X

Szezonértékelés két felvonásban II.rész

Ígéretünkhöz híven tovább folytatjuk a 2015/16-s szezon értékelését. Ahogy az első részben láttátok, minden blogtársunk választ ad ugyanazon kérdésekre. Az első felvonásban inkább a múlttal foglalatoskodtunk, most megpróbálunk előre tekinteni. Okoskodunk edzőkérdésről, lehetséges játékosokról, álmokról, és a következő szezonról. Fogadjátok szeretettel, a második részét szezonértékelőnknek. Ne fogjátok vissza magatokat, és nyugodtan írjátok meg véleményeteket Ti is!

Mister, hogyan tovább?

  1. Milyen posztokon kéne megerősíteni a keretet?

Curvasud93: Ez a nyár függvénye. Ha Pjanic vagy Nainggolan elmegy, a középpályát meg kell erősíteni, de ha nem mennek, szerintem ezen a téren megvagyunk, talán egy cserejátékos jöhet oda, aki Vainqueur-nél valamivel sokoldalúbb. A védelmet viszont rendbe kell tenni, egy középhátvéd Rüdiger helyére, ésl egy jobbhátvéd – csere vagy kezdő, attól függően, hogy Florenzivel mi a terv. Ő is korrekt ezen a poszton. Csatár nem biztos, hogy kell, lehet, hogy a Roma rendszere egyszerűen taszítja a centereket. Az erősítések mellett az is fontos, hogy a fölösleges játékosokat sikerüljön eladni.

Aleram: A védelem. Már fentebb írtam a jobbhátvéd dologról, rengeteg gólt kaptunk onnan. Zukanovic érkezésével valamennyire javult a helyzet (Rüdiger ki tudott lépni), de jó lenne, ha Digne-nek lenne igazi alternatívája is, mert ha már 2 ember hiányzik, akkor bajban leszünk.

Onedinkenedi: Meglátásom szerint a csapat védelme szorul erősitésre, 41 kapott gól nem éppen magabiztos hátvédekről árulkodik. Rüdiger mozgása túl darabos, Maicon öreg, Florenzi kiegyensúlyozatlan Torosidis, Emerson abszolút perem emberek, Castan szegény leirva, Gyömbér meg sajnos végképp nem ez a szint. Manolas, és Digne az, akik folyamatosan tudnak teljesiteni , de megfelelő kiegészités nélkül ez  bizony jövőre is kevés lesz.

nemvoktrendi: Feltéve és nem megengedve, hogy számolhatunk a meglévő játékosokkal, én igazolnék egy jobb bekket a „nyugdíjas” Maicon és a „letűnt” Torosidis pótlására. De kéne még egy középső védő is, Castan szerencsére megúszta a betegségét, de a mutatott játéka kevés a Roma céljaihoz és Zukanovic sem éri el Manolas és Rüdiger szintjét, egy ideális világban ő csak egy elfogadható csere lehetne. Összességében Dzeko is csalódást okozott, hiába a 10 gól és a 6 gólpassz, ha közben ott van kis-ezer kihagyott ziccer is, tehát lehet, hogy kéne egy másik befejező csatár is.

szentesijanos: Erősítés? Várhatóan a csapat egyben tartása lesz/lenne a legnagyobb erősítés. Mindemellett szélső védőt és egy 20 gólos csatárt nagyon fontos volna vásárolni. De nincsenek hiú ábrándjaim. Ez ügyben továbbra is pesszimista vagyok, annak ellenére is, hogy a télen a lehetőségekhez képest kiválóan sült el a mercato.

Bruno Peres
  1. Kit igazolnál le? Reálisan, „Messik és CR7-ek” kíméljenek!

Curvasud93: Egy jobbhátvéd, egy középhátvéd, és esetleg egy támadó lenne a listámon. Gameiro és Milik azok, akikről írnak, de a csatárokkal szkeptikus vagyok. Benatia, Bruno Peres, Umtiti, Musacchio, közül jöjjön Peres és legalább az egyik középhátvéd, és Milik vagy Gameiro. Badelj szerintem jó lenne a csere középpályás szerepére. Ezek közül egyik sem elérhetetlen.

Aleram: Az előző válaszomból kiindulva valakit jobbhátvéd posztra. Természetesen biztos nem én leszek az egyetlen, aki megemlíti Bruno Peres nevét, évek óta folyamatosan lehet hallani, hogy nagyon érdeklődünk, aztán valahogy még mindig Torinoban van. Emellett jó lenne megtartani a legfontosabb játékosokat, valamint Paredes szerintem nagyon hasznos lenne például Keita visszavonulásával.

Onedinkenedi: Reális igazolás lehetne Bruno Peres a jobbszélre, de én Benatiat is simán visszahoznám, ha adódna rá mód. Egy olyan játékkal, mint amit, Romában mutatott, simán Ő lehetne a kulcs a scudettohoz.

nemvoktrendi: Egy régi, visszatérő név a védelem jobb szélére Bruno Peres, a Torinóból. Középső védőként Cacerest emlegetik a Juveból, tulajdonképpen jó lenne, a sok sérülése és a „kalandos” természete ellenére, ha ott van Manolas és Rüdiger úgyis csak egy jó cserejátékos kéne. Ráadásul az uruguayi „ingyen” jönne, lejárt a szerződése. Csatár posztra sutba dobnám a logikát meg az óvatosságot, feltörném a malacperselyt és megkeresném Lacazette-et a Lyonból, most úgyis több helyen lefikázták, mert az idén „csak” 21 gólt szerzett, hátha most meg lehet győzni. Naiv ötlet, erősen rezeg a léc, már ami a „realitást” illeti, mert a franciáért 35-40 milliós árakat emlegetnek, olyan csapatokkal, mint a Spurs, a West Ham, vagy a Liverpool és akkor még nem is beszéltünk a fizetéséről, de ki tudja?

szentesijanos: Ha csak egy nevet lehetne mondani, én Toni Kroos-t vásárolnám meg. Persze éppen BL győztes lett a Madriddal, meg amúgy is, pályája csúcsán lévő középpályás, de nekem az ő játéka nagyon tetszik, pontosan kiegészítené a Pjanic-Ninja párost. De nem is folytatom. Realitás talaján maradva a ligából igazolnék védőket. Mondjuk Sime Vrsaljko-t a Sassuolo-ból, Nenad Tomovic-ot a Fiorentina-ból illetve kivásárolnám Rugani-t a Juve-ból. Röviden ennyi, a csapat többi része jól megerősíthető a kölcsönjátékosokból.

Sárika azért maradjon!
  1. Szerintem az idén szinte felesleges edzőkről beszélni, Garcia idei munkája „kuka”, Spallettié „csillagos ötös”. Alternatív kérdésként, mit gondoltok a klubvezetés idei munkájáról?

Curvasud93: Pallotta még idejében kapcsolt, hogy meneszteni kell Garciát, de előbb is lehetett volna tökösebb Sabatiniékkel szemben. Az igazolások elég jó aránnyal jöttek be (Spallettit is ide számítva), úgyhogy mindent egybevetve elég jól teljesítettek. Mondjuk 10/7.

Aleram: Én mindig is támogattam, és örültem az amerikai vezetésnek. Idén voltak problémák bőven, de ha belegondolunk a Curva távolmaradása nem az ő hibájuk, Totti szerződése megoldódott, csak az újságok keltették szokásosan a hangulatot, ahogy most a pénzügyi nehézségeinkkel, és a 30 milliós hiánnyal ijesztgetnek, (ami egyes szakértői elemzések szerint közel sem olyan biztos, hogy létezik) hogy minden nap el lehessen adni Manolas-t, Pjanic-ot, és gyakorlatilag bárkit. Az egyetlen igazi hibájuk szerintem az volt, hogy későn menesztették Rudi-t. Tavaly év végén, a Barcelona után, a BATE elleni szenvedés, utána az Atalanta elleni otthoni vereség, és még Cesena elleni borzalmat is megúszta. Spalletti-nek lehetett volna legalább egy téli szünete, hogy felkészítse a csapatot, így azonban a Verona elleni kötelező meccset be kellett áldozni kvázi felkészülési meccsnek. Azzal a 2 ponttal most BL-ben lennénk…

Onedinkenedi: Ez ügyben csak a tavalyi önmagamat tudom ismételni, üzletpolitikai szempontból semmi problémám a vezetéssel, tisztán látszik, hogy Pallotta hosszabb ciklusú épitési beruházá… akarom mondani brandépitésben gondolkozik, amibe a fifa fair(?) play, és az ésszerűség határán belül invesztálja a pénzt. Sajnos amellett viszont nem tudok elsiklani, hogy ez a tudatos épitkezés helyenként komoly hasonlóságokat mutat, mint ami Londonban az  Arsenalnal zajlik, bár remélem nem lesz igazam…Negativum gyanánt a helyi szurkolók semmibevételét tudnám felhozni a rovásukra ez a fajta hozzáállás a későbbiekben megbosszulhatja magát.

nemvoktrendi: Ha a klubvezetésről beszélünk, muszáj az edzőkkel kezdeni, egyrészt bűnös módon erőltették Garciát, nem kellett volna. Másrészt viszont leigazolták az egyik legjobb elérhető alternatívát a pótlására, hazahozták Spallettit, tehát ebből a szempontból összességében jól dolgoztak. De közben még mindig nincs szponzor a mezen, továbbra sincs konkrét időpont a „mesebeli” új stadionunkra, a klubot még mindig semmibe veszik a nemzetközi és az olasz intézmények, elég „butácska” módon intézték Totti szerződésének az ügyét is, és ami megbocsáthatatlan, sikerült összeveszni az ultrákkal, megosztották a szurkolókat, márpedig ez a lehető legrosszabb dolog, ami történhet egy klubbal. Én most csak egy közepes osztályzatot adok nekik.

szentesijanos: Eltökölték az edzőváltást, bár elég jól jött ki belőle a csapat. A szurkolókkal felesleges feszültségeket keltenek, ami mindenképpen a csapat rovására megy. Majd az új stadionban lehet keménykedni, bevezetni szigorú előírásokat, de addig felesleges volt mindezt meglépni véleményem szerint. Ügyesen gazdálkodnak anyagi lehetőségeikkel, Ninja vagy Salah megszerzése, vagy épp Perotti leigazolása mind pozitív, de az öregekkel meglehetősen hálátlanul bánnak. A Totti ügy kiváló példa erre, de akad több másik is a személyzetet illetően. Összességében halvány közepes az idei munka.

Üres a kanyar, ébresztő!
  1. Kit hoznál vissza a kölcsönadott játékosok közül és kit léptetnél elő az ifik közül? Egyáltalán van olyan játékos „a csapat körül”, akit érdemes beépíteni a keretbe?

Curvasud93: Gersonra nagyon kíváncsi vagyok. Ha Pjanic-ékat csak azon az áron sikerülne megtartani, hogy Sanabriáékat eladjuk, akkor meg kell lépni. Egyébként Paredes, Sanabria, Verde, Sadiq is érdekes lehet. De arra senki ne számítson, hogy ificsapat lesz a Romából.

Aleram: Paredes nagyszerűen teljesített az idén, és egy visszavonuló (?) Keita, és egy öregedő De Rossi mellett meg is van a helye a középpályán. Ráadásul Pjanic alternatívájaként is tud szerepelni. Azon a szinten, hogy az ifik közül hozzunk fel játékost már túl vagyunk szerintem, sok játékidő kell nekik, és nem férnek be a nagycsapatba. De Sadiq-ra, és Nura-ra nagyon kíváncsi leszek. Sanabria, és Ricci is nagyon jó szezont futottak, de lehet, hogy megérné még egy évig maradniuk. (főleg Ricci-nek a feljutott Crotone-ban) Ljaljic egy nagy talány. Spalletti irányítása alatt szerintem fantasztikus dolgokra lenne képes, de ki tudja mi van vele, lehet, hogy örök ígéret marad.

Onedinkenedi: Szerintem ez a kérdés lesz az ahol mindenki ugyanazokat a válaszokat fogja adni, igy nem is igazán akarom taglalni, (majd a többiek megteszik) hogy miért ezek a választottjaim: Sadiq, Sanabria, Gerson, Parades.

nemvoktrendi: Tegyük félre Gersont és Alissont, a két brazil erősítést, ők már biztos, hogy jönnek, reméljük jók is lesznek. A kölcsönadottak közül Sanabria neve ugrik be először, 11 gól 29 meccsen a Gijónnal és alig 20 éves múlt. Nincs miről beszélni, ha valamiért nem hozzuk haza, én nagyon keményen megkérném az árát. Paredesnek is nagyon jó éve volt Empoliban, mindenképpen ki kéne próbálni a Rómában. A többiek őszintén szólva nem hoznak annyira lázba, nyugodtan pénzzé lehetne tenni őket. Az ifik közül Sadiq és Nura, a két nigériai tini titán merül fel, róluk csodákat mesélnek, Sadiqot még láthattuk is egy párszor játszani Garcia végnapjaiban és nem okozott csalódást. Ezen kívül még ott van a Newell’s-ből igazolt Ezequiel Ponce, rá is kíváncsi lennék.

szentesijanos: Nehéz megmondani, hogy az ifjúsági játékosok közül kire lehet számítani, ez elsősorban Spalletti és szakmai stábjának a dolga. Innen meglehetősen nehéz mindezt racionálisan megítélni. Sabatini nem egy dél-amerikai palántát importált már az elmúlt években, ezek közül a srácok közül biztosan van már olyan, aki a Roma nagycsapatának közelébe érhet. Illet a Garcia által is bevetett Sadiq tőlem mindenképpen kapna lehetőséget. Paredes „empolis” produkciója nem tudom, mire lehet elég egy Strootman-DDR-Pjanic-Ninja négyes között, de komoly ajánlat hiányában biztosan a csapat mellett tartanám.

Leo visszatér?
  1. Mi kéne ahhoz, hogy megnyerjük a bajnokságot? Úgy értve, hogy mire lenne szüksége a Rómának, az olyan válaszok nem érnek, hogy „a Juve induljon egy másik bajnokságban”.

Curvasud93: Egy megbízhatóan teljesítő védelem. Ha három gólt rúgunk, azt a meccset nyerjük meg. A keret szerintem már most is elég mély, csak az öregedő kiegészítő játékosok – Keita, Maicon, Torosidis, stb – helyére kellenek újabbak, de az nem olyan nagy dolog. Kétszer annyi gólt kaptunk, mint a Juventus, viszont kevesebbszer győztek le. De egyébként nem nagyon tudok mibe kapaszkodni, nem látom, hogy jövőre bajnokok lennénk.

Aleram: A csapat megtartása, és egy összeszedett, összeszokott „olaszos” védelem. A rúgott gólok meg szoktak lenni, azzal nincs is probléma, de hátul valahogy évek óta gyenge a csapat. Szerintem a Manolas-Rüdiger tengely jó kiindulási pont, reméljük Alisson is beváltja a hozzáfűzött reményeket, és akkor már csak a széleket kell összehozni, valamint bővíteni a keretet, hogy az európai szereplés se okozzon nehézségeket.

Onedinkenedi: Legfőképpen: Hit, alázat, konvergencia, és kemény munka. Tudom, kissé közhelyesnek hangzik, de szerintem  a keret nagy részben adott ahhoz, hogy magasabb célkitűzéseket is kivitelezzenek.

nemvoktrendi: Én most mindent rábíznék Spallettire, megpróbálnám a klub lehetőségeihez képest teljesíteni a kopasz toszkán mester kéréseit. Tartsuk meg és vegyük meg azokat és csak azokat, akiket Spalletti kér. Megpróbálnék megvalósítani egy akár többéves technikai projektet, aminek a közepén Spalletti van és szerintem ez elég lenne ahhoz, hogy megszabaduljunk a démonjainktól és végre valami komolyat ünnepeljünk.

szentesijanos: Bajnokságot nyerni nagy szerencsével lehet. Ezt a komplex, európai mércével is mérhető Juventust legyőzni, utolérni valóban nehéz. Mindenképpen tovább kell erősíteni, kapust-védelmet a lehető legdurvábbra fejleszteni. Majd ügyesen elosztani az erőt a nemzetközi illetve hazai porondon. Ha ezek a feltételek mind egyszerre teljesülnek, akkor már csak a Napolit kell legyőzni… és meg is van!

Ezt úgy gondolom mindenki érti!

 

Szentesi János:

View Comments (60)

  • Nura- keresztszalag műtét - 6 hónap pihenő- szegény gyerek....

  • Az Inter ellen megy a primavera elődöntő. Crisanto; De Santis, Capradossi, Marchizza, Anočić; Pepín, Vasco, D'Urso; Di Livio; Tumminello, Ponce

    • Tipikus Róma meccs, 91. percben 11-esből egyenlít az Inter, majd a hosszabbítás első percében megint vezetnek...

    • Holnap honnan ismerjük fel egymást? Rajtam Queensryche-os turnépóló lesz 2008-ból

      (ontopik is lennék, de rohanok)

      • Rajtam vol. 4 album borítós póló, meg a haveromon sabatonos. Majd kereslek! :)

        • Ja meg onnan is, hogy ha Tony belekezd a Children of the grave riffjébe, könnyezni fogok. :D

          • masszív libabőr volt, kár, hogy elkerültük egymást :) Symptom of the Universe és SAbbath Bloody Sabbath hiányzott a teljes katarzishoz, de ahogy ezt írom, ismét borsódzik a hátam :) Egy kicsit megérte. Milyen szektorban ültél?

            Lehet, láttalak (Vol 4-os pólóst láttam, de az üzenetet sajnos csak most)

          • Álltam (nem kiemelt) a tömegben. :)

            A Sabbath Bloody Sabbath meg a Symptom of the Universe már a 20-as Ozzynak is becsületére vált, ma már nem bírná. A legtöbb számot így is lejjebb hangolták neki.

    • Tumminello szerződését ezzel fel is bontotta a klub. Sajnálom, mert 17 évesen eléggé berobbant az U19 kezdőjébe, biztató volt.

      • Ez most komoly? Ezt nem is láttam... Kibaszták ezért? Mondjuk ezt jó nagy faszságnak tartom...

      • Én csak azt olvastam, hogy a klub felfüggesztette, de ez lehet egyfajta gesztus is a "hatóságok" felé. Ha jól értem ma fog kiderülni, hogy hány meccses eltiltást fog kapni.

      • Valóban sportszerűtlen és "büntetendő" cselekedet volt, de egy 17 éves forrófejű kölyöknél belefér. Megkapja az eltiltását a szövetségtől, meg a klubtól is és megtanulja, hogy többet ilyet nem tehet. Ha mégis, akkor Osvaldo, Balotelli és társai sorsára jut. De most még őrültség lenne szerződést bontani vele. Szerintem nem is fognak. Majd az öreg De Rossi helyreteszi és kész.

  • A mai nevek Vazquez, Aleix Vidal, és Kessie. Állítólag Pjanic megtartását célul tűzték ki Spallettiék a vezetőséggel, és így Rüdiger mehet, ha megy.

    • Valamelyik újságban az volt a cím, hogy "Chelsea megkezdődhet a Rüdiger hadművelet". Most őszintén, ti elképzelhetőnek tartjátok, hogy a Chelseanél valaki a kezdőbe szánja Rüdigert? Hogy vele akarják ott megreformálni a védelmet? Basszus, annyiért elhozhatnák például Garayt is a Zenitből!

      • A Cselszki már Pogbát is "megvette" 101 misiért az újságok szerint. Ez már nem is vicc, hanem szánalmas kategória. És persze mindezt a legszigorúbb FFP szabályok maximális betartása mellett teszik. Muhaha!

    • Franco Vázquez? Nem másért, de LUcas se lenne hülyeség, mondjuk kétlem, hogy őt a Real elengedné.

  • @disqus_pxrYz9mCSy:disqus kerestelek, de nem találtalak. Rengetegen voltak, iszonyat jó koncert volt! Főleg a War Pigs végén a szóló maradt meg bennem, de ahogy kezdték a Black Sabbathot, az is csontig hatolt. Ozzy is összekapta magát.

    • jaja, lásd lennebb is. Engem az Into the Void hatott meg a leginkább talán. Meg az, hogy az Iron Mant mennyire jól lehet ismeretlen arcokkal is szájriffelni (mikor kijöttünk az Arénából, egy csapat az Iron Man főriffjét énekelte). Embertelen volt. A basszusszóló után tudtam, hogy az NIB jön, a dobszólós résznél meg éreztem, hogy Vasember lesz belőle. Eszméletlen jól fel volt építve a show, a vetítés is.

      A kezdés állat volt, ja.

      • Van fent Youtube-on videó, és ott embertelen hamis Ozzy, én élőben egy-két kisiklástól eltekintve nem hallottam rossznak egyáltalán. A végére elfáradt, de ennyi. Amikor mondta, hogy the one, the only Mr. Tony Iommi, milyen nagyurasan fogadta már a mester! Ő a 21. század Beethovenje, felbecsülhetetlen hatású zenész.

        • Geezer basszusa néha (amikor kellett) elnyomta Iommit, nagyon masszív volt: NIB é Hand of Doomnál a kezemen vastagon állt a szőr. Ilyen libabőrös koncertem rég volt. Főleg, hogy végig tartott.

          Szerintem a vártnál még jobb is volt Ozzy, szerencsénk volt, hogy a turné eleje. Mondjuk rövid is, nincs ideje nagyon elhasználódni. Fel se fogom, hogy vége, nincs tovább. :(

          • Pont ezen gondolkoztam. Totti az egyedüli, aki az összes FIFA játékban benne volt, és a Sabbath az a zenekar, amelyik a metal kezdetétől jelen volt. Olvastam egy írást talán a Metalhammerben, hogy ha csak az első hat Sabbath album lenne ebből a műfajból, és semmi más, nem lenne a többi zenekar, akkor is lenne elég anyag azoknak, akik ebbe szerelmesek. Le tudnak nyomni egy majd' két órás koncertet, úgy, hogy mindegyik szám sláger, és akkor még a kimaradókban is olyan klasszikusok vannak, mint a Sabbath Bloody Sabbath, a Lord of this World, az Electric Funeral, a Planet Caravan, Sweet Leaf, Supernaut, A National Acrobat, és napestig sorolhatnám.

          • Tényleg, Sweet Leaf se volt. Supernautban is reménykedtem. Tudtam, hogy valai hiányzott, az Electric volt az. Kár, de nem lehetek telhetetlen. Az első 6 Sabbath meg ott van a polcon X éve, a Reunionnal együtt. Kellenek!

            Mindenben egyetértek.

  • Megszületett a döntés: Tumminello 6 nap eltiltást kapott. Mellékes, de a Roma is felfüggesztette határozatlan időre. Szerintem egész olcsón megúszta a "kis hülye", nem akarom jobban bántani, de hogyan jutott az eszébe, hogy ez megengedhető?

  • Mai "hír" (hangsúly az idézőjeleken): Pjanicot a Bayern, a Juve, a PSG, a Chelsea és a Barcelona után, ma eladtuk a Manchester Unitednek is. Ez már olyan mint a régi vicc a vásározóról, aki mindennap másnak adja el a kutyáját, mert az eb este úgyis hazajön.

    • De most őszintén! Ha Te újságíró (vagy nem is tudom ezeket minek nevezzük) lennél akkor leírnál úgy ilyen híreket hogy mondjuk tudod hogy előtte kb már 4 különböző csapat vette meg egy hét alatt, és te is tisztába vagy vele hogy hazudsz? Vagy mindegy úgy sem lesz következménye azért leírom?...nem bírom felfogni... ha kva sok időm meg pénzem lenne az összes ilyen faszt beperelném vagy nem tudom. el nem hiszem hogy ez ellen nem lehetne tenni valamit...

      • Ezekkel a "megvette-eladta hírekkel" csak minket szurkolókat idegesítenek, de van amikor a hülyeség károkat okoz.

        Például a Corriere dello Sportban anno megjelent, hogy De Rossi is belekeveredett egy bundaügybe, konkrétan abba, amin anno megdőlt Antonio Conte is a Sienában, amikor bűnösnek vallotta magát és vádalkut kötött, így kapott pár hónap eltiltást.

        Akkor a CorSport lehozta, hogy De Rossi is benne van az ügyben, az egész nemzetközi sajtó átvette a hírt, például Spanyolban a Marcaban, vagy az As-ban, már nem emlékszem melyikben, ott volt egy kép De Rossiról és a cím az volt, hogy "Mafioso".

        Közben meg az ügyész sem tudott semmit az egészről, pedig ő vezette a nyomozást!!! Elmesélte egy rádióban, hogy amikor elolvasta a Corrierén a cikket, egyenként felhívta az összes munkatársát és megkérdezte mindegyiktől, hogy valahol, bárhol, szerepel-e egyáltalán De Rossi neve a nyomozásban, mert ő nem értette az egészet! Természetesen nem szerepelt!

        A végén kiderült, hogy a Lecce kapitányáról beszéltek az egyik nyomozási anyagban és úgy írták le, hogy "a sárga-piros csapat kapitánya". A "sárga-piros" alapján az "újságíró" (sigh) úgy gondolta, hogy az csak a Roma és De Rossi lehetnek, ennyi neki elég volt ahhoz, hogy a szarba tapossa De Rossit és vele együtt a Rómát is az egész világon.

        Semmi következménye nem lett az ügynek, ha cáfolták is a hazugságot, ügyesen eldugták valahova jó mélyre, hogy csak véletlenül találja meg valaki. A hazugság bezzeg főhír volt. Ennyit a Corriere dello Sportról, egy tragikus újság lett az is.

  • Olyan ez a primavera döntő, mint a felnőtt meccsek: a 35. percben a Juve vezet tizenegyesből. Nevetnék, ha nem lenne siralmas. :(

Related Post