az ő elnöksége óta a Roma szurkolók újra büszkék lehetnek a klubra, Viola adta vissza a Roma becsületét. A halála után az elnöki tisztséget az özvegye, Flora Viola örökölte, ő lett az első női elnök az olasz labdarúgás történetében.

nemvoktrendi:

View Comments (34)

  • Nagyon érdekes epizódja ez a labdarúgásnak. Nem annyiar régmúlt, hogy tele lennének vele a krónikás könyvek, de én csak Aldair pályafutásának a végét láttam, aki a sztori legfrissebb hőse (Totti mellett).

    Köszönjük az informatív posztot

  • Szép poszt lesz, a szokásos múltidézős színvonal. :)

    Közben a Napoli kihúzta a Roma kártyát, Millik 4-5 hónapra lesérült egy válogatott meccsen. Átérezzük.

    • Jah eddig Milik, Montolivo szevasz. Rettegek ezektől a válogatott meccsektől....

      Egyből a Strootmanos felirat ugrott be mikor kirakták azok a kis buzik...visszanyalt a fagyi...

      • Én már most félek a téli Afrika Kupától, tavaszra nagyon kellene egy top formás Salah.
        Egyébként a frissen kinevezett Massara télen Shaqirit nézte ki Iturbe helyére, illetve Salah ideiglenes pótlására. Pénteken élőben láthattam a játékát, hát nem nagyon villogott ellenünk, de szerintem jó kiegészítő ember lehetne.

  • Off: Rómában a turisták által kötelezően megnézendő helyek közvetlen környezetében van-e valahol Official Roma shop? Ha igen, melyik az a nevezetesség ami mellett van? Olyan áron vannak ott a cuccok, ami a neten a Roma shopban látható? Köszi szépen.

      • Köszi szépen! Valószínűleg a Trevi kutas jó is lesz azoknak akik mennek. Köszi.

      • A popolotól 5 percre? Azért ott van egy kötelezően megnézendő Marcus Aurelius oszlopa :) Ajánlom azt is, olyan mint a traianus-é csak kevésbé felkapott. Amúgy is a Corson sétálsz végig, gondolom. Amúgy érdekes, hogy Rómában mennyi store van, míg például Torinóban egyetlen juve shop, a belvárosban (igen szégyenletes voltam Torinóban és még juve storeban is nyilván a kedves feleségemnek, de egy kalap szar volt a bolt, ahogy maga a város is).

        • Kellemes hangulatban telhetnek otthon a Roma-Juve rangadók.... ;)

          • Megvagyunk, de szerintem nincs nagy különbség, én egyébként is vállalhatatlan Róma meccs néző vagyok :)

        • A festői Torino! :D

          Zebina nyilatkozta anno, miután átment zebracsíkosba, hogy Torino milyen szép "napsütötte" város, telis-tele múzeumokkal és látnivalókkal. Ez azért Róma után nem kis teljesítmény, csak mert Zebina nagyon okos, mondhatnánk egy kiművelt, reneszánsz ember. :D

          Szerintem Torinóba jobb ha mindenki jól felöltözik és visz magával esernyőt. :D

          • Lehet Zebinát az egyiptológia vonzotta (Turinban van ugyanis Európa 3. legnagyobb gyűjteménye), amúgy az idő sem volt vészesen tré (bár délelőtt esett is). De a város! Mondjuk megértem, hogy az egyik legfejlettebb vidék Itáliában, nekem is csak dolgozni lenne kedvem ott.

  • Na tessék...Massara olaszosítani szeretné az új Rómát! Nem rossz ötlet, majd meglátjuk. Mondjuk Pellegrinit szívesen látnám újra Rómában...

    • Most mindenki árgus szemekkel figyeli Massara tevékenységét. Egy dolog biztos, egy sokkal visszafogottabb, zárkózottabb ember mint Sabatini, a sajtó szempontjából sokkal unalmasabb karakter. Egy romanista szakértő az egyik rádióban azt mondta, hogy csak nehogy "megbüntessék" a médiában emiatt a visszafogottság miatt. Sabatini viszonylag sokat szerepelt, a híres sajtótájékoztatói felértek egy színházi előadással, mindig volt egy beszólása, amiből lehetett írni egy jó kis cikket. Massara viszont nem szeret szerepelni és talán olyan költői hasonlatai sincsenek mint Sabatininek, de ettől még állítólag egy kiváló szakember. Januárban majd meglátjuk, hogy mire képes a Roma Sabatini nélkül, szerintem nem lesz nagy különbség.

      • Haat, ha egy Saquiri-vel akar nyitni, akkor eleg siralmas evek ele nezunk. Sabatini azt mondta, hogy azert megy el, mert a Klub celkituzei kozott olyan jatekosok szerepelnek, akiket a statisztikak igazolnak, o pedig megerzes szerint nezi ki a "zsakmanyt". Remelem azert nem csak a statisztikakat fogjuk nezni ezutan, mert akkor minden penzunk a Doumbiakra, meg az Iturbekra fog elmenni. Kivancsian varom mire fogunk menni Massaraval, nyar vegere kiderul legkesobb melyik iranyba mozdultunk el.

        • Igen-igen, valami szoftveres adatbázist is emlegettek a médiában, egyes helyeken még a Moneyballt is felhozták példának. Sabatini meg azt a példát hozta fel a statisztikák ellen, hogy ha egy szélsőnek van kis ezer beadása, az nem biztos, hogy az ő érdeme, lehet, hogy csak van egy "Totti szerű" játékos a csapatában, aki tömi passzokkal.

          De ha Iturbéról meg Doumbiáról beszélünk, őket pont Sabatinivel igazoltuk. :)

          • A megérzés vs statisztikához csak annyit, hogy a Leicester is az ilyen szar statisztikás-elemzős-szoftveres vonal alapján igazolgatott, aztán mire is jutott, ugye?

            Valahogy nyilván a kettő háziasítása lehet a kulcs, mert az ilyen - olyan statisztikák semmit sem mondanak arról, milyen a srác hozzáállása, kudarctűrő képessége, kitartása, akaratereje meg stb. Viszont egy jó elemző a statokból igen jól ki tudja szűrni azt, amire a fenti példában hivatkozik az úr. Esetleg azt is, hogy pont a fenti példa miatt illik egy adott csapatba.

            Én személy szerint erősen túlmisztifikáltnak érzem Saba személyét. Ami egy sportigazgató feladata, konkrétan, hogy edzőkön átívelően sikerüljön kialakítani egy stabil, de formálható, alakítható keretet, hogy legyen egy koncepció, egy mag, egy stratégia, egy alap amelynek teljesülése minden nehézség vagy változás közepette megoldható, és amikre mindig lehet építeni - na ezt pont nem lehetett látni a Rómán az elmúlt öt évben. Ilyen szempontból szerintem megbukott, az én szememben mindenképpen.

          • Kétségtelen, hogy nem látszott a stratégia, bár edzőkérdésben - ami alapja a hosszú távú befektetésnek - végülis jól döntött, ami ha nem is nagyon hosszú távra, de visszavezette az olasz elitbe a csapatot (Enrique-Zeman nem az ő számlájára írható). Garcia akkoriban a megszerezhetőekből, cseppet sem volt rossz választás, ahogy később Spall sem.
            És a velük való munka is harmónikusnak mondható: Garciaval "buta" szélsőket gyűjtöttük, Spallettivel elsősorban védelmet foltozunk, stb. (persze nem elfelejtve pár olyan igazolást, aki egyáltalán nem illett a képbe: Doumbia, Cole, Emanuelson, de többségében ilyen kevesebb volt).
            Emellett elsősorban fiatalokra épített, a gond viszont éppen az volt ebben a stratégiában, hogy nagyon keveset tudtunk beépíteni. Általában eladtuk őket jó pénzért a pillanatnyi megszorulás miatt (Lamela, Marquinhos). Normális gerinc pedig tulajdonképpen szerencsétlenségünkre sem jöhetett létre: Castan, Strootman sérülésére gondolok elsősorban, illetve a durcásan távozók: Benatia, talán Pjanic.
            Összességében szerintem ne végzett rossz munkát, tényleg egészen jó neveket tudott ide csábítani méghozzá olcsóért, alacsony fizuval (kivéve az öregek: COle-Keita-MAicon, stb.). De valahogy sosem tudott egyszerre egy egész csapatot kihozni (vagy szélső hiányzott, vagy védő, vagy középpálya stb.) elsősorban ezek a vészmegoldások, amik miatt nem lehetünk igazán elégedett vele (Emerson, Spolli, Gyömbér ó, Venkőr stb.)

          • Évek óta nem sikerül hiányposztokat betömni, és kialakítani egy normális hátvédsort. Hiányzik egy alap játékkoncepció, amire minden körülmények között lehet számítani, aztán a hibákon korrigálni. (pl. mindenki ismeri az alapkoncepciókat: a bőrszalonna szétpasszol, a margit villámgyors, a régi MU és a Pep előtti utáni Bayern könyörtelen és soha nem adja fel - ezért nem volt ott jó az "űrfoci", a Dortmund szétfut, az Atleti és a 2015 előtti Chelsea védelmét nem lehet feltörni, a Juve bedarál a középpályán, stb.) A Romának nincs ilyenje.

            Sziklaszilárd meggyőződésem, hogyha az ilyen olyan szükségmegoldások (Cole, Maicon) és tehetségkeresések helyett, az elmúlt 5 évben fokozatosan összeszedjük az olasz középcsapatok legjobb - olasz - hátvédjeit, posztonként (vagy mint pl. Peres) ma egy igen masszív falunk volna hátul.

            A másik nagy hibája, hogy a tehetséges utánpótlásunkból nincs út felfelé a nagycsapatba, de ez igazából ugye az egész olasz foci hibája. Ettől még lehettünk volna úttörők, figyelembe véve, hogy a tehetségesnek tűnő, de befuccsolt igazolások száma is igen tekintélyes.

            Emellett igen nagy hiba volt Rudit nem elzavarni legkésőbb a tavalyi, bőrszalonna elleni meccs után. Komoly pontok úsztak el azon.

          • Garcia nem elzavarása egy olyan dolog, ami engem anno mélységesen elkeserített. Az utolsó előtti szezonja végén, a Palermo elleni utolsó meccs előtt, volt az a hírhedt sajtótájékoztatója, ahol össze-vissza beszélt... Na akkor kellett volna megköszönni az együttműködést és az eredményei elismerése mellett szépen elhajtani.

            De nem, mi ragaszkodtunk Garciához! Kétszer sem mondom, hogy nem akartuk kiperkálni még egy edző fizetését, inkább megtartottuk Garciát, akinek onnantól kezdve már semmi tekintélye nem volt. Rá is ment a BL szereplés és az a 40-50 millió euró a költségvetésből. És akkor lehet csodálkozni, hogy nem tudtuk megtartani Pjanicot, vagy kifizetni Digne árát a PSG-nek. :(

          • Azért írtam, hogy legkésőbb, mert pont erre emlékszem, hogy már a szezon végén el kellett volna.

          • Pontosan! Teljesen egyetértünk! Pedig nem bántani akarom Garciát, az első szezonjában szerintem csodálatos munkát végzett. De azon a sajtótájékoztatón úgy beszélt, mintha megunta volna az egészet, mintha direkt ki akarta volna rúgatni magát. Meggyőződésem, hogy egy "komoly" klub le is váltotta volna.

          • A hozzászólásod első feléből nem értem pontosan mit akarsz mondani. Azt, hogy a Rómának nincs markáns játéka/stílusa, amire építhet? Aligha gondolnám ezt. Kifejezetten támadó focit játszunk, sok góllal, sok kapottal, ötletes támadójátékkal, szenvedéllyel, ezt játszottunk mindig is csak kis megszakításokkal tértünk el ettől.
            A második bekezdésedben azt mondod fel lehetett volna vásárolni az olasz kis és középcsapatokat (elsősorban védelmet), igen, de azt hiszem mi ezzel próbálkoztunk és egyáltalán nem olcsó dolog szem előtt lévő játékosok vétele, ráadásul nem is biztos, hogy beválnak (Astori, Benatia, Balzaretti). Mégsincs falunk, de még csak sövényünk sincs ebből. És közel sem biztos, hogy akkor éppen mozdíthatók azok a játékosok (Peres tavaly azért maradt, mert bőven volt pénz Darmianból, előtte a Cerci-Immobile kettőst adták el, tehát jóval nehezebb volt megszerezni, mint idén amikor csak Glikért szakítottak, de fele annyit).
            Csak azt akarom mondani ezzel, ez nem Fifa, ahol egyszerű egy csapatot felhúzni és menedzselni, a valóságban sok peches döntés is van és azokról Saba nem tehetett, vagy csak részben (sérülésekről nem, de pótolás hiányáról igen; vagy legjobbjainkat jó pénzért vettük, de és még jobbért eladtuk, akkor is ha menni akartak, de maradhattak volna? Volt visszaút Benatianak, Lamelanak, Pjanicnak? És lesz Nainggolannak? Manolasnak?) Ezekbe a dolgokba nem látunk bele, ezért nehéz megítélni a bagós munkáját komplexen. Én csak a játékosfelhajtásáról és a tárgyalási manővereiről beszélhetek és azok nehezen pótolhatók.

          • Nem, szerintem nincs igazán markáns stílusa a Romanak. Annyi hogy talán támadõbbak vagyunk mint az olasz klubok többsége. Valszeg emiatt sok a kapott gólunk is, de ez had ne legyen már stílusunk jellemzője.
            De ez nem feltétlenül volna baj, vagy az se, hogy a játékkoncepciónk időnként változik. Az a bajom, hogy úgy megy el az istenített szakmai igazgatónk, hogy számomra nem derült ki, hogy a lebonyolított jó üzletek mögött (és a besültek mögött sem) végül is mi volt az elképzelés, a koncepció, a munkájának végül is mi volt a "szakmai" része? Mert az hogy joól kereskedett hellyel közzel elismerem, bár szívesen megnéznék egy kimutatást arról, hogy a jó díljei hogyan aránylanak a rosszakhoz.
            Bár lehet hogy csak én elégedetlenkedek, és amit elvártam volna az nem is volt benne a munkakörijében. Tény hogy nem látunk bele mindenbe.

            Nem fogadom el, hogy kulcsemberektől kellett megválnunk. A nem közvetlen eu top csapatoknak ez egy komoly kihívás , ugyanakkor vannak páran akik ezt mégis jobban kezelik mint a Roma. Pl. Atleti, Sevilla, Dortmund, Porto, sőt szerintem a Napoli is.

          • Hát ezen lehetne vitatkozni, végelláthatatlanul. Az utóbbi 4 évben biztosan az.

          • "Sziklaszilárd meggyőződésem, hogyha az ilyen olyan szükségmegoldások
            (Cole, Maicon) és tehetségkeresések helyett, az elmúlt 5 évben
            fokozatosan összeszedjük az olasz középcsapatok legjobb - olasz -
            hátvédjeit, posztonként (vagy mint pl. Peres) ma egy igen masszív falunk
            volna hátul."- Szerintem a Napoli totálisan ezt csinálja és bejön nekik!

          • Pont így gondolom én is. Mintha csak én írtam voltam.
            Egyébként azt furcsállom, hogy szinte tapintható a gyűlölet a két városi rivális között (Roma-Lazio; Milan-Inter) és nincs is átjárás játékos szinten, de a menedzsmentben viszont igen. Pedig a legnagyobb, legfontosabb dolgok ott dőlnek el és amit a pályán látunk az meg az eredménye. Szóval nekem nem igazán fog hiányozni a vén bagós.

          • Pontosan, de ezeket kene elkerulni. Annyi tehetseges jatekost hozott ide, hogy en nem tudok haradugni ra. Marcos, Lamela, Benatia, Salah, Peres, Gervinho, hogy csak parat emlitsek. Massara meg szerintem egy Walter 2.0 gyengebb kiadasa. Nem mondom, hogy nem fog bevalni, de jobban orultem volna egy tapasztalt rokanak vagy akar egy Massaranak 2-3 ev elsoosztalyu klub sportigazgatoi tevekenykedese utan.

    • És kire gondolunk olasz szinten? Mert a legnagyobb gond az, hogy az olasz utánpótlás és most már a felnőtt keret sem Baggioból és Tottikból áll. Aki pedig megszerezhető, az elég magas összegű. Az Inter például "a nem rossz, de azért mégiscsak kicsit" Candrevaért fizetett ki 22 milliót.
      Akkor utánpótlásunkra gondol? Elsősorban az ezért hasít, mert a közepesen jó olaszok mellé kifejezetten ígéretes külföldieket szereztünk: Sadiq, Ponce, Sanabria, Lopez stb. akik 1-2 évig vitték a primaverat a hátukon. De érdemes megnézni, hogy kit is tudunk beépíteni mi: Pellegrini, Politani, Ricci, Mazzitelli, Antei (24 már) és mind a Sauban, Viviani (24, akit most Bolognaban Nagy Ádám szorít a padra). Ezen játékosok egy részét már egyébként eladtuk, de nyilván vállaható összegért vissza tudnánk csábítani, de ne haragudjon meg senki, de ezen gyerekekről nekem előbb eszembe jut Florenzi és Greco, mint De Rossi, vagy Totti.
      És kiket adtunk el végleg: Caprari (23), Romagnoli-Bertolacci (tudjuk hogy, s mint), Verre (22), Barba (23), Cerci, (még) ők sem váltották meg a világot, mégis egyéb tehetségeinkkel elpasszoltuk őket, ebből mi az üzenet? Aki kicsit is érdekes azt eladjuk? Jöhetsz hozzánk, bekerülni nem fogsz, de elpasszolunk oda, ahol játszatsz?
      És akkor az olasz lehetőségek: fiatal tehetségeket vegyünk, akiknek a magas elvárások miatt azonnal szállítani kell az eredményeket. Vagy a padra kerül és elmegy a forma, önbizalom, stb.
      Persze tudom, hogy ez csak egy sima sajtóhír és a fele sem igaz gondolom, de én legalább kicsi fröcsöghettem a témában.

Related Post