X

Kezdődik a tavaszi szezon

A sors nem hagyott időt felejteni, így pár nappal a Spezia elleni kupa fiaskó után ismét Italiano csapatával játszottunk, ezúttal a bajnokságban. Hiába sikerült legyőzni őket ezúttal, a magabiztos teljesítménytől most is messze álltunk. Következik a Hellas Verona, akik ellen egy komoly baklövéssel kezdtük a szezont, miközben egyre több a bizonytalanság a csapat körül.

Az már egy elég régi történet, hogy Fonsecának gondjai vannak az öltözőben, de a kupameccs után ez magasabb szintre emelkedet. Valami teljesen eltört Dzeko és az edző között, így előbbi nem volt a keret tagja, és most a Verona ellen sem látjuk majd. Állítólag próbálunk túladni rajta, de egyik csereötlet a másik után esik kútba, se Icardival, se Sanchezzel, se Eriksennel nem cserél helyet. Akárcsak ősszel, a Verona ellen nem lesz ott Dzeko, mert próbáljuk eladni.

Mindent egybevetve csoda, hogy egyáltalán esély van a jövő évi BL szereplésre. A Roma szezonja maga a káosz a kezdetektől fogva. Az milyen sztori, hogy az ember, aki az U23-mas listára teszi Diawarát a Verona ellen, a baki után lemond, és aláír a Hellas-hoz? Ilyen hogyan történhet meg? Plusz mi van azóta Diawarával, ne mondja senki, hogy még cserének se jó.

A héten sokat írtak a Roma lehetséges következő edzőjéről, aki állítólag Allegri vagy Sarri lesz. Fonseca már lassan egy éve ilyen környezetben dolgozik, ahogy Friedkinék átvették az irányítást, folyamatosan a portugál utódját keresték. Aláírom, hogy Fonsecának vannak hibái, a nagyobb csapatok ellen gyakorlatilag esélytelenül állunk ki, de a körülményekhez képest konszolidált szezont fut a csapattal, a kötelezőket kiváló arányban hozza, így féltávnál reális esély van a top négyre. Az nyilván nem a vezetőség sara, hogy az újságírók cikkeznek, de ilyen környezetben nem lehet eredményesen dolgozni.

A Verona ellen visszatér a kezdőbe Mkhitaryan, ami jó hír, valamint Mancini is. Dzeko nyilván elképzelhetetlen, így marad elöl Borja Mayoral, aki eddig egész jó benyomást tett a szezonban. A Spezia elleni pozitívumok egyike ő volt. A másik Pellegrini, aki az első perctől fogva kapitányként viselkedett a pályán, talán most lépett egy szintet felfelé.

Sokat kérdezték Fonsecát a sajtótájékoztatón Dzekóról, de nem volt hajlandó erről beszélni. Jelenleg nagyon valószínűnek látszik, hogy vagy Fonseca, vagy Dzeko, a kettő együtt nem megy. Ez egy nagyon méltatlan befejezése lenne a bosnyák római karrierjének, a Roma történetének egyik legjobb és legeredményesebb csatárját veszítjük így el. Hogy legyen egy kis jó hír is, visszakaptuk El Shaarawyt. Ő az egyik érthetetlen eladása volt a Romának, jó lesz újra itt látni, és szükség is van az ő lendületére.

A Verona elleni meccset semmiképp nem sorolhatjuk a könnyű kategóriába, mégha égetően kell is a győzelem. A szezon legjobb védelme, és az idény talán legjobb kapusa ellen fogunk játszani. Fonseca sorsa is a levegőben lóg, akármikor elindulhat egy láncreakció ebben a kényes és feszült helyzetben. Csak a győzelem fér most bele.

Curvasud93:
Related Post