X

A Genoa ellen folytatjuk

Egy európai válogatott mérkőzés nélkül eltelt, válogatott szünetet követően jöhet a következő forduló az olasz élvonalban. Persze összetartás volt minden szinten, így válogatott labdarúgóink vagy Európán kívül VB selejteztek, vagy az öreg kontinensen edzettek párat együtt. Ritkaság az ilyen „FIFA nap”, de azt hiszem ettől többet nem érdemes ezzel foglalkozni.

Tőzsér genovai kalandja

Szombaton, már ebéd után a Genoa ellen kell pályára lépni, ami több szempontból is érdekes találkozó lesz/lehet. Figyelembe véve az északiak jelenlegi helyzetét, minden erőből a kiesés ellen menekülnek, rágják az edzőket, igazolják az megfelelőnek tartott játékosokat, szóval pezseg az élet arrafelé. Tőzsér Dani genovai kalandja környékén lehetett olyanokat olvasni a magyar sajtóban, hogy a Genoa európai viszonylatban a legtöbb felnőtt korú játékost tulajdonolja. Ami inkább üzlet, mintsem eredményességgel párul(t).

Az előző randevú novemberben volt, azon a mérkőzésen robbant a köztudatba Afena-Gyan, aki gyors egymásutánban (82’, 94’) két góllal végezte ki a Shevchenko fémjelezte Genoat. Azóta már nem az ukrán vezényli a kikötő városiakat, és Afena-Gyan is hátrébblépet egyet a berobbanás utáni detonációtól. Ettől ez még egy „kötelező” kategória, hazai környezetben különösen. Más kérdés, hogy az óvatosabb felfogású ellenfelek eddig nem feküdtek annyira Mourinho elképzeléseinek. Mindenestre szombaton tovább kell szaporítani a pontokat, mindenellett tartalékolni sem ártana a keddi Olasz Kupa összecsapásra.

Folyik a felkészülés a Genoa ellen

Maradjunk a bajnoki mérkőzés előtti felvezetőnél, és egyelőre ne foglalkozzunk az Interrel, akik egyébiránt a Milan ellen játszanak városi rangadót a keddi csörte előtt. Örömteli hír volt a tegnapi napon, hogy Pellegrini is bevehető állapotba kerül hamarosan, valószínűleg a Genoa ellen még nem jut szóhoz, de jövőhéten már annál inkább. Magyarul Spinazzola és Pellegrini kivételével a teljes keret harcképes állapotban van. Komolyan is vette mindezt az edzői stáb, kiszivárgott egy fénykép, amikor Trigoriaba telepített óriáskivetítőn a srácok taktikai elemzéseket folytatnak. Beszédes.

Vélhetően újra három védő és öt középpályás alkotja majd a csapat legfontosabb részét, elöl pedig az Abraham-Zaniolo páros jöhet. A kreativitásért ismét Miki felel majd, a kapuban Patricio posztja megkérdőjelezhetetlen. De itt álljunk meg talán egy szóra. Zaniolo kapcsán újabb viharfelhők gyűlnek a zeniten. Pinto hosszú interjút adott az átigazolási időszakról, amelyben elég szerencsétlenül fogalmazta meg, hogy voltaképpen mindenki eladó, ha azzal a csapat további fejlődését, fejlesztését elősegíthetik. Ebből a mindent tudó északi újságírók máris tudni vélik, hogy Zaniolo a Juventus-Milan kettős egyikéhez tart, és gyakorlatilag becsomagolt bőrönddel várja a jobb ajánlatot. Talán érdemes lenne ezt a témát kicsivel higgadtabban kezelni.

Afena-Gyan nyeri a genovai meccset

Várható kezdő vendég oldalon a következő lehet: Sirigu; Hefti, Bani, Vanheusden; Vasquez, Portanova, Badelj; Melegoni, Yeboah, Destro, Piccoli. Emeljük ki, hogy Sirigu a novemberi meccsen extra teljesítményt nyújtott, remélem ezt szombaton nem ismétli meg. Aztán szóba kellene hozni az ex-római effektust, Destro vagy a cseresorban található Calafiori miatt. Bízom benne, hogy sikerül lejátszani úgy ezt a mérkőzést, hogy nem az elkóborolt fővárosiakról szóljon. Nagy hiányzója továbbra is a Genovának Criscito, aki amellett hogy csapatkapitány, rutinjával sem tud hozzájárulni a genovaiak bent maradásért vívott harcához, egyelőre.

Abisso játékvezető dirigálása mellett, szombaton 15.00 kor kezdünk, közvetítés a Sport TV-n lesz. Ha a megérzéseimet ideírhatom egy kibővített mondatban, akkor én arra számítok, hogy egy gól gazdag találkozón aránylag egyszerűen sikerül legyőzni a komoly bajban lévő vendég csapatot. Ha fogadást kellene kössek, egy gól-gól és 2,5 több találatot jelölnék meg. Aztán meglátjuk. Mindenesetre Forza Roma!

Szentesi János:
Related Post