X

Ez is valami

A Roma csütörtök este a Gent otthonába látogatott az Európa Ligában. 1-0-ás előny birtokában, valamint annak a tudatában játszottunk a belgákkal, hogy nem vár ránk egyszerű párharc. Végül a kényelmes előnyünket sikerült megtartani, így a nyolcaddöntőbe jutottunk.

Bár a mérkőzés viszonylag jól indult- Kolarov rögtön az első percben lesuvickolta a kapufát, és úgy en bloc uraltuk az első tíz percet -, ez a lendület nem tartott ki túl sokáig, és negyed órát követően fokozatosan vette át az irányítást a Gent. Egyre-másra jöttek a belga lehetőségek, a mieink pedig valahogy mindig lemaradtak. Se a középpályán, se a védelemben nem sikerült felvenni az embert, Bezus úgy szervezte a játékot, ahogy jónak látta, még a keresztlabdákra sem értünk oda időben.

Ez aztán a 25. percben egy hazai gólban csúcsosodott ki, amikor is Bezus beadását váltotta előnyre David.   A gól után valamelyest megembereltük magunkat, és Mkhitaryan remek ütemben szöktette Kluivertet, aki a két védő között kilépve egyenlített ki. Voltak azért gondok a belgáknál is.

Körülbelül eddig tartottak az izgalmak, jó 30 percig. Szerencsénk van, hogy Mkhitaryan ilyen jól pótolja Pellegrinit, hasonló labdákat osztogat, mint ő tette csúcsformájában. A második félidőben nagyon nyomtak a belgák, taktikailag egyértelműen ők nyerték a párharcot. Különösebben nagy izgalmak viszont tényleg nem voltak, bár a hajrára Fonseca mindent megtett a továbbjutás érdekében, bejött Fazio Veretout helyére, valamint Villar is leváltotta Perezt. Ez talán kicsit túlzás volt, de a lényeg, hogy sikerült tartani az eredményt.

Árulkodó, hogy az összes lövés aránya 23-10. Meglátjuk, mi lesz a Cagliari ellen, ezt a Romát vagy a Lecce ellenit látjuk-e inkább viszont. EL 32 köréből igazán nem vonnék le komoly következtetéseket. A legjobb 16 között a Sevillát kaptuk, járhattunk volna jobban, de ők sincsenek félelmetes formában. Legyen, aminek lennie kell.

Curvasud93:
Related Post