X

A szokásosat – egyet sajnos egyet remélhetőleg

Az aktuális havi rangadón megkaptuk az aktuális „pokert”, most Bergámóban sikerült bemutatni, hogy továbbra is hozzuk az ellenfél-függő játékot és ha komolyabb meccs van akkor egyből eltűnik minden addigi jó forma és eredmény. A Cagliari ellen viszont reméljük folytatódni fog a mintázat, mivel azok alapján ellenük nyernünk kéne és legalább egy kellemes esti Roma győzelemmel fordulhatnánk rá a karácsonyozásra.

20:45-kor élőben a DigiSport3-on, vagy a „kedvenc” stream oldalaidon

Az Atalanta ellen pedig jól indult a meccs és talán az volt a legnagyobb probléma, hogy mindannyian hittünk is a szemünknek, pedig túl szép volt, hogy igaz legyen. Dzeko nagyon gyorsan szerzett vezetést, Mkhitaryan bepasszánál annyira egyedül maradt, hogy még átvenni és ráfordulni is volt ideje, ráadásul mindezt az ötösön belül. Ezután is Roma helyzeteket láthattunk inkább, volt pár távoli lövés, szinte hihetetlen módon Pellegrini eltalálta a kaput szabadrúgásból de a legnagyobb lehetőség Spinazzola előtt volt, akire a kint tartózkodó kapus rárontott, az olasz megpróbálta átemelni, de a labda a kapufa külső részéről vágódott ki. Hatalmas lehetőség volt, szép megoldás is, nagy kár, hogy nem jött össze.

Pedig jól indult

Nem csak a gól potenciális szépsége de az eredmény miatt is sajnálhattuk, mert kettes előnnyel szünetre menni jobb érzés lett volna, bár talán akkor még nagyobb égés a második félidő. Gasperini becserélte Ilicicet és Palominot, Fonseca pedig bontott egy sört az öltözőben és öntött mindenkinek egy felest. Vagy valami ilyesmit tudok elképzelni. Kicsit szédelegve tehát nagy célok nélkül ment ki a csapat, esetleg azzal hogy megőrizzék a vezetést. Ez az 59. percig tartott, amikor Zapata kapott egy jó labdát és kegyetlenül a felső léc alá vágta. Innentől végleg elszállt a csapat tartása. Nem sokkal később Ilicic a frissen beállt Peres oldaláról adhatott be teljesen szabadon, amiről Karsdorp annyira lemaradt, hogy Gosens már ünnepelte a gólját mire a holland elérte a pontot ahonnan fel kellett volna ugrania. Gasperini úgy döntött, hogy tanul a portugál edzőnk hibájából és nem akar egy gólos előnyre játszani. Beküldte Murielt, akinek mindössze 41 másodpercre volt szüksége arra, hogy kapjon egy jó indítást Veretout-tól, egy lövőcsellel elküldje Mirantet simogatni a minőségi bergamói gyepet és a kapuba gurított, reméljük Spinazzola jegyzetelt. Ha nem lett volna még elég, Ilicic még egyszer teljes bolondot csinált a védelmünkből és úgy gurított a rövidbe, hogy Mirante, (tippre a félidei felestől még mindig egy kicsit megborulva) állva maradt. Gondolom az előző gól után megfogadta, hogy többet nem vesz be lövőcselt.

Megint kaptunk tehát egy négyest egy közvetlen riválistól, kivillantva játékosaink és edzőnk képességét. Fonseca megint elképzelés nélkül ment bele a második félidőbe, míg ellenfele megmutatta, hogy mit is ér egy jó edző. Összességében nincsen katasztrófa, több pontot osztanak „kiscsapatok” ellen mint a riválisokkal szemben, ha tartjuk a mintázatot akkor még BL hely is meglehet. Most például a szoros állás miatt maximum egy helyet vesztettünk ezzel a bakival (az Atalanta eggyel kevesebbet játszott, tehát előzhetnek) de elkeserítőek ezek a meccsek és a rosszabb egymás elleni eredmény miatt fájhatnak is majd a végén. Lehet azonban javítani, most a Cagliari ellen. A szárd csapat kellemes biztonságban van a kiesőzónától Di Francesco irányítása alatt. Ennek ellenére nincsenek nagy formában, utoljára 6 fordulóval ezelőtt nyertek, bár közben a Veronat is kiverték a kupából, de az sem ma volt már, majdnem egy hónapja. Hasonló mintát folytatnak mint mi, közvetlen riválisaikkal általában X-elnek, mögöttük lévőket verik, az élmezőnytől pedig kikapnak.

Az egyetlen régi ismerős az ellenfél keretéből, de épp elég aggasztó önmagában, biztos szívesen bizonyítana volt csapata ellen. Reméljük nem fogja utódját „oktatni”

A Roma részéről van pár infónk a kezdőnkről, Smalling és Pedro biztosan részei leszne ahogy a Villar, Calafiori, Kumbulla hármasból is legalább egy, de lehet, hogy több is. Spinazzola biztosan nem kezd majd és lesznek egyéb változások is a csapatban, hiszen sok a meccs. Fonseca persze elmondta a kliséket, természetes a rossz hangulat egy vereség után, megértették az okokat, jól reagált a csapat stb stb. Reméljük valóban képesek lesznek túllépni és hosszú távon tanulni a Napoli és az Atalanta meccs hibáiból, most pedig ahogy eddig az őszi szezonban: a Roma hozza a kötelezőt a Cagliari pedig nem okoz meglepetést és egy hazai győzelemmel vonulhatunk majd a kisebb, karácsonyi szünetre.

Aleram:
Related Post