X

Végre!

Ki tudja már mióta, de ma este elégedetten dőlhetnek ágyba a Roma szurkolók, kedvenc csapatunk nem tökéletesen, de magabiztosan legyőzte a kiesés ellen küzdő Frosinone csapatát. Nem is maga az eredmény, hanem a játék képe, (az előző meccsek ismeretében) miatt mondhatjuk, hogy sok biztató jel volt a mai napon. Most ezeket vesszük végig, míg természetesen a meccsről is lesz szó.

Még kicsit poros, kicsit rozsdás, de néha már meg-megcsillan az a Magica

Kezdjük azzal, hogy Spalletti harmadik meccsén, az Olimpico-ban, kiesőjelölt csapat ellen, elég nagy volt a nyomás. Mindenki elérkezettnek látta az időt az első győzelem megszerzésére, nem véletlen mondta Luciano is, hogy ez a meccs olyan mint egy döntő. Roma-hoz méltóan azonban volt problémája bőven az edzőnek: Florenzi, Digne, Torosidis, Maicon és Iago sem volt játékra alkalmas, így gyakorlatilag alig maradt szélsőnk. És itt jött a legnagyobb húzás: a Mister rendesen megkavarta a csapatot: Rüdiger kiment jobb oldalra, ahol a német válogatottban is szerepelt már, De Rossi múlt hét után maradt középen, Manolas-szal, míg az új igazolás, Zukanovic, a bal oldalt kapta meg, a szintén újonc, El Shaarawy-val. Ezen kívül már nem sok érdekes volt a kezdőben, ott volt a szenvedő Dzeko, az új posztjaikkal barátkozó Salah, Nainggolan, és Pjanic, valamint egy stabilitást nyújtó Keita (Tavaly fantasztikus volt, de ugye idén már lejár a szerződése?).

A meccs első 10 percében lerohantuk a déli szomszédokat, sorra dolgozta ki a csapat a helyzeteket, Salah például végre megint nagyon aktív volt. Aztán kicsit visszább vettünk, Zukanovic-nak egyből a gólvonalról kellett mentenie egy szöglet után, de ennek ellenére mi szereztük meg a vezetést, a 18. percben Nainggolan igazi „ninjás” gólt szerzett. A földön fekve rúgta el a labdát, de ezt egy nagyon szép akció előzte meg:

Középen, gyors, rövid előre passzok, öröm volt nézni.

A gól után azonban jött a „kötelező” leállás. A játékosok épphogy nem vonultak le a pályáról, egyszerűen tüntetőleg megvárták amíg kiegyenlít a Frosinone, és aztán mintha misem történt volna 6 percig (igazából tényleg nem történt semmi), folytatták a meccset. Teljesen érthetetlen… Az első félidőben már nem sok minden történt, bár maradt a jó iram, szögletek, helyzetek mindkét oldalon.

A második félidőben nem kellett sokat várni, a 48. percben Sabatini elégedetten dőlhetett hátra: a héten igazolt két játékos megszerezte a vezetést. Zukanovic beadását El Shaarawy egy fantasztikus mozdulattal, sarokkal helyezte a kapuba. Gyönyörű gól, nagyszerű bemutatkozások!

Csak így tovább Fáraó!

Innentől kezdve tovább folyt az eddigi mederben a meccs, helyzet itt, helyzet ott, végre Totti is lehetőséget kapott, aminek nem is annyira meglepő módon gyorsan meglett az eredménye. Éppen amikor a Salah-Vainqueur cserénél elkezdtem rettegni, hogy így szoktunk mi egyenlítőgólt kapni, a Capitano a kezdőkörben megkapta a labdát, megfordult, és adott egy tökéletes passzt Pjanic-nak, aki pedig hasonló módon lőtte ki a kapu jobb alsó sarkát. Ezzel ki is alakult a 3-1-es végeredmény: Spalletti újra nyert a Roma kispadján.

Mikor ne lenne rá szükség?

Természetesen hazai pályán a 19. helyezett legyőzése csak a jelenlegi helyzet miatt olyan nagy öröm. Úgy néz ki, hogy a játékosok egyre inkább megszokják, és megismerik Spalletti rendszerét, míg az újak nagyszerűen mutatkoztak be. Ráadásul a hiányzók miatt, most igazán megmutatkozott, hogy mire képes „A Kopasz”. A védelmünk olyan rugalmas volt, hogy úgy cserélgethették a pozíciókat a játékosok, mint Rudi idejében a szélsők az oldalakat. Néha Rüdiger játszott előrébb, akkor a bosnyák hátrébb húzódott, és a Fáraó volt aktívabb, néha pedig (leginkább a második félidőben) Zukanovic-nak voltak nagyszerű megindulásai, de a lényeg, hogy ez mindig jól működött. Rüdiger szerintem mindenkit meglepett a teljesítményével, igazából jobbnak tűnt, mint eddig bármelyik jobbhátvédünk idén (kivéve persze Florenzit a Barca ellen). Gyors, ügyes, és nyilván jól is védekezik. Lehet, hogy a kényszerhelyzet miatt két probléma (Rüdiger, és a jobb-bekk hiány) oldódott meg egyszerre? Jó lenne! Ehhez azonban az is kellett, hogy a másik oldalon Zukanovic nagyszerűen helyettesítse, néha a németet, néha Digne-t. Ami biztos, most egy meccsen belül bizonyította, hogy középen, és szélen is számíthatunk rá. (szia Emerson-Gyömbér)

Stabilitás volt a védelmünkben, és ez a legújabb bosnyákunknak is köszönhető.

A másik bemutatkozó, El Shaarawy is nagyszerűen játszott, nem csak a gólja miatt. Az egész meccsen agilis volt, és a passzjátékba is csatlakozott, bár azért többször látszott, hogy inkább nem kapkodja el, hanem hátraadja, nehogy baj legyen belőle.

Sajnos voltak azért negatívumok is: Salah nem nagyon találja a helyét. A meccs elején voltak biztató percei, de aztán sajnos megint eltűnt. Igazából előkészítőnek kéne lennie, ezt néha már-már túlzásba is viszi, nem lő, de aztán rosszul készíti le a labdát. Remélem Spalletti kitalál neki valamit, mert nagyszerű játékos. Ha már Nainggolan az új Perrotta, akkor Mohamed lehetne az új Mancini.

A legnagyobb probléma továbbra is Dzeko játéka. Gyakorlatilag láthatatlan a pályán, ha el is jutnak hozzá a labdák, akkor körülményes, lassú, pontatlan. Nem mondom, hogy Umar-t szívesebben nézem (pedig de) mert hiába, Spalletti elhatározta, hogy a bosnyákból akarja kihozni a gólvágót, hát remélem, hogy sikerül neki, mert most ez így nagyon nem jó.

Összességében még mindig látszódtak problémák, de egyre inkább látszik, hogy mire számíthatunk a jövőben, és nekem tetszik amit látok. Végre Totti is pályára léphetett, aminek eléggé itt volt már az ideje. Most lesz mivel foglalkozni, holnap ma végre hátradőlve nézhetjük, hogy kihez közeledünk/kitől lépünk el, hétfőn zárul a téli piac, kiderül, hogy mi lesz a Perotti ügy vége, és, hogy Sabatini marad-e (esetleg), aztán kedden már egy nehéz meccs vár ránk, a Sassuolo otthonában, reméljük tovább csiszolódik a csapat, és megint tudunk pontokat szerezni.

Aleram:

View Comments (32)

  • Kellett mar a gyozelem mint a falat kenyer. Azert az latszik ,hogyha Garcia nem kap meg egyeselyt hol tarthatnank, a kopasszal ha kap egy egesz nyarat epitkezni. Ez mar nem Garcia csapata, uj jatekosok, uj taktika. Az biztos itt nem lesz egyszeru kezdot tippelni.
    Tegnapi meccs lenyege a 3 pont. Erdekes volt latni ezt a3-5-2es felallast. Jobbon rudigerrel hatrebb, balon Faraoval feltolva.
    Rudiger eleg biztato volt jobb bekkbe. Farao motivalt, Naingi nagy volt de mintha ma hatrebb jatszott volna, jobban fekszik neki mint a 10es pozicio.
    Pjanic ma nem erezte annyira. Dzeko mintha be lenne oltva gol ellen. Allitom Szalai center ennyi meccsen tobb golt rug mint a bosnyak. Salah meg egyszeruen forman kivul.
    Real meccs elott jon 3 nem rangado, nem lenne baj megnyerni oket. Mig nem kezdunk el nyerni folyamatban felesleges elore nezegetni.
    Hajra Roma.

  • Dzeko lecserelesenel en mintha ugy lattam volna, hogy Spallo kemenyen lecseszte a mutatott teljesitmenyeert....

  • Sokat szenvedtünk tegnap is, főleg ha figyelembe vesszük, hogy ez "csak" a Frosinone volt, nagyon motiváltak, de minden valószínűség szerint ki fognak esni. Nainggolan következetes erőszakossága és El Shaarawy taníthatatlan megoldása oldották meg a meccset.

    Ha az első gólunk les volt, akkor viszont tizenegyes, de minimum egy szabadrúgás járt volna a tizenhatos határán. Mert azon lehet vitatkozni, hogy Salah lese aktív, vagy passzív volt, de az szerintem elég egyértelmű, hogy Nainggolant leterítették és szerintem bőven járt volna egy lap is.

    Szerencsére jól mutatkozott be a két új igazolás, El Shaarawy, akit én például itt ekézek preventíven két hete, meg Zukanovic, akit szerintem nem sokan ismertünk tegnapelőttig.

    A bosnyákon néha látszott, hogy még nem ismerik egymást a védőtársakkal, ennek ellenére megnyerte nekünk a meccset (gólpassz, fejes mentés). Szerintem a Frosinone góljánál nem volt hibás, az egész védelem lemaradt Chibsah passzánál, ő odaért és mutatott egy gyönyörű, nagyon nehéz és teljesen szabályos becsúszást, pechünk volt, hogy ott maradt a labda Ciofaninál.

    A fáraócska meg párszor megmutatta, hogy miért lett válogatott, az is látszott, hogy még keresi a helyét és többek szerint talán még a kondija sem az igazi, de az a gól nagyon szép volt és a legjobbkor jött mindenki számára.

    Pjanic gólja pedig utólag szinte elkerülhetetlen volt, a Frosinone teljesen kihúzódott, és a bosnyák büntetett.

  • Dzekot és Salahot Spallo felmágnesezhetné, mert így olyanok, mint a két vén kujon a Muppet Showból.

  • Na akkor a Veronát is jól seggbebüntette a Dzsuva. Olyanok voltak, mint akit ánuszrózsán billentett egy nadon cúna Nedved nevű mackópajtás...

  • Állítólag holnap még egy szélső védő érkezése is várható, Adriano és Santon a 2 célpont, nálam már rég Santon a favorit erre a posztra, örülnék ha őt hoznánk el.

  • Nekem két kérdésem van.
    Az első, hogy hogy lehet azon vitatkozni, hogy Nainggolan góljánál Salah lesen volt-e vagy sem? Meg mi az hogy azért nem volt lesen, mert az angol kommentár nem mondta, ez nem indok:D. Gyakorlatilag 1m-rel a védő mögött volt és a labda csak azért nem találta el a lábát, mert az utolsó pillanatban elugrott előle. De attól még pont a kapus és labda között állt, zavarta a kilátásban, innentől kezdve nem tudom ez melyik univerzumban nem les. Viszont abban is igazatok van, hogy akkor már viszont 11es is, mert Nainggoan se magától feküdt le pihenni a gyepre és rúgott egy gólt félálomból:D
    A másik meg Rüdiger. Látszott rajta, hogy hajt és akar, ami becsülendő, de ettől ő lenne a meccs legjobbja? Ugyan már az összes passza kuka, majdnem adott 1 gólpasszt is a Frosinonenek. Az egy dolog hogy olyan elánnal játszott, mint Maicon annó azon a bizonyos félidőn, amikor lehetőséget kapott sok szünet után, csak ő megjátszotta a labdát is nem csak elfutott vele Makóra a helyi zöldségeshez. A védő akkor jó, ha a munkája olyan természtes, hogy szinte észrevétlen vagy ha úgy tud besegíteni a támadásba, mintha támadó lenne. Na Rüdiger ebből egyik se volt.
    Viszont legalább látszik már a fény az alagútban, nem sok de egy kicsi. Salah-Dzeko helyére mehet is kapásból Florenzi meg Sadiq pár meccsig és a végén még tényleg jók leszünk. Az a baj, hogy papíron nincs alternatívája ennek a 2 embernek, ezért ha szarul játszanak is fix kezdők. Hát pedig a lap alján már bejelentkezett 2 név a helyükre..
    El Shaarawy

    • Rüdiger azon a poszton egy szükségmegoldás volt, Florenzi és Torosidis sérültek, Maicon meg a jelek szerint már csak ennyit bír. A Frosinone ellen elég volt a Tóni gyerek, valahogy megúsztuk, dicséretére legyen mondva kimondottan jól megoldotta, de szerintem kizárt, hogy mostantól kezdve ő legyen a kezdő azon a poszton.

  • Na meglesz az a 3. hely, hacsak a Genoa el nem (füttyfütty)... Empoli is megkapta az ötgombócos tömetet.

Related Post