X

Félforduló: a kétarcú Cagliari ellen

Annak ellenére, hogy az olasz bajnokság mostani fordulójának a fele elhalasztásra került az Olaszország északi részén gócpontot kialakító koronavírus miatt, a Roma utazik és minden bizonnyal játszik is majd Szardínia fővárosában. Egy sikeres EL továbbjutás után továbbra is az a cél, hogy valahogy visszazökkenjen a csapat a tavaly év végi formájába, eredmények tekintetében az elmúlt pár meccsen legalább nem állunk olyan rosszul, de még mindig messze van az ideálistól a csapat helyzete.

Szép úti cél, de a Romanista szurkolóknak kellemetlenebb emlékei is származnak innen.

Kezdjük a meccshez kevésbé kapcsolódó résszel: most a korábbi halasztás után (aminek még nincsenek új időpontjai) zárt kapus találkozók helyett újra a későbbi időpont mellett döntött az olasz szövetség. Ez például különösen nehéz helyzetbe hozza az Intert, akiknek az Olasz Kupa és az EL mellett még 2 meccset is be kell majd pótolnia. Olyan sűrűek a naptárak (itt mondjuk szerintem rendszerszintű problémákról kéne beszélni, az olasz szövetség mérkőzései nem nagyon férnek már el a piacot uraló UEFA mellett) hogy még pár ilyen halasztás és lehetetlen lesz számukra a végéig elmenni a két kupában. Persze a legbiztonságosabb ilyenkor ha leáll az élet, múlt héten felmerült az is, hogy zárt kapus meccsnél kimennének a szurkolók kívülről biztatni a csapatokat és jelenleg nincs ennek a felügyeletére rendvédelmi kapacitás. Ez érthető, de az is, hogy a Juventus például nem akart 5 millió euró bevételtől elesni amit ez a meccs jelentett volna nekik. Hogy végül melyik volt a fontosabb tényező a döntésnél azt nem tudhatjuk, szerencsére a Roma-t egyelőre nem is érinti a helyzet és olyan problémáink sincsenek, hogy sikerességünk miatt túl sok meccsünk lenne. Két hét múlva pedig reméljük már szurkolókkal és problémák nélkül játszhatunk a San Siro-ban.

Múlt héten Veronában a Cagliari számára is halasztás volt a program, előtte az éledező Napoli verte őket.

Az ellenfél szezonja igencsak érdekes, eleinte én simán EL induló helyre vártam őket, amit egy rossz kezdés után alá is támasztottak, 2 vereséget 12 veretlen forduló követett. Azóta viszont a nyeretlenség az új fekete és ebből már gyűjtöttek 10-et. Akárhogy is nézzük (Verona meccset beleszámolva vagy sem) a számok alapján jövő héttől kéne újra nyerniük csak. Roberto Maran az előző szezon óta tevékenykedik a csapatnál és az amerikai tulajok is egész jól építgetik a projektjüket arrafelé. Vannak is persze ismerősök, közvetlen kapcsolatot egyedül Olsen jelent, de pont neki van a legjelentéktelenebb múltja a Roma-val kapcsolatban: Luca Pellegrini, akiért Spinazzolat kaptuk, nagy változást egy Juve mez és kép begyűjtésén kívül max a pénztárcáján keresztül élt meg, mert előtte és azóta is a Cagliarit erősíti. Persze ettől még Roma nevelés, így megvan a kötődés bőven. A másik Nainggolan aki Monchi egyik nagy bűne a sok közül. Sem a játékosnak sem a Romanak nem tett jót a különválás.

Nem egy gyenge csapat tehát a Cagliari, így őszintén szólva nem is értem, hogy az elmúlt 2-3 hónapban minek köszönhető a látványos visszaesésük (4. helyről a 11.-re csúsztak vissza). Extra sérülések sem sújtják őket, Pavoletti a legnagyobb hiányzójuk, akire szinte az egész szezonban nem számíthatnak, térdszalag szakadás miatt. Hiányában Joao Pedro 14 találattal az első számú gólfelelősük, mellette Simeone 6, Nainggolan pedig 5 góllal jeleskedett az évben. Végül pedig egy tipp a várható kezdőjükre:
CAGLIARI (4-3-2-1): 28 Cragno; 12 Cacciatore, 19 Pisacane, 15 Klavan, 33 Pellegrini; 6 Rog, 8 Cigarini, 21 Ionita; 4 Nainggolan, 10 Joao Pedro; 99 Simeone.

Nálunk pedig: ROMA (4-2-3-1): 13 Pau Lopez; 33 Bruno Peres, 6 Smalling, 20 Fazio, 11 Kolarov; 4 Cristante, 21 Veretout; 17 Under, 77 Mkhitaryan, 99 Kluivert; 19 Kalinic.

A Roma csütörtök este sikeresen továbbjutott Belgiumban, így Fonseca-t idézve: fáradt de magabiztos a csapat. Dzeko például biztosan nem fog kezdeni, Veretout sem teljesen egészséges de jelenleg apróbb problémák nem elegendők a pihenésre nálunk. Mkhitaryan egészen biztató volt a Gent ellen, így megint ő játszhat középen, Kluivert és Ünder pedig a két szélen. Reméljük formába lendülnek mind a ketten most már, mert láttuk mostanában mi az eredménye, hogy ha csak a centertől várjuk a gólt. Az Atalanta továbbra sem gyengül, ők játszhatnak is majd Lecce-ben, így a mi dolgunk továbbra is az üldözésük lesz, remélhetőleg előbb-utóbb faragva a hátrányunkból.

Aleram:
Related Post