X

Aranyvasárnap

Csütörtökön körülbelül úgy verte a Roma a Torinót, ahogy egy BL helyért küzdő csapatnak illik a 19.-et. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy volt azért szerencsénk is, majdnem az egész meccset emberelőnyben töltöttük egy nem valami szívbajosan kiosztott második sárga miatt. Az Atalanta ellen készülünk, szóval nem szabad hátra dőlni.

Utolsó előtti volt a Torino, 27 kapott góllal, mi pedig egy Bologna elleni 5-1-ből érkeztünk, így minden előjel pozitív volt. Az utolsó meccs volt a fordulóban, tehát pontosan tudta mindenki, hogyha sikerül legyőzni a bikákat, akkor a negyedik helyen zárhatjuk a játéknapot. Mindezek mellett még emberelőnybe is kerültünk a 14. percben, miután Singo kissé talán könnyű síppal megkapta a második sárgalapját. Ennek megfelelően zajlott a játék, a Roma rendkívül magabiztosan játszott az első félidőben. Mkhitaryan újra gólt lőtt, 7 góljával és 5 gólpasszával ő a legeredményesebb középpályás a topligákban. Ne feledjük, hogy teljesen ingyen lett a Roma játékosa.

Kiemelném még Pellegrinit és Villart is a meccsen. Utóbbi engem kicsit Pjanic és Pizarro keresztezésére emlékeztet, magabiztosan rá tud tekeredni a labdára, de ügyesen is játssza meg. Pellegrini meg szárnyal az idei szezonban, akár Veretout mellett hátrébb, akár Mkhitaryan mellett elől kell játszania. Óriási dugót akasztott a Torinónak, de az egész támadást érdemes végignézni, igazi Fonseca ball volt.

Két jó mérkőzésből ronthatunk rá az Atalantára, ahol most nem túl rendezettek a sorok. A hírek szerint Gomezt kihagyja Gasperini, sőt jó eséllyel távozik januárban az argentin – a pletykák szerint még az sem kizárt, hogy Rómába. A balhé óta verték az Ajaxot idegenben, amivel továbbjutottak a BL csoportjukból, verték a Fiorentinát és leikszeltek a Juvéval. Szóval nem mondhatni, hogy kettétörte volna a lombardok szezonját ez a kis belterjes csörte.

Fonseca elmondta a sajtótájékoztatón, hogy nem sokat szeretne változtatni a csapaton, hiszen éppen jó formában vannak. Két-három csere azért elképzelhető, hiszen visszatért sérüléséből Mirante, aki a születésnapos Pau Lopezt válthatja. Elképzelhető még, hogy Pedro kezd elöl, Pellegrini pedig visszalép Veretout mellé, viszont talán némileg ez ellen szól, hogy Villart elég hamar lecserélte Fonseca a Torino ellen, mintha erre a meccsre pihentetné a spanyolt. Egyébként nagyon rebesgetik a szerződéshosszabbítását, az utóbbi időben nyújtott remek teljesítménye más klubok érdeklődését is felkeltette.

Mindenképpen fontos lenne egy győzelem, hiszen a Napoli a Lazio ellen nehéz ellenfelet kapott, a Milan pedig a Sassuolóhoz látogat, hogy lejátssza a Berlusconi kupák történetének igazi klasszikus párharcát, szóval akár elléphetünk és zárkózhatunk is egyszerre. Egy jól sikerült karácsony megadhatja a lendületet az idény hátralévő részére.

Curvasud93:
Related Post