X

Luciano Panetti a legkeményebb romanista kapus

Az ötvenes évek közepén a Rómának volt egy kapusa, akit úgy hívtak, hogy Luciano Panetti. Porto Recanatiban született 1929-ben, az Adriai Tenger partján és 1955-ben került a Rómába, Sacerdoti második elnöksége idején, miután korábban sikeresen szerepelt a másodosztályú Modenában. Valójában a Roma újdonsült magyar edzője, Sárosi György, a legendás Sárosi Doktor akarta mindenáron a csapatába.

Összesen 5 szezont töltött Rómában, a korabeli erős konkurencia ellenére bejutott a válogatott keretébe is, de a már említett konkurencia miatt (Ghezzi, Bugatti, Buffon…) sose tudott pályára lépni. Egy 2011-es interjúban, egy kis szomorúsággal mesélte, hogy nem egyszer, hanem 17-szer volt a válogatott cserekapusa. Aztán 1961-ben elhagyta a Rómát, a Torinóba szerződött cserekapusnak, itt fejezte be az első osztályú pályafutását.

Losi és Panetti

Jellemző a korabeli viszonyokra, hogy az első római szezonjában egy kis panzióban lakott a Villa Borghese környékén és trolibusszal járt edzésre. Egy lakáson osztozott a Roma legendás brazil csatárával, Dino Da Costával.

Ő volt az első kapus, akit a „Puma” becenéven emlegettek a romanista szurkolók, a látványos védései és a bátor kijövetelei miatt, de hívták többször „Szent Panettinek” is, aki megmentette a Roma kapuját. Panetti legjellemzőbb tulajdonsága a bátorsága volt, az a fajta kapus volt, aki sosem félt a betörő támadók útjába vetni magát, hogy megszerezze a labdát. A róla szóló legérdekesebb történet is a bátorságához fűződik, ez a történet csakis a régi idők focijában eshetett meg.

Panetti Rómája

Tudni kell, hogy 1965-ig nem lehetett játékost cserélni, ugyanaz a 11 játékos fejezte be a meccset, aki elkezdte és ha egy csapatban valaki lesérült, akkor az úgy járt, ha nem tudta folytatni a játékot, maradt az emberhátrány. Egyszer, 1956 április 29-én, a Fiorentina jött az Olimpicoba és a Roma vezetést szerzett a legendás Da Costa góljával. Csak a rend kedvéért, senki se tévedjen, az a Fiorentina nem a mostani Fiorentina volt! Abban az évben a lilák megszerezték az első bajnoki címüket és a következő évben meg sem álltak a BEK döntőig, egyedül Di Stefano Real Madridja tudta legyőzni őket.

A második félidő legelején, Panetti egy kijövetelnél összeütközött a Fiorentina csatárával, Virgilivel és megsérült, konkrétan eltört a bokája. De mivel ugyebár nem lehetett cserélni, úgy döntött, hogy nem jön le, hanem végigcsinálja a meccset. Törött bokával! Az orvostól kapott egy injekciót és a kapufa mellé beraktak neki egy vödör jeges vizet, amibe belemárthatta a fájó lábát, de nem ment le a pályáról.

Panetti a Fiorentina ellen. Kéretik megfigyelni a vödröt a jeges vízzel és a svájci sapkás szakembereket. Hölgyeim és uraim, ez a kemény nem a vídia!

Tehát Panetti sántán végigjátszotta az egész második félidőt és nem is akárhogy, senki sem érti hogyan csinálta, hogyan bírta ki, de a korabeli beszámolók szerint még jól is védett. A meccs végül 1-1-es döntetlen lett, pont Virgili szerezte az egyenlítő gólt, de nem Panettin múlott.

A meccs alatt folyamatosan panaszkodott: „Nem bírom tovább, nem tudom végigcsinálni, muszáj innen elmennem”, de végül nem jött le. Mindig bemártotta a lábát a jeges vízbe és utána visszament védeni. A meccs után, az öltözőben már lábra sem tudott állni és a bokája akkorára dagadt mint a vádlija, a cipőjét ollóval kellett levágni a lábáról. A mentők vitték el a klinikába, ahol megerősítették amit már tudott, hogy eltört a bokája és azonnal be is gipszelték a lábát.

Csak egy régi történet a régi Rómáról, amikor a focisták igazi kemény férfiak voltak.

 

nemvoktrendi:

View Comments (389)

  • A mai labdarúgásban már egyre kevesebb az olyan focista, aki nem kényeskedik és nem színészkedik a földön fetrengve, hanem szívét, lelkét, testét, vérét adja a csapatért. Szerencsére a mostani játékosok kozül 5-en is a mi csapatunkban játszik Totti, Florenzi, De Rossi, Ninja és Strootman személyében. Köszönjük az újabb múltidézést!

  • Gianluca Di Marzio szerint az Olympiakos nyomja a Manolas mercatót, hogy megkapják az 50 százalékukat, de a Roma szurkolók nyugodtak lehetnek, maradni fog, és szeptemberben hosszabbít.

    • Az olasz média a napokban új energiaszintre emelte a "Manolas kampányt", ma azt olvashattuk abban a derék és szeretetre méltó Corriere dello Sportban is, hogy "teljes szembenállás" van Manolas és a Roma között, hogy ez volt a harmadik alkalom, hogy nem edzett (azóta kiderült, hogy összeszedett egy apró izomsérülést, 1 hét szünet) és az ügynöke is nyilatkozott, hogy a legnagyobb angol klubok keresik a görögöt és hogy ő nem tudja, hogy maradni fog-e Rómában.

      Szerintem valami biztos van, de Nehéz lenne pontosan eldönteni, hogy mennyire igazi ez a probléma és mennyi szól csak arról, hogy csak alkudozik az új fizujára. Mindenesetre, ha tényleg el kell adni, mert megtalálta őt egy vastag bukszás kérő a ködös Albionból, akkor először ki kéne fizetni azt a 6 milliót az Olympiakosnak és csak utána eladni. Már ha egyáltalában lehetséges, ki tudja milyen szerződést kötöttünk a görögökkel?

  • Totti és Kobe Bryant találkoztak a Nike milánói központjában, hogy egy kis reklámot csináljanak a pipás cégnek, nehogy valaki megfeledkezzen róla. Az alkalom tiszteletére souvenirt cseréltek, Totti dedikált egy mezt és Kobe is összefirkált egy pár surranót a Capitanonak.

    • Sosem voltam Lakers fan, de Kobe az én korosztályomnak az, ami a 90'-es években kölyökkorban lévőknek MJ. Ő volt maga az NBA.

      • MJ letaszíthatatlan a trónról. Hála Isten, szinte végig láthattam játszani. Atyaég milyen csapat volt az 90-91-92-es meg utána a 96-97-98-as Bulls. Sosem felejtem el. Jöhetnek Curryk meg Lebronok, MJ az MJ. Még a lábujjkörme is többet ér mind ezek az újak.. :D :D

        • Tény! Egyenlőre nincs senki akit egy lapon lehetne emlegetni Jordannel. Viszont Kobe emberileg sokkal rokonszenvesebb.

  • Elég nagy a csönd már napok óta. Diawaráról már boldog-boldogtalan lenyilatkozta, hogy done deal, de hisszük, ha látjuk. Remélem, Amerikában már ott lesz. Lassan össze kéne rázni a csapatot, mert szerdához egy hétre már meglesz a BL ellenfél. Kiemeltek ugye akkor lehetünk, ha sem a Shakhtar, sem az Ajax, sem az Anderlecht nem jut tovább.

    • Nekem van egy olyan érzésem, hogy ebből (sem) nem lesz semmi, hiszen akkor Saba nem nézne más irányítok után (Borja V., Badelj, Tielemans...)

      • Tielemans-t kizártnak tartom. Amekkora hype kíséri a gyereket évek óta, nem tartom valószínűnek, hogy a Roménak van rá esélye.

        • Igazad lehet de Saba "ígért egy meglepetést" nekünk így örülnék neki!
          Csak hát honnan szednénk elő 18 millát az igen nagy kérdés....

Related Post